Könyv

Octavia Butler disztópiájából a csillagok felé vezető utat személyes veszteségek kísérik – A talentumok példázata kritika

Octavia Butler Földmag-duológiájának második részében a főszereplő, Lauren virágzó, önfenntartó kisközösséget hozott létre a pusztító járvány által sújtott Egyesült Államok maradványain. A talentumok példázatában ennek a közösségnek a sorsát követjük nyomon, egyúttal azt is figyelemmel kísérjük, vajon sikerül-e a főhősnek elhintenie sajátos hitrendszerét az újrarendeződő országban. Kritika.

Öt éve már, hogy Lauren Oya Olamina megalapította Földmag elnevezésű vallását, valamint a Makk nevű közösséget. Az Egyesült Államokat letarolta a csak „dögvész”-ként emlegetett járvány. Az ország formailag továbbra is létezik, de ennek nem sok jelét tapasztaljuk. Igazgatás nincs, rendőrség még csak-csak, de bár az is inkább ne lenne.

A magányos ember halott ember, fosztogatók és rabszolgakereskedők könnyű prédája.

A bűnözés és a kizsákmányolás maguktól értetődő, erkölcsileg közömbös cselekedetek, ha Thomas Hobbes ma írná a Leviatánt, talán pont Octavia Butlerből merítene inspirációt, miért is jobb az abszolút monarchia a természeti állapot káoszánál. Szóval ilyen környezetben kell Laurennek működő, életképes közösséget szerveznie.

A talentumok példázata szokatlan cselekményű.

Bizonyos értelemben a „menedzsmentregény” a jó kifejezés, amivel leírható.

Egy lepusztult, társadalmiságot nyomokban és regionális jelleggel tartalmazó Egyesült Államokban játszódik. Szó se róla, történnek szörnyű, Mad Maxbe illő dolgok dögivel. A regény viszont nem ezekre irányítja a figyelmet, hanem arra, hogy Lauren hogyan tudja elkormányozgatni az általa létrehozott közösséget. Halljuk az érzékletes és riasztó szóbeszédeket a környékbeli tragédiákról, pusztításokról, rettenetes egyéni és kollektív sorsokról. A Makkban viszont főleg arról értesülünk, hogy milyen fákat termesztenek, hogyan oldják meg az oktatást, mit tanítanak a gyerekeknek és milyen hasznos tevékenységgel gazdagítják az emberek a közösségüket. Mielőtt istenigazából kirobban a bonyodalom és belecsapódik a kaksi a ventillátorba, Lauren épp azt fontolgatja, hogy egy frissen vásárolt teherautó segítségével kereskedelmi kapcsolatot kezdeményez a környező közösségekkel, ezáltal egyszerre virágoztatja tovább a saját kommunáját és terjeszti a Földmag eszméjét.

Aztán egyszer csak minden véget ér és új alapokra helyeződik, amikor egy, az új elnökhöz közel álló, fundamentalista – és nem mellesleg szívfájdítóan ostoba, ami együtt jár a fundamentalizmussal, de a cselekményben szerepe lesz – keresztény fegyveres csoport leigázza a Makkot. A lakókat vagy kiirtják, vagy rabszolgasorba taszítják, a gyerekeket pedig elveszik szüleiktől és „jó keresztény” nevelőszülőkhöz utalják ki őket. Ez történik Lauren karonülő kislányával, Larkinnal is. A főhős személyes és közösségi sorsa összefonódik: meg kell találnia a kisbabáját és újra kell építenie kommunáját, helyre kell állítania küldetéssé vált eszméjének integritását.

Ez a kettősség, Lauren személyes tragédiája és az életműve előtt tornyosuló kihívások járja át A talentumok példázatát.

A talentumok példázata sajátos regény abból a szempontból, mekkora figyelmet szentel a főhős által terjesztett hitrendszernek. Egész pontosan annak, milyen fontos szerepet tölt be ez a nézet a közösségépítésben. Egy közösség sohasem egymás mellé rakott emberek sokasága, mindig kell valamilyen kohéziós erő, valamilyen közös érték, ami az összetartás és a szolidaritás szellemi munícióját biztosítja. Ez, mondhatni, a „társadalmi gerinc”, ami egy közösség életképességének alapja, és Octavia Butler szemlátomást annyi fontosságot tulajdonít neki, hogy a regénye egyik kvázi-főszereplőjévé emelte. Lauren ezt a hitrendszert jelölte ki közössége „államvallásává”, amit a belépőknek el kell fogadniuk. Ezzel a szerző meg is ágyaz A talentumok példázata egyik fő dilemmájának:

elfogadható-e egy adott világlátás ráerőltetése a közösségre annak fennmaradása érdekében?

A regény fordulatról fordulatra, eseményről eseményre hívja az olvasót, hogy újra elgondolkodjon rajta, kitartás vagy megszállottság-e az, ahogyan Lauren első szempontja minden döntésénél az, hogyan érintik a következmények a Földmag vallását.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Végső soron A talentumok példázatát olvasva azon kell vacillálnunk, hogy Lauren próféta-e vagy fanatikus, és hogy teremthető-e, akarunk-e teremteni megnyugtató egyensúlyt  az ambícióink kiteljesítése és a személyes kötődéseink között. A regény tele van a Földmag szent szövegeiből vett szemelvényekkel – ezek mind suttyó, semmitmondó közhelyek, de ez mellékes –, ami szemlélteti, mennyire fontos a cselekményben ez a fiktív szellemi háttér. Octavia Butler mesterien és sokoldalúan érzékelteti a prófétai szerepvállalással járó dilemmákat.

Az viszont kritikaként hozható fel, hogy látványos, ám megmagyarázatlan a hirtelen fejlődési ugrás a Mad Maxes barbár világból a visszamodernizalódó társadalomba.

A talentumok példázata azt a folyamatot kíséri figyelemmel, amelynek során Lauren a megsemmisítőnek tűnő csapásokkal is dacolva eltökélten kitart abbéli törekvése mellett, hogy közreműködjön az összeomlott civilizáció újjáépítésében. Látszólag ellentmondásos, hogy a technikailag fejlett világot egy vallásnak hívott gondolati rendszer révén kívánja visszaállítani, de a Földmag egy meglehetősen általános, leginkább az alkalmazkodást, a fejlődést és a változást fő értéknek tekintő bullshithalmaz, amiben az űrhajózás is kényelmesen megfér, sőt. Ami ennél furcsább és szembeszökőbb, az az, hogy egyetlen nemzedék leforgása alatt mennyit ugrik előre az Egyesült Államok a fejlődésben. A regény legnagyobb részében minden civilizáltságból kivetkőzött hordák zsákmányolják ki a gyengéket a legbestiálisabb módokon, az erőforrások szűkösek, egy kommuna területének elhagyása merő életveszély. Ehhez képest viszonylag rövid idő – néhány évtized – elmúltával az Egyesült Államok közössége olyan komplexitást ér el, hogy űrrepülőket küld a világűrbe. Ezt a gyors és irreális átmenetet A talentumok példázata egy félmondattal sem magyarázza meg. Az egyik pillanatban még rablóbandák adogatták el rabszolgának a védteleneket, a következőben már olyan komplexitási szinten áll a társadalom, hogy röpködnek az űrhajók. Oké, tudjuk a történelemből, hogy rendkívül suttyó országok is küldtek embert az űrbe, de A talentumok példázata, a bemutatott és érzékeltetett állapotok fényében adós marad a magyarázattal e téren.

A regénynek van egy fontos, nem emberi szereplője. Ez nem más, mint a nemi erőszak.

A talentumok példázata bizonyos értelemben markánsan feminista regény.

Octavia Butler kisebbségi (fekete), női szerző, nem csoda, hogy érzékenyen viszonyul a marginalizált létből fakadó nehézségekre. Míg a bőrszín tekintetében ennek szinte semmi nyoma – Lauren afroamerikai származása meglehetősen közömbös tényező –, addig a női létnek a legpokolibb oldala tárulkozik fel. Kis együttérzéssel és önkritikával nem túl nehéz belegondolni: egy olyan világban, ahol az ember árucikk lehet, a gyengébbik nem tagjai fokozottan ki vannak téve az áruba bocsátás veszélyének. A talentumok példázata tekintetében ez annyival pontosítható, hogy a férfiakat is bőven fenyegeti a (szex)tárgyiasítás. Mindenesetre a könyvben óriási hangsúllyal van jelen a női létnek az az aspektusa, hogy a nemi erőszak állandó veszélyforrás, amitől mindig és bármikor félni kell. Ez olyan nézőpontot visz a történetbe, ami messze nem magától értetődő. Egy posztapokaliptikus történetben a végtelenségig el lehet időzni azon, milyen nélkülözéseket kell átélni, milyen küzdelmeket kell megvívni, milyen társadalmak létesíthetők, de arra nem sok figyelem fordul, hogy milyen élmény az, amikor az ember gyereke nő, és az erőszak legintimebb, legsebzőbb módjainak van kiszolgáltatva. A talentumok példázata egy pillanatra sem hagyja feledni, hogy ha az államrend megbicsaklik, az egyik legközvetlenebbül veszélyeztetett csoportot a nők (és pláne a fiatal lányok) alkotják, hiszen kiváló „árucikkek”, és a megfelelő harci erő vagy erőszakszervezet nélkül védtelenek.

Ez olyannyira így van, hogy kritika alapja is lehet. Az, ahogyan Butler a nemi erőszak általi fenyegetettséget ábrázolja, már-már túlzásba hajlik. Amit a regényben olvashatunk, olyan fenyegetés, ami a férfi olvasó számára idegen, nem magától értetődő, a nők számára mégis szinte a hétköznapi élet része. Időnként viszont eltúlzott ábrázolásmódnak tűnik, mintha a férfiak és a dominánsabb pozícióban lévő rétegek minden adandó alkalmat gépiesen, gondolkodás nélkül kihasználnának arra, hogy erőszakot tegyenek a kiszolgáltatottakon.

A nemi erőszak szinte önálló entitás, ami sosem szólal meg, mégis folyamatosan jelen van.

Elmondhatatlanul fontos, hogy A talentumok példázata komoly figyelmet fordít arra, hogy a civilizáció posztapokaliptikus leépülése milyen megkülönböztetett fenyegetést eredményez egyes jól behatárolható csoportok – jelen esetben a nők és a kellően kiszolgáltatott férfiak – számára. Ám ez a fenyegetés idővel szürreálissá fokozódik.

Mintha a regényben a nemi erőszak állandó felemlegetése egyfajta allegóriája lenne mindannak a félelemnek, amit a nők a tárgyiasítás miatt folyamatosan átélnek.

Egyik variáció sem szívderítő. Sem az, hogy a nőket ténylegesen olyan veszélyek fenyegethetik, amiket A talentumok példázata bemutat, sem az, hogy a női lét valósága allegorikus értelemben összehasonlítható azzal, amit a regény ír. A húsbavágó társadalmi probléma azonban mindkét esetben érzékletesen és gondolatébresztő módon jelenik meg.

Verdikt

A talentumok példázata, Octavia Butler Földmag-duológiájának második része egy posztapokalipszisbe süllyedt társadalom újjáépítésének krónikája egy közösségszervező ember perspektívájából. Végigtekinti, milyen személyes nehézségekkel kell megbirkóznia annak, aki új társadalmat akar szervezni a régi romjain. Izgalmas módon mutatja be, mit jelent a közösségi lét és a közösségépítés, mi kell egy közösség tartós és szerves megtartásához. Emellett komoly fókuszt helyez az elnyomott csoportok, jelen esetben a nők helyzetére, és akár realista, akár allegorikus értelemben erőteljesen szemlélteti, milyen az, amikor az ember a saját testi integritását félti mástól. A regény helyenként túlzásokba esik, illetve felszínes, de összességében jól felépített és átélhetően mutatja be a társadalom újjáépítési folyamatának kihívásait.

8 /10 vallásalapító raptor

A talentumok példázata

Parable of the Talents

Szerző: Octavia E. Butler
Műfaj: sci-fi
Kiadás: Agave Könyvek, 2023
Fordító: Huszár András, Farkas Veronika
Oldalszám: 448

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Gimiben nagyon szívesen olvastam volna fantasyt, de nem volt bátorságom a többiektől kölcsönkérni a könyveket, mert élősködésnek éreztem. Egy Stephen King-olvasói előéletet követően Lovecraft-kedvelőként keveredtem igazán az SFF-világba és találtam önmagamra. Azóta volt egy horror témájú könyves blogom Zothique címmel, fordítgattam ide-oda, olykor podcastekben rontottam a levegőt meg az átlag IQ-t, és a Magyar H. P. Lovecraft Társaság büszke tagja vagyok. Jobbára a horrort kedvelem, méghozzá olvasni, de szeretem a sci-fit is. Állandó életcélom koherensen lezárni a hosszú, kanyargós mondataimat. Szenvedélyes Blood- és lelkes Doom-játékos vagyok. A zenei ízlésem vállalhatatlanul rétegszerű, de én eleve az emberiség egy vállalhatatlan rétege vagyok.
×