Elszabadult a legújabb szerzet az A24 fura filmes istállójából. Alex Scharfman Death of a Unicorn című első filmje – nomest est omen – egy unikornis halálán keresztül igyekszik szatirikus képet festeni a felső tízezer kizsákmányoló természetéről.
Az utóbbi évek egyre inkább franchise-orientált filmgyártásában rohamos léptékben értékelődnek fel az eredeti ötleteken alapuló, független mozik, amelyek sajátos, szerzői jegyeikkel és a fókuszcsoportokat messze elkerülő, kreatív művészi döntéseikkel képesek alternatívát nyújtani a hollywoodi folytatás felhozatalból kiégett nézőközönségnek. Ennek a rétegnek az egyik legnagyobb kiszolgálója az amerikai A24 stúdió, ami a modern, amerikai indie szcéna egyik legnagyobb mecénásává vált. Hosszú lenne felsorolni azt a rengeteg A24 által gyártott vagy forgalmazott filmet, amik úgy tudtak filmfesztiválokon és díjátadókon tarolni és közben kulturálisan is relevánssá válni, hogy közben alkotóiknak nem kellett kompromisszumokat kötniük és a kommerszet gyártó stúdiómozik játékszabályai szerint játszaniuk.
Ugyanakkor minden hasonló céget egy ponton túl végérvényesen elér a kapitalizmus szele, és nagyjából 10 év alatt az A24 is kinőtte magát és elkezdett szintet lépni minden téren.
Nagyobb nevek, nagyobb büdzsék és több produkció, amiknél sajnos egyre inkább elkezdett érződni a „mennyiség a minőség felett” elve.
Természetesen az A24 még mindig sokkal diverzebb és szabadabb szemléletmóddal operál, mint a nagy stúdiók, de az eddig szinte hibátlan felhozataluk észrevehetően elkezdett romlani az utóbbi egy évben. Ez talán leginkább a cég arculat- és brandépítési ambíciójára vezethető vissza, és hogy bátrabban adnak zöld utat olyan projekteknek, amik minőségtől függetlenül beleillenek a tipikus A24-es kategóriákba. Nosztalgiával átitatott, coming of age trip (Y2K), társadalmi egyenlőtlenségekre és személyes traumákra épülő „művész” horror (The Front Room), Z generáció körében népszerű vagy újra a reflektorfénybe kerülő színészekkel telepakolt szektafilm (Opus) és konkrét slasher horror folytatás a 80-as évek szettingjében (MaXXXine) – mind csúnyán elhasalt az elmúlt hónapokban a kritikusok és a nézők körében egyaránt. Ezek az alkotások a tipikusan A24-es karakterisztikáikon kívül sok egyéb értékelhető kvalitást nem tudtak felmutatni, és sajnos ebbe a sormintába illik bele Alex Scharfman bemutatkozása is.
Elliot (Paul Rudd) és lánya, Riley (Jenna Ortega) éppen egy konferenciára utaznak az apa főnökének erdei birtokára, amikor útközben véletlenül elütnek egy állatot. Közelebbről megvizsgálva azonban kiderül, hogy egy valódi egyszarvút sikerült elgázolniuk. A halottnak vélt állatot magukkal viszik a kocsijukban, a lényt pedig rövid időn belül vendéglátóik is felfedezik. A dúsgazdag gyógyszerészeti vezérigazgató (Richard E. Grant), felesége (Téa Leoni) és haszontalan fiuk (Will Poulter) meglátja a hatalmas üzleti lehetőséget, ugyanis az unikornis teste misztikus képességekkel rendelkezik, amivel akár még a rák is gyógyítható. Gazdagék el is kezdik kiszipolyozni a tetemet, amikor felbukkannak az egyszarvú bosszúszomjas szülei, akik kegyetlen mészárlásba kezdenek a birtok lakói közt.
A Death of a Unicorn (Egy unikornis halála) nem is tagadhatná, hogy a manapság méltán népszerű „eat the rich” filmes vonulatra szeretne felülni, ami a hatalommal rendelkező elit, uralkodó felsőosztály és tágan véve a gazdag emberekről kíván nem túl hízelgő, gúnyos és vicces felhanggal értekezni. Ez a téma leginkább az Élősködők és a Joker kettősével kezdett teret nyerni, de időközben A szomorúság háromszöge, A menü és A Fehér Lótusz népszerűsége miatt sokkal inkább a groteszk humorú szatírák irányába kezdett eltolódni. Erre a gondolatmenetre és humorra kíván rácsatlakozni Scharfman filmje is, ami igyekszik keverni a maró szatírát egy unikornisos light fantasyvel, egy személyes traumákkal és generációs különbségekkel is zsúfolt diszfunkcionális apa-lánya szállal, és végül egy állatos slasher horrorral a bosszúszomjas lények mészárlásával bezárólag.
A szatíra vonala emellett kiegészül egy öko szállal: az állatkísérletek és a természet kizsákmányolásának hasonlatával és a gyógyszercégek számító piaci stratégiáival, ami sajnos annyira árnyalt és mély, mint egy Reddit-poszt.
A fantasyszál mitológiai éle sincs túlgondolva, a popkultúrából megismert képességekkel ruházza fel az unikornist, aminél az egyetlen kreatív újítás az extrém vérszomj, amivel még inkább a néző orrára kötik a gazdagok megevésének üzenetét, és a természet karmikus igazságtételét. És ha még ez se lenne elég nyilvánvaló, akkor a goth libsi tinédzserlányt (Ortega) teszik meg annak a kiválasztott, tiszta szívű hercegnőnek, akinek olyan speciális kapcsolata van a csodalényekkel, ami miatt őt nem bántják.
Természetesen még nem lenne feltétlen elítélendő, hogy az alkotók ennyire nem gondolták túl a filmjük tartalmi részét, az már inkább, hogy a vad alapötlet ellenére a Death of a Unicorn egy végtelenül fantáziátlan és sivár film. Borzasztóan érződik, hogy az író/rendező Alex Scharfman hatalmasat szeretne mondani, hogy harsányan lerakhassa a névjegyét az első egész estés munkájával, de ehhez sem elegendő nüansszal és árnyaltsággal, sem a saját hangból adódó stílussal és egyedi atmoszférával nem tudja felruházni filmjét.
Az atmoszféra folyamatosan ugrál a komoly dráma, cinikus szatíra és a feszültnek szánt horror között, így egyik része se tud rendesen funkcionálni. Ugyanakkor a vad premissza ellenére a cselekmény abszolút nem bonyolult, sőt, rettenetesen kiszámítható, így igazából az első fél óra után már abszolút tiszta lesz a végkifejlet, de az addig tartó út se tud szórakoztatóvá válni. A dráma szemforgatósan gejl, a Jurassic Parkot helyenként megidéző unikornis horror csak szeretne fele olyan hatásos lenni, mint Spielberg klasszikusa, a poénok pedig maximum azoknak lehetnek szórakoztatók, akik nem látták a fent említett eat the rich filmeket vagy sorozatokat. Emellett hiába áll Zack Snyder egykori operatőre, Larry Fong a kamera mögött, annyira unalmasan felvett, bénán fényelt, ronda CGI unikorisokat mozgató förmedvény jött ki az egészből, hogy ez csak a pénzhiány vagy a rendező teljes tapasztalatlanságával magyarázható.
Egyedül a színészek mentik valamelyest a menthetőt egyes pillanatokban. Rudd és Ortega még a szörnyű lelkizős jeleneteik ellenére is tudnak működni, mint apa és lánya, Richard E. Grant, Téa Leoni és Will Poulter pedig élvezettel ripacskodják végig a játékidőt, ami rövid ideig még képes kárpótolni a gyenge scriptet. Ugyanakkor a Barryből ismert Anthony Carrigan teljesen alul használt marad, Dan Romer és Giosuè Greco zenéje sokszor abszolút nem passzol a képek alá,
és még az se tűnik ki, hogy Magyarországon forgatták a filmet, ugyanis a cselekmény oroszlánrésze egy szűk birtokon játszódik.
Hiába igyekszik alapötletével kitűnni, Alex Scharfman alkotásából egyszerűen hiányzik az a szintű vad ambíció vagy újító szándék, ami a régebbi A24 filmeket ki tudta emelni a tömegből. De ha ettől eltekintünk, önállóan funkcionáló moziként is egy végtelenül üres, unalmas és idegesítő darab, ami egyszerre vérbuta szatíra, lelketlen dráma és egy béna CGI mészárszék. A Death of a Unicorn már a független filmek között is inkább trendkövető, és abból se a jobb fajta.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
