Lehet, hogy az Így neveld a sárkányodat ugyanannyira szükséges, mint a többi élőszereplős adaptáció, de ez legalább szárnyal.
HIRDETÉS
Hollywood vérszemet kapott, és sorban készülnek az animációs filmek élőszereplős remake-jei. A régi klasszikusok újrázásával a Disney egyszerre tudott építeni a nosztalgiára és a potenciális új rajongók bevonzására, bár még a négyujjú nagyapám is egy kezén meg tudja számolni, hogy hány adaptáció sikerült jóra. Én személy szerint jobban kedvelem azokat az élőszereplős adalékokat, amelyek vagy más kontextusból vizsgálják, vagy újragondolják az eredetit, mint például a Demóna vagy a Szörnyella. Sőt, azt sem bánom, ha napjainkhoz, egy modernebb közönséghez igazítják a cselekményt. Függetlenül ezek minőségétől és attól, hogy melyik tetszik és melyik nem, határozottan állítom, hogy teljesen feleslegesek. Ugyanezt gondoltam akkor is, amikor a Dreamworks bejelentette, hogy a Disney-hez hasonlóan rátér erre az útra, és élőszereplős filmet készít 2010-es nagysikerű klasszikusából, az Így neveld a sárkányodatból. Ahogy a címből is kiderül: tetszett a film!
Azonban még mindig azt gondolom, hogy teljesen felesleges.
Az alkotás legnagyobb pozitívuma egyben legnagyobb negatívuma is. Ha nem is képkockáról képkockára, de teljes mértékben követi az eredeti eseményeit, itt-ott módosítgatva, finomhangolva az egészet. Apróbb jelenetek hiányoznak, míg mások, újabbak bekerültek. Jóval nagyobb a fókusz a karaktereken, és valamennyire komolyabbnak hat az egész, mivel a hangsúly is inkább a szereplők közti interakciókon van. Ha viszont anno, a maga idejében láttad a filmet, nagy eséllyel ezek aligha fognak feltűnni. Pont emiatt érzem azonban feleslegesnek is, mert érdemben nem ad hozzá az Így neveld a sárkányodat világához, egyszerűen csak napjaink főbb témáihoz és igényeihez lett igazítva. Még az eredeti rendezője (és Disney-fronton az eredeti – és nem az új – Lilo és Stitch rendezője), Dean DeBlois is visszatért a projekt élére, így egyszerre hiteles, de kockázatmentes is a projekt.
Hibbant-szigeten vikingek élnek, akik évek óta állandó konfliktusban vannak az élelmükre pályázó sárkányokkal. Teljes kultúrájuk alapja a tűzokádókkal való harc, így azokat a hősöket magasztalják a legjobban, akik félelmet nem ismerve veszik fel a küzdelmet a szárnyas hüllőkkel. A vezér, Pléhpofa (Gerard Butler, aki az eredetiben is szinkronizálta a karaktert) fia, Hablaty (Mason Thames) azonban nem egy ilyen alak. Szeretne bizonyítani, szeretné, ha apja büszke lenne rá, de egyszerűen nagyon ügyetlen, és találmányaira se nyitott senki. Egy bizonyos sárkányostrom alatt azonban beveti új eszközét, amivel sikerül megbénítania a félelmetes Éjfúriát – egy rettegett, veszélyes szerzetet, amit gyorsasága és éjfekete színe miatt még nem látott rendesen senki. Amikor azonban Hablaty megtalálja a sérült lényt, képtelen megölni, fokozatosan pedig barátság alakul ki közte és a megtévesztő nevű Fogatlan között. Hősünknek pedig rá kell eszmélnie, hogy ha Fogatlan és közte lehet barátság, akkor lehet, hogy teljes életmódjukat és történelmüket is át kell gondolnia a vikingeknek.
A film egyik erőssége, hogy szuper lett a vizualitása. A vikingek szedett-vedett bagázsa nagy, díszes szakállaikkal és hajaikkal, valamint sűrű ruházatukkal jól illeszkednek a zöldellő északi szigetre, amelyen élnek. Ehhez társulnak a remekül meganimált sárkányok, és kiváltképp Fogatlan, aki úgy tudta megőrizni jellegzetes külsejét az eredetiből, hogy nem lóg ki a realisztikusabb lények közül sem. A magasban szárnyalások kifejezetten látványosra és izgalmasra sikerültek amellett, hogy
gyönyörű tájak felett libbenhetnek a karakterek.
Szintén pazar a szereplőgárda. Gerard Butler nemcsak hangként, de alakításként is működik Pléhpofaként, erős akcentusával és mély hangjával egy jókedélyű, mégis szigorú apa és vezér, aki próbálja, de valahogy csak nem érti meg a fiát. A szőke Astridot itt a The Last of Us Sarah-jaként ismerhető Nico Parker váltotta, aki szintén hozza azt a karakán, menő, ügyes figurát, aki az eredetiben volt. Plusz adalék, hogy itt bővebben belemegy a narratíva abba, hogy azért irritálja Hablaty, mert nepotizmussal vádolja a fiút. A többi mellékszereplőt is szuperül megtalálták. Nick Frost remek mentor a féllábú, félkarú – és mindig új pótkart használó – Bélhangosként, míg Takonypóc (Gabriel Howell), Halvér (Julian Dennison), valamint Kőfej és Fafej ikerpárosa (Bronwyn James és Harry Trevaldwyn) sokkal lágyabb és szimpatikusabb karakterek lettek.
A folyton flexelő, menőző Takonypóc például nem csupán egy irritáló figura, aki Hablatyot cseszegeti és próbál bevágódni Astridnál, hanem a film párhuzamot von a két karakter és apjuk kapcsolatai között: Takonypócra ugyanúgy nem büszke a sajátja, mint Hablatyéra. Az ikrek most már nem egypetéjűek – bár ők meg vannak győződve róla –, míg a sárkányokról mindent tudó Halvér sokkal kedvesebb. Ez gyöngédebbé teszi a narratíva ívét, bár túl nagy karakterfejlődést azért itt sem szabad várni a mellékszereplőktől, akik inkább egy masszaként adnak ki egy kollektív identitást. A diverzitás jegyében a vikingek sokszínűek, és a világépítés egy kezdeti lépéseként direkt elhangzik, hogy a világ minden sarkából verődtek a csapathoz újabb harcosok.
Az Így neveld a sárkányodat lelke továbbra is a bátorság, illetve a nyitottság, és ezt szemlélteti Hablaty és Fogatlan, Hablaty és Pléhpofa, valamint a vikingek és sárkányok ívein keresztül. Lehet, hogy élőszereplős jellege miatt, de az apa-fia páros közti konfliktus, a megfelelési kényszer és a csalódás keserű kettőssége, illetve a hagyományokkal összefonódó vak meggyőződés számomra drámaibbá és keményebbé tette ezt a szálat. (De az is lehet, hogy egyszerűen csak én változtam többet az elmúlt 15 évben.) Ezekben a jelenetekben kifejezetten jól játszanak a szereplők, és szépen ellenpontozzák a máskor könnyed, vidám, kalandos hangulatot.
Szintén szuper Hablaty és Fogatlan dinamikája, és a teljes sztori egy szép, kerek egész arról, hogy mennyire fontos megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy kiállunk az igazunkért és elfogadunk másokat olyannak, amilyenek. Hogy van, amikor magunkba kell mélyen néznünk, de van, hogy másokat kell szembesítenünk bigottságukkal. Ezen a téren pedig továbbra is egy csodálatos és megható allegória az egész családnak, anélkül,
hogy szájbarágós vagy erőltetett lenne.
Persze ezt tudta az eredeti is, így felmerülhet bennünk az állandó kérdés: akkor minek? Hát a pénzért, azt leszámítva teljesen felesleges. Másfelől azonban a streamingkínálat tengere közepette így nagyobb eséllyel találkozhat valaki ezzel a filmmel újra amellett, hogy rengeteg új színésznek és alkotónak ad lehetőséget arra, hogy elinduljanak saját pályáikon – meg persze a Universal és a DreamWorks vezetői megtömhetik a zsebüket. A folytatás már természetesen berendelve, így mindenki készülhet az Így neveld a sárkányodat 2-re 2027-ben. Viszont, ha ettől elvonatkoztatunk, akkor tényleg egy kedves, szórakoztató, szép mondanivalójú, mellesleg kifejezetten látványos és szórakoztató filmet kapunk, ami adaptációként is működik. Hátha a Disney is megnézi, és azt mondja: na így csináljunk élőszereplős filmet legközelebb!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
