Film

Gaztevőből áldozat: a mesebeli gonosz újraértelmezése Demóna karakterében

A Disney meséi valószínűleg a legszélesebb körben ismertek a világon. Hagyományosan elég fekete-fehér volt a világkép, amit közvetítettek, de az utóbbi években megfigyelhető volt a gonosz újragondolása ezekben a sztorikban – és ebben Demóna, a Csipkerózsikából ismert gonosz tündér karaktere kulcsszerepet kapott.

A hagyományos, populáris mesék – amilyeneket a Disney is gyárt – jó és gonosz harcáról szólnak, az pedig a küzdelem során nem szokott felmerülni, hogy vajon a hős ellenfele miért lett gaztevő. Ha nincs is kimondva ezekben, hogy valaki természeténél fogva lesz gonosz vagy jó, mindenképpen az a sugalmazása az ilyen történeteknek, hogy nem kell megérteni a gonoszt, az ugyanis kizárólag a jó ellentételezéseként jelenik meg, egyfajta legyőzendő akadályként.

Ezt a klasszikus formulát rúgja fel Gregory Maguire A ​boszorkány című 1995-ös regénye és az abból készült musical, amely az első olyan meghatározó történet volt, ami egy klasszikusan gonosznak megítélt karaktert helyezett a középpontba (az Óz, a nagy varázsló történetét írta újra, annak negatív figurája szemszögéből). A sztori előképként szolgált a Disney 2014-es filmjéhez, a Demónához, amelyben hasonlóképpen értelmezték újra a Csipkerózsikát, az eredeti mese gonosztevőjét a középpontba állítva. De ennek szellemben készült aztán a 2015-es Utódok című tévéfilmjük is, amely szintén a gonosz tündér karakterére épít, de a klasszikus mese újraértelmezése helyett inkább továbbgondolja azt, Demóna lányára fókuszálva.

A gonosz, amit a körülmények kreáltak

A Disney korábban csak elvétve próbálkozott negatív karakterek rehabilitálásával, vagy ha igen, az ő sztorijuk mellékszál volt: az Aladdin folytatásaiban Jágó, a papagáj “megtér” a hősök oldalára, A dzsungel könyve előzményeit bemutató sorozatban pedig a kölyök Sir Kánt és a fiatal Kát még Baluék barátaiként láthatjuk (arra viszont nem kapunk magyarázatot, mitől lettek később gonoszok). Az Oroszlánkirály 1998-as folytatásában a Simba büszkeségében kapott nagyobb hangsúlyt a téma, de az abban megváltást nyerő karakter – a Zordon utódjának kiszemelt, Simba megölésére kiképzett Kovu – sem volt főszereplő.

A felsorolt példákkal ellentétben a Demóna már konkrétan a negatív karakter újragondolására épül, amit ebben az esetben a címszereplő teljesen új eredetsztorijával alapoznak meg. Míg az 1959-es Csipkerózsika a hercegnő megátkozásával indít, addig a remake jóval Auróra születése előtt indul. Az új filmben már a tündér és az emberi királyság szembenállásáért is az embereket terheli a felelősség, mivel ők támadták meg a mágikus lények lakta Múriát, amelyet el akartak foglalni. Emellett az eredetileg kedves és jóindulatú Demóna is egy emberi árulás miatt válik hidegszívűvé, és a kislány apjának tettét akarja megbosszulni a gyermek megátkozásával.

Bár a történetnek van olyan jelentésrétege, amelyet a fiatalabb korosztályok nem érthetnek – Demóna elkábítását és szárnyainak levágását a szexuális erőszak metaforájaként értelmezik –, a fő üzenet a kisebbek számára is könnyen dekódolható:

a tündér nem eredendően rossz volt, hanem egy vele szemben elkövetett gonoszság hatására lett azzá.

A cselekmény előrehaladtával ráadásul a tündér meg is bánja a tettét, és szeretné jóvátenni – ez aztán végül sikerül –, így a mondanivaló másik része, hogy aki gonosszá is lett, abban még mindig megvan a változás lehetősége.

Ez utóbbi momentum – miszerint a rosszá vált karakterben idővel felülkerekedik a jó – azért fontos, mert így film megőrizte a hagyományos mesékre jellemző „morális iránytű”-jelleget. A meséknek ugyanis az a funkciója, hogy a történeteken keresztül megismertessék az emberrel az alapvető fontosságú, de egyébként nehezen körülírható és magyarázható etikai ideákat. Ezt a szerepet pedig a Demóna is be tudja tölteni, hiszen egyáltalán nemcsak a gonoszt akarja megérteni, de egyértelműen el is határolódik a gonoszságtól azzal, hogy azt a karaktert hozza ki győztesnek, aki legvégül képes a jót választani. Miközben elbukik a király, vagyis az a szereplő, aki a tündérrel szemben nem képes szembenézni saját egykori gaztettével, és semmi jelét nem mutatja megbánásnak sem. Így

a film nemcsak tanít (a gonoszságról) de nevel is (a jóra).

A gonosznak nevelt fiatal

Az Utódok tévémusical a mozifilmmel ellentétben nem írja át Demóna karakterét, mivel ebben az esetben lényegében az eredeti rajzfilm folytatásáról van szó: a tündér a történet szerint a legyőzését követően más mesebeli gonoszokkal élne együtt száműzetésben, ahol a visszatérést és a bosszút tervezgeti. Annyit ugyanakkor hozzáad ez a film is a figurához, hogy megmagyarázza, hogy miért gonosz: ebben a verzióban Demónát gyerekkorától a rosszra nevelték, szándékosan. Ő aztán ugyanezt teszi a saját lányával, Mallel, aki az Utódok sztorijának főszereplője. Mal azonban néhány társával együtt lehetőséget kap, hogy elhagyja a szigetet, és a rendes emberek között éljen, aminek hatására aztán megjavul.

A Demóna és az Utódok története tehát a lényegüket tekintve párhuzamba állítható, hiszen mindegyikben egy külső okok miatt gonosszá vált karakter átváltozása áll a középpontban. Emellett ugyanakkor mindkét film őrzi a mesék nevelő jellegét, hiszen ezekben is a jóság győzedelmeskedik.

Igazából a két sztori között annyi komolyabb eltérés van – túl azon, hogy az egyikben maga a gonoszt tündér a hősnő, a másikban pedig a lánya –, hogy a musical főszereplője a cselekmény egésze alatt fiatal marad, a történet fő helyszíne pedig egy iskola, amivel még közelebb hozták a célközönséghez, a fiatalokhoz.

A gonoszság azért gonoszság

Érdekes a két film világképének kettőssége: hiszen egyrészt konzervatívok abban az értelemben, hogy egyértelműen meghatározzák a jót és a rosszat, és a jó győzelmével zárulnak; másrészt viszont nem eleve elrendeltségnek, hanem a körülmények következményének ábrázolják a gonoszságot. Ezzel pedig egy könnyen érthető, mégis alapvető fontosságú leckével egészítik ki a hagyományos meseformulát – úgy, hogy közben nem zavarja össze azt.

A meséknek elsősorban társadalmi funkciója van, hiszen jó, rossz és igazság elvont képzeteit tanítják meg a gyerekeknek bonyolult magyarázatok helyett egyszerű történeteken keresztül. De a közösség szempontjából az is nagyon fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek azzal, hogy a cselekedeteik, viselkedésük hatással van a körülöttük lévőkre – talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit a társadalom érdekében fiatalon meg kellene tanulnia mindenkinek. Márpedig pontosan ez a Demóna és az Utódok fő üzenete. Így

ez a két film arra szolgáltat példát egy újfajta, a gyerekeknek szóló történetek hagyományait továbbvivő, de azokra ügyesen új réteget építő, modern mesére.

Az nem valószínű, hogy ez válna a fő irányvonallá, de azért

tetten érhető egy elmozdulás afelé, hogy az ilyen típusú mesefilmek is nagyobb teret kapjanak.

Az elmúlt években folyamatosan készültek a Disneynél az olyan filmek, amelyekben negatív karakterek újraértelmezése került a középpontba: lényegében már a Hókirálynő sztoriját átdolgozó Jégvarázs (2013) is ilyennek tekinthető, a Demónának időközben már egy második része is kijött, az Utódok pedig több folytatást, és szintén több része készült a Zombik (2018) című tévéfilmjüknek, amely a horrorfilmek szörnyeit “szelídíti meg”, története középpontjával egy ember és egy zombi szerelmével. 2021-ben pedig – egyértelműen a Demóna nyomdokain haladva – a 101 kiskutya gonosztevőjéből csináltak tragikus hősnőt a Szörnyellában.

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image