Ma kereken fél évszázada, hogy bemutatták az amerikai mozikban minden idők egyik legikonikusabb akció/thriller/horror filmjét – és egyáltalán: filmjét –, a Cápát. Peter Benchley regényének adaptációja a mozitörténet egyik legnagyobb kasszasikere lett, kockái nemzedékek fiatalkorába hozták el a zsigeri félelem érzését, és a filmrendezés máig megkerülhetetlen sarokköve. De hogyan állja meg a helyét napjainkban a kultikus Cápa film irodalmi forrásvidéke? Emlékező könyvkritika az 50 éves film apropóján.
Peter Benchley első regénye, a Cápa (Jaws) 1974-ben jelent meg először. A könyv az író utolsó próbálkozása volt arra, hogy megélhetést kovácsoljon az írásból, és a kedvező eladási mutatók, a népszerűségi listákon elfoglalt előkelő helyek stabilan megalapozták Benchley további karrierjét. Ezzel a regény már önmagában betöltötte azt a rendeltetést, amit szerzője szánt neki, sőt, többet is. A Steven Spielberg rendezte filmadaptáció – melynek forgatókönyét maga Benchley kezdte megírni Carl Gottlieb előtt – új szintre emelte az Amity fürdőzőit terrorban tartó, a helyi lakosságot gazdasági katasztrófával fenyegető víziszörny történetét. A maradandóságot a film hozta el, azonban szükség volt a regényre, amely felkeltette Spielberg figyelmét.
A regény a filmhez hasonlóan azzal kezdődik, hogy az óriási fehér cápa, amelynek eredetéről semmit nem tudunk, minden előzmény nélkül Amity partvidékére keveredik. Az első áldozatot ugyanúgy Chrissie Watkinsnak hívják. Viszont míg a filmben ő egy tinédzser, aki nagyobb baráti társasággal jön a strandra bulizni, addig a regény Chrissie-je egy huszonéves lány, aki egy randit követően bűnös módon meztelenül veti bele magát a vízbe egy éjszakai fürdőzés erejéig, majd a nemi határsértés megtorlásaképp cápanasi lesz belőle.
A maradványokat másnap megtalálják a parton, értesítik a helyi rendőrséget, ahol az immár végérvényesen Roy Scheider vonásaival elképzelt Martin Brody nyomozó kapja meg az ügyet, ami csakhamar szakmai szívügyévé válik. Brodynak nem egyszerűen annyi a feladata, hogy kiiktasson egy életveszélyes, emberevő ragadozót. Küldetése teljesítése folyamán meg kell birkóznia azokkal a mögöttes gazdasági érdekekkel, amelyek nem feltétlenül osztják az emberi élet mindenek felett állóságát; továbbá szembe kellene néznie házassága elszürkülésével és a középélet-krízissel, ami lépten-nyomon fenyegető árnyként telepszik a regényre. Ezek a szálak hamar kibontakoznak a Cápa olvasása közben, melynek folytán az egyik markáns benyomásunk az lesz, hogy
a regény tartalmát tekintve bőségesebb, mint a film.
Ez az állítás önmagában nem mond sokat: nem azt jelenti, hogy a Cápa regény tartalmasabb, gazdagabb vagy mélyebb lenne a filmnél, mert nem az. Mindössze arról van szó, hogy a könyv több témára fordít figyelmet, és ezek a témák viszonylag nagy teret kapnak a szövegben. Ehhez képest a cápatámadások és a szörnnyel való szembenézés nem kaptak annyira kizárólagos figyelmet.
Ezek a tartalmi elemek nem rontják az olvasmányélményt, sem a cselekmény dinamikáját, a könyv igazán könnyen és gyorsan olvasható, egy korrektül megírt, a ‘70-es, ‘80-as évek hangulatát szépen érzékeltető populáris regény, amelyet szerzője nyilvánvalóan azért írt, hogy sokat adjanak el belőle. Ugyanakkor a Cápán érződik, hogy Benchley első könyve, mert elég laza benne a fókusz, nem mindig világos, miért kell annyi sort szentelni egyes jeleneteknek. Benchley nem volt teljes mértékben ura a saját szövegének. Láthatóan igyekezett feszültséget generálni a bonyodalom sokoldalúságából, a személyes konfliktusok szövevényéből. Ennek érdekében elsősorban Brody személyéhez igyekezett közel hozni az olvasót. A főhős ábrázolása hozza a kötelezőt, nincs vele különösebb gond; érződik, hogy a szerző keze itt még kissé bizonytalan, de érdemes észben tartani, hogy a cél egy nagy számban eladható, olvasmányos, nem igazán mély történet megírása volt. Ehhez pedig tökéletesen elég az, amit Benchley hozott.
A regény magánéleti szála Martin Brody és felesége, Ellen elhidegülését és a nő kikacsintását mutatja be. Itt tér el leginkább a Cápa könyv- és filmváltozata, az utóbbiban ugyanis erre futó célzást sem olvashatunk. A regényben Brody, aki valamivel aputestűbb a filmben látott, jókötésű fickónál, többé-kevésbé elégedett a helyzetével. Munkája nem túl megerőltető, ellenben stabil egzisztenciát kínál, így a férfi tulajdonképpen kényelmes életet él. Ellen viszont, bár saját magának is nehezen ismeri be, kevesli, amije van. Volt gimis barátnői mind többre vitték: továbbtanultak, hasznosították a végzettségüket, gazdagabb, hatalmasabb férjet találtak maguknak, ezért státuszvesztésként, röghöz kötöttségként éli meg, hogy egy kisvárosi rendőrfőnök felesége lett. Ezek a motívumok markánsan jelen vannak a regényben, amelynek így fontos mellékszereplője a deklasszálódás és a középélet-krízis.
Ellen, bár őszintén igyekszik jó feleség lenni, a kísértés folyamatosan ott ólálkodik körülötte, és végül testet is ölt Matt Hooper, a tengerbiológus alakjában. Hooper nagyjából ugyanaz a megszállott, kissé csodabogár tudósfigura, akit a filmben Richard Dreyfuss alakításában láthatunk, csak körülbelül tízszer nagyobb seggfej. Viszont tud valamit, ami kimaradt Spielberg rendezéséből: felkelti Ellen érdeklődését, és történik is köztük egy egyéjszakás légyott. Ez nem egyszerűen csak elnagyolt korrajz a fél évszázaddal régebbi Amerika középosztálybeli feleségeinek elfojtott vágyairól, hanem Brody és Hooper dinamikájának adaléka is: Brodyt emészti a gyanú, hogy félrelépett a felesége, és ezt meglehetősen bárdolatlan módon számon is kéri Hooperen. Ez a szál elvarratlan marad mind Ellen, mind Hooper vonatkozásában – ez is mutatja, hogy Benchley kicsit szerteágazóan írta meg a regényét.
Az Amity gazdasága miatti aggályok is körülményesebben vannak bemutatva a regényben.
A film emlékezetes feszültségforrása, hogy Brodynak bele kell állnia a konfliktusba a városvezetéssel, amely ódzkodik a tengerpart lezárásától, mert az veszélyeztetné a helyi szolgáltatók megélhetését, akik a strandszezonban halmozzák fel éves tartalékjaikat. Larry Vaughn polgármester a gonosz, önző nagytőke manifesztációja, aki a pénzt előbbre helyezi, mint az emberek életét. Vaughn alakja némi árnyalást kap a regényben: megtudjuk róla, hogy adósságba keveredett az alvilággal szemben, amikor kölcsönt kapott halálos beteg feleségének kezelésére. Emiatt az alvilág lekötelezettjévé válik és hozzájárul néhány korrupt ingatlanvásárláshoz. Többet látunk tehát a tőkét kiszolgáló politikus emberi oldalából, és a történet nagyobb része foglalkozik azzal a fenyegetéssel, amit a cápadámadás jelent Amity lakóinak hétköznapjaira.
Ha a Cápa regény e tulajdonságait összevetjük azzal, amit a filmben látunk,
plasztikusan kirajzolódik, milyen értő módon konvertálta Spielberg lényegretörő, a néző figyelmét hatásosan megragadó és lekötő sikerfilmmé a rendelkezésére álló alapanyagot.
A rendező olyasmit hajtott végre, mint amit a játékiparban John Carmack és csapata a Doom készítése során: leszecskázott minden mócsingot, minden mellékes körítést, bármit, ami félrevihetné a néző figyelmét, és elhajlást nem tűrően fókuszált egyetlen főtémára, a ragadozó dúlására és a vele való szembeszállásra. A film egész dramaturgiáját erre építette fel, ennek mentén alakította a feszültséget és a végkifejletet.
A Cápa regényváltozata, amellett, hogy több témára fordít figyelmet, és néhány karakterábrázolási részletben eltér a filmtől, kegyetlenebb is. Bár a Cápa témájából fakadóan erőszakos film, kimaradtak olyan jelenetek, mint például az, hogy Quint, aki látványosságszerű cápavadászattal keresi a kenyerét, egy alkalommal brutálisan lemészárol egy raj kékcápát, illetve néhány példányt demonstratív céllal elevenen kizsigerel. Ez a jelenet azért különösen ironikus, mert a Cápa a köztudatban a cápák démonizálásának fontos popkulturális mérföldkövévé vált. Benchley aligha sejtette, hogy amit puszta hatásvadászatként vagy Quint könyörtelen jellemének érzékeltetése végett írt bele a könyvbe, az előrevetíti azt a pusztítást, amit Nem került bele a filmbe az sem, hogy Brody nyolcéves kisfiának macskáját fenyegető célzattal megölik, hogy a rendőrfőnököt eltántorítsák a tengerpart lezárásától. A Cápa film ezek nélkül is maximálisan ijesztő, de azért Benchley külön gondoskodott néhány durvább, nyersebb pillanatról is.
A Cápa regény tartalmaz néhány, a mai olvasó számára szokatlan elemet is.
A politikai korrektség – melynek jelentéstartalma több változáson ment keresztül az idők folyamán – valószínűleg nem szerepelt Peter Benchley szókincsében a Cápa megírásakor. A regény egy párbeszédben érinti a faji kérdést, amikor Brody és egy kisbolt vezetője az üzlet sötét gazdasági kilátásairól beszélgetnek. A boltos megemlíti, hogy ha nem fordulnak jobbra a dolgok, akkor kénytelen az általa alkalmazott két kifutófiú közül az egyiket elbocsátani, és felmerül, hogy a feketét tartaná meg, mert őneki nagyobb szüksége van a pénzre. Önmagában véve ez egy elég korrekt, mondhatni, érzékeny húzás. Ugyanakkor a beszélő a zsidókkal szemben már nem volt ilyen „elnéző”: a párbeszéd végén hálát ad, amiért a fehér munkás nem zsidó – vélhetően arra célozva, hogy ez esetben akár perre is számíthatna.
A regényben többnyire utalás szintjén feltűnik egy leszbikus nő, akit Hooper „alibiként” használ: azt próbálja előadni, hogy vele töltötte az éjszakát akkor, amikor valójában Brody feleségével volt. Sajátos bája van annak, ahogy egyfajta csodabogárként tekintenek a leszbikus szereplőre. Viszont egy fokkal jobban felszalad az olvasó szemöldöke akkor, amikor Ellen nyíltan beszél a megerőszakolásáról szőtt fantáziákról. Ez talán a leginkább meghaladott része az 51 éves regénynek.
Mindazonáltal az extravagáns motívumok inkább amolyan „történeti érdekességek”, a korszellem elkerülhetetlen beszivárgásai a történetbe, semmint valóban mélyen problematikus elemek – mindaddig, amíg az ember helyén kezeli őket.
Verdikt
Összességében a Cápa regény egy összeszedett, könnyed, láthatóan a piacnak írt regény, amely a fő cselekményszál, a tengeri ragadozó vérengzése mellett kitekint főhőse személyes körülményeire, valamint a cápa által okozott gazdasági nehézségekre, és ezeket igyekszik összekapcsolni a központi történettel. Az igyekezet többé-kevésbé sikeres, bár érezhető, hogy a mű a szerző első regénye. A könyv érdekes látlelete a ‘70-es évek amerikai közgondolkodásának, ilyen szempontból a korszellemet is közel hozza az olvasóhoz. Sikerültségét bizonyítja, hogy Steven Spielberg ki tudott hozni belőle egy korszakalkotó, sallangmentes filmet, amelynek kortalansága okot adott rá, hogy több mint öt évtized elteltével is elővegyük és olvassuk a regényt. A Cápa önmagában véve egy jól megírt bestseller, ami beváltotta alkotója pénzügyi reményeit. Ha „csak” ennyi lenne, akkor valószínűleg nem olvasnánk ma – aki viszont kíváncsi rá, honnét származik a filmklasszikus ötlete, az számíthat rá, hogy nemcsak egy történeti információforrást ismer meg, hanem egy remek egyszeri kikapcsolódással is gazdagodik.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
