A Max szatirikus sorozata, a Fehér Lótusz 3. évada ezúttal Thaiföldre repíti el a nézőjét. A recept a szokásos: most is gazdag, fehér amerikaiak szenvednek a luxushotelben, a központi téma pedig az identitás és önsorsrontás köré szerveződik. Mike White író és rendező most is remekel a feszültség fokozásában és a karakterdrámában, de a cselekményt most nagyon elnyújtotta. Enyhén spoileres kritika.
A Fehér Lótusz minisorozat híres szatirikus humoráról, remekül árnyalt karaktereiről és elgondolkodtató üzeneteiről. A szereplők ábrázolása (főleg a gazdag fehér amerikaiaké) (nemcsak) az amerikai társadalomnak mutat görbe tükröt, az évadokban felmerülő aktuális társadalmi problémákat pedig ügyesen, provokatívan csomagolja. Nem rágja a néző szájába a tanulságokat, elgondolkodtat, mindeközben szórakoztat is. Az egzotikus helyszíneken játszódó évadok pedig nem hogy eltávolítják a nézőt a való élet problémáitól, hanem éppen hogy szembesítik őket velük.
Minden évad a fiktív Fehér Lótusz luxushotelláncban játszódik, csak a helyszín más. Az első évad Hawaiira repítette a nézőt, a sztori középpontjában pedig a pénz állt. A 2. évad a szex és szerelem témáját járta körbe a gyönyörű Taorminában (Olaszország).
A harmadik évad színhelye ezúttal Thaiföld. Mike White eredetileg japán helyszínt képzelt el a Fehér Lótusz 3. évadának, de amikor épp Thaiföldön járt helyszíneket keresve, csúnyán megbetegedett. Kórházba került és két napig nem aludt. Ráadásul a gyógyszerektől látomása támadt: ez volt a 3. évad sztorija. Hogy ezt hogy sikerült megvalósítania, azt lentebb, enyhén spoileres évadkritikámban kifejtem.
Ismét gazdag, fehér amcsik szenvednek
Kik érkeznek a thaiföldi luxushotelbe? Ismét egy különc és gazdag amerikai család, Ratliffék, három elkényeztetett gyerekkel. Aztán ott van a titokzatos Rick (Walton Goggins) és jóval fiatalabb barátnője, Chelsea (Amy Lou Wood). Három negyvenes barátnő sok év után most nyaral együtt először, és bizony a különbözőségeik sok feszültséget generálnak. De feltűnik az 1. évadban megismert Belinda (Natasha Rotwell) is, aki épp továbbképzésre és egy kis pihenésre érkezik a hotelbe, ám felforgatja a világát, amikor beleütközik a tragikus módon elhunyt Tanya egykori férjébe, Gregbe (John Gries). És ahogy eddig is, most is megismerünk két hotelben dolgozó helyit is, Gaitokot (Tayme Thapthimthong) és Mookot (Lalisa Manobal).
Amiért még mindig imádjuk a Fehér Lótuszt
A sztori ismét izgalmas karaktereket vonultat fel és remek alapkonfliktusokat generál. Ez az évad jóval filozofikusabb és analitikusabb, mint az előzőek. Ugyan az eddigi évadokban is nagy figyelmet kapott a karakterdráma, a történet fő fókuszában most az egyes szereplők belső lelkivilága áll. Vannak itt olyan szereplők, akik önmagukat keresik, vannak, akik tragikus múltjuk terhétől szabadulnának és persze olyanok is, akiknek valami váratlan esemény hatására meginog a világa.
A forgatókönyv jól ütközteti az egyes karakterek identitását a saját, sokszor természetüknek ellentmondó vágyaikkal.
Ilyen szempontból például remekül sikerült Gaitok, a biztonsági őr szála. Gaitok buddhista, jólelkű és kedves férfi, aki látszatra a légynek sem tudna ártani. Mégis a hotel tulajdonosának testőre szeretne lenni, és ezzel meg akarja hódítani az ottdolgozó Mookot is. Mook egysíkú, de fontos katalizátor, hiszen a lány csak akkor fogadja el, ha a férfi előléptetést kap – de legalábbis lelő valakit. Gaitok belső konfliktusát nagyon szépen viszi a sztori a megrázó végkifejlet felé.
A történet során alaposan megismerjük, megszeretjük a fiatal biztonsági őrt. Drukkolunk neki, hogy legyen bátrabb, akár a szerelmi életéről, akár a munkájáról van szó. Egy idő után azonban az is egyértelmű lesz, hogy amit szeretne, kissé ellentétes a saját természetével. Gaitok békés, mosolygós világához nem illik az erőszak. Az évadzáró bepillantást enged a lelki világába is, így még inkább fájdalmas nézni a férfiban dúló konfliktust, hogy az adott pillanatban meghúzza-e a ravaszt vagy sem.
Rick és Chelsea szála is remekül működött, részben Walton Goggins és Amy Lou Wood közti remek kémia miatt. Rick tipikus példája az önsorsrontásnak. A férfi múltja tele van feloldatlan traumákkal, nyugtalan és képes őrültségeket csinálni, csak hogy elengedje a sérelmeit. A sztoriban sokáig dúl benne a jó és a rossz, az elengedés és a bosszú. Hiába van ott az orra előtt a boldogságot és nyugalmat jelentő Chelsea, sokáig nem veszi észre, hogy amit keres, egy karnyújtásnyira van tőle.
Chelsea pedig idealista, romantikus lány, akit éppen az vonz Rickben, hogy szeretné megmenteni őt. Hiába rázza le magáról Rick, a lány nem fogadja el, hogy nem az ő felelőssége megoldani Rick problémáit. Kettejük szála megdöbbentő és fájdalmas lezárást kap, az egyik legerősebbet ebben az évadban. És sajnos a többi karakter kapcsán sem reménykedhetünk sok boldog befejezésben: a 3. évad most kevesebb humorral, de annál több sötét gondolattal búcsúzik a nézőtől.
A Fehér Lótusz 3. évada a legpesszimistább eddig: a lezárásban nincs igazán happy end.
A szereplők egy része megkapja, amit akar, de az, hogy milyen áron, már más kérdés. White a forgatókönyvben mindig is reflektált a társadalmunkra és aktuális problémáira, kérdéseire és ezúttal kifejezetten sötét képet festett az emberi természetről. Ebben a tekintetben hagy gondolkodni valót a sorozat bőven.
A színészi alakításokra egyébként most sincs panasz: Walton Goggins és Lou Wood mellett Parker Posey lubickolt a dúsgazdag déli nő szerepében, nem hiába lett az internet új kedvence (Piper No!). Patrick Schwarzenegger játéka remek mélységet ad az egyébként elég felszínes karakteréne. Sam Rockwell monológja pedig az egyik legszürreálisabb (és zseniális) jelenet az egész évadban.
Ami most nem működött
A Fehér Lótusz sosem volt egy pörgős sorozat, mindig szépen, fokozatosan építette fel a feszültséget. A fordulatok sem voltak kiszámíthatóak és sosem zárta le teljesen White a sztorit: sokszor csak sejtette a szereplők későbbi sorsát.
A 3. évaddal a legnagyobb gond az, hogy 8 helyett egy feszesebb tempójú 6 részben is el lehetett volna mesélni.
A cselekmény a szokásosnál is lassabban haladt előre, sokszor egyhelyben toporgott. Nem a lassúsággal volt a gond, hanem azzal, hogy White egy-egy karakter sztoriját részeken keresztül nyújtotta anélkül, hogy bármi érdemi is történt volna. Rick bangkoki útja belefért volna két részbe, Tim (Jason Isaacs) pedig szinte kivétel nélkül az összes epizódban maga alatt van vagy arról fantáziál, hogy megöli magát. Persze, fontos, hogy lássuk Tim egyre növekvő kétségbeesését, de a sokadik öngyilkosság-fantázia már unalmassá vált, mert elvesztette sokkhatását.
A három nyaraló barátnő szálával is az volt a gond, hogy eleinte jól tapintható volt a feszültség hármuk között, már első pillantásra felszínesnek tűnt a barátságuk. Jaclyn (Michelle Monaghan) szálával szinte semmit sem kezdtek a végén az írók. Kate (Leslie Bibb) a vallásos texasi gazdag fehér nő paródiája volt, de egysíkú maradt. Egyedül Laurie (Carrie Coon) karaktere kapott árnyalást, az ő végső monológja például kifejezetten szép és megindító volt.
A szereplők közt az előző évadokhoz képest jóval kevesebb volt az interakció, illetve a gazdag amerikai család elkényeztetett gyerekekkel már másodjára szerepelt a sorozatban. Ratliffék semmi olyan újat nem hoztak, amit az 1. évadban Mossbacheréknél ne láttunk volna. Sőt, a testvérek közt a megszokottnál is kevesebb volt az interakció, és nem is volt igazán alaposan kidolgozva a karakterük.
E mellett a hotel személyzetének szinte alig jutott figyelem; a hotelmenedzser például mindig fontos karakter volt, de Fabian (Christian Friedel) sajnos szinte alig kapott képernyőidőt. Valentin (Arnas Fedaravicius) és barátai is kétdimeziósak maradtak és elég unalmas, sehová sem futó lett a történetük.
A fordulatok egy része is kiszámítható volt, és az évadzáró ebben a tekintetben nem hozott túl sok meglepetést. Rick apja kapcsán sejthető volt a csattanó, ahogy Tim esetében is érezhető volt, hogy a férfi nem fogja tudni elszánni magát a végső lépésre. Abban a tekintetben viszont ügyes volt az évadzáró, hogy a nézők reményeit sárba tiporta és adott egy pofont azzal, ahogy az emberi természet sötét, menthetetlen (?) oldalát feltárta.
A korábbi évadok lezárása is mindig keserédes volt, mert White mindig a való élethez igazította a szereplők sorsát. Sosem volt egyértelmű happy end, ahogy az élet problémái sem csak feketék vagy fehérek. A 3. évad több karakter kapcsán is próbálja elhitetni a nézővel, hogy tudunk változtatni a sorsunkon. Bevonódunk, drukkolunk a szereplőknek, hogy változtassanak, hogy a helyes utat válasszák, de ez Mike White világa. Megmarad a realitások terén, és még visz bele némi pesszimizmust is, hogy kimondja: az ember alapvetően nem változik.
Verdikt
A Fehér Lótusz 3. évada gyengébb lett, mint az előző kettő, és ennek oka nagyrészt az elnyújtott cselekmény volt. Nem ártott volna kicsit több történés és kevesebb filozofálgatás. A rétestészta effektus ellenére a színészgárda, a helyszín most is kifogástalan, és szerencsére kaptunk érdekes és izgalmas karakterdrámát is. Jöhet a 4. évad!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
