A The Last of Us Part II 2020-as megjelenése joggal tartotta lázban a Naughty Dog játékának rajongóit: sikerül-e vajon felülmúlni a kultstátuszú első részt? A vélemények megoszlanak erről, de egy biztos: az HBO-sorozatnak nem semmi alapanyagból kell hasonló gamer mennybemenetelt varázsolni, miközben a TLOU-szüzekről sem elfeledkezni. Ilyen teherrel nem kis feladat elé nézett Craig Mazin és Neil Druckmann (aki egyben a játék alkotója is) vezette sorozatadaptáció 2. évada. A legelső rész még nem is mutat meg sokat abból a súlyból és megosztottságból, amit a Part II jelent, de azt az emberi drámát, amiért szeretni lehet ezt a posztapokaliptikus világot, azt igen. The Last of Us 2. évad 1. rész kritika.
A Naughty Dog zászlóshajójának feldolgozása olyan szempontból sikeres videójátékadaptáció, hogy nézői élményként is működik. Szereplői élnek, sorsuk átélhető, miközben azt az akciót is megkapjuk (még ha csak passzívan is), amit egy játék végigjátszása megadhat. Ha mint adaptáció jobban a The Last of Us sorozat mélyére megyünk, mind nézői, mind pedig rajongói oldalról találhatunk kifogásolnivalót. Az 1. évad egyik legnagyobb baja a sietség volt: egyes karaktereknek, elemeknek adott helyet az elmélyülésre (sőt, új izgalmas perspektívákat nyitott), addig más kulcsjelenetek hirtelen értek véget, vagy pont kevés amplitúdóval folytak le – erről bővebben az 1. évados kritikánkban írtunk.
A 2. évad alapjául szolgáló játékra gondolva pedig félő lehet, hogy egy sokkal nagyobb merítésű történeteten csak úgy át fogunk szaladni.
Ám nem kell félni (annyira): bár a 2. évad csak 7 epizódos lesz, az alapjáték nagyságára igyekeznek több időt szánni, ugyanis Mazinék legalább két évadban tervezik elmesélni a Part II eseményeit (ehhez már biztosíték a 3. évad berendelése). A ma, április 14-én premierező első epizód pedig jócskán visszavesz az előző szezon futólépéséből.
Innentől spoilerek következnek a The Last of Us 1. évadából. Ha eddig nem játszottál a játékkal, vagy nem nézted az HBO sorozatát, ne olvass tovább!
A The Last of Us 2. évad 1. része ott veszi fel a történet folyamát, ahol az előző évadban abbahagyta. Joel (Pedro Pascal) átverekszi magát a Tűzbogár katonákon és orvosokon, hogy megmentse a szállítmányából fogadott lányává váló Ellie-t (Bella Ramsey). Ám a férfi ezzel elvágta az emberiséget a megváltás lehetőségétől, ugyanis a Tűzbogaraknak volt meg a tudása ahhoz, hogy a Cordyceps-fertőzés ellen fejlesszen egy védőoltást – a gombára immunis Ellie élete árán. Bár az események után Joel azt mondja a lánynak, hogy nem történt semmi, mintha Ellie vonakodva fogadná ezt el. Az érzés – nézői szemmel – mintha öt éven keresztül is kitartana. Joelt és Ellie-t immár új élethelyzetben látjuk. Látszólag békés mindennapokat töltenek a nyugodtnak tűnő wyomingi Jacksonban, a köztük húzódó bizonytalanság elidegenítette őket. Míg a férfi a nevelt lányával való kapcsolódás nehézségével küzd, addig Ellie próbálja azt az életet élni, amire mindig is vágyott. Látszólagos biztonság, ám elsősorban otthon, amihez szeretne ő is hozzátenni – ha Joel hagyná neki.
Mint az 1. évad távoli, ám mégis közvetlen folytatása, a The Last of Us az érzelmi alapozásba, két hasonló főszereplőjének idegenségére fókuszál – szemben az előzményekkel, ahol inkább közelítette egymáshoz a két magányos hőst.
Joel részéről olyan az egész, mintha a vágyott személyes boldogság (Ellie-vel újra családban élni) felemésztené, mert nem úgy alakult, ahogyan kellett volna. A hős nem kapta meg a jutalmat a nagy út végén, ám Joel esetében nem is beszélhetünk hősiességről, hiszen a személyes kötődést választotta a nagyobb jó, az emberiség megmentése helyett – ami emberi síkon teljesen érthető. Ám ennek a személyen túli következményeit az élet kíméletlenül behajtja. Ennek a kibontását kezdi meg fokozatosan a 2. évad első része, a lelki részre koncentrálva, amit egy érdekes – és remélhetőleg később visszatérő – elemmel, Catherine O’Hara pszichológus karakterével történik. Gail O’hara alakításában Csernus doktor módszereit megszégyenítően nem győzi levezettetni az előző évadfinálé élményeit úgy, hogy a nézőt is elviszi a csúcspontra Joel epizódnyi önismereti útjában. Nüanszi, de hatásos adalék az eddigiekhez.
A megrekedt Joelt jól ellenpontozza Ellie tettre vágyása. Logikus folytatása ez a sorozatbeli lánynak, aki egy nyugodtabb (már amennyire egy gombás zombiapokalipszis az lehet) helyen kóstolhat bele a tinédzserlétbe. Utóbbit alkotásban (gitár, zenehallgatás, naplóírás) és némi lázadásban éli meg. A rész előrehaladtával utóbbi is érthetővé válik, hiszen Ellie-nek egy olyan közösségben kell megmutatnia, hogy ő is bőven tud a közösbe adni , ahol minden nap a túlélésről és a biztonság fenntartásáról szól. Csak ahogyan egy lelkes gyakornoknak, még neki is meg kell tanulnia, hogy a szabályok nem azért vannak, hogy megszegjük őket, hanem hogy védjék a csapatot, vagy értelmes kereteket adjanak. A határok feszegetésében jó partnere az évad egyik új szereplője, Dina (Isabela Merced). Az Alien: Romulusból és a Dóra, a felfedezőből is ismerős színész alakításában egy egyszerre szeleburdi, szerethető és menő csaj benyomását adja, amivel rögtön méltó színész- és karaktertársává válik Bella Ramsey-nek.
A két főhős érzelmi elválásán túl a The Last of Us 2. évad első epizódja hozza azt, ami mondhatni kötelezően elvárható egy nyitórésztől. Felvázolja a sorozatos lore továbbépülését egy újfajta Cordyceps (fertőzött) felbukkanásával, amivel továbbra is biztosítva lesz a történet zombi- és parafaktora. Ezen kívül még néhány új szereplő megjelenésével rendezkedik be a folytatásra (például Jesse, aki később jut fontosabb szerephez), ám sorozatnézőként még nem sok mindent jelenthet a jelenlétük. És ha ennyi nem lenne elég, akkor Mazin és Druckmann megfogják azt a bizonyos sört, mert zombikon túl is van még egy új szál. Akik játszottak a The Last of Us Part II-vel, tudják, milyen kiemelt fontosságú lesz Abby és az ő motivációja, hogy pontosan miért akar Wyomingba menni. Nézőként a Tűzbogarak maradékában egyelőre egy újabb szál felvezetését látjuk, ami inkább szolgálja a tévésorozatok szabályait, mint az adaptációját: azaz képernyőn tartani mindenkit, miközben azért semmit se mondjon róluk.
Viszont Abby korai megjelenése tematikailag már itt rá tud kapcsolódni a korábban megismert szereplőkre.
Hogy a jó cselekedet, amit Joel szerint Ellie megmentése jelentett, a túlélő tűzbogarak szerint az egy jogos felhívás a bosszúra. Ennek nyomatékot Kaitlyn Dever rövid, ám annál erőteljesebb mondatai adnak.
A The Last of Us 2. évadának kezdése elég visszafogott, főleg az előző etap eseményeinek tükrében. Viszont ez a lelassulás kell ahhoz, hogy le is vezessük azt, ami korábban történt, hiszen mindezt eddig egyetlen szereplő nézőpontjából élhettük meg. Ám ez itt a The Last of Us, ahol nincsenek hősök – a pontosabb megfejtés viszont az, hogy mindenki csak a saját világában hős, a másikéban lehet, hogy ő a legnagyobb ellenség. Szép ígéret ez most, ha a 2. évad betartja, úgy lesz jó.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
