Guy Ritchie filmrendezései igaz, mostanában nem hozzák azt a kreativitást és stílusorgiát, amit megszoktunk a brit film fenegyerekétől, a sorozataiban még megtalálhatjuk a régi hangját. Az Úriemberek c. film sorozatos átgondolása után itt van a Gengsztervilág (angolul MobLand), amiben Ritchie ismét az erős rendezői oldalát mutatja meg ott, ahol amúgy is otthonosan mozog: a brit alvilágban. Pilotkritika az első két rész alapján.
A Moblandet itthon Guy Ritchie új sorozataként promózzák, azonban a showrunneri székben nem ő, hanem A sakál napja sorozatváltozatának alkotója, Ronan Bennett ül. Így, bár az a miliő, amiben a történet játszódik, illik Ritchie-hez, hangulatában teljesen mást kell várni.
Kisstílű figurák helyett gyakorlott, semmitől sem megrettenő, és még idős korukban is bőven ambiciózus bűnözőkirályokat és -királynőket kapunk.
A Gengsztervilág London egyik maffiacsaládjára, Harriganékre koncentrál, akik egy szerencsétlen kimenetelű buli miatt egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy háborúba keveredjenek a rivális famíliával, Stevensonékkal. A feszültséget Harriganék problémamegoldó embere (fixer), Harry Da Souza (Tom Hardy) igyekszik kordában tartani, mielőtt nagyobb baj történne.
Az első két rész tisztességes pilotként felvezeti ezt a forrósodó szitációt és azokat az alakokat, akik mellett nem lenne csoda, ha a brit főváros megélne egy újabb nagy londoni tűzvészt. Conrad Harrigan (Pierce Brosnan) és Maeve (Helen Mirren) vezérpárosa első ránézésre nagyjátékosnak tűnik, ám az olyan abszurd poénok, mint a melltartóból előhúzott zacskó kokó vagy a gatyában helyre igazított zacsi, gyorsan lebontják ezt a képet. Így voltaképpen nem kapunk mást (vagy másabbat), mint Guy Ritchie kisstílű figuráit, akik szeretnék komolynak beállítani magukat. Ebben a kettősségben Brosnan és Mirren is megállja a helyét, szinte kaméleonként váltanak egyik formából a másikba. A második rész viszont árnyalja ezt a komikus oldalt is, és keményebb családi dinamikákat kezd megpendíteni, azt vetítve előre, hogy az igazi háború nem is biztos, hogy a Harrigan családon kívül fog zajlani.
A két veterán gengszteren túl ígéretes családtag az unoka, Ed (Anson Boon őrülten irritáló alakításában) és édesapja, Kevin (Paddy Considine), aki – főleg a második rész alapján – kissé apja árnyékában szenved. A többi, Harrigan-dinasztiához kapcsolódó kiscsaládból még nem sokat ad az első két rész, sőt a legelső epizód alapján nehéz is átlátni, ki kivel van, és milyen viszony van köztük. Ám látszólag vannak írói tervek minden egyes féltestvérrel és elhanyagolt feleséggel, így attól nem kell félni, hogy nem lesz mit nézni. Esetleg csak attól, hogy vajon ennyiféle karakter kényelmesen mozgatható-e tíz részen keresztül.
Aki viszont egyértelműen érdekes karakter, az a tényleges főszereplő, Harry Da Souza.
A fixer nemcsak „az ember, aki elintéz dolgokat” szerepben kettős, hanem érzelmeiben is.
Egyrészt egy rutinos, munkájában profi embert látunk, aki nem képes kiesni szerepéből egy percre sem, profi multitaskingot tol egyik problémából a másikba. Másrészt ott van benne egy megfáradtság, kiégettség, ami miatt érthetően szabadulna az egészből. Ezt hangsúlyozza ki jobban a rossz irányba tartó házasság is Jannal (Joanne Froggatt). Jó újra ilyen sokoldalú szerepben látni Tom Hardyt, aki gond nélkül bújik Da Souza kétlélek-állapotába, amikor pedig a helyzet kívánja, előveszi a meggyőző, gázlángozó oldalát.
Harry sokszor kerül kemény szituációkba, és szerencsére a Gengsztervilág ezeket szó szerint véresen komolyan veszi. Rögtön a nyitójelenetben, de ennél több nyers, a semmiből jövő erőszakos, megrázó és így annál emlékezetesebb esemény teszi izgalmassá a nyitányt.
Guy Ritchie rendezőként ezekben a pillanatokban mutatja meg igazán, miért vált a brit film jelentős alakjává.
Az akciójelenetek feszültek, mozgalmasak és stílusosak, de csak annyira, hogy beleilleszkedjenek a Gengsztervilág sötétebb, sterilebb angol úri világába. Amikor pedig minimalista környezetben történnek nagy jelentőségű események, akkor a meglepetés ereje viszi a feszültséget, amit csak egy-egy rejtett, de nézőként jól észrevehető utalás támogat meg.
A sorozat keménységét tompítja az abszurd humor, ami máshogy fog hatni, attól függően, hogy eredeti nyelven vagy magyar szinkronnal nézzük. Utóbbi esetén az ízes, kreatívabb odaszólásokat, káromkodásokat és hangsúlyokat tudom kiemelni, amelyek sokban támogatják azt a fajta humort, amit már a Guy Ritchie-filmekben megszokhatott a magyar közönség. Plusz pont, hogy a legtöbb színésznél a jól ismert magyar hangját hallhatjuk – Pierce Brosnant Kautzky Armand, Helen Mirrent Bánsági Ildikó tolmácsolásában, Tom Hardyt pedig Király Attila szinkronizálja. Ha viszont a hamisítatlan brit atmoszférát keressük, azt – értelemszerűen – a brit és ír származású színészek eredeti játéka fogja megadni. Bár a poénok kevésbé erősen ütnek, mert valahogy belesimulnak a Gengsztervilág kissé abszurd normalitásába, a helyi argó, a brit bűnügyi sorozatok bejáratott figurák sokkal jobban átjönnek így.
Verdikt eddig
Ha hiányoljuk a régi Guy Ritchie-t, a SkyShowtime-on június 9-én indult Gengsztervilágból visszakaphatunk valamennyit belőle. A brit alvilág jól ismert arcai kicsit modernizálva, felcicomázva, de újra itt vannak, hogy minél több őrültséget és bajt kavarjanak. Ezúttal a maguk sötét őrületében, amit csak Tom Hardy tarthat pórázon – ki tudja, meddig.
A Gengsztervilág első két része már elérhető a SkyShowtime platformján. Az új részek hetente érkeznek.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
