A Daredevil: Born Again egy, azon MCU sorozatok közül, ami nem csupán ki tud lépni a sorozatgyártott, színtelen, szagtalan, lelketlen, gyors kajának is túl fosatós „díznis” minőségközösségből, de valójában egy nagyon is szerethető folytatás a netflixes elődjének. Évadkritika.
„Na, vajon ezt hogyan fogják elkúrni??” – tették fel a kérdést egy emberként az eredetileg 2015-ben megjelent netflixes Daredevil-sorozat rajongói, joggal. Sokan érzik, hogy jellemző az iparra a képletes reverz-alkímia, ami aranyból csinál a színével komoly epebajokra utaló szart, a Disney pedig MCU és Star Wars-tartalmainak minőségmutatója szerint az utóbbi időben élen járt a reverz-alkímia területén. Rengeteg franchise, rengeteg izgalmas lehetőség, de csak „gyászt és szenvedést” sikerül kiizzadniuk az esetek többségében. Ennek természetesen számtalan oka lehet és van, amit talán az „olcsósítás” fogalmával írhatunk a legpontosabban körül. Az esetek nagy többségében a produktumukon érezhetően nem fizettek eleget vagy a VFX stábnak, vagy az íróknak, esetleg mindkettőnek, ráadásul a projekteket általában a stúdió már „tegnapra” kérte.
A Daredevil kapcsán az is aggodalomra adhatott okot, hogy bár a netflixes széria 2018-as elkaszálása után 2021-ben már elkezdték fejleszteni a folytatást, a Disney soft-rebootban gondolkodott. Tévésorozatosabb, könnyedebb verziót képzeltek el, amiből talán kaphattunk egy szeletet a She-Hulkban, ahol drága jó barátunk, Matt Murdock inkább volt egy aranyozott vörös virsli a zöld buciban, mint régi jó, roppant keserű önmaga. Ezt nagy valószínűséggel rosszul fogadott a mélyen tisztelt publikum. Annyira, hogy Feige-ék át is gondolták a karakter irányát. Igaz, a részemről ez mind spekuláció, de az összefüggések ettől még ott vannak, hiszen a She-Hulk megjelent 2022 augusztusában, a Daredevil-sorozat tonalizációját Feige-ék pedig 2022 szeptemberében változtatták meg.
Tehát a tippem az lenne, hogy a szomorú vak ördögünk cameója egyben árukapcsolásos piackutatás is volt, mely eredmények hatására a stúdió végül a jól kitaposott iránynál és rajongókat begyűjtött eredeti tónus-koncepciónál maradt. Így lett a Daredevil: Born Again inspirálódva Frank Miller azonos címet viselő sztorijából, egyenes folytatása a Netflixes sorozatnak és vált immáron teljes értékű tagjává a szépen lassan teljesen megpenészedő MCU-nak. De hogy mit tudott kezdeni ezzel a nagyszerűen adaptált karakterrel Feige és a Disney? A szinopszis után kiderül.
Az este, amikor Matt Murdock átlépte a határt
Évekkel a netflixes harmadik évad után Matt, Foggy és Karen a rendőrségi kontaktjuk és barátjuk, Cherry nyugdíjazását ünnepelnék hatalmas jókedvvel. Ebbe a szép nagy tál, szórakoztató müzliben Benjamin „Dex” Poindexter kakkant bele egy nagyot azzal, hogy elkezd lövöldözni. A szupergonosz nevén Bullseye célpontja Foggy, akit egy jól pozicionált mellkasi lövéssel sikerül kiiktatnia, aminek hatására Matt nem meglepően „idegállapotba kerül”. Daredevilként nem csupán több emeleten püföli keresztül a bérgyilkost, de fájdalmában és dühében szándékosan lelöki a szóban forgó épület tetejéről, amit a bírók, ügyészek, ügyvédek, nem csak egymás között, erős felindulásból elkövetett emberölésnek hívnak . Matt meghasonul önmagával és a szuperhős-identitásával, így leteszi a maszkot, és úgy dönt, hogy ezentúl csak a jog használatával küzd az igazságért.
Hősünk egy év után nem tudja leküzdeni sem a gyászát, sem pedig a haragját, de legalább sikeresen elnyomja azt. Ám egyre nehezebb dolga van, mivel Wilson Fisk börtönbüntetése után úgy határoz, hogy kereteihez mérten megváltozik. Nem csupán elindul New York polgármesteri címéért, de meg is nyeri azt az anti-maszkos igazságosztó kampányával, meg a népek körében mindig nagyon jól működő populista szólamokkal. Ám ahogy Matt nem tudja legyűrni a haragos Daredeviljét, úgy Fisk sem tudja elnyomni Kingpinségét, már csak a neje (a Kingpina?) nyomása miatt sem. Fisk elkezdi úgy vezetni New Yorkot, mint egy üzletet, ami része a bűnszövetkezetének, miközben háborút hirdet az igazságosztók ellen, Matt pedig egyre inkább rákényszerül arra, hogy újra magára öltse az ördögi jelmezét.
A Born Again egy expozíciós évad, de annak legalább kiváló
A Daredevil friss évada kis túlzással egy lélektani karakterdráma, ami a főhősnek és legnagyobb ellenségének újra önmagára találásáról, önnön maguk újra felfedezéséről szól, de ezt nyilván kikövetkeztethettük az évad alcíméből, a „born again” vagy magyarul újjászületésből. Ami nem mindegy, az a karakterdráma mértéke, az pedig az egész évad gerincét képezi, azaz az évad inkább szól arról, miért kell kellemetlen embereket bucira verni a sötétben, mint arról, hogy bucira kell őket verni a sötétben (ha nem érted, az az én hibám). De mielőtt arra gondolnának azok, akik még nem mártóztak meg az évadban, hogy kilenc epizódon keresztül mélylélektani és konyhafilozófiai kesergőt kapnak ököllel taknyosra pofozások sorozata helyett, azok ne féljenek: az írók, a showrunnerek nagyon igyekeznek tartani az egyensúlyt a karakterdráma és a daredevilkedés között, viszont tényleg hatalmas hangsúlyt fektetnek az „újra” karakterizálásra.
Emiatt az évad inkább beszélgetősebb, felvezető jellegű. Nagy leszámolások még nem történnek benne, inkább csak kedvet csinálnak hozzájuk, de azt legalább elegánsan, szépen mesélve, izgalmasabb csetepatékkal fűszerezve.
Könnyen ki tudom jelenteni, hogy a Disney-nek sikerült az előző évadok esszenciáját megőrizni, újrahasznosítani azt. A rajongók valószínűleg elégedetten biccenthetnek Matt Murdock visszatérésének minősége alkalmából.
Már a vizuálisan ugyan zsenge CGI-jal dolgozó, túlstilizált, retro tv sorozatok operatőri megoldásaira emlékeztető nyitóepizód is fantasztikusan íveli jókedélyű poharazgatást az embert, pontosabban főhőst próbáló tragédiába, amit rögtön a jól megszokott komor, keserű hangulat követ.
Az évad Matt esetében epizodikus jellegű történetmesélési szerkezettel vezeti vissza karaktert a megszokott és jól működő utakra. Az első felében inkább a megtört Matt Murdockról szól a sorozat, mintsem Daredevilről. S bár nehéz őket leválasztani egymásról, az évadnak mégis sikerül érzékeltetnie, hogy mi a különbség a maszkos hős és a maszk alatti ember között. Ehhez az alkotók a legjobb zsánert választották: a tárgyalótermi drámát. Mattnek az ügyvédi munkáján keresztül kell szembesülnie azzal, hogy az igazságot a korrupt emberi faktorral fertőzött rendszeren keresztül nem tudja számára kielégítően képviselni. Szembesülnie kell azzal, ahogy ő is, úgy a világa, a környezete, amit véd, szintén elveszett, eltévedt, már pofázással nem lehet gyógyítani. Az alkotók ezt a revelációt kifejezetten elegánsan injektálták az évadba egy tárgyalótermi drámával, amiben Mattnek kell képviselnie egy maszkos igazságosztó „kollégáját”, akit civilként vádolnak igazságtalanul egy rendőr megölésével. Az ügy során szembesül a rendőrség korruptságának mélységével, amit a hagyományos jogi utakon szinte lehetetlen felszámolni. Mindeközben feltűnik a színen egy, a Múzsa álnéven tevékenykedő sorozatgyilkos is, aki az áldozatainak véréből készült festékkeverékkel graffitizi tele a várost. A rendőrség tehetetlen ellene, az egyik célpontja pedig egy olyan személy, aki Matt számára fontos.
Fisk továbbra is az egyik legjobban megírt és kidolgozott, immáron teljes értékű karaktere és főgonosza az MCU-nak. Polgármesteri pozíciójára emelkedése valójában a kingpingségének a szintlépése, vagy ha úgy tetszik, önámítós „páthoszosítása”, amit az évad elején Fisk nem hajlandó elfogadni; elutasítja, ám minden lépése és nem utolsó sorban Vanessa is arra kényszeríti, hogy szembesüljön azzal, ki is ő valójában. Fisk karaktere kiváló parafrázisa az autoriter politikai vezetőknek: polgármesterként képmutató nép gyermeke. Alakoskodó, aljasságát torzított elvekkel érvényesítő hatalmasság, akinek az öltönye alól örömmel tör fel a bandavezér, a maffiafőnök a zárt ajtók mögött történő tárgyalásoknál. A politikusi fals elviséget az évad nagyszerűen építi fel az epizódokban bevágott, áldokumentarista jelenetekkel, amelyekben az utca embere beszél Fiskről és a programjáról, aminek része az anti-igazságosztók eltakarítása New York utcáiról. Az évad istenien kontrasztolja és mutatja be Fisk alakoskodó képmutatóságát: Fisk ugyanis az álarcos igazságosztók ellen álarc nélküli, korruptságuk és/vagy erőszakosságuk miatt ex-zsarukat küld hivatalosan is visszaemelve az állományba olyan privilégiumokkal, minthogy nem kell hordaniuk kamerát és olyan retorziót alkalmazhatnak, amilyet csak akarnak a cél szentesíti az eszközt elvén. Magyarán a törvényen kívüli hősök ellen törvényen kívüli erőszakikat használ a mélyen tisztelt polgármester. Az alkotók ezzel kapcsolatban kikacsintottak valós amerikai eseményekre is, ugyanis Fisk pribékjei előszeretettel festetik magukra a Megtorló koponya szimbólumát. Aki esetleg nem hallott volna róla 2021 és 2022 környékén, a MAGA csőcselék is használta a koponya szimbólumot teljesen félreértve és eltorzítva annak szimbolikai jelentését.
Visszakanyarodva nemcsak a „vér nem válik vízzé” elegáns, átgondolt prezentálása teszi Fisket kiváló karakterré az évadban, hanem az emocionális vonulat is, ugyanis Fisk egy összetört szerelmes. Vanessa, aki távolléte idejében nem csupán átvette a szervezet irányítását, de meg is csalta őt, ami nem kicsi feszültséget gerjeszt benne. Rendkívül izgalmas réteget ad ez Fisk karakterének, mert a motivációja nem csupán az uralom, a hatalom és a kontroll, hanem a szerelmes kegy keresése is, ami végül katalizátorává válik annak, hogy New York polgármeseréből újra New York még hatalmasabb Kingpénjévé váljon, aki csak mellékállásában polgármester.
A sorozat magas minőséggel prezentálja Matt és Fisk belső, önmagukkal való torzsalkodást nagyjából az évad hatodik epizódjáig, amikor aztán felszínre törnek az indulatok és újra lendületet kap az a nagyon jól működő konfliktus, amiért megszerettük Matt Murdock és Wilson Fisk karakterét, amellett, hogy Charlie Cox és Vincent D’Onofrio ebben az évadban is brillírozik.
Igaz, a karakterek nem érintkeznek annyiszor, amennyiszer valószínűleg jól esne a nézőknek. Saját, külön utakon járnak, csupán egy igen feszült, kulturált, de igencsak fenyegető aurás beszélgetésük van, de az ösvény, amin járnak, óhatatlanul egymás felé sodorja őket.
Bár az évad közel teljes mértékben a két karakter útjáról szól, aminek az az egyik hátulütője, hogy mindenki más csupán eszköz, útjelző bója, forgalomterelő lámpa a sorozatban. Mindenki kellék vagy szakzsargonnal élve „plot device”. Ennél fogva senki nincs a szükségesnél jobban kidolgozva, mindenki egy adalék. Így például a Múzsa is csupán egy adaléka az évadnak. A karaktere egy szokásos sablon, sorozatgyilkos archetípus, akinek a jelenléte tényleg pusztán csak cselekménykatalizátor, nem több. Hasonló a helyzet az évad végi epizódokban megjelenő Frank „Megtorló” Castle is, akinek nagyjából az a funkciója, hogy elmondja Mattnak, hogy hagyja abba a rinyát. Persze, Castle karakterének epizódszerepe miatt nincs is szüksége komolyabb karakterizálására, mivel az említetten túl ő az, aki kiegyensúlyozza az újjászületett Daredevil esélyeit az állig felfegyverkezett törvény kívüli vadászokkal szemben. Nézői szempontot figyelembe vevő hasonlattal: Castle a Daredevil: Born Again első évad-finálé akciójeleneteinek a „csöcskontentje”. Kisegíti a főszereplőt, vizuálisan és vonzza és bent tartja a kontent rajongóinak figyelmét.
Az akciójelenetek továbbra is minőségiek, ám még nem hozzák azt a színvonalat, amit a netflixes évadoktól kaptunk. Az első epizód álvágatlan verekedése Bullseye-jal például kifejezetten ügyetlen, a vágás és szerkesztés miatt kaotikus is, a stilizálása pedig éppen sokszor azt gáncsolja, amire a néző leginkább kíváncsi: két ember péppé veri egymást ízlés szerinti, válogatott mozdulatokkal.
Jó a kezdés, jó az irány
A Disney a Daredevil: Born Againnel elindult egy jó irányba. Az évad ugyan valójában egy kilenc epizódos karakter „újraexponáló” évad, az írás minősége és a kiegyensúlyozott tempó, az igényes akciójelenetek, a nagyszerű színészi munkával tálalt karakterívek bőven kárpótolnak azért, hogy nem történnek a sorozatban hatalmas megfejtések, sőt, inkább csak elkezdődik a háború Kingpin és a címszereplő között. Akik úgy érzik, hogy az évad a felénél ért véget, igazából jól érzik, ugyanis eredetileg egy 18 epizódos szezont terveztek az alkotók, ám végül azt kettészelték. A második évad már úton van, 2026 tavaszán érkezik. Összességében jó újra köreinkben látni Matt Murdockot és remélhetőleg a Disney is egyre több ilyen minőségű MCU sorozatot fog gyártani.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
