Carissa Broadbent Nyaxia koronái-sorozata enyhén szólva nem szűkölködik a klisékben, ugyanakkor képes többé-kevésbé kielégítően a saját fantáziájára formálni azokat. Enyhén spoileres kritika
Kiindulópont
A huszonhárom éves Oraya az Éj Házának területén éli mindennapjait. Apja, Vincent, a Hiaj vámpírok királya, Nyaxia istennő kegyeltje. Ez nem is jelentene akkora problémát, ha a lány maga is vámpír lenne. Oraya azonban embernek született, akit Vincent menekített ki egy porrá zúzott falu romjai közül. A király folyamatosan trenírozza őt, hogy képes legyen életben maradni ebben a veszélyekkel teli birodalomban. Minden egyes nap arra készíti a lányt, hogy legyen esélye megnyerni az évszázadonként megrendezett Kejarit, így elnyerve Nyaxia istennő ajándékát, melyet csak egyetlen versenyző érdemelhet ki.
A rettegett próbák során Oraya összezárva találja magát több tucat vérszomjas vámpírral, akik a győzelem mellett az ő emberi vévére is szüntelenül éheznek. A verseny próbái alattomosak, kiszámíthatatlanok és veszedelmesek. Oraya rákényszerül, hogy elfogadja egy különösen erős, ugyanakkor ellenséges klánból származó vámpír szövetségét. Ő Raihn, akinek a neve egyszerre jelent védelmet és halálos fenyegetést a lány szemében. Bármilyen kapcsolat is alakul ki köztük, mindketten tisztában vannak vele, hogy a végén csak az egyikük élheti túl.
A klánok csatája adja az alapot
A kötetek elején található térkép segíti az olvasót, hogy Obitraes területén el tudjon igazodni a cselekmény előrehaladtával. Ami egyből szemet szúr, hogy a három vámpírkirályság – az Éj Háza, a Vér Háza és az Árnyak Háza – teljesen elkülönül egymástól. Míg történetünk teljes mértékben az Éj Házának területén játszódik, elkerülhetetlenül fontos politikai szerep jut a másik két Háznak is. A politikai résznek főként a Nyaxia koronái-sorozat második része ad teret, így kiegészítve az addigi ismereteket. Carissa Broadbent egy izgalmas talányt is vitt a történetbe azzal, hogy két különböző mágiahasználó Éjszülött vámpírklánt is teremtett az Éj Házába. A Hiaj (denevérszárnyak) és a Rishan (hollószárnyak) klán évezredek óta csatározik egymással a királyság irányításáért. Ennek a miértjére viszont egészen a második könyv végjátékáig várnunk kell, ami igencsak idegőrlő, de végül szerencsére nem marad megválaszolatlanul.
Azt már tudjuk, hogy Obitraest Nyaxia, a száműzött istennő hozta létre, akit a vámpírok anyjaként is emlegetnek. Az első kötet alkalmával az istennő történetét ideális tempóban adagolva ismerhetjük meg, ugyanis a Kejari próbák az ő életének megpróbáltatásain keresztül köszönnek vissza. Ennek köszönhetően pedig bepillantást nyerünk abba, hogy a világot a többistenhit uralja. Az emberek a Fehér Panteon tizenkét istenét tisztelik, Nyaxia azonban már csak a vámpírok istennője. A többi istenségről nem kapunk olyan teljes képet, mint róla, ugyanakkor az átváltoztatott emberek életében hatalmas szerepük van még a vámpírrá válás után is.
Eltérő történetvezetés jellemző a Nyaxia koronái-sorozatra
A kígyó és az éj szárnyai jelen idejű eseményeit Oraya szemén keresztül tapasztaljuk meg, ugyanis ezzel kerülhetünk hozzá a legközelebb. Ahogy a cselekmény halad előre, mindig az adott kulcsfontosságú pillanatra reflektálva kapunk egy múltbéli visszatekintést E/3-ban. Ezek a részek tökéletesen kiegészítik a főszálat, tekintettel arra, hogy ezek mentén nyer alapot a főszereplő adott helyzetben tanúsított reakciója. Ezek a fejezetek nem túlzó gyakorisággal, hanem kellő pontossággal időzítve törik meg a brutális tempót diktáló cselekményt. Ezeken keresztül főleg Vincent és Oraya kapcsolatát ismerhetjük meg egészen alaposan, amely elengedhetetlen összetevője a történet alakulásának.
A sorozat folytatásában ez annyiban változik meg, hogy a fejezetek kiegészülnek Raihn nézőpontjával. A hamvak és az elátkozott király ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ér. Annak érdekében, hogy komplexebb képet kapjunk a vámpírlét minden mocskáról és a politikai csatározásokról, szükségessé vált, hogy a Rishan klán egyik kívülállóját is mélyrehatóbban megismerjük. Mivel Raihn nem született vámpír, így a rétegek még árnyaltabban kerülnek a felszínre, amely elengedhetetlen annak érdekében, hogy ezen a majd 700 oldalon képes legyen az írónő fenntartani az érdeklődést.
Egyértelmű különbség a két kötet között, hogy az első könyv jóval lendületesebb, agresszívabb és erősebb tempót diktál. A folytatásban azonban sajnos sokkal több az üresjárat, ahol az olvasó könnyen elunhatja magát.
Szépen kidolgozott karakterek a Nyaxia koronái-sorozatban
A Nyaxi koronái-sorozat egyik erénye, hogy a főbb szereplők személyisége jól kitalált és végig karakterhű. Annak ellenére, hogy az először Oraya szemszögéből látjuk a többieket, Broadbent nagyon hiteles képet tudott adni róluk. A lány egy rendkívül elszánt és agresszív személyiség, aki kicsi kora óta folyamatos fenyegetettségben élte az életét. Ebben a mérgező környezetben egyedül csak Vincentre támaszkodhatott, aki minden egyes percben arra ösztökélte a lányát, hogy örökké küzdeni kell majd az életben maradásért. Kettejük kapcsolata és ez az állandó fenyegetettség érzés nagyon keményen megedzette Orayát, aki pontosan tisztában van azzal, mennyi hátránya van az emberlétnek a vámpírok területén. Fizikai teljesítményét taktikai képességének fejlesztésével és az ellenség gyenge pontjainak feltérképezésével egészítette ki az évek alatt. Az életösztöne és bizonyítási vágya annyira megerősítette őt, hogy képes egyedül is szembenézni a vámpírokkal, ha éppen úgy tartja kedve, hogy elégtételt vegyen ezeken a kegyetlen gyilkosokon. Orayánál nagyon szépen megfigyelhető a karakter folyamatos változása, amikor végre megnyílik mások felé és megmutatja, hogy ő nem csupán az apja szárnyai alatt élő embergyermek, az örök áldozat.
Oraya és Vincent apa-lánya viszonya képviseli a történet velejét, amely nélkül a két kötet cselekménye nem tudna kiteljesedni.
Vincent az egyik legmegosztóbb és legjobban megírt karakter ebben az univerzumban, ugyanis felváltva mutatkozik meg a nyilvános uralkodói és a rejtett apai énje. Ereje tiszteletet parancsoló, ő a rettegett király, aki hatalmának megtartása érdekében nem csak az ellenséget, hanem a saját családját is hajlandó lemészárolni. Ugyanakkor különleges figyelmet szentel az emberlányának, aki felé egyértelműen gyengéd atyai érzelmek fűzik. Vincent számos titkot őriz, melyeket senkivel nem oszt meg, még Oraya előtt is megtévesztően viselkedik, elhallgat dolgokat és megtéveszti őt. Egy személyben látjuk tehát a manipulátort és a szerető szülőt, akinek számos háttérben meghúzódó oka van a cselekedeteire. Nem lehet őt egyértelműen sem elítélni, sem felmenteni a tettei alól. Ráadásul ő az a karakter, aki még a második kötetben is meghatározza az események kimenetelét, azon túlmenően is, hogy egyáltalán szerepel-e benne fizikálisan vagy nem.
Egy romantikával ötvözött fantasyregényből nem hiányozhat a karizmatikus férfi főszereplő sem. Jelen sztoriban ez Raihn, aki eleinte az ellenség és a tiltott gyümölcs megtestesítője. Bár saját nézőpontfejezeteket csak a folytatásban kap, már rögtön az elején bebizonyosodik róla, hogy egy olyan férfi karakter, akitől az ember lánya egyből fangörcsöt kap. Kimondottan előnyös fizikai adottságait leszámítva Raihn egy rejtélyes, határozott jellemű és csupa szív személy. Szerencsére a főhősnő erős személyisége mellett egyáltalán nem törpül el a karaktere és végig fókuszban marad. A szándékai megalapozottak, ugyanakkor nem teljesen kiforrottak a tervei, ami miatt könnyebb csapdába csalni, mint azt gondolta. Ahogy haladunk előre, egyértelműen kiderül, hogy Orayával tökéletesen kiegészítik egymást, amit az írónő remekül ki is domborít, főleg a próbák alkalmával, de A hamvak és az elátkozott királyban is kiválóan csiszolja tovább ezt a kapcsolatot.
Ráadásul Raihnon keresztül jön a képbe Mische, aki a férfi közeli barátja. A lány tipikusan olyan karakter, akit csak imádni lehet, emiatt pedig elég gyorsan közel is kerülnek egymáshoz Orayával, akit arra tanít, hogyan használja az eddig haszontalannak bizonyult mágiáját. Mische személye annak ellenére is kulcsfontosságú lesz, hogy nem szerepel annyira sokat, ugyanis Carissa Broadbent hat kötetesre tervezte ezt az univerzumot. Míg a Nyaxia koronái-sorozat első két része Oraya és Raihn történetét mesélte el, addig a folytatásban Mische útját követhetjük majd az Árnyak Házába. Érdemes tehát alaposan megjegyezni a vele kapcsolatos részleteket.
A Nyaxia koronái-sorozat egy jól működő botmixer
Sajnos azt egyáltalán nem lehet elmondani a sorozatról, hogy újra feltalálta volna a spanyolviaszt. Sőt, rengeteg klisére és más szerzők által bevált módszerre építkezik, ami nem vall túl nagy kreativitásra. A történet, ahol az emberlány az elé támasztott próbatételek sokaságából végül győztesen kerül ki igen elcsépeltté kezd válni. Gondoljunk csak az Éhezők viadalára, a Negyedik szárnyra, a Tövisek városára vagy Sarah J. Maas ACOTAR-sorozatára, utóbbival különösen sok az egyező pont (erről később). Ezt a sokszor felhasznált klisét mégis élvezetessé tudja tenni az, ha a szerző ad valami egyediséget ezeknek a tusáknak. Broadbent esetében ez azért tud működni, mert a próbák köré egy teljesen logikus menetrendet biztosít és tematikát ad neki. Mivel a versenyt Nyaxia sorsának fontos mozzanataival köti össze, ezzel válik ez egy történet a történetben élménnyé. Továbbá volt benne annyi kreativitás, hogy meglepje az olvasókat azzal, hogy sosem lehet tudni, mikor kezdődik a következő megmérettetés, ráadásul itt is belekényszeríti a szereplőket egy kvázi csapatjátékba még a végső leszámolás előtt (ez utóbbi mondjuk egy az egyben Éhezők viadala).
A Nyaxia koronái-sorozatban is olyan főszereplővel van dolgunk, akinek később derülnek ki a rejtett képességei, és aki számtalanszor meghalt volna már, ha nincs külső segítsége (Harry Potter ugyanez férfi főszereplővel). Itt Broadbent Oraya halandóságát kívánta ezzel kiemelni egy olyan világban, ahol ő konkrétan soha nem lehet biztonságban. Kimondottan tetszetős, hogy a szerző nem próbálta meg kihúzni Orayát olyan szerencsés véletlenekkel a sérülések alól, amivel azt támasztaná alá, hogy ő egy annyira badass női hőst akart alkotni, hogy mindent megold egyedül, mert egyik pillanatról a másikra tör felszínre a rejtett képessége.
Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy elég erősen érvényesül a Sarah J. Maas-hatás a sorozatban. A kritikában nem kívánom piedesztálra emelni Maas munkásságát, de a hasonlóságok egyértelműen hajaznak, főleg a Köd és harag udvarára.
Bár a mi esetünkben vámpírokról van szó, nem pedig tündérekről, sok ponton találni azonosságot a két sztoriban. A Nyaxia koronái- sorozatban az Éj Házának vámpírklánjai szárnyakkal rendelkeznek, ugyanúgy, mint a Fény és Árnyék Udvarának lakói. Funkciójuk nem csupán a tekintély jelképei és a gyorsaság eszközei, hanem a szexuális érintkezésnél is nagy szerep jut nekik. Rhysand a Fény és Árnyék Udvarának uralkodója, misztikus kapcsolata van a sötétséggel, az árnyékkal és a fénnyel. A csillagos égnek és az éjszakának tehát fontos szerepe van a történetben, akár csak az Éj Háza szempontjából, hiszen ők az éjszakai égboltból származó mágia birtokosai. Ráadásul mindkét férfit kihasználták szexuálisan.
Nagyon sok hasonlóságot felfedezhetünk a két könyv férfi főszereplői között is azon túl, hogy a nevük is ugyanazzal a betűvel kezdődik. Rhysand nagyon karizmatikus és áldozatkész jellem, aki számára a tündérek és az emberek védelme ugyanolyan fontos. Emellett pedig igen mélyérzésű, védelmező típus, akit a nők többsége szívesen tudna a társának. Raihnnak ugyanolyan fontos az ártatlanok védelme, és szintén mélyen éli meg az érzelmeit. Mindketten kívánatosak, szárnyuk van, kapcsolódnak a sötétséghez és ugyanúgy minden áldozatot meghoznak a szeretett nő védelmére. Bár a történetek elején mindketten félelmetesek és rejtélyesek, akikben a kemény csajok még nem bíznak meg, végül csak fény derül a legmélyebb érzelmeikre is. Úgy látszik, ez egy kitörölhetetlen receptúra a női olvasóközönség szívének meghódítására, ami azért sokkal jobban beválik, mint amikor a szerzők megpróbálják elhitetni, hogy a toxikus férfiak valójában jó fiúk.
Ráadásul van még egy pontja a Nyaxia koronáinak, (spoiler) amelyben egy az egyben megegyezik az ACOTAR-ral. Feyre és Rhysland elszakíthatatlan köteléke minimálisan átformálva megjelenik Oraya és Raihn között, ami sajnos elég megúszos húzás volt a cselekmény szempontjából. Illetve a szexjelenetekben is számos hasonlóság vehető észre a nyilvánvaló fallosznagyságokon és ívbe görbülő gerinceken túl. Ennek a sok klisének a meglovagolása annyiban mégis elnézhető, hogy A kígyó és az éj szárnyai dinamikája annyira jól működik, hogy időnként képesek vagyunk megfeledkezni az ismerős toposzokról.
Mitől gyengébb A hamvak és az elátkozott király?
Mert, hogy sajnos az lett. Az oldalszám növelését a szerző nem arra használta, hogy minél előbb kitöltse az esetleges hiányosságokat, amik az olvasóban maradtak az előző rész után, hanem arra, hogy ami a kezdetekben jól működött, azt most kissé lerontsa. Az első kötetre jellemző hatékony információadagolás és az elsöprő lendület itt sajnos elfogyott. Azt, hogy egyszerre izgulhattunk Oraya életéért és azért, hogy megtudjuk, milyen borzalmak folynak közben a külvilágban, nehéz űberelni. Ráadásul nagyon üdítő volt, hogy Oraya nem csorgatta a nyálát egész végig, hanem tökéletesen visszafogott módon és fokozatosan épült ki a vonzalom. Ez a második részben eléggé felborul, az egymás iránti erős, szélsőséges érzelmek egyre nagyobb teret kapnak, immár mindkét fél szemszögéből. Ez nem feltétlenül hátrány, de néha leül tőle a cselekmény sodró lendülete.
Ettől függetlenül is több lesz az üresjárat, például az olvasó fejében már oldalakkal korábban felmerül a kérdés, hogy miért nem kaptunk még semmi infót Oraya anyjáról. Azon túl, hogy számtalanszor felemlegeti a szülőfaluját, és hogy van-e még élő rokona, nem tör rá kínzóan a vágy, hogy megismerje édesanyja kilétét. Összességében nézve közel kilencszáz oldal kell ahhoz, hogy megtudjunk valami érdemit az anyjáról.
Emellett még többet kell arra várni, hogy kiderüljön, miért is van két klán az Éj Házában, ami igen idegesítő. Leginkább azért, mert a másik két vámpírkirályságról igen keveset tudunk meg. Eleinte azt sem lehet eldönteni, hogy akkor most kinek mi az egyedi képessége, minden vámpírnak van-e szárnya, vagy csak a két klán népének. Ezekben ugyanakkor nagy segítséget jelent a könyvek végén található fogalomtár, amely remekül összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat.
Verdikt
A Nyaxia koronái-sorozat a klisék halmozása ellenére is képes volt izgalmasan és lendületesen indítani. Karaktereinek köszönhetően érdekes köntösbe bugyolálta mindazt, ami már nem új a Nap alatt. Bár Oraya és Raihn főszálától ezzel el is búcsúzunk, biztos, hogy meghatározó szerepet fognak betölteni a későbbiekben. Kimondottan dicséretes, hogy nem akarja tovább húzni ezt a szálat, és még több ömlengős semmitmondó részlettel addig dagasztani érdektelenséggel a lufiját, míg az ki nem durran. Mivel a többi vámpírkirályságról amúgy sem sokat tudtunk meg eddig, így minden adott ahhoz, hogy Carissa Broadbent még több titokról és politikai hadviselésről rántsa le a leplet az elkövetkezendőkben.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
