A Hunyadi sorozat az eddigi legdrágább magyar tévésorozat lett. A magyar történelmi film mint műfaj pár éves termését tekintve joggal lehetett félni, hogy ennyi pénzből tényleg jó végeredmény születik-e. A válasz, az első két epizódot látva: szerencsére igen. Hunyadi pilotkritika.
A magyar történelmi film feltámasztása óta (de akár közbeszédbe hozása óta) számos, közpénztámogatást élvező alkotás született, kezdve a Hadiktól egészen a tavaly bemutatott eddigi legdrágább magyar filmig, a Most vagy soháig. Előbbi példák valami közös büszkeségtudatot szerettek volna feltámasztani, de a kritikai visszhang és a nézőszámok tekintetében (bár kivételt képez a Semmelweis a maga 400 ezres nézőszámával) valahogy nem érték el céljukat. Ezek mellett az olyan nemzeti büszkeséget megpiszkáló darabok, mint a Természetes fény, lassan eltűnni látszottak a hazai kínálatból.
Aztán megérkezett a Hunyadi, ami egy egészen új versenyzőnek tűnik, még ha első ránézésre nem is tűnik így.
Ráköltés tekintetében nincs miért szégyenkeznie: a Hunyadi sorozat lett minden idők legdrágább magyar tévés produkciója, 25,6 milliárd forintba került, amiből 15,6 milliárdot a magyar állam állt. Hasonló műfajú, nemzetközi példákkal összevetve viszont még ezzel is valahol a középmezőnyben van, amiről kell is beszélni, hiszen a Hunyadi nemcsak magyar alkotás, hanem nemzetközi is (pontosabban osztrák-magyar produkció). A magyar állam és a piaci viszonyok szerepén túlnézve (ezt már mások megtették helyettem) az első lépés, ami egy minimum erősen közepes és hihető történelmi sorozathoz kell, itt alapszik. A szomszédos országokkal való közös történelmünket, büszkeségünket és múltunkkal való szembenézésünket ezen az úton lehet jól feldolgozni, hiszen külön-külön egy kosztümös film költségeit nem biztos, hogy bármely államkassza vagy helyi médiacég ki tudja fizetni zsebből (ugye ez itt nem Hollywood, az európai filmgyártás szabályai teljesen mások). Persze ilyen terápiás múltba révedést és szomszédi összeborulást senki se várjon a Hunyaditól. Sőt, nem is szabad, hiszen nem ez a célja, de már az, hogy létrejöhet egy ekkora nemzetközi együttműködés, jó példa lehet a műfaj hazai jövőjére nézve. Így pedig egy olyan sorozat született, ami visszahoz valamennyit abból, amiért szeretni lehet a történelmi szériákat: hogy elvigyen egy olyan távoli korba, ami már annyira messze van időben, hogy bőven segít kiszakadni a hétköznapokból. Az első két epizód alapján, amit a Hunyadi gálaestjén láthattam, ezt teljesen jól, különösebb izzadás nélkül megugorja.
A sorozat alapját Bán Mór nagy sikerű regényciklusa adja, minden epizód egy-egy könyvet adaptál, ami egy felemelkedés vagy hőstörténet: azt látjuk, hogyan lesz Hunyadi Jánosból, az erdélyi kisnemesből Európa-szerte elismert hadvezér és törökverő. Egy rövid gyerekkori háttérsztori után a történet ténylegesen Galambóc 1428-as ostrománál kezdődik, ahonnan a főbb szereplők, János (Kádár L. Gellért), Galambóc urának lánya, Brankovics Mara (Törőcsik Franciska) és Szilágyi Erzsébet (Rujder Vivien) útjai elágaznak: Brankovics György (Rade Serbedzija) lányát II. Murád (Murathan Muslu) török szultánhoz adja, a lány így nemcsak otthonától, hanem szerelmétől, Jánostól is elválni kényszerül. Hunyadi János a galambóci csatában mutatott katonai rátermettsége és stratégiai meglátásai kivívták Luxemburgi Zsigmond (Gálffi László) elismerését, ezért tárt karokkal várja a budai udvarban, ahol a már Galambócban megismert Szilágyi Erzsébethez is közelebb kerül. Mindemellett udvari intrikák sora sem hagyja lankadni a figyelmet Cillei Ulrich (Fekete Ernő) ténykedésének köszönhetően.
Akár Bán Mór vaskos könyveit, akár a feljebb említett szerteágazó cselekményt olvasva adaptációs oldalról rögtön eszünkbe juthat, hogy ennyi mindent 10 részbe sűríteni nem egyszerű mutatvány.
Bár nem feltétlen elegáns rögtön két rész után előre leírni a dolgokat, a Hunyadi esetében sajnos már ennyiből érződik, hogy túl nagy lépésekben halad a cselekmény. A követhetőség ettől nem sérül, sőt a sorozat végig eseménydús, de nem túlzóan. A többféle karakter és helyszín történszálai is tisztán érthetőek, és vannak olyan érdekesek, kiegyensúlyozottak, hogy egyenlően tudjuk élvezni őket. A sietség inkább a karakterek fejlődésében és a konkrét események kimenetelében érhető tetten. Ebből a szempontból legrosszabbul maga Hunyadi alakja jár, akinek a jelleméből a két rész alatt annyit látunk, hogy erős, jó stratéga és nőcsábász. Ezzel a sorozat egy erős férfi képét sugallja róla, amivel nincs is gond, Kádár L. Gellért pedig illik ehhez a típusú szerephez. Viszont a hőssé válás útja elsiklani látszik. Mivel időben már a 2. részben országról országra ugrálunk Hunyadival, hiányoznak azok a pontok, amelyek hitelessé teszik azt, hogy erejével és képességeivel tör egyre feljebb és feljebb. De nincs ez másként kapcsolataiban sem: bár látjuk, hogy Szilágyi Erzsébettel miért is hasonló lelkek ők, nem épül köréjük kellően mély érzelmi előkészülés, főleg annak fényében, hogy az első részben még mindketten mással vannak együtt.
Viszont amennyire siet a sorozat Hunyadi karakterével, annyira jól bánik női főszereplőivel. A már említett Erzsébet megtestesíti jellemében és érdeklődésében a maszkulinabb női szereplőt, amivel beillik az erős női karakternek is, aki gond nélkül vadászik, szembe mer szállni bárkivel, és a későbbiekben irányítani tudja Vajdahunyad várát férje távollétében. A pilotban inkább karakterének harcias énjét mutathatta meg Rujder Vivien, ám abban szórakoztató, hiteles Szilágyi Erzsébet. A sorozat másik női főhősének, Brankovics Marának talán a legtragikusabb a története, hiszen gyakorlatilag eladják politikai érdekből a szultán háremébe, ahol szintén intrikákkal találja szemben magát. Hunyadiékhoz hasonlóan kevesebbet látunk annak a Marának az útjából, aki később egyre feljebb és feljebb jut Murád udvarában, ám a sorozat rögtön a legelejétől képes érzékeltetni, hogy ezt a nőt nem lehet csak úgy átejteni, és egy látszólagos beleegyezésből is képes kihozni egy számára előnyös lépést. Ezt a kiállást és rejtett erőt Törőcsik Franciska játéka, sőt puszta megjelenése nagyon hitelesen adja át.
A szereplők közül még kellemes alakja a történéseknek Luxemburgi Zsigmond, akit Gálffi László játéka tesz érdekessé. Értelmezésében Zsigmond egy olyan király, aki jó kedélyű, képes elvegyülni alattvalói között, de közben rajta tartja szemét az intrikákon, és a bel- és külpolitika ütőeréről sem veszi le az ujját.
A hasonló történelmi vagy kosztümös fantasykben szerintem nem annyira gyakori politikusi játékosként az ilyen sokoldalú, elsőre nehezen elhelyezhető figura, mint itt Zsigmondé, így már csak emiatt is üdítő mellékkarakter.
Az ő ellenlábasaként felvezetett Cillei Ulrich viszont olyan benyomást kelt, mintha a Trónok harcából kölcsönkérték volna Aidan Gillen sminkesét, hogy Fekete Ernőből megteremtsék a “Kisujj egy hét után Kelet-Európában” meme-t. Ugyanis nagyon hamar kiderült, mi Ulrich célja, tényleg elég ránézni, hogy rögtön levágjuk, ő aztán igazán fondorlatoskodó. Ezt az érzést pedig a forgatókönyv sem odázza el nagyon egy lassabb előkészítéssel. Így pedig, egyelőre, egy-egy drámaibb jelenetet leszámítva Fekete Ernőnek sem marad sok mozgástere izgalmasabbá vagy titokzatosabbá tenni karakterét.
A sietség ellenére a Hunyadi megjelenésében, díszleteiben és jelmezeiben valóban azt a nemzetközi színvonalat képviseli, amit az alkotói ígértek. Nagyvásznon látva is egy igényes, részletgazdag történelmi film érzetét kelti, tényleg minden a helyén van, legyen szó a rendezéséről vagy nagytotálokról. Más, hasonló kaliberű szériákhoz képest érdekesség (vagy akár egzotikum) itt a többnyelvűség. A 15. században a Magyar Királyság bőven diverz volt, számtalan kisebbséggel és szomszédos szövetségessel, amit az alkotók szerettek volna visszaadni, miközben a sorozatba bevont nemzetközi színészeket is meg akarták tisztelni azzal, hogy anyanyelvükön játszhatnak. És valóban ad egy kis autentikusságot a nyelvi kavalkád, még ha az első részben, Galambócban nehezen állt össze a folyamatos szerb és magyar váltás. Ám amikor a szereplők elhagyják a Magyar Királyságot, tolmácsokkal és egyéb háttértörténeti magyarázatokkal segítve már működik a többnyelvűség.
A Hunyadi ezenfelül a tíz évvel ezelőtti HBO-sorozatok vér és szex keresztségét igyekszik megidézni. Csaták vagy közelharcok esetén ez működik, hozza azt, amit egy ilyen szórakoztatóra vett történelmi sorozattól elvárnánk. A szexjelenetek sem szégyenlősek (még leszbikus szex is van!), viszont a fentebb már említett sietség ütközik ki ezek esetében is. Épp épülne fel egy szerelmes jelenet, mire kötelezően átvált a kép szexbe vagy cicivillantásba. Így pedig a szex maga nem tudja beteljesíteni célját mint a karakterek közti kapcsolatépítés és elmélyülés. Öncélúságba nem csap át ettől a Hunyadi, de érezhetően nem mindenhol működik az erotika.
Verdikt
Indokolatlanul soknak tűnő guruló forintok ide, magyar történelmi filmek okozta rossz tapasztalatok oda,
a Hunyadi sorozat valóban egy igényes, minőségi szórakozásnak ígérkezik.
Az első két epizód alapján félelmem, hogy a túl nagy cselekmény nem tud kellő mértékben kifutni az 1. évadban (és nem tudni, hogy terveznek-e neki még folytatást). Aránytalanságai ellenére is szórakoztató, tisztességes történelmi sorozat, amibe előzetes előítéletek ellenére is érdemes belenézni.
A Hunyadi új epizódjai minden hét szombatján érkezik a TV2-n.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
