A House of Guinness (A Guinness család) olyan, mint egy hibátlanul csapolt Guinness: jóleső, könnyen ledönthető, mégis tele van kesernyés családi-, társadalmi drámával, és áthatja valamiféle lázadó vadság. Steven Knight új sorozata számos ponton rokonítható a forgatókönyvíró előző sikerszériájával, a Peaky Blindersszel (Birmingham bandája), de több, annak újrahasznosításánál. Potenciálisan a Netflix új presztízs sorozata lehet. Spoilermentes kritika.
Az első korty Guinness
Steven Knight már a Peaky Blindersben is élénk érdeklődést mutatott az írek és az ír-brit konfliktus iránt. Tommy Shelby ír cigányként került az első világháború nyugati frontjára, hogy aztán szépen, lassan Birmingham csúcsgengszterévé és üzletemberévé váljon. A sorozat cselekményében a korai évadokban fontos szerep jut az ír függetlenségi mozgalmaknak, amit Knight új sorozatába még hangsúlyosabban emelt át. A House of Guinness (A Guinness család) viszont nem csak ennyiben rokonítható az alkotó korábbi sorozatával. A sörfőző dinasztia története a karaktereiben és mozgóképes stílusában is sok mindent megtartott a Peaky Blindersből, miközben sajátosan
markáns, íresen füstös és kesernyés ízt is kapott.
A sorozat rögtön annak a Benjamin Guinnessnek a temetésével nyit, aki naggyá és világhírűvé tette a ma is hatalmas népszerűségnek örvendő ír stout típusú sört. Irányítása alatt kezdett el bővülni és terjeszkedni a sörfőzde, miközben filantróp munkájának köszönhetően sokat vissza is adott Dublin népének. A sörnek viszont folynia kell tovább. Benjamin a végrendeletében négy gyermeke közül csupán két fiára, a bohém életet élő Arthurra (Anthony Boyle) és a legfiatalabb, legagilisabb öccsre, Edwardra (Louise Partridge) hagyja a főzde irányítását. A részeges Benjamin (Fionn O’Shea) és az egyetlen lány örökös, Anne (Emily Fairn) jóformán nem kap semmit, és az újdonsült főzdetulajdonos fivérek munkáját is kényes feltételekhez köti az elhunyt apa.
Kiváltságos, mégis áldatlan helyzetüket pedig tovább tetézi az is, hogy a nagy éhínség hatása és a nemrég levert, feniánusok által kirobbantott felkelés soha nem látott társadalmi feszültségeket teremt környezetükben. A protestáns és unionista Guinness család így hatalmas nyomás alá kerül, ha valóban hídként szeretnének funkcionálni a közösség számos szigete között. A pénz azonban nagy úr, amiből még több lehet, ha sikerrel exportálják portékájukat a világ többi részére. Ezzel a pénzzel pedig még azokat is el lehet hallgattatni, akik tudnak egyet s mást a család viselt dolgairól – mert persze abból is van bőven.
Sörben az igazság
Knight a House of Guinness esetében közel sem törekedett egy hiteles történelmi sorozat megalkotására. Bár számos történelmileg pontos adat és tény szerepel a szériában,
a Guinness család történetét elsősorban egy szórakoztató céllal készült, erősen dramatizált sztoriként kell kezelni.
Na de mi a valóság, és mi a kitaláció a sorozatban?
A legalapabb persze az, hogy a sör valóban létezik és sokan szeretik a mára kulturális ikonná is vált nedűt. Benjamin Guinness temetése valóban 1868-ban volt, a búcsúztató pedig a kor egyik legjelentősebb eseménye volt. A főzdét valóban Arthur és Edward örökölte, és bár a rájuk vonatkozó megkötés valóban igaznak bizonyult, arról nincs hiteles információ, hogy bármelyik testvért kizárták volna az örökségből. Sőt, ismert, hogy valójában kaptak pénzt és földterületet is. Az is igaz, hogy a hagyományosan katolikus írek között a protestáns és britbarát Guinness család megítélése ambivalens volt. A társadalmi feszültségek közepette lényegében a brit gyarmatosítás hatásait testesítették meg, ugyanakkor emberbaráti cselekedeteiknek köszönhetően sok jót is tettek környezetükkel (pl. katolikus templom felújítása, lakhatás a szegényeknek).
A House of Guinness azonban lazán kezeli a kevésbé jelentős részleteket. Például a sör arculatában a hárfa szimbólum megszületését (már korábban is használták), vagy a feniánius testvériséggel kötött finanszírozási megállapodást, ami teljes mértékben fiktív. A sorozat egyik fontos történeti eleme, hogy Arthur Guinnesst melegként ábrázolják. Hitelt érdemlően viszont ez nincs bizonyítva, de valóban gyakori feltételezés személyével kapcsolatban, hogy a szériában is látott házasság ellenére meleg lehetett.
A tények és fikció keverése, torzítása azonban még így is hiteles világot teremt a történet alapjához,
ami nem kis mértékben segíti a bevonódást.
Jellegzetes aromák
Ahogy az pedig a hasonló fikcionalizált történelmi drámáknál megszokott, a House of Guinness cselekményvilága is nagyban épít a személyes, családi és társadalmi konfliktusok összemosására. A Guinness gyerekeknek meg kell küzdeniük saját személyiségükkel is a fejlődés érdekében, de személyközi problémák is akadnak jócskán. Nemcsak szűkebb, de tágabb családi körön belül is, és akkor még ott vannak a família által foglalkoztatott bizalmi emberek, valamint a Dublin különböző frakcióit képviselő szereplők is. Elmaradhatatlan az akció is, ahol a pusztakezes bunyók és gyújtogatások játsszák egyelőre a főszerepet, de a cselekményvilág így sem nevezhető egysíkúnak. A főbb konfliktusok pedig leredukálhatók a tradíció és progresszió között feszülő ellentétre egy változó világban, amelyet önmagában is kihívás mindenkinek megfelelően menedzselni.
A House of Guinness pedig mindezekkel együtt sem érződik túlzsúfoltnak, mindennek és mindenkinek megvan a helye a játszmákban. Akiknél (és ahol) esetleg mégsem tűnik így, az Knight hosszú távú berendezkedése miatt lehet így. Mert az már az irritálóan hatásvadász és Knight által korábban már alkalmazott fináléból is egyértelmű, hogy a Guinness családdal is több évadra tervez. Remélhetőleg a Netflix is így gondolja, mert
a House of Guinnessben valóban megvan a potenciál, hogy a platform új presztízssorozata legyen.
Mindehhez Knight a Peaky Blindersben már megismert mozgóképes stílust is beveti, amely sokat köszönhet Guy Ritchie eszköztárának is. Ismét vannak menő lassítások, lángnyelvek közt kalapáló munkások, a sorozat világában anakronisztikusnak ható zenehasználat (ezúttal ír hip-hop és folk punk túlsúllyal) és hatalmas beugró feliratok korhűnek álcázott betűtípussal. Az ebből az együttesből születő vizuális világhoz hozzájönnek még a túlstilizált, romantizált írképet sugárzó jelmezek és a változatos díszletek is. A House of Guinness látványa és hangulatvilága első pillantásra is magával ragadó, Knight és alkotótársai továbbra is értenek a megkapó miliőteremtéshez. (Kis érdekességként pedig érdemes megfigyelni a háromszög kompozíciók gyakoriságát, ami szépen szimbolizálja a sztoriban megelevenedő érdek-háromszögeket is.)
Karakteres ízjegyek
De mit sem érne ez az egész külső váz olyan karakterek nélkül, akik képesek valódi élettel megtölteni azt. Szerencsére a House of Guinness ezen a téren is jól teljesít. Bár a szereplőlistán most nincs olyan bejératott név és elsőre is magával ragadó jelenség, mint Cillian Murphy, az epizódok során könnyű lesz kapcsolódni a kezdetben még talán unszimpatikus figurákkal is. Boyle és Partridge Arthur és Edward szerepében kapja a legtöbb figyelmet, így óhatatlanul is az ő játékok maradhat emlékezetes. Az ifjú Partridge Edwardként különösen figyelemre méltó teljesítményt nyújt, ahogy lényegében a karaktere fejlődésével egyenes arányban veszi fel a tempót színészi játékban.
De a fontosabb mellékszerepekben is sorra találkozhatunk emlékezetes figurákkal és alakításokkal. Kiváltképp igaz ez a komornyikra, Potterre (Michael McElhatton), Mr. Raffertyre (James Norton) és a feniánus Ellen Cochrane-re (Niamh McCormack). De nem szabad megfeledkezni Jack Gleesonról, avagy Joffrey Baratheonróla, aki szinte leprechaunná változtatva alakít egy Guinness fattyat.
Szinte mindenkiről elmondható, hogy a nyolc rész során saját esendősegeikkel és épülő, szemünk előtt kibomló személyiségükkel együtt kedvelhető (vagy éppen szánni való, utálható) szereplőkke válnak. A különböző érdekek és intrikák szövedéke pedig pókhálóhoz hasonlatos módon szövődik az alakok közt, remek táptalajt biztosítva ezzel a korábban is emlegetett cselekménynek és a sztori megkavarásának.
Kesernyés lecsengés az utolsó kortyokban
Ahogy a címben említett sör, úgy a House of Guinness sem mentes a hibáktól, vagy azoktól a nüansznyi problémáktól, amelyek miatt nem feltétlenül rezonál majd mindenkivel. Ilyen rész például az, hogy stilárisan nagyban megegyezik a Peaky Blindersben látottakkal, így aki azt nem élvezte ezek miatt, valószínűleg ezzel is kevésbé tud majd megbarátkozni. Továbbá Knight új sorozata már az elején egészen sokat tömörít, amely húzása főleg a Peaky Blinders későbbi évadaiban volt megfigyelhető. Noha itt korrekt módon jelölik a nagyobb ugrásokat,
néhány történetszál és fontos esemény képernyőn kívül történik, vagy látatlanul eszkalálódnak, ami szintén zavaróvá válhat.
Az ír kultúra és történelem megveszekedett rajongóinak is lehet egy-két keresetlen szavuk a látottakhoz. Mindeközben pedig semmi újszerűt nem hoz a zsánerbe, aki esetleg ilyesmit várt volna. De talán ez utóbbi nem is igazán probléma, hiszen a kivitelezés több, mint kielégítő.
A House of Guinness-t végsősoron pedig jól összefoglalja Gleeson karaktere, Byron Hedges a hetedik epizódban:
“Hűtlenség, fajtalankodás, tiltott szerelem és erőszakos cselekmények. Tipikusabb dublini családot keresve sem találhatnánk.”
És tipikusabb gyorsan darálható, szórakoztatóan tartalmas Netflix-sorozatot sem. Minden hiányossága ellenére is kedvére tehet a Peaky Blinders-hiányban szenvedőknek, valamint a stílusos történelmi drámák kedvelőinek is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
