Február 6-ától nézhető a mozikban A szerelem fáj, amely az akciófilm és a romantikus komédia abszurd szerelemgyerekeként pozicionálja magát. E kategóriákon belül a film becsületesen hoz minden műfaji sajátosságot, és nem is akar többnek látszani. Ha Valentin-napkor valamilyen komfortzónán belüli, könnyed ökörséget szeretnél nézni a pároddal a moziban, akkor ezt a filmet nektek rendezték. Spoilermentes kritika.
A szerelem fáj főhőse Marvin Gable (Ke Huy Quan), a kicsit Jackie Chan-fizimiskájú ingatlanügynök, akit a film kezdetén épp munka közben csíp el a néző. Marvin szereti, sőt, imádja a munkáját, olyannyira, hogy a film első jeleneteit látva azt hihetnénk, a munka és a szerelem konfliktusa kerül középpontba. Bizonyos értelemben tényleg ez történik, de nem úgy, ahogyan első ránézésre gondolnánk.
Marvin kertvárosi ügynöki idilljét a Holló (Mustafa Shakir) fedőnevű nehézfiú – és „mellékállásban” érzékeny lelkű költő – borítja fel, aki egy Rose (Ariana DeBose) nevű nő hollétét próbálja kicsiholni főhősünkből. Szerencsére hamar kiderül, hogy Marvin nem éppen védtelen, mert elég hozzáértő módon veszi kezelésbe támadóját, akiről konkrétan sokáig azt hisszük, hogy a teste holtan fekszik Marvin irodájában. Ezután fokozatosan összeáll a kép: Marvin engedelmes végrehajtó, vagy, mondhatjuk, hóhér volt öccse, Alvin (Daniel Wu) oldalán. Alvin a környék nehézfiúja, akit az emberek többnyire „Brutkó” becenéven ismernek. Marvinnak idővel elege lett ebből a munkakörből, és kilépett, miután titokban életben hagyta utolsó áldozatát, azt a bizonyos Rose-t, teljes nevén Rose Carlisle-t. Azóta az ingatlanügynökök gondtalan, mosollyal teli életét éli, és ki is teljesedik benne. Rose azonban visszatér, és Marvin nyakába zúdítja a múltat, ami elől az utóbbi oly elszántan menekült.
A szerelem fáj címe valójában megtévesztő, méghozzá kétszeresen. Egyrészt azért, mert Marvinnak nem a szerelem fáj igazán, hanem annak a lehetősége, hogy ki kell szakadnia az ingatlankereskedelem imádott világából. A „szerelem” szó tehát sokkal inkább jellemzi a főszereplőnek a hivatásához való viszonyát, mint bármi olyasmit, amit emberi lények iránt tanúsít. Másrészt pedig azért félrevezető a címadás, mert ami a filmben igazán fájdalmas, az nem a szerelem, hanem az, mennyire nincs semmi új a nap alatt, ha romantikus akcióvígjátékokról van szó.
A szerelem fáj tökéletesen hozza az összes elképzelhető klisét, ami sajátos műfaji egyvelegébe belezsuppolható, és meg sem próbál úgy tenni, mintha bármi többet tartogatna.
Ez valójában nem olyan fájdalmas, mint amilyennek elsőre tűnhet, sőt, egyfajta otthonossággal ruházza fel a filmet: a néző körülbelül azt kapja, amire kis utánagondolással számíthat, nem kevesebbet, és egy hangyaszőrszálacskával sem többet. A szerelem fáj egy pihent, idétlen vígjáték, amely ismerős, kiszámítható, de valahogy mégsem fárasztóan elcsépelt poénokkal operál, és ily módon megbízhatóan betölti az egyszer nézhető filmek funkcióját.
Ez az oka annak, hogy bár a film semmilyen szempontból nem kimagasló, igazából nehéz fogást találni rajta, mert fölösleges. Olyan, mint az a barát, aki minden megbeszélt időpontról elkésik és vállalhatatlanul tapló a humora, de ilyennek szoktuk meg, ezért nem is próbáljuk megváltoztatni, hanem elfogadjuk – avagy beletörődünk –, hogy olyan, amilyen. Ilyenformán sztoikus békével nyugtázzuk, hogy a karakterek untig ismerős, vígjátékhoz méltó karikatúrák; a szemöldökünk sem rezzen amiatt, hogy a poénok és jelenetek túlnyomó része talán egy hatéves gyerek számára bír újdonságértékkel; és a világ legtermészetesebb dolgaként könyveljük el, hogy a fizika törvényei még filmes mértékkel is valami egészen rendkívüli önkényességgel működnek. Van az úgy, hogy az idiótaság kikapcsol.
Érdekes módon a magyar szinkron pluszban hozzátesz A szerelem fáj együgyű humorához,
mert helyenként kicsit mellémegy a fiataloskodó szleng, itt-ott érződik rajta, hogy nem élő, használt nyelv, de emiatt nem tudunk haragudni, mert tökéletesen összefér a film nyíltan vállalt, kendőzetlen bárgyúságával.
Abban, hogy A szerelem fáj megítélésénél összességében pozitív irányba billent a mérleg nyelve, vitán felül szerepet játszik az, hogy a film rendkívül üdvözlendő módon nem silányult a nevettető műfaj leghitványabb, legaljasabb, leggonoszabb típusává, a „tévedések és félreértések vígjátékává”. Amikor a film ahhoz a jelenethez érkezett, amelyben a Hollóval birkózó Marvin azt kamuzza az irodájába benyitó kollégájának, hogy egy megerőltető jógapózt gyakorol éppen, szabályosan megfagyott bennem a vér és kővé dermedt az arcom. Ha a film arra a fajta „humorra” épült volna, hogy Marvin röhejesebbnél röhejesebb szituációk közepette kénytelen kimagyarázni magát a főnöke és a munkatársai előtt, nehogy azok rájöjjenek a főhős alvilági múltjára, semmi nem menthette volna meg a jól megérdemelt maximum öt ponttól és az elkeseredett dühöngésemtől. Hála az égnek, a rettegésem alaptalannak bizonyult,
A szerelem fáj végig megmarad romantikus akcióvígjátéknak, különös hangsúllyal az akció részre.
Ami ugyanis szembeszökő a filmben, az az, hogy bár a cím szerelemre utal, sőt, a benne elhangzó legelső mondat is a szerelemmel – egész pontosan a Valentin-nappal – kapcsolatos, valójában a szerelmi szál meglehetősen elhanyagolt. Ami azt illeti, Ashley (Lio Tipton) szerelmi szála is több figyelmet kap, mint Marviné. A főszereplő valójában több érzelmet tanúsít újonnan szerzett polgári élete és ingatlanügynöki hivatása, mint bármelyik emberi szereplő iránt. Ezt mi sem példázza jobban, mint hogy a főhős szánalmasságba fúló eltökéltséggel védi a bekeretezett „Az év dolgozója” oklevelét, miközben Brutkó két verőlegénye éppen kezelésbe veszi. Emiatt persze megint csak szükségtelen haragudni a filmre, hiszen ezerszer inkább a bugyuta, de kikapcsoló akció, mint egy szerelmes futóbolond viccesnek szánt, ám ehelyett csak szánalmas vergődése. Mindenesetre A szerelem fájban a romantikát igencsak takaréklángra vette a rendező.
Amit még feltétlenül a film javára írhatunk, az a játékidő. A kevesebb, mint másfél órás – mindösszesen 83 perces – hossz pontosan elegendő ehhez a fajta kikapcsolódáshoz. Legyenek bármilyen fárasztóak a poénok, a néző nem úgy fog felállni a moziszékből, hogy hosszú órákat raboltak el az idejéből, hanem legrosszabb esetben is úgy, hogy ez a film fos volt, de legalább nem fájóan hosszú. A szerelem fáj eléggé megbonyolítja a szálakat a hosszabb tartalomhoz, de szerencsére nem használja ki ezt a potenciált, így, minden középszerűség ellenére is, pusztán a rövidségével képes arra, hogy összességében pozitív szájízt hagyjon a nézőben.
Verdikt
A szerelem fáj a világon semmi újat nem tesz hozzá sem az akciófilm, sem a romantikus komédia zsáneréhez. Szerencsére egy huncut másodpercig sem igyekszik ennek ellenkezőjét mímelni. Ez egy önmagát komolyan venni nem akaró, komfortosan idétlen film, ami pontosan arra való, és nem többre, hogy a párunkkal eltöltsünk egy laza mozis estét a Valentin-napi paráználkodás előtt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
