Könyv

Ha vannak érzéseid, ezekre a Horgokra menthetetlenül ráharapsz – Kritika

John Langan Bram Stoker-díjas regénye, a Horgok 2024-ben végre elérhetővé vált a magyar olvasóközönség számára. A megjelenés a nyolcéves eltolódás ellenére időszerű: a Horgok minden ízében friss, szépen megírt regény emberi veszteségekről és azok feldolgozásáról, a kozmikus horror eszköztárával tálalva. Spoilermentes, ám annál lelkesebb kritika.

Az amerikai származású, 1969-es születésű John Langan novellista és regényíró neve valószínűleg nem igazán cseng ismerősen a legtöbb magyar horrorolvasó számára. Ami azt illeti, Langan maga is viszonylag későn kezdett el láthatóan írni: első publikált novellája 2001-ben jelent meg, amikor az író már bőven elmúlt harmincéves, első novelláskötete, valamint első regénye pedig ennél is később, 2008-ban, illetve 2009-ben láttak napvilágot. Szóval éppenséggel nem árasztotta el kezelhetetlen mennyiségű szöveggel a spekulatív irodalmi színteret. Természetesen az, hogy valaki nem termel feldolgozhatatlan mennyiségű írást, egyáltalán nem róható fel, különösen akkor nem, ha a minőség előbbre való a mennyiségnél.

Márpedig Langan esetében a minőség-mennyiség viszonylatban határozottan az előbbi felé billen a mérleg.

Langan életművével az olvasók mindeddig nem találkozhattak magyarul, leszámítva az Árnyak az időn túlról antológia harmadik kötetét, amelyben A sekélyesek (The Shallows) című novella olvasható. Az Agave úgy döntött, változtat ezen a helyzeten, és elhozta a Horgok, eredeti nyelven The Fisherman című művet, amellyel a szerző 2016-ban bezsákolta a legjobb regénynek járó Bram Stoker-díjat. A kiadói döntésben szinte vitán felül jelentős súllyal eshetett latba a díjazás ténye, de a regény mindenféle díjtól függetlenül, önértéken is jó.

A Horgok egy horror-weird köntösbe bújtatott történet elmúlásról, gyászfeldolgozásról, a halottak elengedéséről és tiltott határátlépésekről.

Klasszikus, kézenfekvő témaválasztás egy horrorregény számára, olyasmi, amivel Stephen King legalább két regényében foglalkozott (Állattemető, ismertebb címén Kedvencek temetője; Újjászületés). Innen nézve önmagában a téma nem is hordoz érdemi újdonságot, mert amit a Horgok feldolgoz, azt hasonló drámai súllyal bemutatta az olvasónak – mit bemutatta: brutális nyerseséggel az arcába tolta – az Állattemető is. Ez a megfontolás azonban vajmi kevéssé fog bennünket zavarni, amikor kézbe vesszük John Langan regényét és elolvassuk első mondatait, és erre legalább két okunk van. Az egyik, hogy a szeretett halottak utáni gyász, és ennek okán az élet és halál törvényeinek áthágása egyidős a civilizációnkkal – ha más nem is, érdemes csak Orpheusz és Eurüdiké történetét felidézni. A másik, hogy Langan szövege pillanatok alatt le fog bilincselni. De mielőtt elkezdeném a stilisztikát magasztalni, álljék itt röviden a regény alapszituációja.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A főszereplő egy Abraham nevű férfi, becenevén Abe, akinek felesége, Marie áttétes mellrák miatt meghal. A férfi a horgászásban találja meg a gyászfeldolgozását elősegítő kikapcsolódást. Kollégája, Dan Drescher, aki feleségét és két kicsi gyerekét veszíti el egy balesetben, csatlakozik hozzá a feldolgozás e módjában. Egyszer úgy döntenek, ellátogatnak a Dutchman’s Creek nevű horgászhelyre, ami igencsak rossz hírben áll a helyiek körében. Némi értetlenkedést követően egy út menti kis büfé szakácsától ismerik meg a hely hihetetlen történetét. Eszerint jó száz évvel korábban felbukkant a környéken egy furcsa idegen, akit csak a Horgász néven ismertek, és eltökélt szándéka volt, hogy a látható világ mélyén rejlő, a teremtés előtti hatalmak foglyul ejtése – szó szerint kihorgászása – által visszahozhassa családját. A Horgász ugyanis – érdekes hazai vonatkozás – magyar származású, akinek török feleségét és családját lemészárolták a Magyarországot visszafoglaló katonák. Ezután rendellenesen és nyugtalanítóan hosszú életét olyan út bejárásának szentelte, amelynek végén a halottak feltámasztásának lehetősége várta, ám hatalmas erőfeszítést tett bele, és célja hajszolása közben, mintegy mellékesen a frászt hozta a Hurley Station – avagy egyszerűen csak Station – nevű, településnek is alig nevezhető közösségre, majd az Ashokan-víztározó létrehozásán fáradozó munkásokra. Titkát felfedték, ám emléke tovább nyomasztja a Dutchman’s Creek környékén élőket, ráadásul felkelti a kétségbeesett Dan kíváncsiságát is – innen pedig egyenes út vezet a bonyodalom kibontakozásához.

A Horgok elég szokatlan szerkezetben meséli el mindezt, ugyanis három fő egységre oszlik.

Abe és Dan története keretbe foglalja a Horgász Station-beli felbukkanásának történetét, ily módon az első részben – ami durván a regény ötödét teszi ki – megismerkedünk a két főhőssel és tragédiáikkal. A második részben – ez a szöveg bő fele – visszarepülünk a múltba, a XX. század elejére, amikor a víztározó létesítésével párhuzamosan az azon dolgozó munkásoknak a Horgász által elszabadított szörnnyel, majd magával a Horgásszal is meg kell birkózniuk. A fennmaradó harmadik részben Abe és Dan kísértésbe esését és a kísértéssel való szembenézést kísérhetjük figyelemmel. Így tehát szokatlan módon a fő cselekményszál előzménytörténete nagyjából ugyanannyit – sőt, talán kicsivel többet – tesz ki, mint a regénybeli jelen eseményei. A Horgász története tulajdonképpen regény a regényben, ami önmagában is egy remek elbeszélés lenne, de akár sokkal rövidebbre fogva, a főtörténet háttereként is minden további nélkül működne. Ehhez képest Langan egy sajátos, köztes megoldást választott, aminek eredményeként a keretes szerkezet két párhuzamos történetet rejt. Így nemcsak Abe-hez és Danhez, valamint az ő gyászukhoz kerülünk közelebb, hanem a XX. század eleji Egyesült Államok bevándorló munkásaihoz, sokszínű múltjukhoz, sorsuk szeszélyességéhez és a nulláról való újrakezdéssel járó küszködésükhöz is. Langan megoldása tehát egyáltalán nem rossz, szokatlansága ellenére is működik, és olvasóként izgalommal mélyedünk el Howard, a szakács meséjébe, legfeljebb azt furcsálljuk, hogyan emlékezhet egy egyszerű útmenti büfé egyszerű alkalmazottja ennyire részletesen olyasmire, ami sok-sok évtizeddel a születése előtt történt, olyan emberek cselekvéseire, privát beszélgetéseire és gondolataira, akikkel személyesen soha nem találkozott.

J. M. W. Turner (1775-1851) Fisherman at Sea című festménye 1796-ból. A festmény stílusában és homályosságában emlékeztet a Horgok büféjében látható képre.

A Horgok e különös elbeszélésmódját Langan csodálatos prózával támogatta meg. Már amikor 2016-ban elolvastam a regényt angolul, akkor rácsodálkoztam a nyelvezetére – vagy legalábbis ami nem anyanyelvi olvasóként átjött belőle –, és már akkor rendkívül befogadható és olvasmányos, ám egyúttal igényes, esztétikus megfogalmazású szövegnek tartottam. Amikor kíváncsiságból visszaolvastam regényről írt 2017-es blogbejegyzésemet, egészen meglepett, hogy túlnyomórészt ugyanazokat a benyomásokat keltette bennem, mint a magyar nyelvű újraolvasáskor. Pék Zoltán remek érzékkel nyúlt a forráshoz és jól visszaadta az eredeti szöveg szépségét. Nem véletlen, hogy már a korábbi olvasáskor is rendkívül találónak gondoltam Laird Barron méltató fordulatát, miszerint a Horgok „epikus, mégis bensőséges” – ennél a velős jellemzésnél ha akarnám, sem tudnám jobban érzékeltetni a regény legfőbb sajátosságát. (Továbbá itt érdemes megjegyezni: a török hódoltság alóli felszabadulás évszázadának eltévesztése nem a fordító hibája.)

A Horgok félreérthetetlenül magán viseli Lovecraft nyomait. Érdekes módon ez elsősorban nem a látható világ mögötti gigászi erők ábrázolásmódjában érhető tetten (bár abban is). Ennél sokkal tapinthatóbb lovecrafti hatás az, ahogyan a múltbeli eseményekről beszámol. Az évszázados múlt felelevenítése, a történelmi körülmények átélhetővé tétele, a gyanúsan hosszú életű karakter, az általa kiváltott szorongás és a halál tabuja áthágásának motívuma sokkal inkább emlékeztet a Charles Dexter Ward esete című kisregényre. Langan nyilvánvalóan nem szorult rá arra, hogy Lovecraftból – pláne az ő egyetlen művéből – építse fel saját szövegét. Nem is ez történt, mégis jól tetten érhető a motívumok párhuzama a két írás között, miközben fontos különbség, hogy Langan mélyen személyes, emberi tapasztalatokhoz, a szeretteink elvesztése miatti elkeseredettséghez kapcsolta borzalmait, miközben Lovecraft esetében a halottak feltámasztása – oly jellemző módon – kizárólag tudásszerzés céljából történt. Mégis, a felszíni áthallások eltéveszthetetlenek.

A Horgok horrorregény, ám a szerző nem tolja disztingválatlanul a képünkbe a legfőbb zsánerelemet, a félelmet.

A Horgász által felpiszkált erők misztikusak, gigantikusak és mélységesen idegenek, ősiek. Időnként a szerző kicsit túlságosan is kézzelfogható fizikai közelségbe hozza őket, amire helyenként szükség van ahhoz, hogy a szörnyalakok taszító anyagszerűségét kellően megtapasztalja az olvasó, máskor viszont kicsit túlságosan is eviláginak tűnik olyasmi, ami jobban működne a misztikum és a szimbolizmus tartományaiban – ilyen például az a rész, amikor néhány szereplő egyszerű baltákkal esik neki az ősi, kozmikus hatalom megnyilvánulásainak.

Részlet Gustave Doré (1832-1883) Leviatánt ábrázoló fametszetéből (1865).

Ezek a fenntartások alig rontanak valamit a Horgok élvezhetőségéből. A regényt elviszi a hátán a gazdag és hiteles karakterábrázolás, az átélhető környezet, a jól felépített misztikus hangulat és a veretes szövegkezelés. A hagyományosnak mondható témaválasztás aligha írható a könyv terhére, mert örök emberi érzéseken és küzdelmeken alapszik. Ezeket Langan míves stílusban, esztétikus körítéssel dolgozza fel az olvasó számára.

Verdikt

A Horgok minőségi horrorregény, ami a zsánerben szokatlan kifinomultsággal lett megírva. Ez annak ellenére is elmondható, hogy rég túl vagyunk már azokon az időkön, amikor a horror zsánere egyet jelentett az igénytelenül összetákolt ijesztgetéssel. A regény örökérvényű témát feszeget, aminek során átlép a természetfeletti rettenet területére, és mindezt az igényességgel együtt lebilincselő szövegkezeléssel teszi. A könyv valójában nem találja fel a spanyolviaszt, témaválasztása önmagában nem új, és Bram Stoker-díj ide vagy oda, az utókor valószínűleg nem fog meghatározó állomásként emlékezni Langan regényére. Ennek ellenére a tálalás lenyűgözően eleven és átélhető.

8 /10 gyászhorgász raptor

Horgok

The Fisherman

Szerző: John Langan
Műfaj: horror
Kiadás: Agave, 2024
Fordító: Pék Zoltán
Oldalszám: 300

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Gimiben nagyon szívesen olvastam volna fantasyt, de nem volt bátorságom a többiektől kölcsönkérni a könyveket, mert élősködésnek éreztem. Egy Stephen King-olvasói előéletet követően Lovecraft-kedvelőként keveredtem igazán az SFF-világba és találtam önmagamra. Azóta volt egy horror témájú könyves blogom Zothique címmel, fordítgattam ide-oda, olykor podcastekben rontottam a levegőt meg az átlag IQ-t, és a Magyar H. P. Lovecraft Társaság büszke tagja vagyok. Jobbára a horrort kedvelem, méghozzá olvasni, de szeretem a sci-fit is. Állandó életcélom koherensen lezárni a hosszú, kanyargós mondataimat. Szenvedélyes Blood- és lelkes Doom-játékos vagyok. A zenei ízlésem vállalhatatlanul rétegszerű, de én eleve az emberiség egy vállalhatatlan rétege vagyok.