Hírek

Nyáron kezdődik Horvát Lili romantikus sci-fi filmjének forgatása

Horvát Lili harmadik nagyjátékfilmje egy romantikus sci-fi lesz, amelyben nem kisebb nevek játszanak, mint Andrew Scott és Greta Lee. A Nemzeti Filmintézet bejelentette, melyik évben kerülhet mozikba a sci-fi.

Jegyzeteim a Marsról (My Notes on Mars) címen ír és rendez romantikus sci-fit Horvát Lili, a Szerdai gyerek és a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre filmek rendezője. Harmadik nagyjátékfilmje egyben első nemzetközi alkotása is lesz, hiszen angol nyelven forog, két külföldi színésszel: a BBC Sherlockból és a Ripleyből ismert Andrew Scott-tal és az Előző életekből ismerős Greta Lee-vel – írtuk korábban. A történet egy párról szól, akik házassági problémákkal küzdenek.

A tudós feleség, Margot (Greta Lee) megmagyarázhatatlan módon eltűnik egy hegyi túrán, ám pár héttel később felbukkan az emlékére szervezett búcsúztatón.

Összetéveszti a férjét, Samet (Andrew Scott) egy másik férfival – úgy tűnik, semmire nem emlékszik korábbi életéből, csak a Mars-kutatásról szóló jegyzetfüzetére, amelyet kétségbeesetten meg akar semmisíteni. Sam mégis úgy tekint a felesége visszatérésére, mint egy második esélyre.

Horvát filmje magyar-osztrák-francia-bosnyák koprodukcióban készül, amelynek a Filmszakmai Döntőbizottság 585,8 millió forint gyártási támogatást szavazott meg legutóbbi ülésén. A film a Poste Restante gyártásában készül, vezető producere Csernátony Dóra és Horvát Lili. Koprodukciós partnereik az Oscar-díjra jelölt Emilie Georges és Naima Abed (Szólíts a neveden), Alexander Dumreicher-Ivanceanu és Bady Minck (Ingeborg Bachmann), Jovan Marjanovic és Mirsad Purivatra (A szomorúság háromszöge), valamint Anne Carey (Can You Ever Forgive Me?).

A Jegyzeteim a Marsról forgatása 2025 nyarán veszi kezdetét. A bemutató 2026-ban várható a Mozinet forgalmazásában.

Kiemelt kép: Mozinet

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.