Az alternatív történelmek létrehozása sosem állt messze a képregényektől, viszont amit Mark Millar elért a Vörös hős című képregényével, az egészen példátlan. A szovjet Superman története ugyanis nem történelmi karikatúrának érződik, sokkal inkább egy jól felépített gondolatkísérletnek, amit a tartalom mellett vizuális szempontból is csak ajánlani lehet. Kritika.
Mark Millar személyét illetően nem túlzás azt állítani, hogy a modern képregényes világ egyik legnagyobb hatású alkotójával van dolgunk. A rajongók többek közt olyan történeteket köszönhetnek neki, mint a Polgárháború, a Ha/Ver, az Old Man Logan, vagy a Kingsman. Az említett sztorik akkora hatással voltak a közönségre, hogy mára mindegyikből készült filmes feldolgozás, ahogy az alternatív történelmi Superman-sztorijából, a Vörös hősből is. A 2020-as animációs alkotást azonban közel sem fogadták olyan jól a kritikusok, mint az alapjául szolgáló, eredetileg 2003-ban megjelent képregényt – ami végre magyar nyelven is olvasható a Gabo kiadónak köszönhetően.
A kötetet végigbújva pedig joggal állítható, hogy Millar sokkal tovább merészkedett a szuperhősök újra- vagy épp továbbgondolásában, mint eddig bármikor. A Vörös hős ugyanis nemcsak Superman mítoszát gondolja újra, hanem a komplett DC-irodalmat, hova tovább az ötvenes évektől kezdődően az egész világtörténelmet. A cselekményen túl ráadásul mély mondandója is van a Vörös hősnek, ugyanis egy olyan komplex „mi lett volna, ha…” történet, amely egyszerre élteti a kommunizmus alapgondolatát, és fedi meg annak kivitelezhetetlenségét. Na de nézzük meg, miről is szól pontosan a kötet.
Mi lett volna, ha…
A Vörös hős egy olyan alternatív univerzumot mutat be, amelyben a kis Kal-L-t szállító űrhajó pár órával később indul útnak, így pedig nem az Egyesült Államokban, hanem a Szovjetunióban, egészen pontosan a mai Ukrajna területén ér Földet. A szuperképességekkel bíró kölyök ezután egy kolhozban tengeti hétköznapjait, mígnem erejét látva egészen a birodalom csúcsáig repül a társadalmi ranglétrán: Sztálin tulajdonképpeni jobbkezévé válik.
Az Egyesült Államok eközben Lex Luthor révén próbál létrehozni egy olyan kihívót, aki felveheti a harcot Supermannel, ezáltal ismét egyenlőre billentve a mérleg nyelvét a hidegháborúban.
A diktátor hirtelen halála után azonban maga Superman veszi kezelésbe a világot, épp csak annyi különbséggel, hogy a sztálinizmus destruktív mivolta helyett a kommunizmus valós, igazságos újraelosztáson alapuló eszméjét tűzi zászlajára, amellyel sokkal könnyebben, tulajdonképpen vérontás nélkül hódítja meg a világot – melynek hatására kis túlzással Amerika marad az egyetlen szuverén állam. Ennél többet már nem lőnék le a történetből, ugyanis a Vörös hős-varázs éppen abban rejlik, hogy minden második lapon találunk valami olyan okos, meglepő megoldást vagy kikacsintást, amire nem számítana a gyanútlan olvasó.
A kötetben újragondolják a komplett DC Univerzumot, annak minden egyes szereplőjével és azok motivációjával együtt. Mivel Superman nem Amerikában landol, nem Smallville-ben nő fel, a szuperhősködés mellett nem lesz belőle újságíró, és nem Lois Lane mellett köt ki, sok tekintetben mégis hasonlít korábbi önmagára. Hiába diktatúrában nő fel, az emberek biztonsága és jóléte vezérli tetteit, bármiféle önös érdek nélkül. A kötet tehát főhősén keresztül felveti az előre elrendeltetés filozófiai kérdését, azáltal pedig, hogy Superman nem él kettős életet, tökéletesen mutatja be a kommunizmus alapeszméjét: az egyén feladását a közösségért, a nagyobb jóért.
Superman azonban közel sem tökéletes, és még ha nem is egy Hazafihoz hasonló pszichopata, mint ahogy a kötet olvasása előtt sokan gondolnák, naivságát kihasználva borzasztó dolgokra tudják rávenni.
Millar azonban nem Supermannel és nem is a többi feltűnő szuperhőssel, például Batmannel, Wonder Womannel vagy a Zöld lámpással hajtja végre a legnagyobb csavart, hanem Lex Luthorral.
A korábbi főgonosz ugyanis bár változatlanul a Kal-L ellentétét testesíti meg, mivel Superman ebben a kötetben inkább a rosszak táborába tartozik, az őrült zseni jóval pozitívabb fénytörésbe kerülhet. Ez persze nem azt jelenti, hogy hibátlan lenne, ahogy persze Superman sem 100 százalékig gonosz ebben a történetben. És talán ez a Vörös hős legnagyobb erőssége: ledobja magáról a képregényes kliséket a jók és a gonoszak örök harcáról, és inkább világnézeti szinten állítja szembe a karaktereit, ami sokkal realisztikusabban hat.
Minden szinten páratlan
Ahogy Tom Desanto, az első két X-Men film producere a kötet előszavában írja, a Vörös hős könnyedén válhatott volna egy banális, lózungoktól hemzsegő „mi lett volna ha…” történetté, ha nem Millar fejéből pattan ki. Ez pedig tökéletesen igaz, ugyanis ahogy az korábbi munkáiból is nyilvánvaló, az író nemcsak a műfaj szakirodalmában van elmélyedve, hanem bizony történelmi ismereteivel sincsenek problémák. Így pedig a Vörös hős egy képregényhez mérten meglepően kiforrott véleményeket közöl a kommunizmusról és a kapitalizmusról, és merészen nyúl a történelemhez is.
Míg a kapitalizmus kapcsán a morális dimenziót veti fel hátulütőként a kötet, a kommunizmus kapcsán azt, hogy látszólag lehetetlen erőszak nélkül elérni, hogy a rendszer működőképes legyen. Márpedig egy jóérzésű emberben felmerülhet a kérdés, hogy hogyan lehet egyenlőségről beszélni, ha a rendszer elnyomáson alapszik. Ez utóbbi ideológia kapcsán pedig az is kiolvasható kritikaként, hogy az ellenségek itt nem választás útján akarnak változtatni a dolgok alakulásán, hanem épp belülről manipulálva akarják mindezt megtenni – ami sokkal elfajzottabb eredményeket szülhet.
Tartalmi szinten tehát bőven lehet mélységet találni a történetben, a minőségbe pedig vizuális szempontból sem lehet igazán belekötni. A Vörös hős rajzai ugyanis bár a modern képregények vizuális alapvető jegyeit hordozzák magukon, a rajzolókra láthatóan nagy hatással voltak a szovjet plakátok és röplapok, amely stílust sikeresen tudták plusz rétegként rátenni a grafikákra. A kötet vizuális komplexitását jól jelzi, hogy a 168 oldalas kötetet 4 rajzoló (Dave Johnson, Andrew Robinson, Kilian Plunkett és Walden Wong) készítette.
A kockásoknál azonban talán még jobban sikerültek az átvezető oldalak mintái, amelyeken többek közt Nagytestvérként és útmutató vezetőként is láthatjuk Supermant.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kötet Pusztai Dániel fordításában tökéletesen szólal meg magyarul. Minden szempontot egybevetve tehát nem lehet mást mondani, minthogy a Vörös hős a legjobb alternatív történelmi képregény a piacon. Sőt, az sem lenne túlzás, ha azt állítanám, hogy az egyik legkiemelkedőbb képregényes élményem volt eddigi életem során. Ehhez pedig nagyban hozzájárul a kötet lezárása, amely egyszerre foglalja keretes szerkezetbe a tartalmat, és hoz közeli kapcsolatba két olyan szereplőt, akiről korábban sosem gondoltam volna, hogy ez lehetséges.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
