Képregény

Eredendő bűn kritika – A történet, ami annyira okos akart lenni, hogy végül butus lett

A Szemlélő karakterét sokan csak a Mi lett volna ha… szériából ismerik, de a Galaktikus Marvel Univerzumban eszméletlen fontos szereplőnek számít. Olyannyira, hogy a 2014-ben bemutatott Eredendő bűn beli halála, és annak következményei hosszú ideig káoszba taszította néhány hős történetét. Na de nézzük, hogyan néz ki egy Marvel képregény, ha a klasszikus krimik sémájára építik fel. Kritika.

A Marvel időről időre előáll valamilyen nagy eseménnyel, ami majd’ minden főbb karaktere jövőbeli történetére kihat valamilyen szinten. Ilyen volt többek között a Végtelen háború és a Titkos háború is, és épp most volt 10 éve, hogy Jason Aaron, akit legtöbben bizonyára a Thor-képregények alkotójaként ismernek, előállt egy nem épp hétköznapi ötlettel. A terv az volt, hogy tegyenek el láb alól egy fontos karaktert a Marvel Univerzumban, hogy aztán a szuperhősök Columbót játszva a nyomok és a tettes után eredjenek. Ennek eredménye lett az Eredendő bűn, eredeti címén Original Sin, amelyben a Szemlélő, vagyis Uatu hal meg egy merénylet nyomán. 

A Holdon élő mindent látó lény halála mellett azzal is meggyűlik a hősök baja, hogy a felsőbbrendű lénynek a multiverzum összes titkát magában rejtő szemeit is ellopják. Így a különös csapatokba rendeződő szuperhősöknek nem csak a gyilkost, de az értékes szempárt is meg kell találnia.

A történet egy kvázi előzménnyel veszi kezdetét, ami megalapoz a cselekménynek, de hivatalosan nem része a szériának, ugyanis azt nem Jason Aaron, hanem Mark Waid írta. Ebben a globális űrkalandor Nova látogatja meg a nem túl beszédes Uatut, akiről szavak hiányában is sokat megtudhatunk: körbe járhatjuk otthonát, megismerhetjük népe történelmét, és azt is gondosan elmagyarázzák, miért nem avatkoznak közbe az általuk felügyelt lények dolgába.

A felvezetés után azonban az író nem lacafacázott: lényegében az első oldalak egyikén már azt látjuk, hogy a Szemlélő szétloccsant fejjel fekszik a földön. Erről persze azonnal riasztást kapnak a Bosszúállók, és a Shield, valamint a Sword összes emberét is munkába állítják, érzékelve a probléma súlyát.

Szép lassan összecsődül a szupervilág legjava, és bár az első gyanúsított dimenziókon átutazó szörnyekkel próbálja elbarikádozni magát a szuperhősök igazságszolgáltatásától, végül csak eljutnak hozzá. A gonosznak szánt karakter ezt követően hol a hősök segítségére van, hol pedig gonoszhoz hű feladatokat lát el: van amikor épp ott van a sztoriban, és van, amikor felszívódik. Ez egy elég aggasztó hibája az Eredendő bűnnek, ugyanis érezni, hogy csak a valódi tettes kilétéről akarja elterelni a figyelmet a karakter. 

Amennyi erény, annyi hiba

A klasszikus whodunit krimiket idéző nyomozás ennek ellenére szórakoztató, és fordulatos, továbbá nagy erénye, hogy olyan hősöket boronál össze, akikről korábban nem gondolta volna senki, hogy működhet a kémia köztük, ha csapatmunkáról van szó. Külön kiemelkedik ezek közül a Doctor Strange – Megtorló páros, akikről szívesen olvasnék egy külön történetszálat is, de persze a Hulk – Rozsomák kombináció sem volt épp unalmasnak nevezhető. 

Egy idő után azonban már kicsit túlírtnak bizonyult a sztori: Jason Aron egy jó krimi-thrillerhez méltó módon telerakta csavarokkal, de ha az ember már a közepe fele sejti, ki lehet a tettes, nem olyan szórakoztató még vagy 70 oldalon keresztül azt olvasni, hogy húzzák az időt.

Továbbá a leleplezés után is kicsit elnyújtottnak tartottam a hősök és gonoszok közötti harcot, noha olyan szempontból mindenképp érdekes volt, hogy Thor és sok más karakter ezt követő történetében is komoly visszhangot hagy ez a nagybetűs Esemény. És nem ez az egyetlen pont, ahol az Eredendő bűn komoly nyomot hagy az univerzumon.

Sokan panaszkodnak arra az írás kapcsán, hogy nem elég filozofikus ahhoz mérten, hogy milyen mély témákat boncolgat. Az Eredendő bűn kapcsán felmerül az olvasóban a kérdés, hogy mi is számít bűnnek, és hogy a nagyobb jó érdekében lehet-e rosszat tenni sorozatosan. Ugyanígy a Szemlélő kapcsán is megkérdőjelezhetjük, hogy erény, vagy inkább gyávaság, hogy nem avatkozik közbe. Bár való igaz, hogy Aaron nem megy olyan mélyen bele a moralizálásba, nem hagyja megválaszolatlanul a kérdéseket, csak épp nem rágja a szánkba – a sorok között olvasva viszont pontosan érthető. 

A történet tehát üdítően hat a Marvel sokszor túlzottan egy kaptafára készülő sztorijai között, még ha sokszor túlírtnak is érződik.

Amiről viszont mindenképp érdemes megemlékezni még a kötet kapcsán, az Mike Deodato grafikája. Kellően modern, de a sötétebb, és árnyékosabb színtónus miatt sikerült krimissé varázsolni a világot, amiben a cselekmény zajlik. Az Eredendő bűn nem a Marvel legkiforrottabb nagy eseménye, mégis számos csodás sztori megszületését köszönhetjük a cselekmény következményeinek, így érdemes tenni vele egy próbált, ha más miatt nem, a rajz miatt. 

7 /10 szemnélküli nyomozóraptor

Eredendő bűn

Original Sin

Szerző: Jason Aaron
Műfaj: szuperhős krimi
Kiadás: Fumax Kiadó, 2024
Rajzoló: Mike Deodato
Fordító: Lunczer Gábor
Oldalszám: 240

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Kiskorom óta feketeöves Star Wars-fanatikus vagyok, újabban pedig kiábrándult Marvel-rajongó. Élek-halok a háromórás eposzokért, Scorsesetől Nolanig bármi jöhet, mégis a felnőtt animációs sorozatok műfajában érzem magam a leginkább otthonosan.
×