A DC fiataloknak szóló tiniszuperhősdije, a Paletta üde színfoltja a kiadó igencsak búskomor világának. Remélhetőleg minél több fiatal olvasót is be tud majd vonzani. Képregénykritika.
Új lapra, szép palettával
A tizenhárom éves Ashley Rayburn apja börtönben ül, őt pedig nevelőcsaládról nevelőcsaládra rakosgatják. Nem rossz lány ő, de valahogy vonzza a bajt. Miután Ashley végre szerető szülőkhöz kerül, úgy tűnik, kezd jó irányba fordulni élete. Ám egy nap egy különleges testfestékekkel teli táskát talál, amelynek köszönhetően szupererőre tesz szert. Újdonsült képességeivel meg kell védenie szeretteit, és egy titokzatos, a festékekre ácsingózó kormányügynökséggel is szembe találja magát.
Adaptációs sikerek ide vagy oda, a képregényekre, és főként a szuperhősökre rájár a rúd.
Superman és társai egyre kisebb szeletet hasítanak ki a médium tortájából, de ami nagyobb baj, hogy a képregényolvasók zöme már a 30 feletti korosztályból kerül ki – nagyjából a Miller-Moore fémjelezte, sötétebb tematikájú képregények ‘80-as évekbeli eljövetele óta, amelyek nagyban felkeltették a felnőtt közönség figyelmét.
Nem nehéz belátni, hogy az olvasók utánpótlását valamilyen módon biztosítani kell, hiszen előbb-utóbb elfogynak. Idővel a Marvel és a DC is belátta, hogy az évtizedek óta sok-sok sorozaton át járatott, temérdekszer megölt, feltámasztott, össze-vissza írt, kontinuitásukban vergődő, szappanoperai mélységekben járó hőseik képregényes megjelenését a legfiatalabbak nem fogják hamar megkedvelni. Hiszen azt se tudják, hol vegyék fel a fonalat a rengeteg történet labirintusában. Így aztán igyekeztek új arcokkal előállni vagy éppen teljesen nulláról, kisebbekre hangszerelve újraindulni a régi héroszokkal (lásd például a Vad Virágok Pókember-köteteit). A Paletta a DC Comics egyik ilyen első, pár éve minisorozatban útjára indult próbálkozása a fiatal olvasók bevonzására – és az új, tinilány főhőssel operáló történet az első, magyarul megjelent rész alapján egyáltalán nem egy rossz próbálkozás.
Gyermekműsorok széles palettája
Persze azért nincs sok új a nap alatt.
A Paletta is jócskán merít a szuperhősképregények bevett paneljeiből.
Hiszen van itt nehéz gyermekkor, halott rokonok, balul elsült kísérlet, képességekhez szépen felnövő felelősség. Nem nehéz a Pókembert mögé látni, de Stan Lee toposzai akkora érzelmi erővel bírnak, hogy egyáltalán nem baj, hogy ezt használják a készítők alapnak. Mi is ezzel indultunk el annak idején. Ráadásul a Palettában is megvan az a rosszabb időszakokban is folyton folyvást felvillanó báj, humor és életigenlés, amely leginkább a korai Peter Parker-kalandokat jellemezte, és amelyet nem lehet nem imádni.
De a mű nemcsak megidézi a múltat, hanem vicces fricskákat is intéz hozzá: rögtön frappáns az első panelen megjelenő Superman-klasszikussal (“Nézzék, fent az égen! Mi ez, egy madár? Egy repülő?…”) való poénkodás, és mivel alapvetően ez mégis csak egy férfi műfaj, az “erősebbik” nem is megkapja a magáét (“…majd idővel lehetsz még ilyen erős lány!”). De szerencsére ezek a beszólások inkább a minőségi humort, mintsem a túltolt feminizmust képviselik.
A legnagyobb varázslat azonban a rajzokban, egészen pontosan az akciókban mutatkozik meg, amiben gyaníthatóan nagy szerepe volt annak, hogy az író és rajzoló (Thomas Krajewski és Gretel Lusky) az animáció világában is otthonosan mozog. A gallonnyi festékkel járó rengeteg képesség sok ötletes (és jó színes) akciót ígér, amelyet a Paletta ügyesen be is vált.
Valamint úgy robog előre, mint egy fék nélküli gyorsvonat. Egy csillámos, szivárványos gyorsvonat, egy őrjöngő tinilánnyal a fedélzeten.
Egyből egy csörtével indít, és később sem lassít. Ezt a dinamizmust remekül segíti a panelkezelés és a perspektívaváltás. Közeliből váltunk messzebbre, aztán vissza, pici kockából egész oldalas megjelenésre. Olybá tűnik, hogy a képregény szőnyegbombázást hajt végre a szemünk számára.
Erre a palettára még sok minden fér
Mindazonáltal néha egy kicsit már azt kívánja az ember, hogy torpanjon meg a Paletta. Hiszen lenne itt miről bővebben mesélni. Persze a tízpluszosok nem biztos, hogy a mérgező szülői viszonyról vagy az örökbefogadás nehézségeiről akarnak olvasni, de nem hinném, hogy nem férne bele ezekből egy árnyalattal erősebb tónus a képregénybe. A sokat emlegetett Pókemberben is megjelentek keményebb témák később. Talán segíthet is ez sokaknak, akik hasonló cipőben járnak. Ugyanakkor tény, hogy a túltolt komolykodás sem állna jól a matériának. A Paletta így is egy szórakoztató képregény, remélem, idehaza is minél több fiatal képregényrajongó fedezi fel, de egy kis erőfeszítéssel a későbbiekben lehetne összetettebb, relevánsabb, egyszóval még jobb is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
