Így forgatta ki önmagukból a szuperhősöket a Watchmen-képregény

A szuperhős képregény egy relatíve fiatal, az 1930-as évek közepén megszületett műfaj, ezért nem tudott együtt fejlődni az irodalomtörténeti modernitással, csak utólagosan tudott felzárkózni hozzá, és így később esett át saját újragondolásán. Viszont a Scott Tyler-féle az Arany-, Ezüst-, Bronz-, és Modern-kor teljesen megfelel az irodalomtörténet nagy korszakainak. Az Arany-kor megteremti a héroszokat, akikhez később minden képregényíró visszanyúl, ahogy az antik világban Homérosz megteremtette a görög héroszok archetípusait. Egy posztmodern irodalmi műhöz hasonlóan a Watchmenben felbukkanó összes szereplő is lényegében egy-egy ikonikus karakter vagy képregénykorszak dekonstrukcióján alapszik.

A folyamat megértéséhez először érdemes röviden végigvenni a szuperhős képregények jelentős korszakait.

Arany-kor – Mitológiateremtés: Az 1938-ban megjelent első Superman képregény hosszú időre konzerválta a szuperhősök jellemzőit: kosztüm, alteregó (Clark Kent), tökéletesség és az igazság vagy erkölcsiség makulátlan megtestesítője. Emellett rendelkezik minden hérosz tulajdonságával: például hihetetlen erővel bír, de Akhileusszhoz hasonlóan van gyenge pontja is. Superman a klasszikus hősök tulajdonságaival képes betölteni az amerikaiak egyetemes kultúrtörténeti űrét. A közösség számára követendő minták bemutatása mellett Superman olyan, az amerikaiak kulturális élményekkel is bír, mint például az óhazából (Kripton) való kivándorlás.

Ezüst-kor – Az ártatlanság kora: 1954-ben az Amerikai Egyesült Államokban létrehozták a Comic Code Authorityt (továbbiak: CCA), azaz egy olyan cenzúrát, ami hosszú időre rányomta a bélyegét a képregényekre. A CCA-t azon szülők nyomására vezették be, akik a képregényeket hibáztatták gyermekeik elkanászodása miatt. A cenzúra ellenére fejlődik a műfaj. Az Arany-kor szuperhőseihez viszonyítva nagy újdonságot jelentenek a tudományos témák beemelése. Többek között ennek hozadékaként született meg Flash (laboratúriumi vegyszerek és egy becsapódó villám következtében ő lesz a világ leggyorsabb embere) és Pókember (egy kísérleti laborból elszökött pók csípése miatt lesz szuperhős). A tudományosság mellett a hősök a 60-as évek USA-jának amerikai álmát élték és képviselték.

Bronz-kor – A társadalmi érzékenység kora: Ez a korszak ágyazott meg a későbbi modern-kornak. A 70-es évek történéseit a képregények is lekövették, így először kerülhettek kitárgyalásra politikai és társadalmi kérdések a szuperhősök kalandjaiban.  Ennek mentén egyre több hétköznapi figura bukkant fel álarcban, mint például a Zöld íjász, aki az igazságszolgálatban csalódva vette saját kezébe a bűn üldözését.

Modern-kor: Az új kor születését Frank Millerhez kötik. Az ő munkássága teremtette meg azt a sötét tónust, ami eddig teljesen kimaradt a képregényekből. Szakított azzal a hagyománnyal, miszerint a mindennapi alteregó csak egy üres héj, tartalommal töltötte fel azt, sőt komplementer személyiséggé emelte fel, ahol a másodlagos én nem különül el annyira a hős pszichéjétől, a hős tulajdonságai is relevánsak a publikus én mindennapi életében. Ilyen dekonstrukcióval találkozunk a Born Again Fenegyerek (Daredevil) képregényben vagy A sötét lovag visszatérben.

Így nem tisztelegnek az elődök előtt

Alan Moore és Dave Gibbons a képregény médium több szintjén is kísérletezik vagy szakít a korábban bevett hagyományokkal a Watchmen lapjain. A legizgalmasabb dekonstrukciót azonban a hősökkel teszik. Életútjukban felfedezhetőek korábbi képregények kultikus jelenetei, paródiái és némi fricska is a képregény elavult történetelemeinek, és a 80-as évek regnáló politikusai is megkapják a magukét.

A Komédiás (Edward Blake)

Blake a Bronzkori hős paródiája. Míg egy akkori szuperhős – mint például a Zöld íjász vagy a rebootolt Zöld Lámpás – szembe helyezkedett a társadalmi igazságtalanságokkal, addig ez a szereplő nem fellép a társadalmi szakadékok ellen, hanem eggyé válik velük, sodródik az árral.  Blake látta a társadalom hibáit, és az emberek végtelen sekélyességét. Az egész emberiség sokat emlegetett prioritását csak egy viccnek tartotta, de ahelyett, hogy szembenézett volna vele, csak nevetett rajta és azonosult vele. Ezért a Komédiás egy tökéletes név egy ilyen karakter számára. A társadalmi egyenlőtlenségek elfogadása mellett Blake politikailag tisztán behatárolható:  a negyedszerre megválasztott Nixon-kormány bábja. Ez egyrészt egyértelmű utalás a Frank Miller-féle Supermanre, akit a reagnáló Reagen kormány használ saját céljaira A sötét lovag visszatérben. Másrészt ezen keresztül – a korábbi korokkal ellentétben – Alan Moore megfogalmazza saját politikai véleményét a 80-as évek történései kapcsán.

Rorschach (Walter Joseph Kovacs)

A Komédiással ellentétben Rorschach a rendszert is ugyanúgy romlottnak tartja, mint a társadalmat. Saját maga alkotta értékrendjén keresztül, ami szerint majdnem minden és mindenki bűnös, egy anarchistára bukkanunk. Pszichológiailag instabil, hasadt személyiség, naplójában úgy ír maszkja felvételéről, mintha az „arcát” vette volna fel. Rorschach egyértelműen a képregény antihősét személyesíti meg, akiben semmi makulátlan nincs, csupán egy önbíráskodó, őrült szociopata. Az olvasó képtelen felnézni egy ilyen hősre. Minden képregény-kor eszményképét felborítja, hiszen eddig a hősök az olvasók példaképeiként léteztek. Rorschach önjelölt igazságosztóként tevékenykedik, amivel habár nem különbözik nagyon más hősöktől, ő egymagában elfogó, ítélethozó és végrehajtó szervezet is, sosem fordul egy felsőbb hatósághoz (rendőrség, bíróság). A képregény végén halála avanzsálja hőssé, mivel tudja, hogy meg kell halnia, mert nem tudná Ozymandias titkát magában tartani, így nem szolgálná az emberiség épülését.

Doctor Manhattan (Dr. Jonathan Osterman)

Egyértelmű utalás Supermanre és az Ezüst-korra.  Tökéletes, isteni volta miatt állítható párhuzamba Supermannel, képességeiben viszont egyértelműen a tudományos gondolkodással rezonáló Ezüst-kor jelenik meg. Dr. Manhatten képes formálni az anyagot, rombolni és teremteni. Isteni volta nem csak látszólagos, hanem a hős is teljesen magáénak érzi. Rejtett istenkomplexusa van, hiszen nem érez semmit már az emberi lények iránt, nem érti döntéseiket, majdhogynem létüket kérdőjelezi meg, és egyre inkább távolodik az emberi faj érzelmi síkjáról. Ezt a tulajdonságot Alan Moore némi politikai odaszúrásra is felhasználja. Manhattent bevetik a vietnámi háborúban, majd később általa rettentik el Oroszországot a nukleáris csapásméréstől. Megléte egyfajta ítélet az amerikai felsőbbrendűségről és a mögötte rejlő butaságról, hiszen Manhattan érzelmi intelligenciája hihetetlenül alacsony, nem érti az emberek reakcióit tetteire. Így, mint a gyermek, elhisz mindent, amit mondanak neki: hogy csak ő állíthatja meg az orosz-amerikai háborút, vagy hogy ő felelős munkatársai rákos megbetegedéseiért.

Éji Bagoly II. (Dan Dreiberg)

A második Éji Bagoly, aki az első Baglyot tekintette példaképének, és mikor az visszavonult, a helyébe lépett. Megtehette ezt, hiszen gazdag családból származik – ez egyértelmű utalás Batmanre, aki szintén hasonló háttérrel rendelkezik. A Bagoly arzenálja különböző szerkezetekből áll – szintén utalás Batman ezernyi felszerelésére –, de Batmannel ellentétben, a Keene-törvény létrejötte után – ami lényegében hatályon kívül helyezte az álarcos igazságosztókat – visszavonult, elpuhult. Élete így céltalanná vált, mindennapjait csendes emlékezéssel tölti. Ezzel akkor szembesül, amikor képtelen szexuálisan teljesíteni, és csak akkor sikerül az aktus elvégzése, amikor újra régi álarcos énjének képzeli magát.

Selyem Kísértet (Laurie Juspeczyk)

Anyja szintén hős volt, az ő nevelésének köszönhetően lép az álarcos bosszúállók közé Laurie. Karaktere semmi lényegeset nem ad a történetnek, alátámasztva a trendet, miszerint a szuperhősnők –  Wonder Woman kivételével –, csak a segédkarakterek szintjéig juthatnak el a képregény paneljein belül.  Mellékszereplő mivoltát mi sem jelzi jobban, mint hogy azért engedi a kormány, hogy Dr. Manhattannel élhessen, hogy a doktor békében dolgozhasson, valamint Dreibergnek is segít megtalálni önmagát. A mű végén kitör ebből a szerepkörből, ledöntve a fentebb említett trendet, mivel ő az, aki puszta létezésével meggyőzi Dr. Manhattant, ne fordítson hátat az emberiségnek, segítsen rajtuk. Az Éji Bagollyal létrejött szerelmi szál kötelező elemként jelenik meg, bár nagyon ritka, hogy egyenrangúak a felek egy ilyen kapcsolatban, vagyis hogy mind a kettő szuperhős ( Frank Miller által behozott Fenegyerek-Elektra szuperhősrománchoz hasonló felállás még teljesen forradalminak számított).

Ozymandias (Adrian Veidt)

Tehetős cégvezető, aki régebben álarcos bosszúálló volt, ő alapította meg a Watchment és vezette tiszavirág életű működését. Kívülről úgy tűnhet, a világ jobbá tételén munkálkodik, pedig személyisége beteg logikáját elvakította az általa istenként tisztelt Nagy Sándor képe. Logikájának alapja, hogy a világbéke csak egy közös ellenség elleni összefogással teremthető meg. Ozymandias az első olyan antagonista, aki véghezviszi tervét. Moore egy nagyon szép és görbe tükröt tart az összes képregény elé, melynek magja az, hogy a gonosz mindig elmeséli tervét, megrészegülve biztos győzelmének gondolatától. Sőt, Ozymandias már csak az után mondja el tervét, hogy az működésbe lépett.

Összegzés

Az ember fantáziájában lévő hőstípus sosem lehet azonos egy valós, hús-vér emberi lénnyel. Hiszen példaképeinknek sem látjuk a hibáit, nem látjuk mindennapi életüket, csak a média által kreált képben hiszünk, amit a saját gondolatainkkal formálunk tökéletes példává. Ezen a gondolaton indul el a Watchmenben látható szuperhős dekonstrukció, ahol Moore és Gibbons nem csak emberközelebbivé teszik hőseiket, hanem megkérdőjelezik héroszi mivoltukat, ezzel pedig kirángatják az olvasót ideáiból. Fel kell tennie magában a kérdést: Ha a való világban léteznének ezek a hősök, hogyan viszonyulnánk hozzájuk? Ha meglátnánk a köpeny és álarc mögött rejlő embert, még mindig felnéznénk rájuk?Erre ad kegyetlen választ a képregény végkifejlete:

Az eddigi szuperhős képregényekkel ellentétben (ahol a jó győzedelmeskedik és az antagonisták is túlélik az ellenségükkel való összecsapásokat) nem csak ártatlanok halnak meg, hanem közvetett módon az emberiség hősei idézik elő ezt a mészárlást, majd esküdnek meg, hogy soha senkinek nem fedik fel közreműködésüket a pusztításban. Az egyetlen egy karakter, aki nem tud beletörődni ebbe a bűntettbe az Rorschach, pont az a szereplő, akivel az olvasó egyáltalán nem tud azonosulni.

A Watchmen számtalan más rétegében is képviseli az addig jól ismert képregényes elemek dekonstrukcióját. Gondoljunk csak a megrajzolt hangutánzó szavak hiányára, a paneleken átívelő mozgásra és történésekre, vagy a megtört kronológiájú történetmesélésre Rorschach naplójával. A legnagyobb rombolást azonban a szuperhősökkel végezte, akiket minden moráljuktól megfosztott, majd kilökött az olvasó elé: Nézzétek, ezeket a hitványokat bálványoztátok eddig!

A cikk Pálinkó Tibor „A Watchmen című képregény bemutatása és elemzése” című szakdolgozatának kivonata.