Könyv

Érdemes-e újra belevetnünk magunkat a Térség univerzumába? – James S. A. Corey: Emlékek folyama – könyvkritika

Az Emlékek folyama hiánypótló kötet a Térség univerzumában. A Leviatán ébredésével kezdődő és a Leviatán bukásával záruló, kilenc kötetes sorozatban a történet jelen idején kívül számtalan visszautalás van a múltbéli eseményekre, így rengeteg elmondatlan sztorit rejt magában. Ezek közül a filmsorozat többet is elmesélt, de írott formában még nem találkozhattunk velük eddig. És a szerzők nem csak történeteket mesélnek, de eltöprengenek azon is, változik-e, javul-e az emberiség gondolkodásmódja attól, hogy technikailag sokkal fejlettebbé válik és kiáramlik a galaxisba.

A kezdetek

2011-ben a sci-fi irodalom egén egy új üstökös jelent meg – mondhatnánk stílszerűen, ha nem lenne rögtön két üstökösről szó. Ekkor publikálta ugyanis Daniel Abrahams fantasy szerző és Ty Franck (aktuálisan épp George R. R. Martin személyi titkára) James S. A. Corey álnéven a Térség-sorozat első kötetét, a Leviatán ébredését, amely adott egy jó nagy sallert az addigi sci-fi irodalomnak (vagy legalábbis egy jó részének). A regényt 2012-ben Hugo-díjra jelölték a „legjobb regény” és Locus-díjra a „legjobb sci-fi regény” kategóriában – ez utóbbit 2014-ben a harmadik kötet, az Abaddon kapuja el is nyerte. Végül a könyvsorozat kilenc részesre duzzadt, és a Leviatán bukásával zárult, 2022-ben. 

A kilenc részből áll regénysorozatból gyorsan filmsorozat is készült, több-kevesebb sikerrel. 

A nézők legnagyobb része imádta a látványvilágát, a karaktereit, azt, hogy sokszor nem olyan terjengős a sztori, mint a könyvekben, bár a színészek kiválasztásával nem volt mindenki maradéktalanul elégedett. A filmsorozat körül volt kavarodás is bőven, egyik forgalmazótól (SyFy) átkerült egy másikhoz (Amazon Prime Video), az egyik fő karaktert kiírták a zaklatási ügyei miatt,végül a 6. évaddal lezárult a sorozat, időben jóval korábban, mint a regényekben.

A szerzők egyébként a Star Wars-univerzumba is ellátogattak, így ott is született egy regényük, a Honor Among Thieves (magyarul Tolvajbecsület címmel jelent meg, 2015-ben).  2012-től folyamatosan jelennek meg a Térség-univerzumtól független rövid történeteik is, és 2024-ben The Mercy of Gods címmel egy új sorozat első kötetét adja ki az Orbit kiadó, amely a Térséget is felvállalta és kiadta. (És a Fumax is az idénre tervezi a regény magyar kiadását.)

James Corey aliasTy Franck és Daniel Abraham (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/James_S._A._Corey)
James Corey aliasTy Franck és Daniel Abraham (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/James_S._A._Corey)

Játék az idővel 

És innentől bőven tartalmaz majd a cikk spoilert, tehát a köteteket – vagy a sorozatot – nem ismerők csak saját felelősségükre olvassák. 

Bár a regénysorozatban a történet és a karakterek sorsának alakulása többé-kevésbé végleges lezárást kapott, valószínűleg sokan várták azokat a novellákat, amelyek a sorozat köteteinek megjelenése közötti időben születtek, akkor is, ha ezek időben és eseményekben nem mindig kapcsolódnak szorosan az előző vagy a következő kötethez.

Az Emlékek folyamát alkotó novellák 2011-től jelentek meg szinte évente – olykor egy kis időbeli kihagyással. Elsőként a Fred történetét kibővítő Az Anderson állomás mészárosa című novellát olvashatták a rajongók eredeti nyelven, utolsóként pedig az Atyáink bűnei jelent meg, a Leviatán bukását követően. És bár az eredeti megjelenések nem követik a történések sorrendjét, a Emlékek folyamában végül mégis időrendben állnak össze a novellák, amelyek így hatalmas időbeli ívet hoznak létre. Míg az első történet jóval a Leviatán ébredése előtt játszódik, az utolsó sztori bőven a Leviatán bukása után.

Alapvetően két ponton lehetett volna bevezető sztorit írni: ott, amikor a protomolekula a galaxisunkba érkezik, vagy az Epstein-hajtómű feltalálásával – amely lehetővé tette az emberiség kiáradását a bolygókra -, és a szerzők ez utóbbit választották első történetként. A lezárást pedig az egyik legkérdőjelesebb szereplő, Filip sorsának – vezeklésének – bemutatása hozza el/adja az Atyáink bűnei c. novellában. 

De a novellákon belül is abszolút jellemző a variálás az idővel: a legtöbb legalább két idősíkon játszódik, a jelenben, amit megszakít a múlt felidézése, de olykor még ezeken belül is belép egy harmadik idősík, például a fő karakter emlékei a gyerekkoráról. 

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Régi ismerősök és új karakterek

Feltehetően a legtöbb Térség-rajongóban maradtak kérdések a sorozat lezárulása után. Egyrészt arról, mi történhet még a kedvenc szereplővel a későbbiekben, de arról is, milyen lehetett a múltja a főhősöknek, mielőtt a Leviatán ébredésében megismertük őket.

És ilyen szempontból az Emlékek folyama ad is, meg nem is.

Mert kapunk egy Amos-előzménysztorit, ahogyan Fred Johnson múltjába is betekinthetünk, és szó esik Bobbie-ról, Erichről meg Filipről – és ennyi.

Rajtuk kívül vagy ismeretlen főhősöket kapunk, vagy olyan szereplőt, aki nem volt a rajongók szíve csücske – enyhén szólva.

Innen nézve messze a legérdekesebb történet kétségkívül Amosé, amiből végre megtudhatjuk, mi hogyan történt évekkel korábban Baltimore-ban, és Amosnak miért kellett elhagynia a várost – és persze Lydiát. Ugyanez vonatkozik Fredre is, mert végre láthatjuk, hogyan lett belőle a hírhedt „mészáros”, és ettől egyrészt kedvelhetőbbé, másrészt sokkal érthetőbbé is válik a karakter, és számos későbbi döntése is. Filip története pedig azt meséli el, hogyan próbált vezekelni mindazért, amit Marco csapatában elkövetett.

A többi történet nekem meglehetősen vegyesnek tűnt. Vagy érdekes volt, mint Bobbie sztorija a Ganymedes után, vagy túlírt és cseppet érdektelen, mint Cara története a Laconián, illetve a teljesen ismeretlen karakter, az új kormányzó próbálkozása, hogy megszilárdítsa az új uralmat az Oberonon.

Ami viszont kifejezetten szórakoztató a novellákban, az az, hogyan rejt el a két szerző számtalan utalást más szereplőkre, néha csak egy-egy mondatban.

Ilyen Dawes megjelenése Fred sztorijában, vagy Santiago Singh-é, Duarte másik bábjáé, aki a Perszepolisz felemelkedésének egyik legfontosabb karaktere, míg a Különös kutyák című novellában csak egy focizó kisfiú. De említhetnénk Filip történetében a rémesen idegesítő nőt, Namit, aki pár mondattal megidéz nekünk egy másik fontos szereplőt, Annát, totálisan más megvilágításba helyezve, mint ahogy a regényekben megismertük.

A történetek   

A sztorikról elmondható, hogy azoknak, akik csak a könyveket olvasták, rengeteg érdekességet tartogatnak, azoknak viszont, akik a teljes sorozatot látták, valószínűleg nem. Akár az Anderson állomás elleni támadás, akár Bobbie nyomozásai – a filmsorozatban ezek mind szerepeltek, néha jóval bővebb lére eresztve, mint a novellákban. Ennek ellenére jó olvasni a történeteket a szerzők tolmácsolásában.

Ha a két szerző alapkérdése az, tetten érhető-e az emberiség morális fejlődése a technikai mellett, a novellák és a bennük szereplő fő- és mellékalakok története szépen példázza ezt, és az időrendbe állítással itt is nyomon követhető egy gondosan kidolgozott ív.

Az első sztorival A hajtóművel visszavisznek az időben oda, ahol mindaz, amiről a Térség szól, elkezdődött: az Epstein-hajtóműhöz. 

Mondhatnánk: annak az embernek a sztorija ez, aki az új hajtóművel lehetővé tette az emberiség számára a kijutást a galaxisba, ezzel kvázi megmentve a Földet a túlnépesedéstől. Az utolsó novellában pedig Filipről olvashatunk, aki a társaival majdnem elpusztította a Földet és a teljes népességet. És az, ahogyan Filip a történet jelenében gondolkodik – és ahogyan vezekel –, nagyjából meg is mutatja, milyen választ adnak a szerzők a saját kérdésükre.

A sorozat (https://www.primevideo.com/detail/The-Expanse/0U48W209BQO6IR2FQRSLWYWH7Z)
A sorozat (https://www.primevideo.com/detail/The-Expanse/0U48W209BQO6IR2FQRSLWYWH7Z)

És ha a további történeteket vizsgáljuk, akkor is azt látjuk, a kiegészítések, a múltat jobban bemutató sztorik, a rengeteg információ is arra szolgál, hogy egy-egy karaktert jobban megismerjünk, főképp a hátterét és a mozgatórugóit. De számomra azt is megmutatták ezek a novellák, hogy a történelem, de akár a hétköznapi események is hogyan hatnak egy-egy szereplő jellemfejlődésére – és fordítva.

Epsteinnak el kell fogadnia, hogy bár a hajtóműve alapjaiban változtathatja meg a világot, ő ezt már nem érheti meg. Fred az Anderson fiaskója után – és miatt – dönt úgy, hogy bármilyen konfliktusban igyekszik elérni, hogy minél kevesebb legyen az áldozat, és mindig mindenki mozgatórugóját megismerje, legyen az a Föld, a Mars vagy akár a KBSZ, mielőtt bármilyen súlyos döntést hozna. Innen nézve nagyon is jó és hasznos volt többet megtudni arról, mi vezetett el a civilek haláláig az állomáson. De még a két történetben felbukkanó Erichnek is írtak a szerzők egy fejlődési ívet, amely megmutatja, a piti bűnözőből hogyan válik olyan, nagyobb hatalommal bíró emberré, aki ezt a hatalmat a zsarnoki elnyomás ellen is hajlandó felhasználni.

Nem egyszer hatalmasat csavarnak is az általunk már ismert sztrorin, amire a legjobb példa Amos története, akiről szinte már mindent tudunk  és aztán ebből a novellából kiderül, hogy ez egyáltalán nincs így. 

Ugyanez mondható el a Lényegi mélység című novella kapcsán, amelyben egy régóta bezárt foglyot ismerhetünk meg, aki a jelenlegi helyzete és a múltbeli visszaemlékezései miatt mély együttérzést válthat ki az olvasóból – egészen addig, míg ki nem derül, hogy a főhős a pszichopata Cortazár, a Térség-sorozat egyik legelvetemültebb szörnyetege. Viszont, miután megtudjuk, miért és hogyan vált azzá, részben megkérdőjeleződhet mindaz, amit a regénysorozat miatt gondoltunk róla.

Vannak viszont olyan novellák is, amelyek talán kevésbé kötik majd le az olvasók figyelmét, a nagyrészt ismeretlen főszereplők miatt. Ilyen a Különös kutyák, az egyik leglassúbb és a legkevésbé érdekes novella, amely ráadásul hemzsegett a túl sok információtól. A sztori a Laconián élő, nagyjából tíz éves Cara története, aki magában próbálja felfedezni a bolygó világát, és közben alkalmazkodni a helyi élővilág által kialakított szabályokhoz – amikor pedig a Földről hozott minták alapján cselekszik, azzal nem csak a helyi állatok pusztulását okozza. De Cara és az öccse, Xan története igazából nem túl érdekes, mert a két gyerek valószínűleg még csak ismerősnek sem tűnik a sorozat olvasói számára. Azonban, ha az ember újból előveszi a könyvsorozatot, a Tiamat dühe című kötetben olvashat két, ketrecben tartott gyermekről, vagyis két olyan lényről, akiket a bolygó valamiképpen már átalakított. És amikor a nevük is kiderül: Cara és Xan, onnantól válik mégis érdekessé a Különös kutyák, hiszen végre megtudhatjuk, hogyan változott meg a két gyerek a Laconián.

Ami viszont számomra a sztori lényegi része – és ugyanez vonatkozik a szintén kissé túlírt, és az ismeretlen főszereplő miatt nem túl érdekes Oberonra is -, az az, ahogyan Cara emlékeiből megtudhatjuk, hogyan szálltak le a katonák a bolygón, hogy megkezdjék a Duarte által elképzelt vértelen hódítást, és hogyan próbálnak a helyi telepesek alkalmazkodni az igencsak zavaró katonákhoz és az embertelen szabályokhoz. 

Franck és Abrahams igen alaposan mutatja be a zsarnoki hódítás hazug hatásmechanizmusát is.

Amikor a hódítók azt mutatják, hogy ők igazából nem is zavarnak, míg mindenki szépen játszik, a meghódítottak pedig a kivárásra játszanak, és közben naponta adnak fel valamit a saját életükből és az elveikből a mindennapjaik zavartalanságának megvédéséhez. És közben észre sem veszik, mi mindent vesztenek el ezalatt.

A másik nagyon izgalmas elgondolás, amit a szerzők Cara és Xan sorsának alakulásával, valamint a szülők reagálásával megmutatnak, az az, hogy még egy távoli helyen is milyen görcsösen ragaszkodik az ember az otthonról hozott szabályrendszerekhez és megszokásokhoz, miközben a fiatalabb generáció már adaptálódni próbál a helyi viszonyokhoz. Ahogyan azt is, hogy pusztítást okozhat, ha a két világ, a régi, az elhagyott és az új, a kényszerű új lakóhely törvényszerűségei összeütköznek egymással.

Bobbie Draper (Forrás: https://www.indiewire.com/features/general/the-expanse-season-2-premiere-vr-scene-virtual-reality-1201772497/)
Bobbie Draper (Forrás: https://www.indiewire.com/features/general/the-expanse-season-2-premiere-vr-scene-virtual-reality-1201772497/)

A rizikó istenei némileg kivételt képez a történetek között, mivel egy csavarral az unokaöcs, David Draper szemszögéből láthatjuk Bobbie Drapert, aki a Ganymedesen történtek után visszavonult (elmenekült), és a bátyja családjánál időzve próbálja eldönteni, mit is kezdjen magával a továbbiakban. Eközben van ideje és lehetősége megmenteni az unokaöccsét, mikor az hülyeséget csinál. A történet zseniális alapötlete az, hogy itt nem Bobbie-t, a hőst láthatjuk, hanem – a főbb történésekről mit sem tudó – David szemszögéből egy meglehetősen idegesítő nagynénit, tulajdonképpen egy betolakodót, aki bosszantó vitákat folytat mind a bátyjával, mind az apjával, és a jelenlétével folyamatosan bezavar David titkos – bűnöző – életébe. És aki később, az események hatására teljesen másnak tűnik majd a fiú szemében. Ráadásul a regénysorozatban Bobbie mesél is arról, hogy míg otthon volt, megakadályozta az unokaöccsét a bűnözővé válás folyamatában, és a novellát olvasva végre megtudhattuk, mi történt valójában.

Több novella nagy erőssége pedig az, hogy a szerzők legalább a történet feléig nem nevezik a nevén a főhőst, ami a sokáig csak Solomonként említett Epstein esetében egy kellemes aha-élményt okoz, míg Cortazárnál egy egészen kicsit más megvilágításba helyezi a pszichopata tudóst. Ugyanígy az Oberonban már idős korában megjelenő Erich is kezdetben csak idős gengszterként van emlegetve, és a megfejtést a bal karja helyén lévő titán műkar említése adja meg. És a szerzők ilyesfajta játéka nagyon érdekes és szórakoztató.

Emlékek folyama 

Ha a novellák stílusát, felépítését és tartalmát nézzük, a cím nagyon is találó, mivel több történet is több idősíkon játszódik, és az egyik szál ebből a főhős visszaemlékezése. 

Ilyen Fred története – megspkéleve még a gyermekkori emlékekkel is –, és még érdekesebb Cortazár sztorija, amely sok szempontból más megvilágításba helyezi a pszichopata tudós történetét ahhoz képest, mint amilyennek a regénysorozatban megismertük. És az Atyáink bűneiből is nagyon sokat megtudhatunk arról, mi történt Filippel, miután megszökött az apjától. És amitől igazán jó ez a játék az idősíkokkal, az valóban az, hogy képes átformálni az új információk fényében mindazt, amit az olvasó egy-egy szereplőről vagy eseményről gondolt.

Lenyűgöző az a részletesség is, amely a regényekben is mindig alapvető volt, és itt is folyamatosan megjelenik, bármiről is írjanak a szerzők. Akár arról, hogy Epstein hogyan érzi magát a gyorsulás közben, milyen testi tünetei vannak, vagy hogy hogyan néz ki egy marsi alagút a kezdetekben, még a teljes alagútrendszer kialakulása előtt – minden nagyon alaposan kidolgozott és részletes.

De a hosszú és igen részletes leírások a történetek erősségei és gyengeségei is egyszerre.

Erősség, mert a két szerző még mindig nagyon jól tud írni nagyon változatos témákról és helyszínekről. Lehet ez az Epstein hajtómű kikísérletezése, egy pszichopata lelki életének – már ha létezik olyan egyáltalán – bemutatása, vagy egy idegen világ idegen lényeinek ábrázolása. De akár az is, ahogy a történelem folyamatosan ismétli önmagát, Daniel Abraham és Ty Franck mindezt nagyon részletesen írja le.

És emiatt olykor kissé unalmasan is. Az olvasó néha csak lapozna pár oldalt, és oda ugrana, ahol már nem a helyi fauna működési mechanizmusait taglalják a szerzők, minden apró kis részletre kitérve, hanem végre történik is valami. Emiatt vesztheti el az olvasó az érdeklődését, amikor – túl hosszan – arról olvas, milyen a bűnözés és ennek üldözése Baltimore-ban, Cara hogyan próbál alkalmazkodni az új környezetéhez, vagy hogyan éli meg az új kormányzó az Oberonon, hogy mindenhol nehézségekbe ütközik, amikor az istencsászár törvényeit próbálja érvényesíteni a megszállt bolygón. 

Az Emlékek folyama egyik legszimpatikusabb és legjobb része pedig a történetek után olvasható szerzői magyarázat, arról, hogyan született egy-egy történet, hol jelent meg, mi lett a sorsa vagy éppen hogyan szóltak bele, esetleg befolyásolták a sorozat szereplői az adott sztorit (vagy karaktert).

De a kötet történeteit olvasva az ember egyszerre érezhet örömöt és csalódottságot. Örülhet olyan régi ismerősök felbukkanásának, mint Bobbie Draper, Fred Johnson, sőt, örömteli még azt is megtudni, mi történt Erichkel, vagy Naomi fiával, Filippel a sorozatbeli történetük lezárulása után. De csalódást is okoz a kötet, mert a többiekről nem esik szó. Akár Naomi, Alex, Michio Pa, Elvi és Fayez, vagy Dobos, mindegyikükről szívesen olvastam volna akár előzménysztorit, de akár azt is, mi történt velük a sorozat lezárulása után. Ennél sokkal kevésbé érdekelt egy teljesen ismeretlen kislány és családja életének alakulása a gyűrűkapun túl, vagy egy Duarte-káder tündöklése és bukása. 

A filmsorozat 6. évadának egyik záróképe (https://thecityvoice.org/2022/01/20/the-expanse-season-6-review-reason-to-hope/)
A filmsorozat 6. évadának egyik záróképe (https://thecityvoice.org/2022/01/20/the-expanse-season-6-review-reason-to-hope/)

A magyar változat kiadásakor pedig jó lett volna, ha jobban figyelnek a helynevek egyeztetésére. Mert míg az Eros/Erósz-, Auberon/Oberon-változat nem okoz gondot, azért az Ilus/Ilosz-eltérés már nyilván okozhat olvasás közben némi fejtörést. 

Mégis, ahogyan a Térség-sorozatban, úgy a novellákban is az az egyik legnagyobb erősség számomra, ahogy megmutatta, hogy kiáradhat az emberiség akárhány galaxisba, fejlődhet bármeddig technikailag, akkor is ugyanazokat az erényeket és hibákat viszi magával mindenhová.

Ugyanezt fogalmazzák meg a szerzők az Emlékek folyama végén, az utolsó utószóban:

Ezeknek a történeteknek főleg amellett kell érvelniük, hogy ha visszanézünk a történelemre, mindig ugyanazokat az embertípusokat látjuk, akik mindig ugyanazokat az ostoba, önző, eltévelyedett, nagyszerű, kedves, lenyűgöző dolgokat tették, amiket mi teszünk most. És ez mindig így lesz, újra és újra ugyanazt csináljuk majd, amíg a fajunk fennmarad. A technikai tudás fejlődik, de az organizmusok ugyanolyanok maradnak.

És ez olvasható ki a kötet novelláiból is. Legyen szó a Földről sikeresen elmenekülő Erichről, vagy az Oberon bolygóra érkező új kormányzóról (Duarte szócsövéről), úgyis mindig azon tulajdonságaik és emberi viszonyaik alapján fognak minden kérdésben dönteni, amelyeket magukkal vittek egy idegen világba. És ez egyszerre biztató és elszomorító.

Mégis, Ty Franck és Daniel Abrahams optimistán állnak a dolgokhoz, és ezt – szintén az utószóban – Naomi szavaival erősítik meg:

 Együtt töltjük az egész életünket, ezért kell kedvesnek lennünk egymáshoz.

9 /10 raptor

Emlékek folyama

Memory's Legion

Szerző: James S. A. Corey
Műfaj: sci-fi
Kiadás: Fumax, 2024
Fordító: Habony Gábor
Oldalszám: 408

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

Író vagyok, olvasó, fantasy- és sci-fi rajongó. A rajongásom Tolkiennel kezdődött és azóta sem múlt el. És szeretem megosztani, ha valami jót olvasok vagy látok, ezért vagyok itt.