Film

Jennifer Lopez rendet vág az MI-klisék Atlasán – Kritika

Jennifer Lopez tovább folytatja hosszú akciószínészi páyafutását, ezúttal egy mesterséges intelligenciáról szóló film főszerepében próbálja ki magát. Az eredmény egy semmiben nem kiemelkedő, egy nézésre viszont alkalmas és korrektül összerakott akció sci-fi egy jópofa főhőssel, aki egyébként az egyetlen érdemi emberi karakter. Spoilermentes kritika.

A mesterséges intelligencia a távoli, hipermodern jövő titokzatos és ezerféle képzelgésre lehetőséget adó technikai csodából fokozatosan a mindennapi életünk banális kísérője válik. A technológiai hírdömpingben nehéz lépést tartani a jelentős újdonságokkal, de még a téma iránt legkevésbé fogékony emberek is időről időre azt veszik észre, hogy a legszürkébb hétköznapjainkba is beépültek az újabb és újabb fejlesztések. Analóg tendencia a filmek világában is zajlik, a mesterséges intelligencia témája ezerszeresen ki van maxolva. A téma jóformán minden aspektusa körbe lett már járva a sekélyesen moralizáló tanmesétől a mikrotársadalmi helyzetelemzésen át a spirituális dimenziókig. A sort hosszan folytathatnánk. A téma egyszerre aktuális és széttárgyalt.

Brad Peyton rendező úgy döntött, megteszi hozzájárulását a világ mesterséges intelligenciával foglalkozó filmterméséhez, a főszerepben az akciófilmezésben gyakorlott Jennifer Lopezzel. Kézenfekvő módon adja magát a kérdés, érdemes volt-e.

A válasz egy alapvetően kellemes szájízzel elnyekentett „meh”.

2043-ban, a film cselekménye előtt 28 évvel az emberiséget segítő robotok egy csoportja fellázad és milliós áldozatszámmal járó terrorcselekményeket hajtanak végre az emberek ellen. Az ellencsapások hatására a terrorista gépek vezére, Harlan (Simu Liu) elmenekül és ismeretlen helyen rejtőzködik. Mivel nem sikerült elpusztítani, létezése folyamatos fenyegetést jelent a fennmaradó emberiség számára. Évtizedekbe telik, mire az emberkerülő és mélyen átélhetően kávéfüggő zseni, Atlas Shepherd (Jennifer Lopez) egy meglehetősen hatékony kihallgatás folytán megfejti, hogy a terroristavezér az Androméda-köd egyik bolygóján ütötte fel főhadiszállását. 2071-ben egy nemzetközi együttműködés keretében katonai kontingens indul a bolygóra, hogy kézre kerítsék és megsemmisítsék Harlant. Atlas hosszas könyörgés után kibalhézza Elias Banks ezredesnél (Sterling K. Brown), az egyetlen embernél, aki megértéssel és hozzáértően tudja kezelni nehéz személyiségét, hogy csatlakozhasson a kontingenshez, mert szükség lesz a szakértelmére.

Harlannek 28 év bujkálás alatt bőven volt ideje fejleszteni és erősíteni seregét, nem csoda, hogy a támadó haderőt nagyjából még a légkörből sikerül leszednie. A kevés túlélők egyike Atlas, aki a Smith névre hallgató okos lépegetővel próbálja megtalálni Harlan bázisát és az idővel versenyt futva kiiktatni a terroristát, mielőtt Smith akkumulátora lemerül.

Lényegében ez az alapszituációja az Atlasnak, amely egy kósza képkockával sem mutat be többet annál, mint hogy mire jut Jennifer Lopez, amikor megpróbálja végrehajtani a feladatot. A film ezt az akciófilmesen takarékosra vett tartalmat kifejezetten önazonos módon teszi.

Voltaképpen nem látunk mást, mint egy kiadós csihi-puhit, történetesen a mesterséges intelligencia tematikai környezetébe és a nem túl távoli jövőbe helyezve.

A mesterséges intelligencia tényleg csak díszletnek van jelen a filmben, pedig az Atlas lényegében minden nagyobb kérdést és félelmet érint a témakör kapcsán.

  • A mesterséges intelligencia elszabadul és önhatalmúlag átveszi az uralmat az emberiség felett vagy a kiirtására törekszik – pipa. Konkrétan ez a kiindulópont.
  • A valódi veszély az emberiség, a mesterséges intelligencia, ha racionálisan kalkulál, nem juthat más következtetésre, mint hogy az emberiséget félreállítja az összhatékonyság érdekében – pipa. Erre vonatkozóan meg is kapjuk a menetrend szerinti beszélgetést ember és robot között. Hogy miért látja a robot félreállítandó akadálynak, annak bemutatásával az Atlas nem vesződik. A rendező úgy gondolhatta, „2024 van, aki egy kő alatt él, az is tudja, mit művelünk a bolygóval és egymással, mit kell ezen magyarázni?”
  • Adatbiztonság, ember és gép összekapcsolódása – pipa. Atlas egyik fő félelme, hogy ha agya információtartalmát a mesterséges intelligencia számára hozzáférhetővé teszi, azzal – dacára minden hatékonyságnak – kiszolgáltatja magát a beláthatatlan képességekkel bíró terrorista számára is.
  • A robot mint autonóm, érző személy és barát – pipa. A főgonosszal való megvívás mellett ez a legmarkánsabban végigvitt szál a filmben. Atlas bizalmatlan a gépekkel szemben, félti tudattartalmát, de közben rászorul Smith technikai fölényére, amit az összekapcsolódással a rendelkezésére tudna bocsátani. Amimor ezt megvitatja a robottal, eleinte távolságtartóan és ellenségesen viszonyul hozzá, mondván, a gép nem ember. Ezt az attitűdöt a film valamelyest megmozgatja.
  • Mesterséges intelligencia és humor – pipa. A humor egyike azoknak a tulajdonságoknak, amelyeket sajátosan emberiként élünk meg – jóllehet állatoknál is észlelték a jeleit –, és amelyek kapcsán kétségeink vannak, reprodukálhatja-e a mesterséges intelligencia olyan spontaneitással és természetességgel, ahogyan mi tesszük az érintkezéseink során. Az Atlas egy icipicit érinti ezt a témakört Smith karaktere, ha úgy tetszik, jelleme révén.

Ugyanakkor a film a felsoroltak egyikével sem foglalkozik mélységében, egyik kérdéskör sem kerül igazán a történet fókuszába.

Olyan az egész, mintha Brad Peyton előfeltételezte volna, hogy a néző képben van a mesterséges intelligencia alapkérdései terén, és neki csak fel kellene húznia egy akciós cselekményt erre a háttértudásra.

Ezen túlmenően az Atlas viszonylag csekély karakterisztikával bír, nem sok mondható el róla. Jennifer Lopez szépen hozza a szerepét, játéka viszont már csak azért sem tekinthető kiemelkedőnek, mert ő az egyetlen igazi szereplő a filmben, akinek érdemi szerepe van a cselekményben. Társa, valamint legfőbb ellenfele egyaránt robot. Viszont a Lopez által játszott Atlas karaktere tényleg rendben van, a szorongós, emberkerülő, nyakló nélkül kávét ivó zseni a maga különc módján kifejezetten emberi és szerethető. A történet maga akciófilmesen oké, az egyetlen hiba, ami ténylegesen szemet szúrt – de az igencsak – az, hogyan jutott eszébe az alkotóknak a tőlünk mintegy 2,5 millió (!) fényév (!) távolságra lévő Androméda-galaxisba elmenekíteni Harlant – ez a fizikai képtelenség akkor is belemar a néző agyába, ha a cselekmény szempontjából semmi jelentősége. Összességében viszont Brad Peyton egy végletekig lecsupaszított, mindössze három érdemi szereplőt mozgató, lényegre szorítkozó, és a maga műfajában elszórakoztató filmet szállított.

Verdikt

Brad Peyton az Atlasszal nem hozott újdonságot a mesterséges intelligencia és az ember kapcsolatának filmes feldolgozásában, de nem különösebben lőtt mellé – egy ártalmatlan, szórakoztató akciófilmben csiklandozta meg a témát. Ezzel pedig kihozta belőle azt, amit szűkös energiabefektetés mellett, egy tankönyvszerű akciófilmmel ki lehet hozni. Ha ennél többre törekszik, lehet, hogy az Atlas rosszabbra sikerült volna.

6 /10 klisétérképező raptor

Atlas

Atlas

sci-fi
Játékidő: 118 perc
Premier: 2024. május 24.
Rendező: Brad Peyton
Csatorna: Netflix

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Gimiben nagyon szívesen olvastam volna fantasyt, de nem volt bátorságom a többiektől kölcsönkérni a könyveket, mert élősködésnek éreztem. Egy Stephen King-olvasói előéletet követően Lovecraft-kedvelőként keveredtem igazán az SFF-világba és találtam önmagamra. Azóta volt egy horror témájú könyves blogom Zothique címmel, fordítgattam ide-oda, olykor podcastekben rontottam a levegőt meg az átlag IQ-t, és a Magyar H. P. Lovecraft Társaság büszke tagja vagyok. Jobbára a horrort kedvelem, méghozzá olvasni, de szeretem a sci-fit is. Állandó életcélom koherensen lezárni a hosszú, kanyargós mondataimat. Szenvedélyes Blood- és lelkes Doom-játékos vagyok. A zenei ízlésem vállalhatatlanul rétegszerű, de én eleve az emberiség egy vállalhatatlan rétege vagyok.
×