Magazin

Íme egy csokorra való szamuráj film és egyéb szórakozás, ha Sógun-pótlékot keresel

Ha A sógun után nem lett senkiek túltengése szamuráj filmekből, azoknak összeszedtünk egy csokorra való szamurájos és feudális Japánt megidéző filmet, könyvet és videójátékot! A Sógun-pótlék ajánlócikk.

Némaság

Endo Suszaku a japán irodalom kimagasló alakja, aki ráadásul igen ritka perspektívából írt: katolikus keresztényként. A szigetországban ugyan van kereszténység, illetve populárisabb aspektusait a mai napig átveszik a helyiek, a tudatos izoláció miatt azonban nem vetette meg úgy a lábát, mint a világ többi pontján. Endo a moralitás kettősségéről, a keresztény hit és vallás allegorikus jellegéről, Japán vallási és politikai komplexitását és egyéb, mélyen emberi témákat dolgozott fel a XVII. századi mártírrá vált jezsuitákon keresztül, amit többször is filmre vittek: Japánban 1971-ben, Portugáliában 1996-ban, és Amerikában 2016-ban. Utóbbit Martin Scorsese rendezte, aki nyers, kegyetlen, de mégis kimagaslóan emberi módon nyúlt a hit kérdéséhez, és ahhoz, hogy miként bukott el a hittérítés Japánban. A könyv és a filmek egyfajta folytatásaként szolgálhatnak A sógunnak, elvégre az ottani politikai fejlemények következményei az a bezárkózás és óvakodás a külső hatalmaktól, ami a Némaság eseményeihez vezetett. Ritka és különleges képek ezek a tipikus szamuráj filmek tengerében, és bőven adnak gondolkodásra alapot – vallásosoknak szintúgy, mint ateistáknak, és mindenkinek a kettő között. (Georgiadisz Leonidas)

Az afrikai szamuráj

Craig Shreve a japán szamurájtörténelem egyik legizgalmasabb alakját, az afrikai Jaszuke történetét dolgozza fel. A harcos feltételezhetően rabszolgaként került el Afrikából, hogy végül Japánban kössön ki, ahol nemcsak, hogy felszabadulhatott, de Oda Nobunaga, Japán nagy egyesítője szamurája lett. Shreve a történelmi tények pontjait köti össze saját, fiktív, de kutatómunka alapján elképzelt vonalakkal, a történet pedig egy érdekes életút egy kimagasló, sokakat foglalkoztató alakról. Jaszuke perspektívája kemény kritikája a korszaknak is amellett, hogy tárgyalja a rabszolgatartás, a kereszténység és a japán feudális rendszer, illetve az országegyesítési törekvések brutalitásait is. Helye marad azonban klasszikus szamuráj értékeknek, az alázatnak, a becsületnek és a lojalitásnak is. Kifejezetten izgalmas olyan kívülállóként végigkövetni ezeket, aki saját tapasztalatait veti össze az épp tapasztalt valóságával, miközben egész életében másoknak volt kiszolgáltatva. Nobunaga mellett Tojotomi Hidejosival és Tokugava Iejaszuval is találkozik egyéb valós történelmi figurák mellett. Ugyan a mellékszereplők jellemeinek építése talán nem a legjobb, de még így is egy érdekes és egyedi olvasmány, ami kiváló kiegészítésként szolgálhat A sógunnak. Ha a Némaságot folytatásként képzeljük el, akkor Az afrikai szamuráj egy mellék-előtörténet: egy különleges szemlélet egy fantasztikus történeten keresztül, valamennyire modern lencsén keresztül. (Georgiadisz Leonidas)

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Ghost of Tsushima

A Sucker Punch elképesztően népszerű videójátéka évszázadokkal repít A sógun múltjába, a XIII. századi mongol ostromok korába, akiket a japánok elkötelezett ellenállása, valamint a természeti erők tartottak végül távol a szigetországtól. Ez a szó szerint sorsdöntő eseménysorozat szülte meg a kamikaze, azaz az isteni szél fogalmát, és évszázadokig táplálta azt a gondolatiságot Japánban, hogy az istenek maguk védik a földjüket – ez dőlt meg nemzeti pszichét megrázó jelleggel az amerikai győzelem után. A Ghost of Tsushima egy remek dekonstrukciója a XIX. és XX. századi túlromanticizált szamuráj etosznak. Főhőse Szakai Dzsin, aki szinte mindenét elveszíti egy a mongolok ellen vívott csatában. Cusima túlélőinek összekovácsolásakor pedig rá kell döbbennie, hogy a hagyományos értékek mit sem érnek egy ádáz, elkötelezett ellenség ellen, és hogy felejtenie kell, hogy tanulhasson. Izgalmas karakterdráma, a múlt és a jövő értékrendjeinek összecsapása és gyönyörű tájak várják azokat a játékosokat, akik belevetik magukat ebbe a lehengerlő, elgondolkodtató, gyönyörű eposzba. (Georgiadisz Leonidas)

Egy hiánypótló szamuráj-western – Ghost of Tsushima teszt

Az utolsó kardvágás

Az utolsó kardvágás elfeledett gyöngyszem 2002-ből, noha a megjelenésének évében a Japán Filmakadémia több díját is elvitte, például a legjobb filmnek, a legjobb férfi főszereplőnek, és legjobb férfi mellékszereplőnek járót. A sógunhoz képest kicsit előreutazunk az időben, az 1800-as évekbe, ahol a híres japán rónin alakulat, a Shinsengumi sorsa, és az Edo- és Meiji-kor közti véres átmenet biztosít hátteret egy meglepően érzékeny és emberi történetnek. A főszereplő, Saito Hajime érzéketlen, komor, büszke szamuráj – nehezen alakít ki kapcsolatokat, és noha rendkívül hatékony harcos, egy-két kivétellel a társaitól is csak félelemmel vegyes tiszteletet kap. Az élete azonban megváltozik, amikor a Shinsengumihoz csatlakozik az anyagias bohócnak tűnő Yoshimura Kanichiro. A férfi vidékről jött, elárulta a klánját, hogy a sógun szolgálatába állhasson. Saito kezdetben ellenszenvesnek találja és próbálja elkerülni, ahogy azonban az országot elnyeli a háború, kettejük között valószerűtlen barátság szövődik, és akkor is számíthatnak egymásra, mikor látszólag semmi remény.

A történet egyszerre szól a szamuráj erényekről, a bátorságról, az életről, a halálról és a hűségről, amelyek A sógunnak is fontos részét képezték. Egyúttal azonban Saito és Kanichiro barátsága messze túlmutat ezen – arra tanít, hogy a testetlen eszméken túl vannak nagyon is megfogható, hétköznapi értékek, amik sokszor több erőt adnak. Sato Koichi és Nakai Kiichi színészi játéka az utolsó rezdülésekig hitelesen kelti életre a két karakter érzelmeit. A Miyazaki-filmekből jól ismert Hisaishi Joe pedig itt is kitesz magáért, a zene tökéletes ötvözete a klasszikus, japán hangzásnak, és a nyugati nagyzenekarnak. Kiváló filmtechnikai megoldások, gyönyörűen megírt karakterek, szívfacsaró fordulatok, és némi szerethető humor is várja azt, aki ad egy esélyt a filmnek. (Medvegy Anna)

Rurouni Kenshin

A Rurouni Kenshin nagyrészt ugyan a Meiji-kor elején játszódik, de a hangulata és a témája még nagyon is szamurájfilmes – sőt, az utolsó rész, az előzményként szolgáló Kezdet (Beginning) vissza is repít az Edo-kori események közé. A főszereplő, Himura Kenshin mélységesen meghasonlott a szamuráj értékrenddel, a gyilkolással, miután az Edo-kor végi harcokban hitokiriként (bérgyilkos) tevékenykedett. Japán legjobb kardforgatói között tartották számon, mindenki rettegett a kereszt alakú sebhelytől és a vörös hajtól, a fiatalember azonban a háború után megfogadta, soha többé nem vesz el életet. Egy új kor kezdete azonban mindig véres, és a kormányzat politikusaitól kezdve a régi ellenfelekig sokan akarják, hogy megszegje az esküjét – szerencsére azonban nem marad egyedül.

A Rurouni Kenshin eredetileg Watsuki Nobuhiro azonos című mangájából készült – az eredeti történet sokszor kicsit bohókásabb és “retróbb”, mint a filmváltozat, de a súlyos témák és a karakterdráma miatt nagyon jól áll neki a komolyabb, sötétebb élőszereplős formátum. A film abszolút fénypontja a főszerepet játszó Sato Takeru, aki teljes mértékben átlényegül Kenshinné, de említést érdemel rajta kívül a riválisát, Saito Hajimét alakító Eguchi Yosuke is. Ikonikus zenék, gyönyörű látványvilág, szerethető humor, de sokszor nyomasztó kérdések és erős dráma jellemzi ezt az öt filmet – különösen a Kezdet c. rész után érezhetjük, hogy kicsit azért kiüresedik a világ. A filmsorozatnak ráadásul van egy kis szatirikus felhangja is, ami ideális választássá teszi A sógun után – mert a központi kérdés azért végig az marad, mit is jelent átlépni egy új korba, el lehet-e engedni a múltat, hogyan lesznek emberekből eszközök, és együtt lehet-e élni a ténnyel, hogy valaki azzá vált? (Medvegy Anna)

Ruróni Kensin-filmek: az adaptációnak nem kell fénymásolatnak lennie ahhoz, hogy jó legyen

A kék szemű szamuráj

A kék szemű szamuráj első évadjának nyolc epizódjában Mizu, a magányos harcos bosszútörekvését követhetjük nyomon. Mizu származását tekintve félvér, ismeretlen apja egy európai férfi, egész pontosan egyike annak a négy európainak, aki születése idején – törvénytelenül – a japán szigeten tartózkodott. A kék szemű szamuráj a XVII. században játszódik, amikor Japán radikálisan izolacionista politikát folytatott, ezért a fehérekkel összeköttetésben állni finoman szólva nem volt a magas státusz és az életminőség szinonimája. Ezt Mizu, akit anyja egyedül nevelt, testközelből megtapsztalta: korosztálya, közege kiközösítette és bántalmazta, kívülállóként nevelkedett mindaddig, amíg egy vak fegyverkovács magához nem vette segédnek. Mizu a kardforgatás mesterévé vált és elhatározta, hogy bosszút áll kitaszítottságáért és megöli a négy európai férfit, akik bármelyike 25% eséllyel a vér szerinti apja. Ebben egy bukott szamuráj, egy testi fogyatékos, kedvesen suta szakács, valamint egy otthonából megszökött nemeslány a fő segítői, akik mindegyikének megvannak a saját indítékaik. A kék szemű szamuráj képi világa szép és látványos, karakterei átélhetőek és érdekesek. Talán még Mizu a leglaposabb abból a szempontból, hogy a cselekmény során vele történtek semmilyen hatással nincsenek eltökéltségre. De ez könnyen elnézhető, mert az évad jó érzékkel mutat meg egyre többet a főszereplőből és annak múltjából. A cselekmény tétje egyre fokozódik: a szereplők elszigetelt személyes céljain túl az ország sorsa miatt is aggódhatunk. A sorozat akcióban is bővelkedik: Mizu egyszemélyes hadseregként aprítja a vajkocka módjára széteső ellenségeket, ami idővel irreális túlzásként hat. De ettől és néhány kisebb gyenge ponttól eltekintve A kék szemű szamuráj erősen ajánlott néznivaló. Az első évad óriási cliffhangerrel ért véget, remélhetőleg megvalósul a folytatás. (Molnár András)

Egyszerűen, nagyszerűen nagyszerű – Blue Eye Samurai kritika

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Gyerekkorom óta a videojátékok és filmek minden aspektusa a szenvedélyem, műfajtól és stílustól függetlenül. Hamar rájöttem, hogy érdekel, mi van a felszín alatt, és az írás remek módja annak, hogy a felszínre hozzam - elsősorban magamnak, de szívesen osztom meg másokkal is.
×