HIRDETÉS

HIRDETÉS

Hírek

Kiderült, mikor érkezhet a Hunyadi sorozat, és az első hivatalos kép is megérkezett a történelmi sagából

Jelenleg a vágás előrehaladott stádiumában van a Hunyadi sorozat, ami azt is jelenti, hogy már nem kell olyan sokat várni a premierre.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

2021 óta készül a Rise of the Raven – köznyelvien szólva: a Hunyadi sorozat -, amely Bán Mór azonos című könyvszériáját viszi képernyőre. Az alkotók a mai napon bejelentették, hogy a vágási munkálatok végén járnak, ami azt jelenti, hogy

a Hunyadi sorozat év végén kerülhet képernyőre mind itthon, mind pedig világszerte.

Utóbbi nem túlzás, ugyanis a Rise of the Raven nemzetközi kooprodukcióban készült Robert Lantos producer vezetésével. A széria első előzetesét nemrég mutatták be az európai televíziós szakma színe-java előtt a Berlini Filmfesztiválon, ma pedig a London TV Screening szakmai rendezvényen. Az online elérhető trailerig még várni kell, azonban a sorozatot forgalmazó a német Beta Film (Babylon Berlin, A raj) megosztotta az első képet:

HIRDETÉS

A kép készítője: Galgóczi Németh Kristóf

A Rise of the Ravens hivatalos szinopszisa szerint

Hunyadi a hadvezér epikus életét tárja elénk, aki a 15. századi középkori Európa kimerítő kegyetlen viszonyai között dacolva az óriási túlerővel döntő győzelmet arat a nándorfehérvári csatában, átformálva ezzel Európa történelmét.

Koby Gal-Raday, a Beta Film tartalomért felelős vezetője (akinek a nevével olyan sikeres sorozatokat kötnek össze, mint a Fauda) egy olyan modern hangvételű szériát ígér, amely amellett, hogy szórakoztató, érzelmes és erőteljes történelmi saga lesz, különösen erős hangsúlyt fektet a női nézőpontokra és karakterekre. Robert Lantos producer pedig különlegességként kiemelte azt is, hogy a Hunyadiban a színészek mind az anyanyelvükön fognak megszólalni, növelve ezzel a történelmi hitelességet.

A tízrészes Hunyadi sorozat főszereplőit – ahogyan azt korábban megírtuk –  Kádár L. Gellért (Hunyadi János) és Rujder Vivien (Szilágyi Erzsébet) alakítja. További magyar szereplők Töröcsik Franciska (Barankovics Mara) Fekete Ernő, Hermányi Mariann és Medveczky Balázs. Hozzájuk csatlakozik a nemzetközi színészgárda: az osztrák Laurence Rupp (Barbárok), Cornelius Obonya (Mária Terézia), Murathan Muslu (Töréspont), az olasz Giancarlo Giannini (James Bond, Hannibal) és Francesco Acquaroli (Fargo, Suburra), a többszörösen díjazott cseh színész Karel Roden (A Bourne-csapda, Mr. Bean), a szerb sztár Rade Serbedzija (Batman: kezdődik, Mission: Impossible II, A vér és méz földjén), valamint további olasz színészek: Thomas Trabacchi (Studio Battaglia) és Elena Rusconi (6 Underground).

A rendezők között pedig olyan neveket találunk, mint az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm (Bécsi vér, Mária Terézia, Háború és béke), valamint Nagypál Orsi (The Deal, The Outpost, Nyitva, Terápia) és Szász Attila (Apró mesék, Örök tél). A sorozat showrunnere Lengyel Balázs (HBO Aranyélet), aki egy epizódot rendezőként is jegyez. A sorozat írói Lengyel, Mihalka György, Lovas Balázs, Ruttkay Zsófia, Veres Attila és Bán Mór, akinek a könyvsorozat szerzője.

A tízórás epikus sorozatot a Magyar Nemzeti Filmintézet és a Beta Film finanszírozza. Producerei a Serendipity Point Films, a Twin Media, a HG Media, az MR Film és a Beta Film. Társproducer a magyarországi TV2, amely Magyarországon és Szlovéniában, valamint a társproducer ORF, amely Ausztriában sugározza a Hunyadit. A produceri munkában részt vesz Krsko Tibor (Sorstalanság, Szabadság, szerelem, A nevek dala), Cecilia Hazai, Kinga Hazai és Ari Lantos (Emlékezz, Barney és a nők), valamint Oliver Auspitz és Andreas Kamm az MR Filmtől (Bécsi vér), valamint Koby Gal Raday, a Beta Film CCO-ja.

Ha minden igaz: a Hunyadi sorozat év végén érkezhet! Előzetes hírek szerint itthon a TV2-ön tudjuk figyelemmel kísérni.

Forrás: Eurolex / Variety