HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

A Télapuk szánját a 2. évadban is a nosztalgia, a humor és a színészek húzzák

Újabb évadot kapott a kultikus Télapu-mozifilmek történetét folytató sorozat, a Télapuk, és ezzel tovább bővült a Tim Allen fémjelezte karácsonyi franchise. Az újabb hat epizód nagyjából ugyanazt hozta a fa alá, amit az egy évvel korábbiak. Télapuk 2. évad kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Scott Calvin (Tim Allen) továbbra is arra készül, hogy átadja valakinek a stafétát Télapóként. Miután azonban a legutóbbi jelöltjével felsült, ezúttal kisebbik fiát, Calt (Austin Kane) akarja felkészíteni a Mikulás-szerepre, remélve, hogy ezzel a családban maradhat a szakma. Azonban nem úgy néz ki, hogy a kiszemelt örökösben meglenne minden szükséges képesség, ez pedig feszültséget okoz a családban. De nemcsak apa és fia közt alakul ki konfliktus: Télanyu (Elizabeth Mitchell) úgy érzi, hogy a varázserejét próbálgató lányuk, Sandra (Elizabeth Allen-Dick) eltávolodik tőle, és ezt a helyzetet nehezen tudja kezelni szülőként. Mindeközben, a Calvin család tudtán kívül újabb fenyegetés készülődik, veszélybe sodorva az Északi-sarkon élőket és magát a karácsonyt is.

A Télapuk 2. évadáról többé-kevésbé ugyanazt lehet elmondani az elsőről is, vagyis a sorozat megőrizte az erényeit, ugyanakkor a hibákat nem küszöbölték ki.

HIRDETÉS

Pozitívum, hogy ugyan ezúttal is erősen építenek a nosztalgiára, de az még mindig egyensúlyban maradt az újdonságokkal. Újfent megjelenik vendégszerepben a franchise több karaktere, illetve a cameók mellett a mozifilmek egyes ikonikus elemeit, jeleneteit is felidézik. Emellett az évad fő történetszálai is emlékeztetnek a filmtrilógiában látottakra: Scott maga eleinte ugyanúgy nem jeleskedett Mikulásként, ahogyan Cal, és arra is láthattunk már példát, hogy egy gonosz figura fenyegeti a Télaput és az ünnepet. Ugyanakkor az újonnan bemutatkozó szereplőkkarakterek tovább színesítik a franchise-t, és a családon belüli nézeteltérések sem a korábbiakat ismétlik.

A sorozat legnagyobb erőssége pedig továbbra is a világépítés.

Az előző hat rész sokat hozzáadott a mozifilmekhez azáltal, hogy adott egy kis ízelítőt a nézőknek a Mikulások történelméből. Most ezt a mitológiát szőtték tovább, egy újabb fejezetet felvillantva az Északi-sark múltjából – méghozzá úgy, hogy ezzel az 1. évad elejtett megjegyzéseire építettek, megválaszolva a rajongók egyik kérdését. Ráadásul kifejezetten kreatívan megoldották azt is, hogy a sorozat 2. évadában történteket elég erősen hozzáfűzzék a mozifilmek sztorijához. Ezáltal pedig a filmtrilógia bizonyos elemeinek új értelmet adtak, így bizonyos részeknek ezután már többletjelentése lesz a szériát ismerő néző számára. Tehát a Télapuk 2. évadának néhány epizódja is nagyon jól ellátja a kiegészítő funkcióját a franchise-on belül.

Történetét tekintve ugyanaz a hibája a második évadnak, ami az elsőnek is volt: túl sok cselekményt akartak belezsúfolni féltucatnyi, egyenként nagyjából 30 perces epizódba.

A fő sztori mellett még 3-4 másik mellékszál is elindul, és egyszerűen nincs annyi játékidő, hogy ezeket rendesen kibontsák. Emiatt pedig kapkodást lehet érezni a történetvezetésen, a konfliktusok túl gyorsan eszkalálódnak, hogy aztán nem sokkal később hasonló hirtelenséggel oldódjanak meg. Alapvetően nem lenne ez különösebb probléma, hiszen mégiscsak egy mesesorozatról van szó, csakhogy a széria előzményeiként szolgáló filmekre nem ez a fajta tömörség volt jellemző, hanem hogy hagytak időt a dolgoknak kibontakozni. Emiatt pedig az ember mégiscsak azt várná, hogy nagyjából hasonló élményt adjon a streamingsorozat, mint az azt megelőző Télapu-trilógia. Az alapötlet egyébként mindegyik történetszál esetében jó lenne, csak hát mindegyikkel többet kellene foglalkozni, hogy igazán ki legyen használva a bennük rejlő potenciál.

Cselekménybeli hiányosságai ellenére mégis működik a Télapuk 2. évada, ami a nosztalgiafaktor és a Mikulás-történelem építgetése mellett alapvetően a színészeken és a poénokon múlik.

Allen láthatóan továbbra is nagyszerűenmagyszerűen érzi magát a gyerekek vágyait nagyon jól ismerő, apaként mégis bukdácsoló Mikulás szerepében, Michell pedig tökéletesen kiegészíti őt a szarkasztikus Télanyuként. Az első évadban már megismert gyerekszínészek továbbra is remekül hozzák a rájuk szabott figurát, épp ezért nagy kár, hogy a főmanót játszó Matilda Lawler szerepét ezúttal leredukálták. A szereplőgárdához frissen csatlakozók közül Gabriel Iglesias tehetségét viszont mintha kissé elfecsérelték volna a sorozatban, Eric Stonestreet és Tracy Morgan ellenben még szinte teljesen elmaszkírozva is szórakoztató színfoltjaivá tudnak válni a franchise-nak, akárcsak Marta Kessler, aki a talán legviccesebb új karaktert, az Olga nevű gnómot alakítja.

Ami pedig a komikumot illeti, ezt a széria ezúttal is ügyesen adagolja, feloldva a poénokkal a kissé kínos vagy sziruposba hajló szituációkat. A viccek és gagek pedig azt a jellegzetes, kissé fárasztó humort képviselik, ami a filmek jellemzője is volt, vagyis e tekintetben a rajongók éppen azt kapják, amit már megszokhattak, és valószínűleg el is várnak a franchise-tól.

A Télapuk tehát továbbra is egy aranyos karácsonyi mese, ami alapvetően a rajongói igények kiszolgálásáról szól, azt viszont egészen szórakoztatóan teszi. Maradtak ugyanakkor kihasználatlan lehetőségek is benne.

7 /10 raptor

Télapuk (2. évad)

The Santa Clauses

vígjáték
6 epizód
Premier: 2023.11.08.
Showrunner: Jack Burditt
Csatorna: Disney +

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak kedvenc témáim és stílusaim, és mindenevőnek nem feltétlen mondanám magam, de azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációktól nem várok el szigorú alapanyaghűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.