A gép: Az év boomer Far Cry adaptációja

Gerard Butler nagyon jó ember. Annyi mindenkit megmentett már, hogy megszámolni is nehéz. Rég megcselekedte már, amit a haza megkövetelt. És, mégis: nem tud leállni. Továbbra is megment mindenkit is. A héten bemutatott legújabb filmjében, A gépben (Plane) is ezt teszi. Most épp egy pilótát „játszik”, aki kénytelen a Fülöp-szigeteken kényszerleszállást végrehajtani. Persze nem az ő hibája, hogy így alakult. Sőt: valóságos csoda, hogy egyáltalán sikerül leraknia, épségben a gépet. Ám, még mielőtt átvehetné a Sully emlékdíjat, kiderül, hogy valójában csöbörből vödörbe vitte az utazóközönséget. A szigeten ugyanis nagyon gonosz szeparatista erők jelentik a „törvényt”. Olyan nagyon gonoszok, hogy el is rabolják az utasokat. Ez nagyon felidegesíti Butlert, hiszen így nem kapja meg a sikeres landolás után járó tapsot. Így a társául szegődő fegyenccel (Mike Colter) kénytelen lesz kissé megregulázni, az irreguláris hadsereget.

Ha angolul írnám a kritikámat, akkor címnek minden bizonnyal a „Plane Simple” választottam volna. A gond azt, hogy ezzel a szóviccel gyakorlatilag mindent el is mondtam a filmről. De tényleg. A gép ugyanis maga a közepes vagy csúnyán szólva „tisztes iparosmunka” akciófilm szótári definíciója. Technikai kivitelezésben – ha túllépünk a B-kategóriás CGI-n – teljesen korrekt.

Van pár kellemesen feszült, vágatlan verekedés is. A téteket/feszültséget szép mértékletesen, fokozatosan növelik a cselekmény során. Gerard Butler pedig még mindig tökös akcióhős. Ráadásul nem is csinálnak belőle szuperembert: sérül, fáj neki, ha megütik. Nem Rambo és nincsennek a fizika szabályaira fittyet hányó mutatványai sem. Minden, amit csinál az a film kontextusában – ahol egy katonai múlttal/kiképzéssel bíró, de már civil pilótát játszik – nagyjából hihetőnek tűnik.  (Már, amennyire egy ilyen film hihető lehet: tekintve, hogy a valóságban valószínűleg ott ért volna véget a sztori, hogy a repülő viharba kerül.) Szóval, ami benne van A gépben az pár butaságot és indokolatlan dolgot leszámítva alapvetően nem rossz.

Csak éppen: semmi más nincs benne. Nem, hogy nincsen túl írva, de még azokat a totálisan kiszámítható csavarokat sem lövi el, amire szinte fogadni merne az ember egy ilyen filmnél. Nincsen a háttérben titkos vállalati összeesküvés, nincsen surmó, sunyi utas, aki egyezkedni akarna az emberrablókkal és még az sem derül ki, hogy a gép lezuhanásának köze lenne az arra az utolsó pillanatban felszálló rabnak (esetleg, hogy épp vele akartak végezni a szeparatisták, vagy őt próbálnák kiszabadítan). Semmi ilyesmi.

A gamer lelkületű nézőnek kissé hozzáadhat, hogy a „trópusi szigeten lezuhanó főhős, akinek a dzsungelben, olykor sunnyogva kell szembeszállnia sok katonával” felütésnek van egy enyhe Far Cry érzülete. Ezt kicsit erősíti a cselekmény videójátékos felépítése is. Butlernek szinte pályáról-pályára kell haladnia: a lopakodós szint után jön a lövöldözős, majd a repülő-vezetős.  Ráadásul ezt a filmet nem is Uwe Boll rendezte.

Ha pedig videójátékoknál tartunk: népszerű műfaj manapság a „boomer-shooter”. Azok az FPS akciójátékok, amelyek látványban és játékmenetben direkt a 30 évvel ezelőtti Doom (és hasonszőrű) játékokat idézik meg. Azok élményét akarja feltámasztani. Ebből kiindulva A gép egy „boomer akciófilm”. Ugyan nincsennek benne konkrét/vizuális utalások a 80/90-es évek akciófilmjeire,de akár akkor is készülhetett volna. Butler helyett Michael Dudikoff-fal a főszerepben, mozi helyett pedig a tékák közép-alsó polcaira. Ott is lenne igazán a helyén. Mert ez nem az a fajta film, amit a nagyvásznon nézzünk, hanem amit a vasárnapi ebéd okozta kajakómában a Film+-on. De ez nem is baj. Hiszen a film sem ígért többet. A gép annyira őszinte és egyszerű, mint a címe. Ezért nagyon haragudni sem lehet rá. Főleg, mert annak aminek készült nem rossz.