Film

A Halványkék szemek csupán halovány nyomokat hagy a nézőben

A Halványkék szemek kiváló lehetőség Harry Melingnek színészi képességei megcsillogtatásához, gótikus atmoszférája pedig viszi a filmet, de biztos, hogy nagy eséllyel keveseknek kerül be a kedvenc krimijeik közé.

A krimik a fikció egyik legvonzóbb formája, legyen szó könyvekről, sorozatokról vagy filmekről. Van egyfajta elemi vonzalom a megoldásra váró ügyek iránt: ahol rafinált bűnözőket lepleznek le még rafináltabb nyomozók. Egy krimi azonban sokkal több is lehet az ügynél, és körbejárhatja alanyainak pszichológiáját, ahogy azt a közeget is, amiben játszódik. Lehet karakter- és korrajz, és rávilágíthat pszichológiai vagy társadalmi kérdésekre. Bár már Az Ezeregyéjszaka meséiben is előfordul ilyen jellegű történet, a modern krimi egyik megalkotója kétségtelenül Edgar Allan Poe XIX. századi amerikai író, akinek sötét gondolatai a mai napig meghatározzák a műfajt. Érdekes azonban az is, hogy egy szerzőben miért születnek ilyen gondolatok.

A Halványkék szemek pedig ennek megfelelően a stílusi sajátosságokkal hódol az ünnepelt alkotó előtt, és nyújt egy fiktív eredettörténetet is a számára.

A komor narratíva 1830-ban kezdődik, amikor Augustus Landor (Christian Bale) a hadsereg kérésére az Egyesült Államok katonai akadémiájában kezd nyomozni: egy kadétot felakasztva találtak, majd kivájták és ellopták a szívét. A vizsgálat során összehozza a sors egy az ügy iránt szintén érdeklődő kadéttal, Edgar Allan Poe-val (Harry Melling). Poe költői lelkű, sokat gúnyolt fiatal férfi, esze azonban nagyon vág, és szeretne bizonyítani. A múlt azonban sok sebet ejtett rajta, és gyakran álmodik halott édesanyjával. Landor pedig saját démonjaival is küzd: felesége elhunyt betegségben, egyetlen lánya pedig elszökött. A páros belevág hát, hogy kiderítse, milyen sötét titkokat rejt az akadémia.

A gótikus stílusjegyekből bőven merítő film alapvetően izgalmas, a nézőt azonban inkább a hangulat kötheti le a több mint két órás játékidő végéig. A cselekmény a tipikus krimi állomásokon halad végig, de talán túl sok figyelmet fordít a vörös heringekre – tehát a félrevezető nyomokra – ahelyett, hogy karaktereire fókuszálna jobban. Pedig a figurák adják a lelkét az egésznek. Egyrészt tele van híres színészekkel, mint például Robert Duvall vagy Gillian Anderson, de felbukkannak jellegzetesen „á, őt már láttam valahol” arcok is.

A szuper mellékszereplő-felhozatal mellett azonban a mesteri munkát Harry Melling végzi Poe-ként. A színész elképesztő odaadással kelti életre a meggyötört, sebzett lelkű, de eltökélt és a világ dolgaira érzékeny alkotót. Bale nyomozója is pazar, bár a szakma már kevés újat tud mutatni Landornak, így kevésbé járja be az érzelmi tartomány végleteit. Kiváló „viszonyítási pontot” biztosít azonban Mellingnek, aki tekintetével, gesztikulációjával, mimikájával még kiemelkedőbbnek hat a kevésbé teátrális Bale mellett.

Melling alakításával egy fiktív, de érthető beszámolót kapunk arról, hogy milyen ifjú évek vezethettek ahhoz a pszichéhez, ami meghatározta Poe-t.

A történet egyébként kitér a katonai szervek brutalitására és arra, hogy az ilyen közegek miként darálják le az emberséget az ottlévőkből. Foglalkozik a családi traumákkal, a látszat és a valóság ellentmondásával, és azzal, hogy kívülállóként milyen könnyű lehet ítélkezni azok felett, akik beleszoktak, vagy akiket beleszoktattak a jól olajozott gépezetek működésébe. Az akadémia vezetőségét talán jobban zavarja az, hogy a szakma és a helyszín hírneve csorbulhat, mint az, hogy brutális gyilkosságok áldozatául estek diákjaik, és a tettes is közülük való lehet. Sajnos ezekre a témákra azonban csak érintőlegesen tér ki a film, pedig legőszintébb pillanatai közé tartoznak. Scott Cooper író-rendező próbálta átültetni Louis Bayard közel 20 éves regényét, de talán maga is elveszett a félrevezető elemek között.

A mű egy komoly előnye még a hangulata, amihez rengeteget hozzáad Masanobu Takayanagi operatőri munkája: a XIX. századi New York közeli havas hegységekhez illő módon rideg, fakó kék színben elevenednek meg előttünk a cselekmények. A fagyos, misztikus tájaktól nem túl sok menedéket nyújtanak a hideg belterek sem, ahol az emberek hűvösségét képtelen ellensúlyozni a kandalló melege. Maga a cselekmény közel sem annyira dermesztő, mint amilyen lehetne, a képi megvalósítás azonban igyekszik ennek ellenkezőjéről meggyőzni – részben sikeresen.

A Halványkék szemek nem lesz sem emlékezetes, se kimagasló: sem mint krimi, sem mint gótikus történet, viszont a – meglepően meleg – év elejére egy hangulatos időtöltés, amit a színészi játék különlegessé is tesz. Jó ötletei vannak, de nem kivitelezi túl jól, plusz több logikai buktató is van benne. Ráadásul túlzott hangsúlyt fektet csavarára, miközben elveszti az útját. Mint koncepció azonban érdekes, Melling alakításáért pedig érdemes kitartani mellette a türelmesebbeknek.

 

6 /10 Poe-raptor

Halványkék szemek

The Pale Blue Eye

amerikai gótikus krimi
Játékidő: 128 perc
Premier: 2022. január 6.
Rendező: Scott Cooper
Csatorna: Netflix

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image