Film

A Halloween véget ért, de ezért talán kár is volt feltámasztani

A Halloween véget ér egy meglehetősen identitászavaros film. Mert bár a címe alapján a franchise lezárása lenne a fő célja, közben megpróbálja új irányba is vinni azt. Noha ez utóbbiban lenne is potenciál, sajnos a két cél végül kioltja egymást.

Megannyi kiábrándító, fölösleges vagy éppen egészen röhejes folytatás után 2018-ban David Gordon Green sikerrel támasztotta fel a Halloween franchise-t. Még úgy is, hogy nagyon hasonlóan közelíti meg a szériát, mint a 20 évvel korábbi H20 – Halloween húsz évvel később (kis túlzással élve remake-eli azt). Hiszen épp úgy, mint az 1998-as H20 a 2018-as Halloween is ignorálja a folytatásokat, és a hangsúlyt a poszttraumatikus stresszel élő Laurie Strode-ra helyezi, akinek újra szembe kell szállni a mumussal.

David Gordon Green rebootja/legacy-sequelje bár dagonyázik a nosztalgiában, összeségében egy szórakoztató és elegáns slasher. A lezárása pedig méltó befejezése lehetett volna a franchise-nak. Ám a film túlságosan sikeres volt, így nyilván nem lehetett nem folytatni. Hiszen a horror szörnyek sosem hallnak meg igazán. Így három évvel A Halloween fináléja után kiderült, hogy a Strode család nő tagjai teljesen hiába zárták be Michael Myerst egy óriás kemencébe, mert Haddonfield megbízható tűzoltói rögtön a segítségére is siettek. Bele is haltak.

A 2021-es Gyilkos Halloweenben már nyomokban sem találtuk meg az előd eleganciáját. Egy röhejes trashparádé volt, ami másról sem szólt, mint hogy Myers sora végez Haddonfield leginkább karikatúraszerű lakóival. Egy indokolatlan trilógia, teljesen fölösleges középső része, ami érdemben nem ad hozzá az előzményhez, de – ahogy azt idén láttuk – valójában a folytatást sem vezeti fel. Most pedig megérkeztünk a trilógia – és állítólag Michael Myers teljes karrierjének – záró etapjához. A Halloween véget ér ugyan tematikailag érdekesebb, mint elődje, továbbra sem képes megindokolni, hogy mi szükség volt a 2018-as film folytatására. Hiába vannak benne érdekesebb elemek, azok végső soron inkább kihagyott lehetőségek. Eposzi lezárásként – aminek hirdettek – pedig egyáltalán nem működik. De, hogy miért, ahhoz szükség lesz pár spoilerre is.

„A gonosz ma meghal!” – Ez volt a Gyilkos Halloween kulcsmondata. Szinte mindegyik karakter, legalább kétszer kijelentette a filmben, hogy „ma aztán tényleg meghal az a Gonosz!”. Egy ponton szinte a komplett város ezt skandálta. Ám aztán nem így lett. Sokan meghaltak a filmben, ám a fináléban hiába ütötte, vágta, lőtte szét a csőcselék a Gonoszt (avagy Michael Myers-t), az felállt. Leporolta magát, és megölt mindenki mást. Vége. Folytatása következik. A Halloween véget ér első hatalmas, narratív furcsasága az az, hogy végül senkit nem is érdekelt, hogy a gonosz nem halt meg. Michael Myers eltűnt a film végén, és láthatóan ezen nem aggódták túl magukat a városiak.  Nem keresték, nem vadászták. Az új film ugyanis négy évvel az előző film után veszi fel a fonalat. Bár Myers szelleme továbbra is ott lebeg Haddonfield felett, az emberek próbálnak túllépni a dolgon. Köztük a sorozat főhőse, Laurie Strode (Jaime Lee Curtis) is. Aki már korántsem az a paranoiás, kertvárosi Sarah Connor, aki a 2018-as részben volt (és akiről bebizonyosodott, hogy igaza volt, amiért Myers visszatérésére készült). Árván maradt unokáját (Andi Matichak) nevelve próbál normális nagymamaként élni. Az idillt végül az zavarja meg, hogy a lány összeismerkedik a tragikus múltú Corey-val (Rohan Campbell – a film legjobb alakítása). Ugyanis a traumatizált, látszólag jámbor fiú lesz a kulcs Myers visszatéréséhez. Apropó Myers: mint kiderül, miközben a Haddonfield a sebeit nyalogatta a Gonosz egy külvárosi csatornában bújt meg. Időnként egy-egy embert megölve, de összeségében nem sok vizet zavarva. Négy évig.

A Halloween véget ér egy olyan lezárás, ami a játékidő 85 százalékában nem is azokkal a karakterekkel, és sztorival foglalkozik, amit be szeretne fejezni.

A film nagy részében a hangsúly ugyanis nem Strode és Myers végső összecsapásának előkészítésén van. Bár ez a hangsúly tévesztés (kicsit érthetően) kiborította a rajongókat (és bárkit, aki hit az előzeteseknek/marketingnek), a film meglepően érdekesen közelíti meg a franchise-t. Ami még akár működhetne is, ha nem egy trilógia záródarabjáról lenne szó.

Hogy Michael Myers több, mint egy egyszerű késes pszichopata nem új keletű gondolat. Carpenter már az a legelső részben masszívan rájátszott arra, hogy TALÁN több mint ember. Lásd az 1978-as film hátborzongató csattanóját, ahol a lőtt sebet szerzett Myers csak úgy felszívódik. David Gordon Green filmjei már sokkal tudatosabban, és egyértelműbben játszanak rá erre. A Gyilkos Halloween-ben nemcsak  olyan sebeket él túl, amik egyértelművé teszik, hogy több mint ember, de az egész film arról (szeretni) szól(ni), miként őrjíti meg a gonoszsága Haddonfield lakóit. (Persze az egész „a gonoszt üldözve mi váltunk gonosz csőcselékké” tanulság elképesztő bénán és röhejesen van kommunikálva.)

A Halloween véget ér érdekesebb fele ezt a gondolatot folytatja. Kár, hogy összeségében olyan, mintha két film szerencsétlen összekeverése lenne. Az „első film” arról szól, hogy Michael Myers szelleme miként mérgezi meg a várost. Hogy fizikailag hiába győzzük le, mert mindig lesz valaki, aki a nyomába lép. Maga a város és annak közössége termeli ki magából a gonoszt. Ennek a filmnek a főhőse Corey, aki pár évvel ezelőtt, Halloween estéjén véletlenül egy gyerek halálát okozta. Bár a bíróság felmentette, a város pszcihopata gyilkosként kezeli. Egyedül a Allyson Strode látja meg benne a meggyötört, szenvedő embert. Ám miközben ketten próbálnák meggyógyítani egymás sebeit, Corey-t a toxikus közeg odáig löki, hogy kénytelen lesz folytatni azt, amit Myers – aki ebben a sztoriban csak katalizátor – félbehagyott.

Ez a film akár sikerrel is megágyazhatna egy Michael Myers nélküli Halloween franchise-nak.

Hiszen valójában eddig sem egy ember volt a kifakult Kirk kapitány maszk mögött, hanem egy eszme. Tehát, ha okosan, jó érzékkel építené fel valaki ezt a sztorit, akkor úgy lehetne vele új irányt adni a szériának, hogy mentalitásában igazából nem árulja el azt. Sajnos a legfőbb probléma a filmmel, hogy David Gordon Green épp annyira sematikusan, sablonosan és leegyszerűsítve mutatja meg a gonosszá válást, mint az előző filmben a csőcselék-mentalitás következményeit. Rettentő kiszámítható és unalmas minden dialógus és drámai fordulat. Ráadásul slasherként is nagyon furán működik. Hiszen ellenben az igazi Myersszel, a kis segéde csak olyanokkal végez, akik bántották őt.  Mivel Corey áldozatai pedig egytől egyik hatalmas barmok, a néző kicsit azt érzi, hogy – egy film világán belül értelmezve – megérdemelték.

Hiszen Myersben épp a kiszámíthatatlansága a félelmetes. Hogy bárkire lecsaphat. Hogy bármikor előbukkanhat abból a bokorból, ami mellett minden nap elsétálunk. Corey esetében azonban nincs ilyen félelmünk. Hiszen ő csak bosszút áll. Ami horrorként sokkal kevésbé hatásos, mint a rejtélyes, megérthetetlen mumus. Ezzel szemben Corey jóval azonosulhatóbb (talán szimpatikusabb is), mint az áldozatai. Ami érdekesebb kiforgatása lenne a műfajnak, mint Myers sokadik ámokfutása. Ám egy ilyen franchise részeként, főleg annak a lezáró részében kevésbé működőképes. (Ennek a sztorinak egy nagyjából különálló, “Halloween: Örökség” filmnek kellett volna lennie.)

Ennek az új kezdet jellegű Halloween filmnek az erejét aztán az is aláássa, hogy közben elkezdődik a másik film. A Halloween véget ér, Laurie Strode és Michael Myers utolsó nagy leszámolása. Noha ennek a filmnek is meg lennének az érdekesebb pillanatai. Sőt izgalmas kontrasztot állít Corey sztorijának. Hiszen Laurie Strode történetének a lényege az, hogy nem tekinthetünk folyamatosan a múltba. Túl kell lépnünk a traumáinkon, és el kell küzdenünk gyógyulni (és hagyni, hogy ebben mások segítsenek). Míg Corey hagyja, hogy a múlt démonjai elragadják, addig Laurie hajlandó kilépni a fényre. Strode és a nyugalmazott Hawkins serif közeledése, és közös kíséreltük a gyógyulásra valószínűleg az egész leginkább komolyan vehetően érzelmes részei. Ám mivel a játékidő nagy részében egy vadonatúj karakter – már-már önálló – filmjével foglalkozik, Green és írócimborái itt is kénytelenek lólépésekben haladni a cselekménnyel. Ezt legjobban Strode unokája, Allyson sínyli meg. Aki ugyan Corey történetének legfontosabb szereplője kéne, hogy legyen, a fináléra teljesen mellékvágányra kerül. A nagymamájával való konfliktus, és hirtelen kibékülés még egy ilyen film keretében szemlélve is csapnivalóan rosszul és elkapkodva megírt dráma.

A rossz arányérzék miatt a film végül nemcsak Corey történetét pazarolja el – a finálé sehogy sem reflektál arra, hogy Corey a város miatt vált gonosszá -, de igazából Laurie és Michael Myers sem kapja meg az őket megillető lezárást.

Hiszen miután rövidre zárják a kismumus ámokfutását, kezdetét veszi a kettőjük párharca. Egy 15 perces tusakodás, ami semmivel sem grandiózusabb, izgalmasabb vagy látványosabb, mint a 2018-as film fináléja. Sőt, minden téren alul marad azzal szemben. Ráadásul semmi nem magyarázza meg hihetően, hogy ha abban – vagy az előző film végén – nem lehetett legyőzni a kb. halhatatlan Myerst, akkor most miért sikerül. Az egész film mitológiája és háttértörténete ilyen érthetetlen: miért vonult vissza négy évre Myers? Miért nem vadásztak rá? Corey miért maradt a baleset után abban a kis városban, ahol mindenki gyilkosnak tartja és megveti? Vagy éppen a Strode család miért maradt?  

Túllépve pedig a film kiaknázatlan és elnagyolt tematikai és tartalmi rétegein, az az igazság, hogy slasherként sem annyira szórakoztató. A gyilkosságok többnyire totálisan kiszámíthatóak, és vizuálisan sem igazán érdekesek. (Leszámítva a DJ morbid végzetét.) Így nemcsak drámaként funkcionál gyengén, de trash szórakozásnak is. A drámai részének kidolgozása pedig nem olyan erős, hogy ezt kompenzálja. Hiába az érdekes új irány, ha azt nem tudja kielégítően végigvinni. Corey történetének – egy vadonatúj gyilkos felemelkedése – az előző rész fókusza kellett volna, hogy legyen (vagy legalább felbukkanhatott volna abban). Így lett volna idő a kellő alapozásra és a régi sztorival történő összefésülésre. David Gordon Green utóbbi két Halloween epizódján elképesztő módon érződik, hogy valójában csak egy filmet akart csinálni. A 2018-as rész ugyanis egy tökéletes, önálló narratív egység. Méltó folytatása és lezárása az eredeti ’78-as mozinak. A Halloween véget ér problémája azonban nem az, hogy megpróbál új utakat találni a sorozatnak, hanem, hogy ezt – közvetlen előzményével együtt – kapkodva, átgondolatlanul és kuszán teszi.

Az az igazság, hogy a Halloween (1978) eleve egy teljesen egyszeri, önálló filmnek készült, íródott. Ami nem volt benne megmagyarázva, az szándékosan maradt homályban, hogy erősítse a misztikumot. Nem véletlen, hogy John Carpenter a kokainmámorban írt Halloween 2-ben fel is robbantotta Myerst, hogy ne készülhessen több folytatás. Nyilván nem jött be, és a vegyes megítélésű, mellékvágány Halloween 3. után vissza is tért a haddonfield-i mumus. Hogy aztán egyre gyengébb és zavarosabb folytatásokban rémisztegessen. 2018-ban meg lett volna a lehetősége a méltó nyugdíjazásra, de pénz beszél, késes gyilkos késel. Myers sokszor meghalt, és még többször feltámadt. Noha úgy tűnik, hogy a most minden korábbinál véglegesebb véget ért, ne legyenek illúzióink. Látjuk még, vagy ha jó ideig nem (vagy legalább a Halloween címet). Hiszen a Gonosz sosem hal meg igazán. Pedig most már talán tényleg nem ártana neki, még akkor is, ha ez nem a legszebb vég számára. 

5 /10 GONOSZ késes raptor

A Halloween véget ér

Halloween Ends

színes, magyarul beszélő, amerikai, fölösleges horror folytatás
Játékidő: 111 perc
Premier: 2022. 10. 13.
Rendező: David Gordon Green

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image