Gallant kritika – Komforthorror, ami az átélt borzalmak után megölel

Olivia Prior árva, akinek nincs más emléke családjáról, mint édesanyja naplója. A jövő kilátástalan, bentlakásos iskolájában nem találja a helyét, ezért nincs is nagyobb vágya, minthogy egy szerető otthonban élhessen. Egy napon megadatik, amire vágyott: váratlanul levelet kap állítólagos nagybátyjától, aki várja haza unokahúgát a családi birtokra, Gallantra. A név édesanyja naplójában is feltűnik, és utolsó szavaival óva inti lányát, hogy valaha is betegye a lábát oda. A család és otthon iránti vágy sokkal erősebben dolgozik Oliviában, minthogy megfogadja az anyai tiltást, és útnak indul. Gallanton pedig a világ legcsodálatosabb házát és kertjét találja, két személyzettel és unokatestvérével, a barátságtalan Williammel. A festői táj mögött valami nyugtalanító titok lappang, amely éjjelente Oliviát is kísérteni kezdi. A lány azonban nem hagyja, hogy eluralkodjon rajta a félelem és a bizonytalanság: mindenáron ki akarja deríteni Gallant titkát.

A Gallant hasonlóan indul, mint bármelyik kiválasztott fiatal hős történet: árván maradt gyerek, akiért egyszer megérkezik a mágikus hívás (itt egy titokzatos levél formájában) élete kalandjára. A bentlakásos iskolai közeg pedig az ifjúsági történetek kamaszkori konfliktusait idézik meg csúfolódásoktól kezdve a kívülállóságig (Olivia néma, ami miatt mindenki butának gondolja). V. E. Schwab már ezekbe a részekbe is tudatosan beleteszi azokat az elemeket, melyek mégis elkülönítik történetét az ifjúsági regényektől.

Így egy teljesen kész hőst látunk, nem pedig egy olyat, aki még csak most fog a felnőtté válás útjára lépni. Schwab még Olivia némaságát is beépíti az elbeszélésbe: végig az ő fejében vagyunk, melyen keresztül felértékelődik a hangok fontossága és a kommunikáció mindenáron való elérése. A lány gondolatainak és fixációinak tanulása vagy megszokása érdekessé teszi az amúgy klasszikus E/3-as elbeszélést, kezdve olyan gyakorlatoktól, minthogy direkt hangosan lép, vagy ha mérges, zörögni kezd.

Olivia iskolai karakteralapozása is értelmet nyer a Gallant vége felé: őt tényleg az életre készítette fel az iskola, ugyanis az ott szerzett kitartást, harciasságot és makacsságot végletegig kamatoztatja a Gallantban váró veszélyekkel szemben. A régi tapasztalatokat, emlékeket folyamatosan előhívja, amikor megszorul, amely ő magát is mélyíti mint főszereplő. Karakterében legmegindítóbb – és nem mellesleg Olivia legnagyobb mozgatója – a család utáni zsigeri vágy, az hogy szeretve legyen. Az elhagyatottság, a “nem kellek senkinek”-érzés hiteles árvának mutatja Oliviát, akit bőven megviseltek a bentlakásos iskola rideg viszonyai.

A konkrét összecsapásokkor némi Mary Sue-effektust felfedezni benne, ami pont Olivia háttere miatt érződik hiteltelennek. Gond nélkül ugrik neki démonoknak egy kiskéssel, esik neki az ellennek.

Amint Olivia kilép az iskola falai közül, hogy Gallantba utazzon, a regény éles műfajváltást vesz: ahogy a főszereplő kilép a nagybetűs életbe, minden átcsusszan horrorba. A fordulatot a mindenhol látható, de csak Olivia számára észrevehető ghoulok előrejelzik, de Gallantba való megérkezésétől Schwab fokozatosan tekeri feljebb és feljebb azt a fajta borzongató feszültséget, amely a horrorok sajátja. Schwab apró lépésekben teríti ki lapjait, mindig csak annyit, hogy megtartsa kíváncsiságunkat, és beindítsa az olvasói agyalást, hogy vajon merre fut ki a cselekmény. És hipp-hopp, máris végigolvastuk a regényt.

A veszélyessé vált családi otthonban a gótikus horrorok idéződnek meg, míg a szellemek – csak részben – és a mágiahasználat itteni változata a sötétebb tónusú fantasykig nyúlnak vissza. Ennek megfelelően borzongató, sejtelmes a Gallant atmoszférája. A történet egy helyszínre való korlátozása – a családi birtok – csak fokozza ezt az érzést. A ház köré pedig egy ősi legendát és sötét lényeket húz fel Schwab, melyek vannak olyan érdekesek, hogy még többet akarjunk megtudni a hátterükről.

Ami viszont csak a történet megtámogatására korlátozódik. Ez részben magyarázható a szereplők korlátolt tudásával is, hiszen generációról generációra szálló mesékre támaszkodhatnak, viszont a nagyobb csavarok teljes hitelességéhez hiányoznak a világépítésbeli magyarázatok. Némileg kárpótolnak a fejezetek közé iktatott illusztrációk, melyek Olivia édesanyjának naplóját teszik átélhetővé pacarajzokkal és belső, rövid monológokkal. A borzongató hangulat mellett saját történetet is kiadnak a rajzok, emiatt érdemes különösen figyelmesen tanulmányozni őket. Ezen a ponton sajnálatos, hogy a papír áremelkedés és egyéb gazdasági tényezők miatt csak puhakötésben tudott megjelenni itthon a könyv, ugyanis az illusztrációk keményfedeles, A könyvkötőhöz hasonló kiadást érdemeltek volna.

Schwab sokszor alkalmaz a tévésorozatokból jól ismert írói húzásokat – mint a fejezet végi cliffhangerek -, amelyek fenntartják az izgalmat, és mindig rávesznek, hogy olvassunk el még egy fejezetet. Bár a főhős, Olivia és újdonsült családja igazi tétekkel néznek szembe, de a remény végig megvan, hogy a dolgok jó véget érnek – és ez többnyire így is történik. A szerző mellékutakat vagy túl hosszas visszaemlékezéseket sem tesz, a cselekmény rendületlenül a végső feloldás felé tart. A fókoszultság szintén az élvezhetőséget erősíti, annak ellenére is, hogy a tényleges történet nagyobb fordulatai kitalálhatóak, ha figyelünk a szerző által elejtett infómorzsákra, jelekre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Roboboraptor (@roboraptorblog) által megosztott bejegyzés

A Gallant izgalmas, néhol borzongató, de mégis komfort olvasmány. Nem marad el semmitől V. E. Schwab korábbi regényeitől, mégha ezúttal is kissé másabb, mint mondjuk az Egy sötétebb mágia vagy az Addie LaRue láthatatlan élete. Egy érdekes elemekkel teletűzdelt kalandtörténet, amelyre pont a sok apró különlegessége miatt fogunk emlékezni még.