Game

VR szemüveg után nyúlva néztük meg, hogy a nyúl ürege mélyre nyúl

Ha jártatok már szabadulószobában, akkor tudjátok milyen szuper élmény tud lenni a közös keresgélés és ötletelés miközben vállatokra nehezedik a nyomasztó határidő súlya. Mivel lehet fokozni mindezt? Mondjuk azzal a VR-élménnyel, melyet a Démonblokk szabadulószobái is nyújtanak.

A Démonblokk nagyszerű VR szabadulószobáit már 2020-ban megismerhették és tesztelhették a Roboraptor lelkes tagjai. Szerzőink a Prince of Persia franchise-hoz tartozó játékot, Az idő tőrét (The Dagger of Time) csapatták. Erről itt olvashattok bővebben:

[central_article_recommendation title=”Kapcsolódó” url=”https://roboraptor.hu/2020/08/28/prince-of-persia-szabadulo-szoba-teszt/” image=”1″ lead=”1″]

A Démonblokk azóta számos új, izgalmas, félelmetes és fantasztikus játékkal bővült, úgyhogy ideje volt, , hogy ismét megmérettessük Raptor képességeinket a virtuális játéktérben. Ezúttal három szerzőtársunk vetette bele magát a VR szabadulószobák világába, akik közül ketten teljesen VR-szűzen léptek a parkettre. A számos új játék közül igen nehéz volt választani, de “ha lúd, legyen kövér” mondással élve a választás végül a legnehezebb pályára, az Alice-re (ARVI) esett. Kezdőként nem kell megijedni, a játék előtt a Démonblokk koordinátora nagyon figyelmesen elmagyaráz mindent, és bemutatja az eszközök használatát.

Az Alice nem csupán a jelenlegi legnehezebb, hanem a legszebb grafikájú játék is egyben, melyben könnyen el lehet csatangolni, ha nem figyelnek egymásra a játékosok.  A Csodaország ihlette világ nagyon különleges, részletgazdag és elképesztően látványos, színes, izgalmas élményt nyújt, ami leginkább a Tim Burton-féle verziót idézi: egyszerre meseszerű és sötét hangulatú. Utóbbi azonban nem csak a hangulatra vonatkozik, ami egyik komoly hátránya is: egyes pályák is elég sötétre sikerültek, így a látványos kidolgozás veszít az értékéből. Ha egyébként csak járkálni és nézelődni kellett volna a szobákban, önmagában már az is egy felemelő élmény lett volna, annyira klasszul voltak megalkotva a pályák. Egyértelműen csapatjáték (2-6 főig ajánlott), szükség van egymás támogatására, és párhuzamos feladatmegoldásokra egyaránt, ha bele akarunk férni az egyórás határidőbe. Ez egyébként eléggé feszélyező tud lenni, ugyanis a fantasztikus látványnak köszönhetően hajlamos az ember csak úgy nézelődni és mindent megfogdosni ebben a különleges világban. Ráadásul, mivel olyan tárgyakat is fel lehet emelni, pakolászni, fogdosni, amikre egyébként nincs szükség a feladatok megoldásához, így könnyen el tud repülni az idő, szóval ezzel érdemes vigyázni. Kezdő játékosainknak eleinte furcsa volt, hogy úgynevezett teleportálással lehetett közlekedni, ezzel meghekkelve a térérzékelést, néha megnehezítve a tájékozódást. Ehhez azonban gyorsan hozzá lehetett szokni, és a játék előtti tutorial gyakorlatban megtanítja, hogyan kell mozogni a térben, így megkönnyítve az újoncok helyzetét – hasonlóan például a Dagger of Time-hoz.

A koncepció lényegében ugyanaz, mint az Alice csodaországban alapsztoriban, egy varázsital megivása után a karakterek összemennek, és elkezdődik a valódi kaland. Csodaország klasszikus szereplői köszönnek vissza, illetve a kihívások is köréjük vannak felépítve: egyszer a vizipipázó hernyó közelében kell gombászni, máskor az őrült kalapos fejdíszeivel kell szórakozni.

A játékban nem csupán logikai és ügyességi feladatokat kell megoldani, hanem trófeák gyűjtésére is van lehetőség. Szobáról, szobára kell megoldani az újabbnál újabb feladványokat, melyekhez mindig van segítség, csak figyelmesnek kell lenni. A játék során gyakran a világ tematikájához kapcsolódó kihívások várnak ránk, Csodaország pszichedelikus stílusához igazodva, például bájitalok és gombák formájában.

Kifejezetten jópofa, hogy nem csupán logikázni és kutakodni kell, hanem ügyességi feladatokban is kipróbálhatjuk magunkat.

Egy ötletes krikettjátéknál a kihelyezett ütök helyett az első, kezünk ügyébe kerülő rózsaszín flamingóval is üthetjük a labdát – de ennél többet nem lőnénk le. A feladatok nagyrésze tényleg a csapatmunkán múlik, és a megfelelő kommunikáción a játékostársak között; itt azonban érdemes leszögezni, hogy leginkább az időkorlátba szorítás követeli meg a csapatjátékot, nem pedig a kialakítás. „Papíron” akár egy valaki is végigcsinálhatná, ha nagyon szeretnénk – de egyszerűen hiányzik belőle az a kooperatív játékdizájn, ami az ilyen mókákat igazán különlegessé teszi. A szuper füleseknek köszönhetően egyébként akkor is hallják egymást a résztvevők, amikor éppen nem látják egymást. Nem kell megijedni akkor se, ha valamelyik résszel elakadnánk, mert a koordinátor végig kamerán figyeli a játékosokat, és számos ponton kérhetünk tőlük vagy a játéktól segítség. A kalandos pályák lezárásának megkoronázásaként természetesen a főellenséget, magát a Királynőt kellett legyőzni, ami Csodaország békéjét garantálja – hasonlóan az intróhoz, a finálé is egy pár mondatos keretet az egész cselekménynek.Raptoraink leleményessége és ügyessége révén mindenféle segítségkérés nélkül végül 57 perc alatt végeztek a játékkal.

Aki kezdőként kipróbálná az Alice-t, mindenképpen egy vagy több tapasztaltabb játékostárssal tegye, és akkor nagyon fogja élvezni. A feltüntetett nehézség alapján sem tűnik családbarátnak az élmény, de az időkorlát és az aránylag nagy területek a kevésbé rutinosokat összezavarhatják és stresszelhetik. Tényleges kezdőknek már csak azért sem ajánlanánk, mert a videojátékos és/vagy szabadulószobás „fortélyok” ismerete nélkül hamar frusztráló lehet.

Annak azonban, aki már párszor ellátogatott ilyen helyekre, remek élményben lehet része az Alice-szel.

Az Alice-t a a Démonblokkban próbálhatjátok ki!

Szerző

Fantasy és dinoszaurusz rajongó könyvmoly vagyok. Előszeretettel olvasom kádban és csak olyan képregényeket gyűjtök amelyekben tetszik a rajz. Célom, hogy zseniálisan megírt könyveket tukmáljak az emberiségre. Szeretek érdekes interjúkat készíteni, szóval azokat is olvassátok el!