A Xavier világa / X hatványai az utóbbi évek egyik legfontosabb kiadványa. Közhelyes fülszövegmegállapításnak is tűnhet ez, de Jonathan Hickman 2019-es sztorija tényleg alapvető módon reformálta meg az X-Men történetét, úgy hogy a legesszenciálisabban nyúl a mutánsok történetéhez, kiemelten a címben is megénekelt Xavier professzorhoz. Spoilermentes kritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Mi az X-Men történetek lényege?
Ezen szereplőket és sztorijukat az általános kirekesztettség jelenléte szülte, a mutánsok reprezentálják a faji és vallási kisebbségeket, a fogyatékkal élőket, az LMBTQ-közösség tagjait, vagyis mindenkit, akit ilyen-olyan okok miatt hátrányok érnek az életben a többségi társadalom felől. Ezt Stan Lee író és Jack Kirby rajzoló nagyon magától értetődő módon ragadta meg, két karizmatikus emberről mintáztak a mutáns szekciók vezetőit. Így Xavier egy Martin Luther King-típusú karakter lett, aki mindig a békés utat hirdeti, míg Magnetóban egy erőszakosabb emberjogi aktivista, Malcolm X személyiségjegyei jelennek meg. Kettejük nézetkülönbsége folyamatosan jelen van a képregényekben, és állandó sarokkő a mutánsok kirekesztettsége elleni harcban.
HIRDETÉS
És bár számtalan olyan X-Men történet született az elmúlt közel 60 évben, ahol a két vezető egy oldalra áll és úgy harcolt valami közös ügyért, talán a Xavier világa / X hatványai az első, ahol Magneto elkezd Xavieresedni, míg Xavier elkezd Magnetósodni és így kerülnek közös platformra. Ebben a történetben ugyanis rájönnek arra: ahhoz, hogy a Homo Superior együtt tudjon élni embertársaival, ahhoz teljesen új eszközökhöz kell nyúlni, ezért Xavier olyan utakra is rátéved, ahová korábban nem merészkedett volna, így olyan segítői lesznek Magneto mellett, akikkel korábban soha nem ült volna le egy asztalhoz, példaként elég Apokalipszist említenem.
Ez az irányváltás Xavier jellemében érezhetően aktuálpolitika jelenlegi helyzetének is betudható. Hiszen az X-Men, amely folyamatosan rezonált a közhangulatra és azokat jól beépítette a panelekre (lásd Martin Luther King – Malcolm X párhuzam), most is ezt teszi. Tabloidizáció, politikai polarizáltság, nacionalista és rasszista hangok erősödése, altright megjelenése – mind olyan jelenségek, amelyre egy valóságunkban létező Xaviernek is reagálnia kellene. Így a képregényes valója is rádöbben arra, hogy a békés ellenállás egyszerűen nem elegendő, és ha nem is radikalizálódik, lényegesen más politikai nézeteket kezd vallani. Ennek a status quonak a felrúgása pedig egészen üditő fordulat, mert lássuk be, Xavier vaskalapossága sokszor bénítóan hatott az X-Men történetek íróira. Kicsit olyan ez, mintha Xavier karaktere végre felnőtt volna, elvesztve kamaszos naivitását és idealizmusát.
Az aktuálpolitikai utalgatások bár rémisztőnek tűnhetnek azok számára, akik szeretik felületesebben olvasni a képregényeket, ez közel sem hivalkodó módon épül a történet szövetébe, sőt, a teljes sztori tekintetében inkább csak egy lábjegyzet. Ugyanis a kötet közel sem ragad le a mában, hanem évtizedeket, évszázadokat majd évezredeket is ugrál a jövőbe, olyan poszthumán civilizációkat bemutatva, ahol a mutánslét kérdései ugyanolyan fontosak, mint napjainkban.
Ez a fajta időkezelés sok képregényben csak túlbonyolítottá teszi a sztorit, de itt nem. Sok esetben ez csak egy túltolt flikkflakk, amely arra hivatott, hogy a történet többnek tűnjön önmagánál, okosabbnak látszódjon, mint amilyen valójában, itt viszont kifejezetten írói bravúr. Hickman megértette, szétcincálta és jócskán továbbgondolta a mutánsok alapvető létezését, felpakolta egy idővonalra, és azon ugrálva mesél arról, hogy miért törvényszerű az emberiség történetében a változás és miért állandó a kirekesztettség. Emiatt a kötet nehezen adja magát, igényli az olvasó figyelmét, pláne az elején, ahol még nem értjük, hová is fog kifutni a történet.
Maga a furcsa cím sem véletlen, a Xavier világa és az X hatványai valójában két külön minisztori, amely csak együtt értelmezhető. A Xavier világa arról szól, hogy a professzor Magnetóval és további társaival milyen diplomáciai lépéseket tesz annak érdekében, hogy benépesítsék Krakoát, az élő szigetet; míg az X hatványai az egészet kozmikussá és időkön átívelővé teszi.
A monstre kiadvány legműködőbb része a hatalmas történelmi tablóban a jelenünk bemutatása, illetve Xavier közelmúltja, amely közvetlenül a professzor dönéseihez vezetett. Ehhez egy ismert visszatérő mellékszereplő új (és egyben páratlan, sosem látott) képességének a megjelenése is tartozik, ami egészen nagy ötlet Hickman részéről (pláne, hogy visszamenőleg sem teszi értelmetlenné a kánont). Érezhető, hogy ez a zseniális húzás lehetett az első, ami eszébe jutott az írás elején, mert remekül van felépítve az odavezető út, nemcsak egy random erőltetett plot twist, amit a sztori megkövetelt. A Xavier világa / X hatványai egyébként sehol nem nyúl egyszerű, sokszor megénekelt megoldásokhoz, Hickman úgy nyúl az unalomig ismert karakterekhez, hogy egyszer sem a kézenfekvő utat választja.
A mutánsok történetei mindig magukban hordozzák a tragédiát, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ennek sem pozitív a végkicsengése, mégis katartikus olvasni, mert van benne valami életigenlés, amely egyszerre mutat utat a képregény X-einek és valóságunk kirekesztettjeinek is.
Ez a sztori nemcsak a rajongóknak, de a Marvelnek is nagyon kellett.
Hickman utat mutatott, hogyan lehet újraértelmezni az avítt eredettörténeteket, és hogyan lehet maivá írni egy jól ismert sztorit, túlgondolt, szenzációhajhász húzások nélkül.
A kötet minden forintját megéri, a sima kiadás keménytáblás kivitelben, 192 x 284 milliméteres méretben, 408 oldalon jelent meg, de a kulinária kedvelői a Fumaxtól megszokott igényes, limitált verzióban is beszerezhetik. Érdemes. Ez abszolút az a sztori, amit a mutánsok kedvelőinek ismerniük kell, és ami elképesztően jól mutat a polcon is. A kötet a House of X 1–6., illetve a Powers of X 1–6. számait tartalmazza, Pusztai Dániel fordította, aki remekül adta vissza az eredeti angol címet is.
