Martin Kay posztapokaliptikus western regénye, az Eastern második részében, a Titkok útvesztőjében a főszereplők múltját idézi fel.
A 2018-ban megjelent első könyvben egy korábbi katasztrófa után az úgy-ahogy újjáépült emberi civilizációt ismerhettünk meg. Ezt a vadnyugati viszonyok uralta világot járja be a két főszereplő, Yuko és Vajk, akik a Corben nevű zsoldosvezért keresik, hogy bosszút állhassanak rajta azért, amit a férfi az évekkel korábban kitört forradalom során tett. Magára a felkelésre több utalás is volt az első részben, de az akkori eseményeket – és hogy az egészet hogyan élték meg hőseink – csak most, az új könyvből ismerhetjük meg.
A Titkok útvesztője meglepő folytatás, mert ahelyett, hogy továbbvinné a cselekményt, gyakorlatilag szinte végig az első kötet előzményeit részletezi.
A két főszereplő nem sokra jut ebben a részben, viszont a kevés kalandjuk elbeszélését a szerző folyamatosan megszakítja a hosszabb-rövidebb flashbackekkel. Viszont ezek a múltbeli események nem lineárisan követik egymást, azaz nem egy második, a jelenben játszódóval párhuzamosan futó történetszálat kapunk. Az olvasónak tehát magának kell sorba rendeznie a különböző helyeken és időben játszódó jeleneteket, ez a szerkesztés pedig ad egyfajta játékosságot a szövegnek, és kifejezetten élvezetessé teszi.
Amellett, hogy érdekesen felépített a szöveg, ugyanazt lehet rajta érezni, amit az első részen is: a háttérsztori nagyon jól átgondolt és remekül összerakott.
Amikor az első kötetről írtam, a kritikámat azzal fejeztem be, hogy a második részben a szerző legfontosabb feladata lesz igazságot tenni Yuko karakterével. A lány ugyanis egyáltalán nem tűnt cselekvő- vagy fejlődőképes személynek, ami pedig azért volt problémás, mert elvileg egy Young Adult sztoriról van szó, és az ő karaktere képviseli a fiatal korosztályt. Éppen ezért kicsit csalódás az, hogy nem nagyon folytatta a történetet Martin Kay. Ugyanakkor a karakterek sokkal érdekesebbek lettek a múltjuk ismeretében, és a környezetük is egyre izgalmasabbnak tűnik, miután egészen váratlan dolgokat is megtudunk róla. A világalkotásban tehát kifejezetten erősnek mondható a könyv.
Az ügyes építkezés egészen jól tudja ellensúlyozni az írás gyengéit.
Többször lehet ugyanis hiányérzete az olvasónak a szöveg kidolgozatlansága miatt. Van a könyvben pár elnagyolt rész, amikor elégséges magyarázat és leírás híján nem teljesen érthető, miért történt egy hirtelen fordulat, vagy mi miatt gondolta meg magát egyik pillanatról a másikra egy karakter. Egy egészen hosszú flashback pedig, amely egy Vajk és a szerelme között lejátszódó jelenetet ír le, kifejezetten zavaros: noha egyértelmű, hogy a szerző a lány vívódását próbálja bemutatni, mégsem a karakter hangulata érződik csapongónak, hanem inkább maga a szöveg.
Összességében elmondható, hogy a Titkok útvesztője egy sokkal erősebb könyv is lehetne, ha a remek alapötlethez egy ahhoz hasonlóan jó megvalósítás társulna.
Bár egyáltalán nem azt adja, amit az ember egy folytatástól várna – hiszen nem folyatja sokkal az előző résszel megkezdett sztorit –, egy regényfolyam részeként mégis működik. Ugyanakkor ezt az újabb kötetet olvasva is elég bizonytalannak tűnik, hogy a szerző igazán ki tudja majd használni a történetben rejlő potenciált.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
