Hét évvel ezelőtt, 2013-ban kezdte el építgetni a Warner szuperhősrajzfilmes univerzumát, a DC Animated Movie Universe-t, amelynek részeként 2017-ben megjelent a Justice League Dark, a főszerepben John Constantine-nel és különc csapatával. Most ennek folytatásával, az Apokolips Warral tettek pontot az összesen 15 filmen átívelő történet végére.
A rajzfilm története a Marvel-féle Bosszúállók: Végjáték sztorijára hajaz – tulajdonképpen nyugodtan be is helyettesíthetnénk a szereplők neveit a nagy rivális képregénykiadó karaktereivel. A világokat leigázó Thanos Darkseid a Földet is fenyegeti, és Amerika Kapitány Superman csatába vezeti ellene a bolygó legnagyobb hőseit. Elsőre még nem sikerül felülkerekedni a gonosztevőn, éppen ezért a túlélők mindent feltesznek egy második, elkeseredett támadásra, csakhogy ehhez szüksége van a korábbi bukásuk miatt őt hibáztató Tony Starkra Constantine-ra is.
Rengeteg probléma van az Apokolips Warral, de a legnagyobb az, hogy másfél óra alatt darál le egy olyan sztorit, amilyet a Russo testvérek 3 órában meséltek el. Az eredmény pedig ennek megfelelően kiábrándító, hiszen sem a karakterdrámákra, sem az akcióra nincs elég idő.
Amellett, hogy egy nagy vereséget is fel kell dolgozniuk, a főhősök közül többen is valamilyen számukra új és nehezen elviselhető helyzetbe kerülnek. Van, akit a bűntudat gyötör a korábbi tettei miatt, míg másokat a tehetetlenség – megvolt tehát az alap, hogy egész érdekes sztoriszálai legyenek a filmnek. Sajnos azonban semmit nem láthatunk a karakterek vívódásából, belső konfliktusaiból, így minden döntésük teljesen randomnak tűnik, a hozzáállásukban beálló változások pedig megalapozatlan fordulatoknak érződnek.
De úgy általában is összecsapott a cselekmény, és annyira gyorsan pörög, hogy minden akadállyal percek alatt megküzdenek a hősök, ami időnként szinte már komikus jelleget ölt, feszültség pedig egyáltalán nincs az egészben. (Pedig lett volna ebben a sztoriban potenciál, és még azt is el kell ismerni, hogy ha már az alapfelállás annyira hasonlít is a Végjátékéra, azért arra láthatóan figyeltek, hogy ne egy az egyben ugyanaz legyen az egész.) Sajnos a csatajeleneteket is elég pikk-pakk lerendezik minden esetben, pedig ezek azért legalább részben kárpótolhatnák a nézőt az elnagyolt sztoriét.
Elég szomorú, hogy éppen egy ilyen gyenge darab zár le egy egész filmes univerzumot. Ráadásul az Apokolips War még folytatásként is csalódást okoz, mert bár elvileg a Justice League Dark második része lenne, annak karaktereit kettő kivételével teljesen háttérbe szorítja vagy egyenesen elfelejti.
Vagyis ebből a filmből konkrétan éppen az a csapat hiányzik, amelyik a címében szerepel. Mintha egy Bosszúállók-folytatásban csak Amerika Kapitány kapna szerepet, a többiek legfeljebb másodpercekre tűnnének fel. Érthetetlen, hogy a mágikus szuperhőscsapatot éppen a saját filmjükben mellőzik – és egyúttal nagyon sajnálatos is, mert a Justice League Dark egy egészen szórakoztató DC-alkotás volt, és megérdemelt volna egy tisztességes folytatást.
Ami a Sötét Igazság Ligáját gyakorlatilag egy személyben képviselő Constantine-t illeti, ő legalább ezúttal is hozza a formáját.
A karakter szerepében ezúttal is brillírozó Matt Ryan megszokott flegma beszólásai azonban pusztán csak arra elegendőek, hogy néhány jelenetet egészen élvezhetővé tegyenek, a piás mágus nem tudja egyedül elvinni a hátán ezt a filmet.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
