Film

Itt a Végjáték rövid rajzfilmváltozata a Marvel riválisától!

Hét évvel ezelőtt, 2013-ban kezdte el építgetni a Warner szuperhősrajzfilmes univerzumát, a DC Animated Movie Universe-t, amelynek részeként 2017-ben megjelent a Justice League Dark, a főszerepben John Constantine-nel és különc csapatával. Most ennek folytatásával, az Apokolips Warral tettek pontot az összesen 15 filmen átívelő történet végére.

A rajzfilm története a Marvel-féle Bosszúállók: Végjáték sztorijára hajaz – tulajdonképpen nyugodtan be is helyettesíthetnénk a szereplők neveit a nagy rivális képregénykiadó karaktereivel. A világokat leigázó Thanos Darkseid a Földet is fenyegeti, és Amerika Kapitány Superman csatába vezeti ellene a bolygó legnagyobb hőseit. Elsőre még nem sikerül felülkerekedni a gonosztevőn, éppen ezért a túlélők mindent feltesznek egy második, elkeseredett támadásra, csakhogy ehhez szüksége van a korábbi bukásuk miatt őt hibáztató Tony Starkra Constantine-ra is.

Rengeteg probléma van az Apokolips Warral, de a legnagyobb az, hogy másfél óra alatt darál le egy olyan sztorit, amilyet a Russo testvérek 3 órában meséltek el. Az eredmény pedig ennek megfelelően kiábrándító, hiszen sem a karakterdrámákra, sem az akcióra nincs elég idő.

Amellett, hogy egy nagy vereséget is fel kell dolgozniuk, a főhősök közül többen is valamilyen számukra új és nehezen elviselhető helyzetbe kerülnek. Van, akit a bűntudat gyötör a korábbi tettei miatt, míg másokat a tehetetlenség – megvolt tehát az alap, hogy egész érdekes sztoriszálai legyenek a filmnek. Sajnos azonban semmit nem láthatunk a karakterek vívódásából, belső konfliktusaiból, így minden döntésük teljesen randomnak tűnik, a hozzáállásukban beálló változások pedig megalapozatlan fordulatoknak érződnek.

De úgy általában is összecsapott a cselekmény, és annyira gyorsan pörög, hogy minden akadállyal percek alatt megküzdenek a hősök, ami időnként szinte már komikus jelleget ölt, feszültség pedig egyáltalán nincs az egészben. (Pedig lett volna ebben a sztoriban potenciál, és még azt is el kell ismerni, hogy ha már az alapfelállás annyira hasonlít is a Végjátékéra, azért arra láthatóan figyeltek, hogy ne egy az egyben ugyanaz legyen az egész.) Sajnos a csatajeleneteket is elég pikk-pakk lerendezik minden esetben, pedig ezek azért legalább részben kárpótolhatnák a nézőt az elnagyolt sztoriét.

Elég szomorú, hogy éppen egy ilyen gyenge darab zár le egy egész filmes univerzumot. Ráadásul az Apokolips War még folytatásként is csalódást okoz, mert bár elvileg a Justice League Dark második része lenne, annak karaktereit kettő kivételével teljesen háttérbe szorítja vagy egyenesen elfelejti.

Vagyis ebből a filmből konkrétan éppen az a csapat hiányzik, amelyik a címében szerepel. Mintha egy Bosszúállók-folytatásban csak Amerika Kapitány kapna szerepet, a többiek legfeljebb másodpercekre tűnnének fel. Érthetetlen, hogy a mágikus szuperhőscsapatot éppen a saját filmjükben mellőzik – és egyúttal nagyon sajnálatos is, mert a Justice League Dark egy egészen szórakoztató DC-alkotás volt, és megérdemelt volna egy tisztességes folytatást.

Ami a Sötét Igazság Ligáját gyakorlatilag egy személyben képviselő Constantine-t illeti, ő legalább ezúttal is hozza a formáját.

A karakter szerepében ezúttal is brillírozó Matt Ryan megszokott flegma beszólásai azonban pusztán csak arra elegendőek, hogy néhány jelenetet egészen élvezhetővé tegyenek, a piás mágus nem tudja egyedül elvinni a hátán ezt a filmet.

4 /10 raptor

Justice League Dark: Apokolips War

Justice League Dark: Apokolips War

animációs
Játékidő: 90 perc
Premier: 2020. május 5.
Rendező: Matt Peters, Christina Sotta

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.