Játékosok milliói bojkottálták a Blizzardot, amely kényesen érinti a stúdiót, elvégre a hétvégén ment le a BlizzCon, ahol a rajongókat újdonságokkal és meglepetésekkel szerette volna visszacsábítani a cég. Viszont ennek mi köze Kínához és Hongkonghoz, és hogyan szivárgott át egy régió függetlenségi törekvése a videojáték-iparba?
Ez a sokoldalúság és sokszínűség egyfajta vállalati ethosza a Blizzardnak, amely kaliforniai épülete előtt egy hatalmas ork szobor látható. A világsikert elhozó WarCraftot szimbolizáló bronzóriás talapzatán a cég online is olvasható nyolc központi alapelve található: ezek közül a „gondolkodjunk globálisan” és a „minden hang számít” pontokat az ott dolgozók most tüntetőleg lefedték a hongkongi tüntetések kapcsán kialakult botrány miatt. Ahhoz, hogy megértsük, mi köze a világ egyik legnépszerűbb játékfejlesztőjének egy politikai válsághoz, globálisan kell szemlélnünk az elmúlt hetek történéseit.
A kommunista Kína ma egyik határozott ellenpólusa a demokratikus országoknak. A nagyhatalom kikerülhetetlen gazdasági tényező és óriás, amely bizonyos ügyekben hajthatatlan. Totalitárius szigora a kezdeti évekhez képest enyhült, ironikus módon épp a rendszer által megvetendő kapitalizmus bizonyos elemeinek beengedésével, és a nyitással érte el gazdasági sikereit. Kínának mára óriási piaca van, a legtöbb cég pedig azon van, hogy az ország feltételeinek eleget téve eljuttassa termékeit a profit világába. Ez sokszor cenzúrát jelent, vagy bizonyos módosításokat, amely intézkedéseket a kiadók szükséges áldozatként fognak fel. Elvégre ma, amikor az óriási bevételek után a cél tovább növelni a profitokat a végtelenségig, el- és kikerülhetetlen egy olyan piac, mint Kína.
A történet megértéséhez fontos tisztázni az „egy ország, két rendszer” elvet is, amely Kína alaptézise a hatáskörébe tartozó területekkel szemben is. Ennek értelmében a sokáig angol gyarmatként fennálló Hongkong ugyanúgy Kína része, mint bármely más tartomány, de a nagyhatalom lehetővé teszi, hogy saját kormányzati, jogi és gazdasági rendszerei legyenek. Ez a „félfüggetlenség” többször is szült már feszültséget az „anyaország” vezetői, és a helyi, demokráciapárti aktivisták és politikusok között, de az utolsó csepp a pohárban egy olyan törvényjavaslat volt, amely lehetővé tenné, hogy Hongkongból bárkit – legyen lakos vagy külföldi – deportálhassanak bármely országba, függetlenül attól, hogy van-e kiadatási egyezményük. Ebbe beletartozik Kína is, a javaslat propagálása mögött pedig egyértelműen a pekingi fejesek álltak. Ez pedig egy hatalmas, egyre durvábbá és elkeserítőbbé váló tüntetéssorozathoz vezetett, amelynek köszönhetően a területen a világ szeme.

A videojátékos világ pedig a felsorolt témák és történések közepette csöppent bele az eseményekbe, amikor egy október eleji, – mellesleg szintén különös helyzetben lévő – Tajvanban megrendezett Hearthstone-bajnokság közvetítése után, egy interjú során a Hongkongban élő Blitzchung, egy profi játékos, gázmaszkban kiáltotta a tüntetők egyik jeligéjét. A közvetítés nem sokkal ezután megszakadt, a Blizzard pedig bejelentette, hogy a játékost kizárták a bajnokságból, elvették tőle addigi jutalmát, ami körülbelül egy millió forintnak felel meg, és elzárták egy évig más bajnokságoktól is. Sőt, a cég felmondta a szerződését az interjút készítő két streamelővel is, mivel valószínűleg úgy vélték, hogy ők biztatták arra, hogy kifejtse nézeteit, hiába hajoltak ki a képből az ominózus jelige elhangzásakor.
A Blizzard hivatalos indoklásában szerepelt, hogy a bajnokság szabályzata szerint a játékosok nem tehetnek semmi olyat, amely rossz hírnevet hozna rájuk, sértene embercsoportokat, vagy károsítaná a cég imidzsét. A videojátékos közösség azonban ennél egyszerűbb indokot vélt felfedezni: a pénzt. A kínai kormány például az amerikai nemzeti kosárlabda-szövetséget (NBA) is cenzúrázta, miután egy csapat menedzsere Hongkong támogatásáról tweetelt, így előfordulhat, hogy a Blizzard nem akart erre a sorsra jutni. (Az NBA egyébként elhatárolódott a tweetelő álláspontjától.) A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kínai tech-óriás Tencent részben a Blizzard tulajdonosa, így a vállalat is nyomást gyakorolhatott a stúdióra.
Blitzchung kitiltása óriási port kavart, majd rajongók, alkalmazottak és profi játékosok egyaránt a Blizzard bojkottálására hívták fel a világot. Az események amerikai törvényhozók figyelmét is felkeltették, egy szenátor pedig a helyzetet jól összegezve fogalmazta meg, hogy „egy amerikai vállalatnak sem szabadna a szabadságra való felhívást cenzúráznia egy kis gyors lóvéért”. Ugyanis minden jel arra mutat, hogy a Blizzard és/vagy annak anyacége, illetve tulajdonosi rétege a legjobban attól fél, hogy ha egyáltalán halvány gyanúja felmerül annak, hogy mint cég képvisel a kínai vezetéssel szemben álló elveket, akkor egy hatalmas, 36,5 milliárd dollárt érő piaci régióból zárja ki magát. Becslések szerint Ázsia 12 százalékát teszi ki a Blizzardot birtokló Activision bevételének, ami körülbelül 800 millió dollárnak felel meg; ennek kétharmada pedig Kínából érkezik. Látványosan hatalmas összeg ez, de az is nyilvánvaló, hogy lehetne növelni. Hasonló a helyzet a Kínában három milliárd dollárt termelő Apple-lel, amely nyilatkozatait szinte sosem kell az ország viszonylatában értelmezni , ugyanis hiába állnak ki a demokrácia és a szabadság értékei mellett a világ többi részén, az ázsiai országban egyszerűen figyelmen kívül hagyja a cég saját megnyilvánulásait. Pont emiatt keveredhetett az Apple hasonló botrányba, amikor törölte azt az alkalmazást, amellyel a hongkongi tüntetők a rendőrök pozícióját követhették nyomon. Természetesen a keresőóriás Google is végigjárta ezt az utat, amikor kiszivárgott, hogy speciális, az állami cenzúrát beépítő keresőmotoron szorgoskodik Kínának.
A Blizzard visszaadta Blitzchungnak a nyereményét, és hat hónapra redukálta a kitiltást, amely ragtapasznak tűnik csupán, elvégre állást nem volt hajlandó foglalni. A Blizzard elnöke, J. Allen Brack egy közleményben fejtette ki a hearthstone-os incidens után pár nappal, hogy az ügyet felülvizsgálva arra jutottak, hogy a retorzió mértéke nem volt arányos, bár továbbra is aggasztja, hogy a játék helyett a politikáról szólt az esemény. Ez egy nagyon fontos megnyilvánulás, Kínától függetlenül: míg a zene- és a filmipar egybefonódik a politikai megnyilvánulással, mind az alkotók és résztvevők, mind maguk a művek szintjén, addig a videojátékos és techcégek esetében a készítők – pontosabban az igazgatók és részvényesek – ódzkodnak ettől. Hiába van tele állásfoglalással egy videojáték, gyakran úgy állítják be, hogy ez nem egy tudatos döntés, és hogy „a játék az játék”.

Az egész jelenség azonban pont a videojátékok politikai jellegére, illetve politikai eszközzé alakulására világít rá. A videojátékok és esportok világa egyre csak tágul, és rengetegféle ember vesz részt bennük, ami egyfajta platformot is teremt arra, hogy kiálljanak ügyek mellett. A játékos közösségek, illetve az azokból kiemelkedő, maguk köré rajongók százezreit gyűjtő esportolók és streamelek óriási véleményformáló erővel bírnak. Hatásuk pedig teljesen független lehet attól, hogy maga a játék foglalkozik-e politikai témákkal, vagy „csak” egy virtuális sport. Ennek elfojtása nagyon káros lehet, főleg napjainkban, amikor több helyen is a szólás szabadságának korlátozása fenyegeti az embereket. Viszont az egyébként is óriási pénzeket kaszáló vállalatok olyannyira rettegnek attól, hogy egy adott régióban ne tudják értékesíteni termékeiket, hogy a maguk által megfogalmazott értékekkel és elvekkel is szembemennek.
A Blizzard bojkottjának egyébként számos kreatív módját találták ki azok, akik nem értenek egyet a cég gyakorlatával. Twitteren a BoycottBlizzard hashtag óriási népszerűségre tett szert. Voltak, akik World of Warcraft-előfizetésüket szüntették meg, vagy a cég saját platformján törölték fiókjaikat, mindezt dokumentálva. Negatív felhasználói kritikák árasztották el a Hearthstone-t, a komment szekcióban pedig Hongkong felszabadítása a téma. Az egyik legkreatívabb azonban talán az, hogy Meit, az Overwatch kínai származású karakterét próbálják a szabad Hongkong szimbólumává tenni. Rengeteg mém jelent meg a figuráról ellenállóként, a cél pedig az, hogy emiatt Kína betiltsa a játékot – ami a legfájdalmasabb lenne a Blizzardnak. Ennek egyik alapja, hogy Micimackó is betiltott szimbólum az országban, ugyanis sokan az elnököt, Hszi Csin-pinget parodizálták vele.
Egy biztos: a történések időzítése nem is lehetett volna jobb (vagy rosszabb). Lement ugyanis a hétvégén a BlizzCon, ahol a Blizzard számos újdonságot villantott, miközben tüntetők gyűltek a rendezvényre: szerepelt az Overwatch 2, és látványos előzetesekkel robbant be a World of Warcraft új Shadowlands kiegészítője, valamint a már sokat rebesgetett Diablo IV. A Diablo új fejezete egyébként kényes pont, ugyanis a rajongók jelentős része csalódottan fogadta a Diablo Immortal bejelentését, amely az eredeti epizódok leegyszerűsített verziójaként érkezik majd mobilokra. A cél az, hogy az élmény olyan régiókban is elérhető legyen, ahol az okostelefon a videojátékozás fő platformja: tehát Kína.
A nagy bejelentések előtt azonban J. Allen Brack egy olyan bocsánatkéréssel nyitott, amely se őszinte, se meggyőző nem volt: általánosságban beszélt csak az eseményekről, és konkrétan nem említette sem Blitzchungot, sem a kommentátorokat, egy későbbi interjúban pedig kijelentette, hogy nem oldják fel a játékos tiltását. Bocsánatkérésében úgy fogalmazott, hogy „túl gyorsan hoztak döntést, majd túl lassan reagáltak”, de úgy tűnt, mintha ismét csak gyors ragtapaszt szeretne rábiggyeszteni az ügyre, miközben végighalad a klasszikus vállalati kulcsszavakon.
Most az lesz a nagy feladat, hogy az amerikai vállalatok is képesek legyenek elköteleződni, és kiállni azon értékek mellett, amelyeket hirdetnek. Nem lehet egyszerre liberális titánt játszani és koslatni a profit szaga után, és talán ezek az események, és az, ahogy videojátékos rendezvényüket beárnyékolhatják a valós történések következményei, ráébresztheti őket ennek a kettősségnek az álszentségére.
(Georgiadis Leonidas)