Véget ért a Trónok harca, a finálé pedig épp olyan megosztóra sikeredett, mint a 8. évad egésze. Akik abban reménykedtek, hogy az utolsó rész hozza el a várva várt megváltást, valószínűleg nem elégedettek, de bőségesen akadtak gyönyörű és felemelő pillanatok. Az biztos, hogy még sokáig fogunk beszélni róla, és érdemes elgondolkodnunk, hogy mit vártunk minden idők legnépszerűbb sorozatának lezárásától, és mi az, amit ennek tükrében valóban kaptunk tőle. Spoileres kibeszélő.
A 7. évad 2. részének zárójelenetében egy lángoló hajó fedélzetén Theon szembekerül a Yarát maga előtt túszként szorongató Euronnal, majd az ütközet elől menekülve a tengerbe veti magát. Theon viselkedése nagyszerű leképezése annak, ahogy D.B Weiss és David Benioff a sorozat befejezéséről döntöttek. Miután a cselekményen lólépésben átugrálva beleírták magukat egy olyan végső konfliktusba, ahonnan – a rajongók teljes kiszolgálásától kezdve a totális pusztításig – végtelen meg egy lehetőség kínálkozott a feloldásra és a történet lezárására, ők a minimális ambícióval rendelkező és lehető legbiztonságosabb megoldást választották. Majd csinos kis jutalomfalatba csomagolva a nézők szájába adták. Így a lezárás bizonyos fokig tulajdonképpen kielégítő véget szolgáltatott a rajongóknak és a karakterek nagy részének is, ezért nem tudok és nem is akarok pálcát törni afölött, ha valaki egyáltalán nem ért egyet velem, és örömmel állt fel a utolsó végefőcím után. Azonban ennek a kényelmes döntésnek az oltárán az önazonosság utolsó szikrája is eltűnt a sorozatból.
A Trónok harca egyedülálló sikerét főként a jól bejáratott toposzok ismétlődő és igen elegáns destrukciójának köszönhette, végül azonban saját mitológiáját is a földig rombolta.
De ne szaladjunk ennyire előre, mert a Vastrón címre keresztelt finálé első fele még bőven szolgáltatott okot a bizakodásra
A fináléra a sorozat legnagyobb fegyverténye kétségkívül Peter Dinklage maradt, aki két évadnyi sanyarú nélkülözés után végre ismét elég teret kapott, hogy igazán játszhasson. Ezt pedig maradéktalanul ki is használta: egymagában sikerült olyan nyomasztó feszültséget generálnia, amihez előzőleg egy városnyi menekülő civil és egy őrjöngve tüzet okádó sárkány tudott. Szavak nélkül is érezzük, ahogy Tyrion Királyvár romjai és szénné égett lakói között bolyongva a kétségbeesés egyre mélyebb bugyraiba zuhan, majd testvérei haláláról bizonyosságot szerezve egyre jobban eluralkodik rajta a düh, hogy végül kőkemény kiállással mondjon ítéletet katonái gyűrűjében győzelmét ünneplő Daenerys felett. Ez a szekvencia a Trónok harca legszebb pillanatait idézte meg, és újra bebizonyította, hogy a sorozat akkor volt igazán elemében, amikor a gigászi jelenetek helyett jól kidolgozott karakterpillanatokra koncentrált.
Persze a segítő jelvényének eldobásával az Ördögfióka önként tett egy hatalmas lépést a sárkánytűz felé, de ugyanezzel sikerült Jont is döntéshelyzetbe kényszerítenie. Havas egyedül maradt, egyedül az ő kezében van a Hét Királyság sorsa, így kénytelen belátni, hogy eskü ide vagy oda, Dany nem folytathatja ámokfutását. Ehhez meg is kapja a kellő megerősítést Tyriontól és Aryától, ráadásul maga is tanúja lehet a Sárkányok Anyja hadüzenetének hazája ellen. De azért lássuk be, egyikre sem lett volna igazán szükség, ha az előző részek rohanásában szántak volna elég időt a kibontakozott konfliktus rendes megalapozására. Ennek hiányában viszont meg kell elégednünk azzal, hogy az utolsó Lannister más szemszögbe helyezi nekünk a lány eddigi bosszúit – ami egészen meggyőző, de inkább egy okos politikai húzás, mint elfogadható érvelés – és Daenerys naiv kislány és őrült zsarnok furcsa keverékeként mesél terveiről.
A királynő viselkedése ismét bántóan szélsőségesnek tűnik, ráadásul teljesen elhagytuk az ő nézőpontját, így csak a többiek szemszögéből tapasztaljuk átalakulását. Ez megint csak egy nagyon egyszerű és lusta megoldás, hisz nehéz lenne az ő oldalról magyarázni tetteit, így viszont egyszerűen csak az őrület számlájára írható hirtelen személyiségváltozása.
Ezzel szemben Havas Jon történetének lezárásával kifejezetten elégedett vagyok. Talán egész pályafutásának legőszintébb pillanata volt, ahogy végleg összetört Tyrion cellájában, miközben még mindig olyan nonszensz érvekbe próbált kapaszkodni, hogy szerelme népirtása érthető reakció, miután látta sárkánya és legjobb barátnője kivégzését. Abszolút el tudom fogadni, hogy az eddig véghezvitt hőstettei mellett még mindig túl naiv és kissé ostoba ahhoz, hogy megértse, hogy kell játszani ezt a játékot. Végül pedig visszakerül az Éjjeli őrségbe, ahol igazán önmaga lehet. Az ő felemelkedése és bukása sokkal jobban illeszkedik a Trónok harca világának dinamikájába, mint bármely más szereplő sorsa a záróepizódban. És ha valahogy el tudjuk engedni az ide vezető utat, az epizód önmagában kifejezetten szépen vezette le a két szerelmes drámáját. Dany halála igazán szívbemarkolóra sikerült, persze egy kis kémia a két színész között még intenzívebbé tehette volna az élményt.Amikor azonban már úgy érezhettük, hogy minden adott a méltó befejezéshez, ismét felvettük az előző epizódokra jellemző rohanó, felületes tempót.
Valószínűleg a sorozat legdrámaibb pillanatának szánták, de végül egészen komikus hatást értek el Drogon trónolvasztásával. A sárkány viselkedésével egyedül azt sikerült bizonyítaniuk, hogy a kilenc éve hadban álló szereplők közül még mindig ő az egyetlen, aki érti, mi okozza a valódi problémát. El se hiszem, hogy bárki komolyan gondolta, hogy egy eddig szimplán agresszív állat most pontosan látja, hogy nem Jon, hanem a trón okozta anyja vesztét, majd holttestét finoman felkapva elrepül a messzeségbe. Innentől kezdve minden megoldás félig átgondolt ötletek halmazára épült, és sokkal fontosabbá vált, hogy egy bizonyos pontban végződjenek, minthogy addig logikus történetvezetéssel érjenek el.
A királyválasztó bizottság összeül, és kikiáltják Brant Westeros első választott uralkodójának, hogy így kiegyezzenek a Makulátlan sereggel. Ennek a tárgyalásnak azonban abszolút semmi alapja. A Hét Királyság megmaradt és új nagyurai azért ülnek le tárgyalni Szürke Féreggel, mert fogva tartják Jont. De mik Szürke Féreg követelései? Mit akarnak elérni a Makulátlanok, ha ahogy kiegyeznek, vissza is hajóznak Essosra? Miért számít a szövetségnek annyira Jon, hogy hajlandóak tárgyalni, ha még csak fel sem merül, hogy Jon a jogos trónörökös és őt válasszák uralkodónak? Tényleg semmi következménye nem lett annak, hogy kiderült a származása?
Ennél is súlyosabb kérdéseket vet fel Bran megválasztása. Sansa igazán kiérdemelte, hogy a független Észak királynője legyen, de a többi nemesnek miért felel meg, hogy a hat megmaradt királyságot is egy északi vezesse? Dorne anno fellázadt a Targaryenekkel szemben és a mai napig csak félig, hercegségként része a királyságnak. Tényleg csak úgy elfogadják Észak függetlenedését, mikor maguk több száz évig küzdöttek ezért? De ami rajongóként a talán a legfontosabb, hogy miből gondolja bárki is, hogy Bran jó uralkodó lesz? Ez a megoldás arra alapoz, hogy a világ most már új, jobb hellyé válik, miközben egészen idáig azzal fenyegetett, hogy csak a legélelmesebb, legrafkósabb nyerheti meg a harcot. Bran pedig a szöges ellentéte annak a képnek, amit Westeros méltó uralkodójáról kialakítottunk.
Így újra elérkeztünk a sorozat befejezésének legégetőbb problémájához. A lezáró képsorok, az új tanács összeülése, de főleg a fiatal Starkok búcsúja remek keretet adtak a sorozatnak. Megható, összeszedett és valóban kielégítő, kedvenc karaktereink a helyükre kerültek, a búcsúhoz valóban nem kívánhattunk volna szebb képsorokat. Azonban lehet, hogy a karakterek megkapták útjuk méltó lezárását, a sorozat viszont nem. Mert a Trónok harca soha nem erről szólt. Nem a tündérmeséről, nem a jó végső győzelméről a rossz felett. Ezt a sorozatot pont azért szerettük, mert pofátlanul mert szürke lenni, bántani és kínozni a nézőit, mert a végletekig ragaszkodni a földhöz ragadt történetvezetéshez bátran feláldozva ezért bárkit.
De ha a történetünket nyolc éven át arra építjük, hogy ebben a világban a jó nem nyeri el méltó jutalmát anélkül, hogy bemocskolja kezét, hogy lehet mégis ez a megoldás?
Végső soron a sorozat fináléjának legmegdöbbentőbb tanulsága, hogy a készítők vagy feláldozták a népszerűség oltárán, vagy útközben valahogy elfelejtették, vagy lehet, hogy soha nem is értették igazán, hogy miről szól ez a játék, amit Trónok harcának neveznek.
Tartsatok velünk 19:00 órától a Roboraptor Facebook oldalán, vagy élőben az Attention-ben, mert Westerosból jelentjük című műsorunk utolsó részében, meghívott vendégeinkkel élőben beszéljük ki még alaposabban a végső epizódot!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.