Meghódítjuk a Naprendszert, mielőtt visszasüllyedünk a kőkorszakba

Amikor 2015-ben bemutatkozott az első évad, még nem igazán sejthettük, hogy mostanra a The Expanse a legjobb jelenleg futó sorozatok közé emelkedik. Talán a készítők is tudták, hogy szükség van egy bevezető, a nézőket felkészítő nyitószezonra, amely megmutatta, miként fest az emberiség, miután kolonizálta a Marsot, és benépesítette az aszteroidaövet is. Ám a második évad már feljebb tornázta a téteket. Hirtelen feltűnt, hogy az űrbéli sci-fi zsánerének újabb mérföldkövével van dolgunk. A bolygóközi krimiből kiinduló, majd a csillagközi hidegháborús helyzettel és egy földönkívüli eredetű biológiai fegyverrel is foglalkozó történet epizódról epizódra válik egyre grandiózusabbá. Különösen most, a harmadik felvonásban.

A konspirátor Sadavir Errinwright (Shawn Doyle) mesterkedésének következtében a Föld és a Mars között kialakult, pattanásig feszült ellentét kezelhetetlenné válik. Kitör a háború. Avasarala államtitkár asszony (Shohreh Aghdashloo) túlságosan messze van a Földtől, ráadásul a marsi tengerészgyalogos Bobbie Draperrel (Frankie Adams) életveszélyes helyzetbe kerülnek. Így hiába rendelkezik bizonyítékkal, amely egyből lebuktatná Errinwright és a titokzatos idegen anyag, a protomolekula segítségével gyilkos hibridkatonákat létrehozó Jules-Pierre Mao (François Chau) illegális tevékenységét és árulását, üzenetét nem tudja továbbítani. Eközben a Rocinante sokat látott legénysége, a megcsömörlés határán táncoló James Holden (Steven Strait) vezetésével hátat fordít az elharapódzó konfliktusnak. Elhatározzák, hogy megmentik új társuk és barátjuk, Prax Meng (Terry Chen) kislányát, akit Mao és társai a hibridkísérletek alanyaként tartanak fogva.

A nukleáris háborút az űrben vívjuk, pedig nem vagyunk felkészülve rá. A második évad vezérfonala a Föld és a Mars között kibontakozó hidegháborús feszültséget prezentálta, ám a pohár most betelik, az összeesküvések célt érnek, a hadüzenet megszületik. A harmadik szezon szüntelenül épülő feszültséggel, szinte már pánikszerű félelmet generálva regél az emberiség fiktív, de maróan hiteles jövőképének nagy fegyveres összetűzéséről. Hiába kolonizálta a Marsot, és fejlesztett modern űrhajókat, amelyeket atomfegyverekkel szerelt fel, fajunk nem lett kevésbé ostobább vagy felelőtlenebb. A nagy elmék találmányait elkapkodott döntéseket hozó vezetők állítják a rossz ügy szolgálatába, és amikor az okozott kár ténye tudatosul, már régen késő. Az évad egyik legmegrázóbb jelenetében a földi hadviselés irányítóközpontjában álló rangos politikusok és katonatisztek megdermedt arccal, rettegéstől üvegessé vált tekintettel bámulják a hologramkivetítőt, amely a megmásíthatatlan, kegyetlen valóságot tárja eléjük.

A The Expanse harmadik évada jól elkülöníthetően két részre osztja a cselekményt, a szezon felénél bekövetkező váltópont pedig a sorozat teljes történetében is új szakaszt indít útjára.

Az első etapban a Föld és a Mars között két és fél évad óta formálódó ellenségeskedés, majd a háborús helyzet játssza a főszerepet, miközben mellékágon a korábbiakhoz hasonlóan folyamatosan jelen van az idegen eredetű biológiai fegyverek témaköre. A széria kihozza a maximumot kezdeti főszálából. Összetör, megríkat, lenyűgöz és elborzaszt. Ám pontosan tudja, hogy mikor kell átcsoportosítani az erőforrásokat. Az évad második felébe átlépve előtérbe kerül a földönkívüli életet és az univerzum történelmét feszegető vonulat, a társadalmi ellentétek pedig másodlagossá, de nagyon fontos keretté válnak.

Vérbe borulnak a csillagok, és teret nyer a káosz. Ám közben a Naprendszer egy eldugottabb szegletében a protomolekula tesztelése és a hibridprogram alakulása egy talán még súlyosabb fenyegetést helyez kilátásba. Az ember már megint azzal szórakozik, amivel nem lenne szabad. Meggondolatlan kisgyerekként édesapja, az Univerzum eszközeivel akar játszani, és primitív agyával képtelen felfogni tetteinek súlyát. A protomolekulát már eddig is a földönkívüli élet egyik legérdekesebb, legegyedibb elképzeléseként tarthattuk számon, ám ebben a szezonban a készítők túllépnek a hibridkatonák által képezett értelmezési kereten. A titokzatos részletek összeállnak, de persze csak azért, hogy még nagyobb titkoknak adják át a helyüket. Mert valami grandiózus zajlik a világűrben. Egy folyamat, amely korokon és galaxisokon egyaránt átível.

Mindeközben megváltoznak az emberi viszonyok a Rocinante fedélzetén, és azon kívül is.

James Holden, akit legnagyobb eséllyel nevezhetünk a sorozat főhősének, esendőbb, emberibb és lelkileg jóval gyengébb, mint ahogy azt az űrhajók kapitányaitól megszokhattuk. Pont ezért képes igencsak nagyfokú szimpátiát kiváltani belőlünk. Az évad elején ráadásul még a saját társai között kialakuló konfliktusokkal és súlyos véleménybeli ellentétekkel is meg kell küzdenie. Hősiesség és politikai kötelesség, becsület és kényszer, az idegen milliárdok és a közel álló néhány élete kerül szembe egymással. Izzasztó döntések és erőteljes karakterdrámák alakítják a cselekményt, amelyben a szereplők mélyebb rétege bontakozik ki. Különösen igaz ez az eddig marcona izomlegényként számon tartott Amosra (Wes Chatham), akinél jobban talán senki sem működik az évad során.

A jól ismert főszereplőkön kívül érdekes új karakterek is feltűnnek. Rajtuk keresztül a sorozat olyan területekre reflektál hitelesen, amelyek térnyerésére nem is igazán számítottunk. A háború kitörésekor Anna Volovodov (Elizabeth Mitchell) érkezik a földi miniszter segítségére, hogy kimagasló szövegalkotási képességével és beszédírói tapasztalatával segítse a konfliktus rendezését. A kommunikáció a néppel, a hadviselőkkel és az ellenféllel a fegyveres konfliktusok egyik legfontosabb tényezője. A The Expanse ezen vonal behozatalával is bizonyítja intelligenciáját. Ráadásul Anna nem csak kiváló beszédek írója, hanem egyben tiszteletes is, így általa a vallás és Isten tényezőjét is sikerül beemelni az összképbe.

A szezon második felében a frusztráltsággal küzdő, bosszúra szomjas Clarissa Mao (Nadine Nicole), a cselekményt kezdetben beindító Julie Mao testvére új szintű, váratlan és meghökkentő brutalitást hoz a produkcióba. De a The Expanse-nek még ez is kegyetlenül jól áll. Ha mindez nem lenne elég, szintén a történet második szakaszában feltűnik az összeégett nyakú Klaes Ashford (David Stratharin), aki az aszteroidaöv marginális helyzetű, ennélfogva dühös társadalmának cinizmusát testesíti meg laza stílusban.

Fontos is, hogy talpraesett karakterek nézzenek szembe az ismert világ árnyékba boruló szegleteivel és az idegen távlatok vaksötétjével. Mert a bolygóközi atomháború, a hibrideket fejlesztő Caliban Project és az emberiségen túlnyúló jelentőséggel bíró idegen technológia versenyt futnak azért, hogy kibillentsék fajunkat ingatag egyensúlyából. Az egyetlen nagyon apró zavaró tényező továbbra is az, hogy a politikai, a háborús és földönkívüli konfliktusok mellett szinte egyáltalán nem esik szó a kolonizáció korának kisemberéről, az egyén mindennapi életéről.

Ám az összkép lenyűgöző. A The Expanse harmadik évada új lehetőségek tucatjai előtt nyitja meg a kaput. A tudományos fantáziák és az emberi lélektan mély feldolgozásával a sorozat szépen lassan olyan meghatározó sci-fi címek közé emelkedik, mint a Solaris, a Neon Genesis Evangelion vagy a Csillagok között. Én meg közben már el is kezdtem faragni a szobrot Jeff Bezosnak, az Amazon-vezérnek, aki bejelentette, hogy a szériát eredetileg sugárzó SyFy csatorna töketlenkedéseinek dacára Holdenék története folytatódhat. Ha minden így megy tovább, elképzelni sem tudjuk, hogy mi vár ránk az Amazon által jövőre szállítandó negyedik szezonban.