Alkalmunk nyílt, hogy próbára tegyük magunkat az Escape Zone legújabb szabadulószobájában, és végül sikeresen teljesítettük a küldetést: R2D2 segítségével kicsempésztük a Halálcsillag terveit az űrállomásról. Mind az alaptörténet, a szoba berendezése, a technikai megoldások és a játékmenet egyaránt hozzájárultak, hogy nagyszerűen érezzük magunkat. Spoilermentes ajánlónk következik.
Mára ez gyökeresen megváltozott: először is a szobákból való kijutáshoz elsősorban nincs szükség rá, hogy szétszedjük az egész berendezést, nem kell folyton szekrények mélyén turkálni és minden bútor mögé benézni. Az Escape Zone Star Wars-szobájában például összesen két darab (high-tech) lakatot találunk csak, ajtók helyett lézerkapukat hatástalanítva kell továbbjutnunk, hogy a központi számítógépről adatot csempésszünk egy életnagyságú R2-D2 segítségével. Hiszen mi máshoz illene a legjobban a futurisztikus hangulat, mint a Star Warshoz, így aztán rejtvények nagy részének megoldásához is valamilyen digitális eszköz használata szükséges.
A díszlet pedig egyszerre funkcionális és dekoratív is: a szoba berendezésében minden egyes tárgynak megvan a maga szerepe a játék során, belépve például rögtön az alábbi képen látható praetoriánus őrrel találjuk magunkat szemben, és nem titok, hogy ő sem csak hangulat kedvéért áll ott. Ugyanígy a filmek rengeteg részlete megjelenik a feladványok dizájnjában a bolygóktól kezdve az egyes frakció szimbólumaiig, és a tematikához 100%-osan illeszkedő (és nem mellesleg nagyon menő) feladványokat is sikerült kitalálni hozzájuk. Ráadásul az egész belső tér kialakítása rendkívül esztétikus, és extra fények, hangeffektek, sőt még egy füstgép is segít abban, hogy jobban beleéljük magunkat a Star Wars világába.
Ez a másik előnye a „műfaj” fejlődésének, hogy megjelentek a tematikus szobák, illetve a témákkal együtt az alapsztorival rendelkező játékok, akár még szerepjátékkal is kiegészítve. Így ezek az „élő társasjátékok” már teljesen más élményt nyújtanak, mint kőkorszaki elődjeik a nagymama-bútorokkal és végtelen számú lakatjaikkal. Egy-két ponton alaposan meg is lepett minket a játék, hiszen így még az átlag szabadulószobához képest is a „dobozon kívül” kellett gondolkodnunk.
Egyáltalán nem parasztvakításként van tehát rácsapva a Star Wars-logó a szobára, hanem az élmény valóban túlnő a rejtvényfejtésen és zárnyitogatáson. Persze a kánon részévé nem fogja tenni a Lucasfilm a szabadulás kerettörténetét, de az egyértelműen látszik a szobán, a filmek stílusára és eseményeire tekintettel válogatták össze a rejtvényeket, így egy rajongónak sem kell félnie attól, hogy erőszakot tettek a Star Wars világán egy-egy fejtörő kedvéért. Ez a szoba mintapéldája az újgenerációs szabaduló játékoknak, az összeállítók mindenféle technikai trükköt, és látványelemet is bevetettek, csakis a mi szórakoztatásunk érdekében. Szuper munkát végeztek!
Ajánljuk minden geeknek, aki alternatív szórakozásra vágyik, esetleg ráhangolódna a Solo-filmre, vagy egyébként is szereti a szabaduló szobákat és új kihívásra vágyik!