Ugyan a naptárat már 2018-asra cseréltük, nem kell még sietni annyira az évváltással. Már csak azért sem, mert jól tudjuk, hogy a január (geek)filmek terén is az uborkaszezonok uborkaszezonja, ám szerencsére 2017-ben rengeteg remek filmmel gazdagodtunk, amik közül sok sajnos nem kapta meg az őt megillető elismerést/ismertséget. Épp ezért gondoltuk, hogy így év elején, amikor úgy sincsen jobb dolgunk érdemes lenne elővenni az elmúlt esztendő olyan érdekesebb filmalkotásait, amelyek kissé elvesztek a megszámlálhatatlan blockbuster és szuperhősfilm forgatagában (mondjuk mert sajnálatos módon be sem mutatták őket errefelé). Cikksorozatunk első részében pedig engedünk a geek szféra sötét oldalának csábításának. Szóval lesz itt minden, amitől összefut a vér a szánkba: kannibálok, autós mészárlások, macsó férfiak, szexualitást fegyverként használó nők és egy kis irodai deathmatch.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
5. Death Race 2050
A remake-ek és feldolgozások korából természetesen a B-filmek cézára, az öreg Roger Corman sem maradhatott ki. Így idén elkészítette a kultikus remekműve, a Halálos futam 2000 új változatát. Noha az egyre valószerűbbnek látszó jövőbeli Amerika vérgőzös roncsderbijét (10 pont a felnőtt, 50 pont a nyugdíjas elgázolása!) felelevenítő film állítólag folytatása az eredetinek, valójában sokkal inkább egy remakeről van szó. G.J. Echternkamp rendező filmje persze nem olyan autentikus és újszerű, mint elődje, de méltó tisztelgésen túl, önmagában is egy egészen szórakoztató (igazi)trash élmény. A Death Race 2050 nem egy manapság oly divatos, direkt-trash, a saját bénaságára ironizálva kikacsingató hommage (mint, amilyen a Kung Fury vagy a Grindhouse-projekt voltak) és nem is egy trash esztétikát használó, de legitim jó film (mint a Turbo Kid), hanem egy ízig-vérig, a szó legnemesebb értelmében vett Trash. Echternkamp ugyanis nem azáltal tiszteleg a legendás kultfilm előtt, hogy folyamatos utalásokat tesz rá, hanem, hogy (leszámítva a digitális kamerát és a néhol felbukkanó CGI-t) pont úgy és olyannak készítette el a filmjét, mint, ha nem bő negyven, hanem pusztán öt év telt volna csak el az eredeti elkészülte óta. Ellentétben az Asylum stúdió „filmjeivel”, amelyek esetében a hangzatos cím, egy sekélyes/közhelyes/humortalan és unalmas fércművet takar, a Death Race 2050 pontosan azt is nyújtja, amit ígér. Egy eszetlen, féktelen, kiszámíthatatlan, nagyon színes és minden téren túltolt őrület orgia ez. Pont olyan, amilyennek egy jó trashfilmnek lennie kell. Persze olyannyira mégis csak egy tudatos trash alkotástól van szó, hogy Echternkamp filmje szándékoltan sokkal röhejesebb, parodisztikusabb és elborultabb, mint az eredeti. Nyilván emiatt a trash volta (a néhol dinamikátlan dramaturgia vagy a ripacskodásra hajlamos színészek) miatt lesz a többségnek inkább fárasztó, de a műkedvelők bizonyára megtalálják vele a számításukat. Túlzóan szatirikus társadalomkritikájával, meglepően érdekes karaktereivel (nem nagy dicséret, de Manu Bennett simán jobb Frankenstein, mint Carradine volt), alacsony költségvetésű, de valós díszletekkel és kelékkel leforgatott akcióival és komolyan vehetetlenül sok kiömlő belével a Death Race 2050 újfent bizonyítja, hogy a low-budget/trashfilmezés királya még mindig Roger Corman.
Jól hangzik, de mégis hol tudom megnézni? iTunes (magyar szinkronnal és felirattal!)
4. Better Watch Out
Nem kertelek: a Better Watch Out simán a leggonoszabb, legcinikusabb és legbrutálisabb karácsonyi horror film az eredeti Fekete karácsony óta. Ugyan Zack Kahn és Chris Peckover a Reszkessetek, betörők! filmekre írt morbid variációja egészen ismerősen nyit (főleg, ha az ember már látta a szintén idei és ajánlott The Babysittert), ám nemsokára egy olyan váratlan fordulattal veri fejbe a bejgli komában vegetáló nézőt, amelyet (mainstream-amerikai) horror filmben még nem igazán láthatunk. Épp ezért nem is akarok róla sokat mondani azon kívül, hogy a horror rajongóknak kifejezetten ajánlott ez a friss, remekül rendezett, kivételes gyerekszínészeket szerepeltető és homokszáraz, éjfekete humorral felvértezett slasher gyöngyszem. KRITIKÁNK
HIRDETÉS
Jól hangzik, de mégis hol tudom megnézni? iTunes
3. Mayhem
Joe Lynch: ezt a nevet nyugodtan írjátok fel a rendezőfigyelő naplótokba, ugyanis korunk egyik legszimpatikusabb és legalulértékeltebb műfaji (egyelőre) B-filmes rendezőjéről van szó. Már rendezői debütálása a Halálos kitérő 2 is sokkal szórakoztatóbb, stílusosabb (és társadalomkritikusabb) volt, mint arra bárki is számíthatott volna. Idei rendezése pedig az év vége egyik legszórakoztatóbb és legbrutálisabb meglepetése. A Mayhem egy pofátlanul szórakoztató, vérgőzös, morbid, de azért valahol nagyon is átélhető akciószatíra a multicéges élet képmutató, a kisembert kisemmiző és lenéző világáról. Nyilván nem a legárnyaltabb bemutatása a hivatali világnak, és nyilván szándékosan túlozza el annak visszásságait, de ezt olyan elképesztő lendülettel és profán cinizmussal teszi, ami egész egyszerűen imádni való. Steven Yeun és Samara Weaving (aki a The Babysitter után ismét úgy varázsolt el minket, hogy közben rettegünk tőle) az „őrület-vírus” által megfertőzött irodaházban, a cég embertelen vezetősége ellen vívott bosszúhadjárata a tökéletes vágykielégítő kikapcsolódás egy fárasztó munkanap végére. Meg az is ritka, hogy egy ilyen elképesztően erőszakos film, olyan vidám és felemelő véget érjen, mint a Mayhem.
Jól hangzik, de mégis hol tudom megnézni? iTunes
2. Raw
A Raw-t már a bemutatója előtt azzal promózták, hogy „ilyen durva dolgot még éleetedben nem láttál”, és persze, ahogy az ilyen „botrányfilmeknél” szokott lenni, nyilván túlzás. Ez nem azt jelenti, hogy a film ne lenne brutális, mert az, sőt… Ám a Better Watch Outhoz hasonlóan itt sem a gore mennyisége/arcunkba tolásán van a hangsúly, hanem a kontextuson. Szóval senkit ne ijesszenek el a híresztelések, Julia Ducournau filmje sokkal több holmi olcsó torturure pornnál: egy átélhető felnövés történet és egy groteszk kannibál film roppant egyedi és furcsa, de működő keveréke. (Azt hiszem valami ilyesmire találták ki a manapság divatossá váló poszthorror jelzőt, hisz a Raw egy horror elemekkel dolgozó, de alapvetően drámai film. Szóval, aki jumpscare-ekre vágyik, az máshol keresgéljen.) Ez egy vérbeli felnövéstörténet, ami roppant érzékletesen és okosan mesél a nővé válásról. Ráadásul a film nem pusztán okos és brutális, de vicces is. Persze, ahogy az sejthető már: Ducournau humora valami egészen fekete és morbid. Garance Marillier fantasztikus alakítása szinte már csak hab a tortán. (Az elképesztően ütős csattanóról nem is beszélve.) Mindez pedig egy teljesen egyedi, úgy igazán semmi máshoz sem hasonlítható atmoszférával bíró mozi élményt eredményez. Elképzelhető, hogy néhányak gyomrát megfekszi majd a film, de megéri vállalni ezt a kockázatot. Aki pedig hajlandó tenni vele egy próbát, az egy lenyűgözően friss és valóban nem mindennapi filmélménnyel lesz gazdagabb.
Jól hangzik, de mégis hol tudom megnézni? Google Play, Amazon Video
1. Brawl in Cell Block 99
Már S. Craig Zahler tavalyelőtti bemutatkozó rendezését, a Csontok és skalpokat is nagyon imádtuk, ám a kíméletlenül nyers erőszak ábrázolás ifjú mesterének a második filmjében sikerült egy olyan bravúrt elérnie, amit nem gondoltam volna, hogy valaha is látni fogok: félelmetesé tette Vince Vaughnt. Noha már a True Detective második évadában is láthattuk, hogy a középszerű, romantikus vígjátékok állandó szereplője, messze nem olyan unalmas színész, mint amilyennek elsőre tűnhet, ám Zahler exploitation elemekkel sem fukarkodó börtöndrámájában egy egészen új arcát ismerjük meg. Vaughn ebben a filmben egy emberi gőzhenger, egy megállíthatatlan természeti erő, aki bárhova kerül az amerikai büntetésvégrehajtó rendszer kíméletlen dzsungelén belül, útját törött csontok, összezúzott koponyák és leszakadó végtagok keresztezik. Ez pedig olyannyira jól áll neki, hogy nem is értem, hogy eddig miért nem szerepelt ilyen filmekben. Amúgy, meg hogy is ne ajánlanánk egy olyan filmet, amiben Don Johnson egy szórakoztatóan túltolt, SS tisztre hajazó börtönigazgató szerepében tiszteleg. (Meg persze Jennifer Carpentert és Udo Kiert is mindig jó látni.) A Brawl in Cell Block 99 egyértelműen az év legtökösebb filmje. Mondhatnánk, hogy meglepetésfilm, de az igazat megvallva S. Craig Zahlertől nem is vártunk kevesebbet.
Jól hangzik, de mégis hol tudom megnézni? Amazon Video (és valószínűleg Google Play nemsokára)
+1. Kojot
Kostyál Márk rendezői bemutatkozása éppen az a fajta magyar film, amire már nagyon régóta vágytam. Egy valóságos hungaroploitation. Kemény, szikár és lehangoló mese a mai Magyarországról. Ám üzenetét nem valami köldöknézős, kisrealista kamaradrámába, hanem egy vérbeli neo-westernbe (easternbe/”gulyás-westernbe”?) csomagolva adja át. Olyan minőségi és remekbe szabott műfaji film, ami minőségében a világon bárhol megállná a helyét, ám mégis érezzük, hogy ez sehol máshol nem készülhetett volna el, hiszen nekünk és rólunk szól. A film tulajdonképpeni egyetlen nagyobb problémája csupán az a sajnálatos tény, hogy jelenleg sehol sem elérhető, és egyelőre hír sincsen róla, hogy a közeljövőben terveznék-e házimozis forgalmazásban is kiadni. Ezt pedig egészen szomorú, hiszen (hazai téren) egy igazán kivételes darabról van szó. Ezért is csak a vigaszdíjas +1. helyet kaphatja meg a listán, dacára annak, hogy az összeállítás legizgalmasabb és legfontosabb filmje. Reméljük a forgalmazók hamarosan észhez térnek és mielőbb a kezünkbe vehetjük a legjobb magyar westernt (illetve annak is nagyon tudnánk örülni, ha Moldvai Márk a spagettiwestern-klasszikusok aláfestéseit remekül megidéző, roppant hangulatos zenei anyagát is a polcunkra tehetnénk).
