John Scalzi tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell olyan sci-fit írni, ami mindenki számára befogadható. Nem csupán az olvasók szeretik, de a kiadók is, ráadásul olyanoknak is ajánlható, akik életükben nem láttak még tudományos fantasztikumot közelről. Ilyen regény lett Az összeomló birodalom.
John Scalzi munkássága tulajdonképpen A remény rabjai, csak a sci-fi irodalomra vonatkoztatva. Bármilyen könyv is kerül ki a kezei közül, az megbízhatóan jó lesz, viszont garantáltan nem fog különösebb újdonságokat felvillantani a zsáner egésze számára. Alapvetően jól megírt regényei vannak, amiket az olvasói szeretnek, a szerzőtársai ki tudnak velük kapcsolódni, a kiadóknak pedig garantált bevételforrást jelentenek, ráadásul arra is jók, hogy olyasvalaki kezébe nyomjuk, aki életében nem olvasott még sci-fit. A karakterei általában kissé egyformák, de kétségtelenül szórakoztatóak: mindenki frappánsabb és gyorsabb észjárású, mint akármelyik ma élő ember. Emellett mindig megvan a könyveiben az a két-három jó ötlet, amire olvasás közben elismerően hümmöghetünk egyet. Nem kivétel ez alól friss űropera-sorozatának nyitánya, Az összeomló birodalom sem.
Az emberiség nem fedezte fel a fénysebesség feletti utazást, viszont mégis sikerült gyarmatosítania a galaxist. Van ugyanis egy Árnak nevezett természeti jelenség, egyfajta anomália, amire nem állnak a ma ismert fizika szabályai, ezért jóval gyorsabban lehet benne haladni, mint az űrben. Habár a Föld egy ideje elveszett, az emberek sikeresen kiépítették az Egyesülésnek nevezett merkantilista államalakulatot, amelynek feje, az emperátor, egyben az egyház feje is. Csakhogy a frissen trónra került Cardeniának szembe kell néznie egy súlyos problémával: valami gond van az Árral, így a birodalom akármelyik pillanatban elpusztulhat.
Noha most is mindenki kellően frappáns, ezúttal jóval egyedibbek a karakterek, mint a Vének háborúja-sorozat tekintetében. Cardeniának nem csak ki kéne találnia valamiféle megoldást arra, mit is kéne csinálnia az Egyesüléssel, hogy megakadályozza az összeomlást, hanem bele is kell tanulnia a mindennapos politikai machinációkba, ugyanis őt nem uralkodásra nevelték – és teszi ezt kellő mennyiségű cinikus óvatossággal. A peremvidéken lévő Mezsgyén egy kereskedőcsalád sarja, Kiva próbál némi embercsempészettel hasznot húzni abból, hogy a bolygón kitört a polgárháború. Hamisítatlan kapitalista, aki megteheti, hogy mocskos szájával próbál tárgyalni mindenkivel. A harmadik főszereplőnk egy fiatal tudós, Marce, aki próbál eljutni a fővárosba, hogy figyelmeztesse az uralkodót a közelgő veszélyről; ő kissé jellegtelen figura lett.
Scalzi világépítés tekintetében A Dűnét veszi alapul. Adott egy galaktikus monarchia, ahol a kereskedelemből kialakult arisztokrata családok a maguk pecsenyéjét próbálják sütögetni, és ahol senki nem riad vissza a politikai merényletektől. A könyv egyik legjobb ötlete, az Ár koncepciója viszont leginkább Vernor Vinge Tűz lobban a mélyben című regényének zónás koncepciójára emlékeztet, olyasvalamiként kell elképzelnünk, mintha egy természetes féregjárat-sztráda lenne az űrben. Csakhogy ez az egyébként jó ötlet Vinge kötetében jóval kidolgozottabb formában kerül elénk.
Szóval Scalzi megint megírta A remény rabjait. Megbízható minőség, garantált kikapcsolódás, ami mindenki számára befogadható. Mivel maga a szerző is tisztában van azzal, hogy ő ilyeneket tud írni, 13 kötetre szóló szerződést kötött a Tor könyvkiadóval. Vagyis akinek Az összeomló birodalom tetszett, nyugodtan számíthat a folytatás érkezésére, mert garantáltan jönni fog. És nagy valószínűség szerint az is olyan lesz, mint A remény rabjai. Jónak jó, de nem eget rengető, pláne nem zsánerújító.
John Scalzi: Az összeomló birodalom
Kiadó: Agave Könyvek
Sorozat: Az összeomló birodalom
Kiadási év: 2017
Eredeti cím: The Collapsing Empire
Fordító: Benkő Ferenc
Oldalszám: 320
Értékelés: 10/7 raptor
Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6
