Ne éhezz, mert az hülyeség! – Don’t Starve kritika

A Don’t Starve játékokat feljesztő Klei Entertainment munkái többek között az Invisible Inc. és a Mark of the Ninja is, amelyek ismerősen csenghetnek. (Ránézésre én sosem mondtam volna meg, hogy akár csak ez a kettő ugyanaz a stúdió.)

Azon kívül, hogy érdekes, szórakoztató és a szemnek is szép játékokat készítenek, képesek megújulni, és attól a felismeréstől sem riadtak vissza, hogy a többjátékos mód igénye felmerült, úgy, hogy már volt egy kész alapjáték. El is kezdték a Together fejlesztését, úgy, hogy már az alapjáték kiegészítője is a munkapadon volt. Szépséghiba, ezek miatt, hogy a Together külön játék, amit külön meg is kell vásárolni, de közelebbről megvizsgálva talán nem is gond, hogy a kettő „fizikailag” is elkülönül egymástól.

Így történhetett meg az, hogy az early accesssen belül adott alapjátékhoz készült egy multiplayer verzió, közben két kiegészítő az alapjátékhoz, ezek közül egy a többjátékos módra is sikeresen felkerült, szóval ez egy afféle release előtti, félig véletlenszerűen keletkezett franchise.

De vajon hogy néz ki, amikor egy játék multi és single player része kettéhasad?

Don’t Starve – Alone

Általánosságban a survival zsáner alapvető szükségletek szinten tartásáról szól egy zord környezetben. Esetünkben Wilson, a tudós egy lakatlan szigetre kerül, ahol a dolga egyszerűnek tűnik: nem szabad éhen halni, nullára sebződni, vagy megőrülni. Ehhez pedig ételre, megfelelő felszerelésre és lélekjelenlétre van szükség. Az étel példája jól modellezi a mechanikát: eleinte a területen található felszedhető ételek elegendőek, de néhány nap után elfogynak, és amennyiben tervezünk bázist építeni, (muszáj) át kell állni a vadászatra/termesztésre. Ehhez csapdákat kell gyártani, aztán a csapdába esett húst megsütni. Amihez egyébként tűz kell, ehhez szintén szükséges nyersanyag. Néhány kör éhezős halál után rájövünk, hogy valami gusztusosabb, táplálóbb étel készítésére is kell, hogy legyen mód. Megtaláljuk, sikerül az étel problémát megoldani, örülünk. Aztán egyszer csak beköszönt a tél, és két nap alatt halálra fagy a gyanútlan játékos, vagy éhen hal, mert nem tud hosszabb időre elmenni a tűz mellől. Újrakezdi, ezúttal előre gyárt télire lassan romló ételt. Vagy meleg ruhát. Persze a fegyverek kevésbé lesznek hangsúlyosak, így nem alakulnak jól a dolgok, amikor éjjel jön az első nagyobb csapat farkas…

A Don’t Starve rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy szörnyű halált halj, viszont mindenre kínál egyben megoldást is. De az időt és a nyersanyagot mindig egy másik funkció elől kell elvenni: ha virágot szedsz a lelki békéd helyreállításáért, az esetleges méhkaptárad szinte soha nem telik meg, és nem lesz méz. Ha viszont alszol, éhes leszel.

A survival játékok általában ilyen és ehhez hasonló témakörökben állítanak feladatok elé, a tanulási folyamat nem tutorial oktatás, hanem halál által történik, akár több óra játék után is.

Ez eddig redben van, és nem is áll példa nélkül, sok solo survival játék van, ez egy jól működő recept. A többjétékos mód már egy kevésbé bejáratott terület a műfajban, és ez leginkább a számtalan buktató miatt van, amit a Klei – többé-kevésbé jól megoldott. Mivel az egyjátékos módban a játékmechanikát már bemutattam, és ez sokat itt sem változik, inkább ezekről a buktatókról lesz szó.

Don’t Strave – Together

A Together sokkal nehezebb, mint az Alone, főként a fentebb ecsetelt tanulási folyamat miatt, ami sokáig tart, és nagyon nehezen összehangolható. Fontos, hogy nagyjából egy szinten legyenek, akik játszanak, vagy minimum legyen közöttük valamiféle szóbeli kommunikáció, különben nagyon kellemetlen lehet a játék. Egy tapasztalatlanabb csapattag ha meghal, kísértet lesz belőle, jelenlétével folyamatosan megőrjítve életben maradt társait, így prioritás lesz a felélesztése, ami lehetséges… de koránt sincs ingyen.

A Don’t Starve-ból nem lehet csak úgy kiszállni. Ha elkezdődik egy játék 4 emberrel, majd egy fogja magát és kilép, pár nap múlva a játék is könnyedén véget érhet, az ugyanígy igaz fordítva is. A kis közösségek nagyon érzékenyek, könnyen összeomlanak.

Ha nincs egy összeszokott csapat, nehéz ezt a játékot élvezhetővé tenni. Emiatt jön kapóra az a tény, hogy a világ szinte minden apró eleme szinte a végtelenségig személyre szabható. Túl hosszúnak találod a telet? Lecsökkentheted az idejét. Nem elég a kihívás? Legyen örök tél! Legyen kevesebb gyümölcs! Több tyúk! Közepes mennyiségű disznó! Eső ősszel!

Némi balansszal és egymástól elkülönülő játékmódokkal több ember számára is szórakoztató legyen a Don’t Starve. Az egyik fele a játékot szereti, a másik fele a modok készítését. De egyedül is nagyon szórakoztató, csak szinte egy másik játék. Akárhogy is, jó étvágyat hozzá!