Mashahiro Mori 1970-es rejtélyes völgy elmélete – mely szerint az emberben negatív visszatetszést váltana ki, ha egy ténylegesen emberkülsejű robottal találkozna – még nem igazolódott be valójában. Elvégre, még mindig nem készült olyan robot, amely az eredetileg megjósolt mélységes ellenérzést kiváltotta volna. A legújabb, működő androidként bemutatott egyedeket nagy érdeklődéssel fogadjuk, majd megmosolyogjuk őket és várjuk az újabb híreket.
Fontos megjegyezni, hogy az eddig bemutatott androidok legtöbbje nő, így a japán Hiroshi Ishiguro által készített Gemionid F (hozzá még később visszatérünk) illetve a dél-koreai EveR sorozat tagjai mindannyian gynoidok.
A különböző robotikai fejlesztések mellett a szexuális céllal készített robotok ipara látványosan virágzik, mivel a technoszexualitás fogalma ma már bizonyított. Számos cég van, amelyik a sima guminőkön túl kifejezetten azzal foglalkozik, hogy nőnemű illetve hímnemű mesterséges szexpartnereket fejlesszenek. A robotok külső adottságait a megrendelő előre kiválaszthatja (mellméret, szem-és hajszín) illetve utólag is állíthat rajtuk.
Az egyik cég a RealDoll (ez a cég ihlette a Plasztik szerelem című Ryan Gosling filmet), a másik a TrueCompanion, (az ő termékük a 2010-ben bemutatott Roxxxy). Japánban a CandyGirl nevű cég foglalkozik műnők gyártásával, ezekből az igényesebb változat a nagypénzű vásárlók számára készített ázsiai kinézetű (amely persze lehet ártatlan- vagy ledér tekintetű) Orient Doll.
A RealDoll és a TrueCompanion jelenleg már azzal büszkélkedhet, hogy termékeik érzik az érintéseket, szabályozható a testhőmérsékletük, belül vibrálnak, és bizonyos fokig képesek a kommunikációra.
Vagyis valamennyire képesek partnerként működni. De egyelőre még mozdulatlanok.
Természetesen ennek a vágytípusnak is van külön neve: ez az agalmatophilia, amely során az illető férfi- vagy nő egy élettelen, és emiatt mozdulatlan testbe- vagy tárgyba szerelmes.
A technoszexualitás (a sima kütyüműnián túl) olyan vonzalom, amely során kimondottan egy gép, tehát robot- vagy robotszerű lény a vonzalom tárgya. Érdekes, hogy a csoport önmagára aggatott gyűjtőneve egy, az internet korai időszakából – a World Wide Web előtti időről beszélünk – létrehozott newsgroup neve volt, ez pedig az ASFR vagyis alt.sex.fetish.robot. Ezen a felületen a csoport tagjai kibeszélhették az elméleteiket, vágyaikat, illetve vonzalmukat a robotok iránt. Természetesen tágan értelmezve talán épp a technika lassúsága miatt ebbe a fétisbe beleférnek a szobrok, játékok, babák, illetve kirakatbabák is. A robotfetisiszták egy részét a robotikus mozgás- és viselkedés izgatja fel, másokat pedig a teljesen élethű emberi megnyilvánulás.
A robotfetisiszták elsődleges vágya egy igazi androiddal létrehozott párkapcsolat: ebbe beletartozik a szexen túl mindenfajta együttlét. A fétis egyik formája az alárendelt viszony: programozott cselekvés a tulajdonos óhajai szerint. Ám a szerepek felcserélhetőek, emiatt pedig elképzelhető, hogy épp a robot / android lesz a domináns fél.
A másik leggyakoribb vágy viszont maga a robottá válás az együttlét során.
A populáris kultúrában a gynoidok nagy része leginkább tárgyiasítva, és elsősorban szexuális eszközként kerül ábrázolásra. Az ismert nevek a sexbot, erotibot, illetve a fembot. Maga az android elnevezést Auguste de Villiers alkalmazta a XIX. században a Future Eve című regényében, éppenséggel egy női robotra, amelyet a könyvben Edison épít egy elégedetlen férjnek. A fembot (female robot) elnevezés leginkább a Bionic Woman sorozatban szereplő ember külsejű androidok révén vált közismertté, akikkel a címbéli hősnő harcolt. (És azt se felejtsük el, hogy Austin Powers kedvenc ellenfelei is a géppuskamellű fembotok voltak.)
A gynoid név az 1980-as években terjedt el, részben egy 1985-ös regény (a Divine Endurance Gwineth Jones-tól) illetve Hajime Sorayama illusztrációi alapján.
1970-ben két film is foglalkozik, a robotokkal való szexelés témájával. Az egyik a Westworld (Feltámad a Vadnyugat, 1973), ahol az élménypark mindegyik részén (Róma-Középkor-Vadnyugat) a szórakozás egyik formájaként lehetséges a gynoidokkal történő szex, legyen szó egy vadnyugati bordélyról, vagy középkori ágyasokról. A vadnyugati világban küzdő főhősünk a film végén még egy középkori szajhát is megöl véletlenül, mivel azt hiszi róla, hogy valódi ember.
A másik az 1975-ös Stepfordi feleségek című film, amiben egy házaspár egy kisvárosba költözve fokozatosan ráébred, hogy a férfiak a feleségeiket egytől egyig androidokra cserélik le, amelyek ettől kezdve, odaadó szexpartnerek és örökké dolgos háziasszonyként a korábbi egyéniségből üresfejű kirakatfeleségekké változnak át. A „stepfordi feleség” az angol nyelvben mára már fogalommá vált, és az alárendelt, megadó nőket jelöli.
A tavalyi évből két film is említésre méltó: a japánoknál a Sayonara, amelyben egy nukleáris katasztrófa után egy nő a radioaktív fertőzést követően elvonul a világtól egy android társaságában. A film igazi különlegessége az, hogy itt az android szerepében egy valódi robotot alkalmaztak. A bevezetésben már említett Geminoid F a filmben egy tolószékben ül, viszont a szilikon bőr alatt 12 ponton is képes volt mozgatni az arcát, ezért a mimikája rendkívül sokoldalú. Az androidot egy webkamerán keresztül figyelve irányították egy laptopról.
A másik film az Alex Garland által rendezett Ex Machina, amiben egy fiatal férfi, Caleb (Domhnall Gleeson) bebocsátást nyer egy titokzatos milliárdoshoz, Nathanhöz (Oscar Isaac), aki a keresőprogramja révén szerzett vagyonával titokban gynoidot készít. Nathen megbízza Calebet, hogy egy beszélgetéssorozat keretében vizsgálja meg Ava-t (Alicia Vikander) amelynek a célja egy radikális Turing-teszt: azonosítható-e a gép a külső jegyek eltitkolásával. Ava az átlátszó huzalokkal átszőtt testét felöltöztetve és nőiességét kihasználva kijátssza mind a tervezőjét, mind az androidba beleszerető férfit, majd végül megszökik. A tavalyi fesztiválkörútján a film azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy végre megfordítja ezt a klasszikus alárendelt női robot szerepet, ahogy Ava (egy keresőoldalnyi tudással a fejében) számító módon felizgatja, majd átveri Calebet (amiben közrejátszik az is, hogy Nathan Avát kifejezetten Caleb pornófilmes preferenciái alapján tervezte).
A robot egyéni tudatának (MI) fejlődése alapvetően befolyásolja majd az irántuk érzett szexuális vágyakat és a majdani élményt. Természetesen már itt kérdéses, hogy az adott férfi vagy nő mennyiben vágyik aktív- vagy passzív félre az aktus során. Ahogy az is kérdés meddig hajlandó a robot fél eltűrni a gazda közeledését?
A szexrobot-ipar jelenlegi szintjén is több kutató foglalkozik az etikai kérdésekkel. 2015 szeptemberében Kathleen Richardson kampányt indított a szexrobotok gyártása ellen, azt állítva, hogy az tovább erősíti a nők és a gyerekek szexuális tárgyként való kezelését, ami pedig csak növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Kérdés, hogy a fikciós megközelítések mennyiben gyorsítják meg ennek a még valójában el sem kezdett vitának a letisztázását.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
