Game

Deponia: Doomsday – Az időutazás mint eszköz

Vajon a Deponia Doomsday egy fölösleges, utolsó utáni hozzátoldott rész, vagy valóban van helye a sorozatban? Nem olcsó húzás az időutazás? Rövid elemzés a Deponia utolsó utáni részéről.

Aki számára a Deponia-sorozat ismeretlen, vagy a játszanivalók listáján van, jobban teszi, ha nem olvas tovább, ugyanis ez az írás nem kritika, hanem elemzés.

SPOLIER-VESZÉLY

A Daedalic Entertainment egyik sikeres játéksorozata, a Deponia-trilógia Rufus izgalmas kalandjairól szól, amelyek során antihősből többé-kevésbé hőssé válik, nagyjából megmenti Deponiát (a Földet) a tulajdonképpeni barátnőjével együtt, majd legjobb tudomásunk szerint a halálába zuhan. A fejlesztők azonban utólagosan úgy döntöttek, hogy a lezárt történetet tetralógiává bővítik, méghozzá az időutazás csodálatos intézményével. Másként ez nem is nagyon volna lehetséges.

Nem egy példa van arra, amikor egy népszerű karaktert időutazással rángatnak ki a halál karmai közül, mert pénz származik belőle. A játékosok pedig kicsit forgatják a szemüket, de a legjobbakat remélve befizetnek a ráadásra. Én is így tettem, de kellemes csalódásban volt részem.

maxresdefault (2)
A jó időutazónál mindig van alufólia kalap, gumicsizma és időbot.

Időutazás? Hát, nem tudom…

A Deponia nagyon játékos világ. A fizika törvényei önkényesek, a tudomány és az elektronika a fantázia szabályai szerint működnek. Az események között mindig van ok-okozati összefüggés, de egy naiv, gyermeki gondolkodás szükséges ezek észrevételéhez. Egy ilyen világban az időutazás kockázatos döntés, hiszen a történet amúgy is rugalmas keretei közül az idő fogja magát, és lelép.

A játék már az első pillanattól fogva nem kertel: igen, ez egy időutazós rész lesz. Jogos az aggodalom, hogy Deponia alapvetően is kaotikus világában ez nem fog működni, de meglepően logikusan felépített, átgondolt történet kerekedett belőle, amelynek a részleteit maga a játék ezerszer jobban el tudja mesélni, mint én. A játékmechanikára pedig ez az új elem kifejezetten áldásos hatással van, egyrészt egy tárgy több funkciót kap, másrészt egy kicsit jobban megdolgoztatja az agyat.

De hát nem változott semmi!

A cselekményt elegánsan átugorva (hopp!) eljutunk a történet végére, ami a játékosok meglepetésére (és bánatára) nem változik. A Deponia-sorozat keserédes befejezése végső soron érintetlen marad, a fórumokon pedig a megjelenés után ezekhez hasonló kommentek bukkannak fel: „De akkor mi volt az értelme?”, „Miért kellett megint kinyírni Rufust?”, „Beledöglöttetek volna, ha írtok egy jó befejezést?”.

Egyrészről érthető a felháborodás, hiszen a játékos a történetbe invesztált nettó tíz óra után úgy érzi, minden hiába volt. Ugyanakkor ez korántsem így van. Rufus belső konfliktusa az eredeti trilógiában egy alapvetően önző, becsvágyó, téveszmés, hazug karakter egyetlen önzetlen döntésében csúcsosodik ki, a Doomsday pedig ennek a mind a karakter, mind a játékbeli világ szempontjából fontos kérdésnek az igazolása és feldolgozása.

A Goodbye Deponia végén Rufus annak reményében áldozza fel magát, hogy Deponia és a szerelme, Goal is megmenekülhessen. A Deponia Doomsday pedig egy itt kezdődő időhurok és annak feloldása – ami addig tart, amíg ő maga meg nem ismeri a lehetséges tettei lehetséges következményeit, illetve azt, hogy sem a sorsán, sem önmagán változtatni nem tud, majd tovább lép. Ezek az eredeti történések során felmerülő kételyeket oldják fel: vajon Goal és Deponia valóban csak így menekülhet meg? Biztosan nincsen más mód?

A harmadik és negyedik rész vége között egy fontos változás van: Rufus megérteti és elfogadtatja a döntését Goal-lal, hogy az ő dolgát is megkönnyítse.

Deponia1

Összességében…

A Doomsday lelki munkát ábrázol, és tőlünk, játékosoktól is ugyanezt várja Az időutazás pedig nem mint szervező elem, hanem mint eszköz jelenik meg ennek a folyamatnak a megjelenítésére. Így pedig nem is fontos, hogy minden ponton stimmeljen, bár a fejlesztők a lehetőségekhez mérten jól megoldották ezt a feladatot is úgy, hogy a hangulat megmaradjon.

Mindezzel együtt érthető, ha valaki nem szeretne ilyen kérdésekkel foglalkozni egy olyan játék kapcsán, amelyben előfordul, hogy valaminek nem elég piros a hangja, vagy feladat 10 000 móka-pont összegyűjtése a móka-zónában. Az is érthető, ha valaki ilyen játékkal egyáltalán nem szeretne játszani. De a Deponia Doomsday-nek igenis van mondanivalója, ami ha ebben a köntösben talán kevéssé fogyasztható, más megfogalmazásban valahogy így hangzik:

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
(Assisi Szent Ferenc)

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image