A nagy budapesti zombiapokalipszis igaz és hiteles története #15

Zsuzsi, október 26. 20:03

Nos, van ez a kis problémánk, hogy ellepték az épületet a zombik Atesz hülyesége miatt. Egyedül az menti fel a kamerák kikapcsolásának végzetes bűne alól, hogy így nem tudta végignézni a dupla szexet, amit produkáltunk. Nagyon remélem, hogy igazat mondott, és tényleg nem a kukkolós fajtából való, és főleg, hogy nem készített belőle kompromittáló felvételt. Bár, ha most jött el az idő, és nekünk annyi, a felvétel pedig nyilvánosságra kerül, akkor sincs okom panaszra, egy feszes mellű, kibaszott szexi Lara Croft vagyok.

Kikukucskálva a könyvtárból konstatáltuk, hogy Atesz feleslegesen keltett ekkora pánikot, hiszen az udvarból nem jutottak még be az épületbe, nehezen lépcsőznek, ezért bezártunk minden udvarra vezető ajtót, Atesz pedig az utcafront felőli kaput távirányítással, ahonnan beszivárogtak a lények. Mivel utálom a horrorfilmeket, és nem szerettem volna sötétben menteni az irhám, megbeszéltem Macival, hogy reggelre halasszuk el a világ megmentését. Kicsit mindketten kimerültek voltunk, jobb, ha alszunk, amíg világos lesz. Így volt időm merengni, de aludtam is persze.

Október 27. 07:24

Az egész éjszakán át tartó krákogás hangjai félálomban tartottak, így agyaltam a megoldáson. Lássuk csak, mi adott? Egy középkorú prof, aki akar egy élő zombit. Vagyunk mi hárman, Maci, Atesz és én. Adott egy U-alakú épület, ahol a középen lévő udvarban ott vannak a kis rohadékok. Körülbelül 70-en lehettek. Ekkor eszembe jutott egy terv. Maci is ébredezett, elmondtam neki.

A professzor és Atesz is fenn volt már. Atesznél még volt szalonna és kenyér, így megreggeliztünk, miközben fél szemmel az udvaron álló horda felé pislogtunk, akik egész éjszaka csak hörögtek. Közben Maci megosztotta Atesszel és a proffal az ötletem. Úgy mesélte, mintha a sajátja lenne, ami rosszul esett, de a nagy sietségben nem volt időm kijavítani, hogy az ÉN ötletem. Majd megbeszéljük, ha újra nyugodtabb helyzetbe kerülünk. Jah, és a Danival történt csók elmondása is úgy tolakszik elő a torkomból, mintha fordított perisztaltikával mozogna.

Reggeli után a drága szétvert fejű Jolika zsebéből Maci kivette a takarító szoba kulcsát. Szerencsére az igényes hölgy fel volt szerelkezve mindennel, ami nekünk kellett. Szépen ápolt körmei lehettek, bár ezt nem volt lehetőségem megfigyelni, mert nem tudtam odanézni, mikor Maci kotorászott a zsebeiben. A professzort közben megkértük, hogy kezdje el szelektálni a számára használhatatlan könyveket. A takarítószobában felhalmozott körömlakklemosóból és lakkhígítóból kiindulva többet foglalkozott azzal, hogy milyenek a körmei, minthogy mennyi rágó van az asztallapok alá ragasztgatva. Sebbenzint, és sima festékhígítót is találtunk.

Amikor visszaértünk a könyvtárba, láttuk, hogy a szépirodalom veszített a tudományos könyvekkel szemben. Pápá Radnóti, Bulgakov, Tolsztoj! Maci majdhogynem a szívéhez kapott, amikor a ritka bőrkötésű A Mester és Margaritát, a kedvenc könyvét a „Nem kell” kupacban megtalálta. Viccesen megjegyezte, hogy egyetemista évei alatt rendszeresen kacérkodott a gondolattal, hogy ez a könyv nála jobb helyen lenne. Most eljött a pillanat, mindenféle következmény nélkül tette bele a táskámba. Úgy örült, hogy kikukázta ezt a kincset a kupacból, mintha már Karácsony lenne. Egy pillanatra megálltam azon morfondírozva, hogy most valóban mindent szabad? Nincs korlát, nincsenek tabuk. Lophatsz, hogy mentsd az életed, ölni kényszerülsz, persze csak zombit. Ijesztő belegondolni, hogy vajon más emberek mennyire képesek gátat szabni a szabadságnak, ami ránk szakadt.

Bepakoltuk a könyveket a liftbe, felmentünk a másodikra. Polcokat söpörtünk le, szóval a liftet is csak többszöri fordulással terheltük. A másodikon, az ablak előtt halomba raktuk őket, Maci egy létráról locsolta a kupac tetejéről a benzint, hígítót, körömlakklemosókat. Szépen átitattunk minden könyvet vegyszerekkel, következő lépésként pedig elkezdtük kidobálni az udvarra. Közben Atesz feladata volt, hogy egy ajtót nyitva hagyjon, és ügyesen megvárja, amíg egy lény bekúszik az udvari lépcsőn a folyosóra, gyorsan elzárja a többiek előtt a bejáratot, ezt pedig a porral oltó segítségével mozgásképtelenné tegye, de hagyja életben.

Október 27. 09:45

A rengeteg könyvvel elhalmoztuk az udvart, a lényeket is fejbe vertük velük dobáláskor, de meg sem kottyant nekik. Jöhet a tűz! Mondom, jöhet a tűz! Ekkor rájöttem, hogy mivel nem dohányzom én sem, és Maci sem, ezért egyikünknél sincs gyufa, sem öngyújtó. Maci boci szemekkel nézett rám.

– Nyuszi, mondanom kell valamit – és szépen lassan kihúzott a farzsebéből egy öngyújtót.
– Te cigizel?! – kiáltottam fel.
– Ez mentette meg az életem a zsilipnél, tekintsünk el most attól, hogy miért volt nálam.
– Te cigizel?!

Oké, három dologról kell beszélgetnünk, gondoltam magamban.

Maci közben meggyújtott egy könyvet, és kidobta. Majd még tízet. A tűz szépen lassan terjedt könyvről könyvre, ketrecbe zárva az udvaron álldogáló tömeget. Kissé felfordult a gyomrom, ezért lementünk megnézni a másik projektet. Leérve láttuk, hogy Atesz a poroltó segítségével gyakorlatilag egy ágyelőt csinált abból a szerencsétlenből. Kihívtuk a professzort a könyvtárból. Elmondta azt a japán haikunak hangzó blablát, és vártunk. Elmondta még egyszer.

– Ba li moute. Bat. – Ami annyit tesz: Add fel. Legyőztünk.

Semmi nem történt.

– Ez nem jött be. – mondta Atesz, és a poroltóval szétütötte a zombi fejét.

Francba, gondoltam magamban, szólhatott volna, kicsit arrébb állok. A professzor visszahúzódott a könyvtárba újabb varázsigéket keresni, Atesz elment lemosni magáról a kifröccsenő trutyit, mi is visszavonultunk a rádióstúdióba. Itt volt az ideje a színvallásnak. A könnyedebb témák felé eveztem, először is, hogy miért sajátította ki az ötletem. Észre sem vette, ezért bocsánatot kért. Azután kérdőre vontam a cigizés miatt. Akkor már picit ideges volt, hogy miért akarom ennyire befolyásolni, ha akar, akkor buliban rágyújt. Na, és ekkor jött az én színvallásom. A hangulat eleve feszült volt, éreztem, hogy ez már annyira nyomaszt, hogy jobb kint, mint bent.

– Maci, van itt még valami: amikor Te éppen zsilipet robbantottál, én lesmároltam Danit.
– Mi?! Ezt hogy érted?
– Nem tudom, hogy történt. Annyira megörültem neki, hogy mikor a liftben odahajolt, hogy felsegítsen, lekaptam.
– És ő? Visszacsókolt?
– Azt hiszem, igen.
– Az a rohadék kis geci, remélem azóta megharapták, mert ha nem, ezt még megkapja.
– Látod, én őszinte voltam, nem akartam, hogy tőle halld.
– Igen, most sokkal jobb. Ja, nem.
– Nyugodj meg, gyere, bújj ide.
– Hülyéskedsz?! Dúlok-fúlok. Nem fogok veled összebújni.
– Jól van, megértem, akkor most mi lesz, itt hagysz?
– Egy frászt! Kicsit pihenünk, azután megkeressük Danit, hogy kiverjem belőle a szart is!