A Keri Russell fémjelezte politikai thriller sorozat, A diplomata (The Diplomat) mindeddig alapvetően kerülte az aktuális eseményekre való utalásokat, de végül is megadta magát a valóságnak: a 4. évad története egyértelműen a Trump-féle külpolitikára reflektál. Évadkritika.
HIRDETÉS
A politikában általában is nagy szerepe van a látszatnak, a diplomáciára viszont ez hatványozottan igaz: a nemzetközi kapcsolatok szigorú szokások és protokollok uralta világában vannak dolgok, amiket nem illik megtenni vagy kimondani. Éppen ezért ha az egyik ország felrúgja az íratlan szabályokat, az komoly felfordulást és felháborodást okoz – A diplomata 4. évada pedig pontosan egy ilyen helyzetet mutat be a kulisszák mögül. A sorozatban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság viszonya egy nemzetközi incidens miatt feszültté vált, ezért az amerikaiak londoni nagykövete, Kate Wyler (Keri Russell) próbálja helyrehozni a bizalomvesztést. Csakhogy az új elnök, Grace Penn (Allison Janney) nemhogy nem könnyíti meg a dolgát, hanem olyan irányvonalat ír elő neki, ami egyértelműen árt a szövetségesi viszonynak. Wylernek tehát döntenie kell, hogy a főnökére hallgat, vagy a lelkiismeretére.
Izgalmak tekintetében nem okoz csalódást A diplomata 4. évada, a cselekmény ezúttal is sodró tempójú, és időről időre meglepi a nézőt egy-egy fordulattal.
Amellett, hogy nincsenek üresjáratok, a szezon azért is remekül felépített, mert egy darabig úgy tűnik, a nagykövetet elragadják az események és csak úszik az árral, így amikor végre kezébe veszi a kezdeményezést, annak csak annál nagyobb jelentősége van a történet szempontjából. A széria lényege, hogy idealista hősnője gyakorlatilag szélmalomharcot folytat a cinikus, kétszínű, hatalommániás politikusok uralta világban, ami eddig nem volt rá hatással, ezúttal viszont már megjelennek a repedések az erkölcsi pajzsán. Karakterívének nagy kérdése éppen az, hogy meg tud-e állni azon az úton, amelyre az új főnöke és a férje, Hal (Rufus Sewell) terelgeti.
Külön érdekes a történetben, hogy a karakterek közti viszonyokat bonyolítja a magánéleti és politikai szerepek, a személyes igények és a közérdek kusza keveredése. Kate például immár egyszerre nagykövet és second lady (az alelnök felesége), vagyis a férje a főnöke helyettese, ami a kapcsolatuknak eleve egy különös színezetet ad. Így amikor Halt próbálja rávenni valamire, az nem pusztán egy házastárs befolyásolása, hanem egyúttal politikai machináció is. Ezen kívül az alelnök, Todd Penn (Bradley Whitford) személyén keresztül azt a kérdést is körüljárja az évad, hogy mennyire tartható fent a politikusok élettársainak kívülálló szerepe. Az egész legszebben abban a jelenetben csúcsosodik ki, amikor az elnöki és alelnöki pár együtt vacsoráznak, és beszélgetésük igazi pszichológiai hatalmi játszmává válik.
Ezúttal az előző etap során némileg elhanyagolt mellékszál, a CIA-állomásfőnök Eidra Park (Ali Ahn) és a nagykövet helyettese, Stuart Hayford (Ato Essandoh) közt alakuló viszony is nagyobb figyelmet kap. Az ő mellékszáluk nagyon szépen bemutatja, mennyire felül tudja írni gyakorlatiasság és a racionális megfontolás az érzelmeket azokban az emberekben, akik ebben a közegben mozognak.
Lényegében akörül forog minden, hogy a címszereplő ki tud-e tartani az idealista elvei mellett, vagy végső soron őt is bedarálja a politika. Maga a történet pedig erősen áthallásos, teljesen nyilvánvalóak a valós eseményekkel való párhuzamok.
A diplomata egészen eddig tartózkodott attól, hogy direkt módon reflektáljon az aktuálpolitikára – csak halvány utalás volt –, a 4. évad esetében viszont szakítottak ezzel a gyakorlattal az alkotók. Aki csak minimálisan követi a híreket, még az is könnyen észreveheti, hogy a sorozatbeli Penn elnök határozottan úgy viselkedik, mint Donald Trump: külpolitikája agresszív, szövetségesekkel és ellenfelekkel szemben egyaránt keménykedik, a kritikát vagy az engedetlenséget pedig senkitől nem tűri el. Talán csak az egyetlen különbség, hogy ő egy nagyon is komolyan vehető – sőt Allison Janney zseniális játékának köszönhetően kifejezetten ijesztő – figura, akiből minden komikus jellemvonás hiányzik.
A széria ugyanakkor külön kihangsúlyozza azt, hogy a vezetőnek némán bólogató beosztottakra is szüksége van, akik akkor is követik az utasításait, ha egyértelműen átlép a demokratikus normákon. A főszereplőknek tehát azzal a kérdéssel kell szembenézniük, hogy meddig tart a lojalitásuk. Kate drámáját ráadásul tovább súlyosbítja, hogy jól tudja, ha ő esetleg szembe kerül az elnökkel, azzal férjét is kellemetlen helyzetbe hozza. Amellett, hogy remekül megírták a karaktereket, sokat nyom a latban Keri Russell és Rufus Sewell alakítása, akik mostanra már a kisujjukból rázzák ki ezeket a figurákat, és közös jeleneteikben nagyszerűen működnek együtt.
Nagyrészt a valós világpolitikai helyzetre való kikacsintás miatt van az, hogy A diplomata 4. évada valamivel komorabb hangvételű, mint a korábbiak, ugyanakkor a színvonal tekintetében nem történt változás. Kifejezetten jól összerakták ezt az etapot is, talán csak annyi róható fel hibaként, hogy a Rory Kinnear által megformált angol miniszterelnökre fókuszáló epizód a mágikus realista elemeivel furcsán kilóg a többi közül, nem illik a sorozatba. A teljes kép azonban ezzel együtt is nagyon tetszetős lett.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
