Grady Hendrix a Horrorstör című könyve után újra magyar nyelven olvasható! A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen a retró horror elvetemült kutatójának egyik legismertebb könyve, talán nem véletlenül. A regényben Hendrix remekül ötvözi a korszellemre jellemző nosztalgiát a humorral, a valóban gyomorforgató jelenetekkel és a társadalomkritikával. Spoilermentes kritika egy kihagyhatatlan könyvről.
HIRDETÉS
Hendrix, de gitár nélkül
Ahhoz, hogy teljesen megértsük, mit is akar pontosan A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen, érdemes a szerző rövid bemutatásánál kezdeni. Grady Hendrix, mielőtt külföldön nagysikerű regényíró lett volna, filmkritikákat írt olyan magazinoknak, mint a Variety és a New York Post. A neve igazán akkor robbant be a köztudatba, amikor 2017-ben kiadta a Paperbacks from Hell című retróhorror könyvtablót. A műfaj rajongóinak kifejezetten fontos és értékes könyv ez, amely több, mint a ‘70-es és ‘80-as évek olcsó és alantas ponyvahorrorjainak felsorolása.
Amellett, hogy a színvonalas darabokat is kiemeli, gyakran elemzi a könyvek szélesebb körű hatását, valamint a létrejöttük mögött meghúzódó társadalmi folyamatokat is. Hendrix később amolyan kurátorként bábáskodott a könyvében sorolt regények újrakiadásai felett is a Valancourt Books azonos című sorozatánál.
Hendrix tehát nem csupán regényíró, de a horror műfaj lelkes rajongója, kutatója és őrzője.
Ugyanakkor ez egy érdekes pozíció is.
Hiszen éppen a legelhivatottabb kedvelők láthatják szeretett műfajuk minden búját, baját is. Bár Hendrix kifejezetten úgy tud ömlengve nyilatkozni pl. egy alantasnak ítélt bogaras horrorról, mintha irodalmi mestermű volna, éppen annyira látja át a műfaj toposzait, gyengeségeit is. Nem csoda tehát, hogy saját regényei általában olyan műfaji dekonstrukciók, amelyek valamilyen módon fejük tetejére állítják a választott témát.
Írt már többek között démoni Ikeáról (az itthon is megjelent Horrorstör), tinidrámába oltott ördögűzésről (My Best Friends Exorcism) és a slasher filmek utolsó túlélőjeként ünnepelt áldozatokat segítő csoportterápiáról (The Final Girl Support Group). Akkor tehát mit is csinál pontosan A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen lapjain? Fogja a jó öreg vámpírmítoszt, és belehelyezi az USA déli vidékének kertvárosi miliőjébe, hogy belerondítson a jómódú, unatkozó anyukák olvasókörébe.
Charleston, Dél-Karolina, 1993
Bár a könyv cselekménye 1988-ban kezdődik, a regény számottevő hányada a kilencvenes éveken ível végig. Főszereplőnk, Patricia Campbell egy helyi olvasókör tagja, amely a könyv elején széthullik, hogy a helyét egy “nemegészenkönyvklub” vegye át. Mondhatni átlagos anyuka, két gyerekkel és egy nagy ambíciókkal rendelkező pszichiáter férjjel. A környék hozzájuk hasonló családokból áll, a kertvárosi idillnek megfelelően. A látszat-tökéletesség alatt hamarosan megjelennek a kellemetlen repedések. Kiderül, hogy az olvasókör tagjai nem is biztos, hogy annyira kedvelik egymást, de legalábbis klikkesednek. És még az is elképzelhető, hogy a szomszédok sem igazán azok, akiknek eddig mutatták magukat.
Például az idős Ann Savage, aki egy nap úgy dönt, hogy habzó szájjal rátámad Patriciára, és leharapja a fülét. Vajon mi vehette rá az öregasszonyt a vadállatias támadásra? Talán a hölgy ápolására nemrég a városba érkezett unokaöccse, James Harris (aki picit hasonlít A kikiáltó címszereplőjére) tudja a választ. És még annál sokkal többet is. James szépen lassan hatalmas befolyást szerez a város lakóinak értékei fölött, legyen szó akár anyagi, akár emberi értékekről. De vajon a Campbell család nagyija miért hívja őt Hoyt Pickensnek? Amikor már Patricia személyes terét és családját is közelről érinti a Harris jelentette veszély, a nőnek valamit lépnie kell.
Madarat tolláról, vámpírt fogáról
A dél-karolinai olvasókör… nem elsősorban a vámpír mitológia kiforgatása, sokkal inkább a kertvárosi képmutatás kritikája, a generációkon átívelő traumák, és a hatalom természetének allegóriája. Hendrix a rá jellemző módon jól bánik a humor-horror-társadalomkritika triumvirátusával, miközben a nosztalgikusan megidézett időszak korszellemét is többnyire megőrzi. Most azonban érezhetően nem a korszak és a nosztalgia megidézése az elsődleges cél. De még csak nem is az ősidők óta ismert zsánertoposzok kiforgatása. Hendrix társadalmi érzékenysége olyan helyzetbe dobja a főszereplő nőket, amelyben releváns módon tud szólni az őket érintő problémákról. Nem jelenlévő férjek, mansplaining, elkanászodó kamaszok, egymást fúró barátnők, széthulló családok. Mind megjelennek Hendrix írásában, és olyan súlyos kérdéseket is érint, mint a rendszerszintű rasszizmus és a nemi erőszak következményei.
A dél-karolinai olvasókör… első blikkre tehát könnyen tűnhet egy nosztalgikus, könnyed, feel good horrornak, de ez csak részben igaz.
Hendrix éppen olyan jól ír feszült, gyomorforgató, mélyen szántó és vicces jeleneteket is, így a regény egy igazi hangulathullámvasút.
Főleg akkor, amikor éles kontrasztban váltják egymást a suspense-zel vegyesen vicces (kapkodó takarítás a hazaérkező vámpír házában) és a fajsúlyos jelenetek (nemi erőszak). A feszültség- és hangulatkeltés amúgy Hendrix egyik legnagyobb erőssége. Érdemes megfigyelni azokat a fejezeteket, amelyek az egyik eltűnt lány, Destiny kereséséről szólnak, vagy amikor Patricia elbújik a padláson. Igazán mesterien felépített és végigvezetett jelenetek. A hangulati ellenpontozások azonban időnként gyors váltásban érkeznek. Többeknek kizökkentő lehet ez a húzás, miközben a szerző tudja, hogy ezzel erős érzelmi húrokat tud megpengetni és ezzel együtt jót tesz a narratívának.
Hendrix továbbá jól altatja az olvasói figyelmet is. Amikor már éppen kezdene majdnem unalmasnak, önismétlőnek, vagy prédikálósnak hatni a regény, akkor dob be valamilyen csavart, vagy intenzív jelenetet. A szerző ezen tulajdonságát azonban ugyanígy lehet lassúságnak vagy céltalanságnak is tekinteni – de szerencsére valódi építkezésről van szó. Hogy ezek mentén néha így képes belassulni a cselekmény, az tagadhatatlan.
Verdikt
A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen egy példamutatóan tartalmas, szórakoztató és elborzasztó zsánerregény is egyben.
Hendrix nem fogja vissza magát, ha vérengzésről van szó, ám ezek a jelenetek is jogosak és indokoltak, nem a puszta sokkhatás kedvéért léteznek. Még akkor is, ha végjátékban kicsit kapkodósnak és furcsán egyszerűen megoldhatónak tűnik a megérdemelt vérfürdő. Főbb karakterei jól működnek és kellően komplexek, ám nem túlbonyolítottak egy megfelelően működő sztorihoz. A könyv úgy indul, mintha R. L. Stine és Stephen King között akarna kitölteni valamiféle űrt, ám hamarosan kiderül, hogy Hendrixnek határozott saját hangja van. Ezt a hangot pedig minél többször szeretnénk “hallani” magyarul.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
