Leigh Bardugo az Árnyék és csonttal kezdődő sorozatával és a Grisaverzum megteremtésével vált világszerte ismertté. A napidéző lány és az őt egyszerre szerető és kihasználó Éjúr romantikus(nak beállított) története világszerte meghódította az olvasókat, miközben akitől igazán érdekessé és izgalmassá vált ez az univerzum, az Nyikolaj Lancov. A sármos és vicces, de közben igencsak nehéz sorsú herceg, akinek egy háborútól sújtott országot kell megmentenie a külső és a belső ellenségektől. És ezt talán Bardugo is érezhette, mivel egy külön duológiában mesélte tovább Nyikolaj sorsát, amellyel lezárja a Grisaverzumot, és megmutatja, zárulhat-e happy enddel egy szörnnyé változtatott cár története.
HIRDETÉS
A pofátlan(ul szimpatikus) cár küzdelmei
A sebhelyes cár végén a kilátásba helyezett megváltás helyett újabb árulás következett, történt egy haláleset, jelentkezett egy újabb ellenség és egy régi feltámadt – ezek azok a dolgok, amelyekkel a Grisaverzum záró kötetében, a Farkasok törvényében a fiatal cárnak szembe kell néznie.
Így Nyikolajnak nemcsak a háborúval kell megküzdenie, hanem a gyászával, és azzal a kérdéssel is, hogy mennyire okolható egy alattvalója meggyilkolásáért és a legfőbb ellensége feltámasztásáért.
Mindezek mellett ki kell találnia, hogyan álljon ellen az országa egy háromfrontos támadásnak Fjerda, Shu Han és Novji Zem részéről, úgy, hogy Ravka technikailag sem annyira fejlett sok szempontból, mint a többi ország.
És ha mindez még nem lenne elég, csak úgy áramlanak a más országokból származó hölgyek, nemesek és polgárok egyaránt, hogy az ifjú cár mellett elfoglalhassák a másik trónt – természetesen nem szerelemből, hanem pusztán a hatalomért.
Mi ez, ha nem a totális pokol?
Így Nyikolaj tárgyal, vezekel, megküzd a pletykákkal, hogy törvényes örökös-e, vagy csak egy fattyú, és miközben a feleségjelöltek között válogat, még a benne lakó démonnal és az ébredező szerelem érzésével is meg kell küzdenie. Bármikor lemondhatna a trónról, visszavonulhatna, hogy végre szabadon éljen, de nem teheti, mert ahhoz túl becsületes és sokkal több felelősségérzet van benne a népe iránt, mint akár a Lancovokban, akár az Éjúrban.
A démonhoz hasonlóan ő is szabadságra vágyott. És mégis tudta, hogy soha nem hagyhatja magára Ravkát úgy, ahogy az apja tette, a kötelesség helyett a saját vágyait követve. Kaotikus, kimerült országa talán azt követeli tőle, hogy mindent feladjanak érte, és megbünteti azt, aki rajongva szereti, Nyikolaj mégis úgy döntött, nem fog hátat fordítani a népének.”
És ebben a harcban csak pár grisára számíthat, akik a végsőkig támogatják, miközben olyan ellenségekkel is meg kell küzdenie, mint a hatalomra vágyó, gerinctelen Apparátus, a ravkai egyház feje, illetve az új kultusz hívei, akik a tömeggyilkos Éjurat szeretnék szentté avatni.
Nyikolaj szupercsapata
Bár a történet elsősorban Nyikolajról szól, azért mellette fontos szerepet kap még néhány, a korábbi történetekből megismert karakter, akik bevonásával egy több szálon futó, gondosan felépített történetet kapunk.
Ilyen szereplő a Hat varjúban és a Bűnös birodalomban megismert, végtelenül elszánt Nyina, akinek új képességével, a holtak szellemével való kommunikációval is meg kell barátkoznia. Mindezt Ravka egyik legelvetemültebb támadója, a fjerdai birodalom szívében, és az egyik legelszántabb ellenség, Jarl Brum házában rejtőzve.
Nyinának egyszerre kell megküzdenie friss gyászával és a parem kiváltotta függőséggel úgy, mintha egy, a fjerdaiak által felállított sakktáblán lépkedne, minden lépését megfontolva, hiszen bármilyen hiba az életébe kerülhet. Közben próbálja a fjerdaiak alapvető érzelmét, a grisák iránt érzett végtelen gyűlöletet is felülírni, és még híreket is szerezni a lehetséges támadásokról Nyikolaj számára.
Nyikolaj és Nyina szála mellett pedig a harmadik legfontosabb szál Zójáé, a Grisaverzum egyik legkevésbé kedvelhető karakteréé.
Bardugo a King of Scars duológiában, de főképp a Farkasok törvényében Zója karakterének is adott egy olyan hátteret, ami miatt az olvasó elgondolkodhat azon, mennyi minden rejtőzhet a magabiztos maszk mögött. Nyikolaj leghűségesebb tanácsadójaként és testőreként ki is derül, hogy valóban Zója az egyik legerősebb grisa, és hogy annak is oka van, mitől vált olyan emberré, aki senkit sem enged közel magához. Zója és Nyikolaj párbeszédei – még gyakrabban vitái – pedig a történet legviccesebb részei.
– A hatalomtól nem lesz bölcsebb az ember.
– Erre az én példám is bizonyíték.
– Néha olyan haszontalannak bizonyulsz, mint egy tányér pacal. De te jó ember vagy, Nyikolaj. És jó cár. Nem fogok mást szolgálni.”
És Bardugo női triumvirátusának harmadik tagja is igen fontos szerepet kap a két regényben. Ő Zsenya, a valaha legszebb grisa, a cár által szexuálisan kizsákmányolt, majd az Éjúr által végleg elcsúfított lány, akinek ebből a rettentő múltból is sikerül – a fabrikátor David segítségével – a lehető legjobbat kihozni. Ő az, akit a főszereplők közül a legtöbb veszteség ér, ennek ellenére úgy áll bele a Ravkáért vívott harcba, ahogyan Bardugo legjobb női karakterei szokták.
Ehhez a csapathoz még A sebhelyes cárban csatlakoztak az ikrek, Tamar és Tolja, Nyikolaj elszánt testőrei, azonban a Farkasok törvényében Bardugo új szereplőket is behoz a történetbe.
Ilyen Ehri, a shu hercegnő, a testőre, Maju, illetve Makhi, a shu királynő. Az ő karakterük és viszonyrendszerük segítségével Bardugo a shu birodalom és uralkodói rendszer működését is be tudja mutatni – természetesen annak hátrányaival együtt. Ugyanígy, Jarl Brum és családja, valamint a fjerdai herceg megjelenésével megismerhetjük Fjerda működését, no meg a grisákra vadászó drüskellék elvakult hitét és kegyetlenségét. Azonban épp Brum lánya, Hanne – a Grisaverzum egyik legszimpatikusabb nőalakja – segítségével talán Nyina is megváltást találhat. A kettejük barátságának fejlődése az egyik legszebb ellenpontja a háborús pusztításoknak a duológiában.
Nem túl rejtett társadalomkritika
És Bardugo nem is Bardugo lenne, ha a történet hátterében nem húzódna meg a – néha nem túlzottan rejtett – társadalomkritika.
A szerző már a cár, az Éjúr vagy az egyházfő Apparátus karakterén keresztül is megmutatta, milyen ártalmas az, ha egy uralkodó csak hatalomvágyból akar a trónra, ülni, és a Farkasok törvényében még tudja is ezt fokozni. Bemutatja a shu királynőt, Makhit, akinek egyáltalán nem jelent gondot, hogy bárkit elpusztítson a hatalom megtartása és a birodalma területének növelése érdekében. Ilyen a fjerdai herceg, vagy a drüskellék vezetője, Jarl Brum is, akik látványosan élvezik a ravkai nép pusztulását. És míg a herceg mozgatórugója a beteges hatalomvágy, addig Brumé a vallásos elvakultság és a nőgyűlölet. De nem jobbak a nemesek sem, egyik birodalomban sem, akik a birtokukra visszavonulva próbálják kivárni, míg vége a háborúnak, hogy aztán felajánlhassák a szolgálatukat az új, akár idegen országból származó, elnyomó uralkodónak is.
Ugyanez a kritikus hozzáállás jellemzi a szerzőt az egyház és minden intézményes vallás ábrázolásakor is, legyen szó bármelyik országról.
Míg a korábbi kötetekben láthattuk, milyen ártalmas a ravkai egyház, az élén az Apparátussal, a Farkasok törvényében Bardugo megmutatja, hogy nem jobb a helyzet más országokban sem. Erre a legjobb – vagy épp a legrosszabb – példa Fjerda, ahol a hitélet azt jelenti, hogy a lányokat kolostorban tanítják a feltétel nélküli engedelmességre, hogy aztán bármiféle védelem nélkül kivessék őket a nemesi „húspiacra”, és gyorsan férjet találjanak nekik. A fiúkból pedig gyűlölettel teli grisavadászokat nevelnek, akiknek kérdés nélkül kell végrehajtaniuk minden, gyilkosságra vagy kínzásra felszólító parancsot – és mindezt a hit nevében.
Bardugo világépítő tehetségét bizonyítja az is, ahogyan a Grisaverzumot egy teljes és részletesen felépített világgá alakította.
Míg az Árnyék és csont-sorozatban a leginkább Alina két, igen vonzó fickó közötti vergődését szenvedhettük végig, addig a duológiában sokkal nagyobb hangsúlyt kap a világpolitika, az országok közötti konfliktus és a helyes uralkodás kérdése. Így a Farkasok törvényében a korábban elindított hatalmi harcoktól és kisebb támadásoktól eljutunk a totális háborúig, amikor a háborúban teljesen kivérzett Ravkát több ország is támadja, és a cárnak csak egy aprócska hadserege és néhány, a végsőkig elszánt grisája maradt. No meg egy zseniális feltalálója – és David meg a fabrikátor grisák egyre hajmeresztőbb találmányai lehetőséget nyújtanak arra is, hogy Bardugo újabb kérdéseket vessen fel.
Például a háborús fegyverkezésről és a technikai találmányokról.
Mert míg a legelső kötetben Ravka egy teljesen elmaradott ország volt, ahol gyalog vagy lovaskocsin jártak az emberek, addig a befejező kötetre Nyikolaj már nemcsak léghajókkal, hanem többféle fegyverrel is felszerelkezett, amelyekkel, reményei szerint, megvédheti az országát. Csakhogy erre a többi ország is különböző fejlesztésekkel válaszol, és ennek kapcsán több alkalommal is elhangzik a szereplők szájából a kérdés, hol és hogyan lesz ennek a fegyverkezésnek vége. Megállapodnak-e a felek legalább egy fegyverszünetben, vagy inkább elpusztítják a világot az új találmányokkal?
– Mert nem fogok tömegpusztító fegyvereket csinálni. (…) Ha megépítünk egyet (…), akkor ott nem fog megállni a dolog. Az ilyesmi sosem így működik.
És Davidnak igaza volt. Nemrég még mindannyian szablyákkal és muskétákkal harcoltak, aztán jött az ismétlőpuska, és a kardok szinte fölöslegessé váltak. Amiről beszéltek, az egy ijesztő eszkaláció lenne, és amint Ravka célzott rakétákkal állna elő, Fjerda azonnal követné a példáját.”
És Bardugo nemcsak a valós és a kitalált történelem közt von párhuzamot, hanem az egyes uralkodók között is – és a legjobb példa erre Nyikolaj és a shu királynő összehasonlítása a Farkasok törvényében.
Míg Nyikolaj bármit megtenne a népéért, és a béke kedvéért nemcsak lemondana a trónról, de, ha szükség lenne rá, meg is halna a ravkaiakért, addig a shu királynő teljesen más eset. A Farkasok törvényében saját történeszálat kapó Makhi királynő azért, hogy megtarthassa a trónját, családtagokkal végez, hű embereket szólít fel az öngyilkosságra, hogy a halálesetek ürügyén háborúba vihesse a népét, és újabb területeket csatolhasson a birodalmához. És senki és semmi sem ingathatja meg abban a hitében, hogy neki mindez jár, és nem ő van a népéért, hanem azok érte.
És nem jobb nála a záró kötetben megismert fjerdai uralkodópár sem, vagy beteges fiuk, a herceg, aki kisebbségi komplexusát a szolgákon vagy a nőkön vezeti le. És bár ő maga nem vesz részt a Ravka elleni harcokban, mégis élvezetét leli az ország – és népének – elpusztításáról szóló beszámolókban.
Hozzájuk képest az a Nyikolaj, aki korábban meg volt győződve arról, hogy még ha nincs is joga a trónra, akkor is ő a legalkalmasabb Ravka megmentésére és elvezetésére a békébe, a Farkasok törvénye végére eljut odáig, hogy lemond minden hatalomról, a szerelemről, sőt, az életéről is, ha az országának erre van szüksége. A nagydumás, néha cseppet simlis nagyherceg így válik a többi uralkodó ragyogó ellenpontjává.
És amiért Rule of Wolves – Farkasok törvénye még igazán méltó lezárása a teljes történetnek, az az, hogy Bardugo számtalan új szereplő megteremtése mellett még visszahozta A hat varjú pimasz, de igen elszánt és nagyon szerethető csapatát is egy rövid időre. Így Nyikolajnak és Zójának lehetősége nyílik egy újabb kalandban részt vennie Kaz Brekkerrel és a többiekkel, az olvasó meg könnyes búcsút vehet a teljes szereplőgárdától.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
