Julie Leong A csekély jövendők jósnője című kötetében egy eltűnt kislány utáni nyomozás hoz össze néhány magányos idegent, akik a szemünk előtt válnak elválaszthatatlan, egymásért kiálló családdá. Bár a regény kalandjai néha mintha kissé túl simán végződnének, a karakterek közötti feltétlen szeretet és a jóslás mélyebb filozófiai dilemmái miatt így is egy emlékezetes, szívhez szóló történetet kapunk. Spoileres tartalom!
HIRDETÉS
Egyedül egy ellenséges világban
Tao bevándorló shinn jósnő, egy olyan országban, ahol a származása miatt sokan nem néznek rá jó szemmel. Hű öszvére, Laohu társaságában jár faluról falura, és csekély jövendőket jósol – holott a képességei a távolabbi jövő meglátását és hatalmas jóslatok kimondását is lehetővé tennék. Menekül a sors elől, amit a mostohaapja és a varázslócéh szánt neki, és hogy pénzhez jusson, falvakban és kisebb városokban mond aprócska jóslatokat.
Bár magányos, legalább megszabadult attól az élettől, ami teljes mértékben be akarta kebelezni és megfosztani önmagától. És bár nem könnyű egyedül vándorolnia, egyáltalán nem örül annak, amikor előbb két férfi – egy tolvaj és egy harcos –, majd egy fura tehetségű péklány is csatlakozik hozzá (a mufurc macskáról már nem is beszélve).
Mash, a zsoldos kislánya eltűnt, és barátja, Silt, a félig-meddig megjavult tolvaj segít neki követni a lehetséges elrablók nyomait. És mivel Tao egy jóslat miatt belekeveredik az ügybe, aztán egy újabb jóslat miatt a péklány Kina is, egy darabig együtt utaznak tovább. És aztán még tovább – miközben segítenek egymásnak a nyomozásban, Silt „megjavulásában”, Kina vállalkozásának felvirágoztatásában, de főképp abban, hogy Tao múltban szerzett lelki sebei szép lassan begyógyuljanak.
És – ahogy az már ilyenkor lenni szokott – lassan egy kicsi, de szerető családdá válnak.
A szinte csettintésre megoldódó bonyodalmak
Ha van a történetben ellenszenves bagázs, akkor az a Királyi Varázslócéh, amely erővel gyűjti össze a mágikus képességgel bíró embereket, hogy a kiképzésük után, varázslóként teljes mértékben ki is használja őket. Bár az új varázslóknak lesz hatalmuk, kényelmes szállásuk és vagyonuk, alapvetően megfosztják őket mindentől, ami emberré tette őket.
Amúgy is sokkal kevésbé vagyunk fenyegetőek, mint a Céh varázslói a díszes talárjaikban. (…) Magas lóról beszélnek, és azt állítják, hogy a Tudós Fiú földi megtestesülései, pfuj! Mintha a legtöbbjük nem a Senkiházi fia Senki lett volna, mielőtt a Céh meghívta.”
Taót is ez a veszély fenyegeti, bár egészen a történet kezdetéig sikerül elkerülnie a máguskeresőket, akik pont a hozzá hasonló, mágikus képességekkel rendelkező emberek nyomait követik. Persze végül ez válik a regény egyik legfontosabb bonyodalomforrásává: a menekülés Tao üldözői elől, amely egy igen izgalmas történetszál lenne – ha nem oldódna meg szinte túl könnyedén.
Ugyanez a probléma a regény további alapvető kérdéseivel is: megtalálják-e Mash elrabolt lányát, valamint hogyan alakul Tao kényszerű hazatérése, és a találkozása elhidegült édesanyjával és nem túl szimpatikus mostohaapjával.
Mindkét konfliktus alapvetően meghatározza akár Mash, akár Tao vándorútját, a lelküket nyomó súlyos terheket, mégis a történet végén olyan gyorsan oldódnak meg a bonyodalmak, hogy az ember majdnem túlszalad rajtuk olvasás közben. És igaz, hogy cozy fantasyről van szó, de attól még a „cozy” innen nézve egy cseppet talán túl „cozy”.
Hasonlóan problematikusnak érződnek a teljesen váratlanul felbukkanó mágikus lények, vagy a fő cselekményszálhoz egyáltalán – vagy alig – kapcsolódó kalandok.
A vándorút során például a kis csapatnak rá kell vennie egy megátkozott trollt, hogy engedje át őket egy hídon – ami a történet egyik legviccesebb része, viszont inkább csak az oldalszámot növelő és a cselekményt fölöslegesen megbonyolító jelenetnek tűnik.
– Jaj, hála az Anyának! – kiáltotta megkönnyebbülten a répatermesztő, amikor meglátta Mash bőrpáncélját. – Egy harcos! Uram, kérem, segítene nekünk? Egy troll van a hídon előttünk. (…)
– Egy troll – ismételte meg Mash komoran, és leakasztotta az övéről a buzogányát. – Megtámadta magukat? Fenyegetőzött, elvette a holmijukat?
– Tessék? Nem, dehogy! Annál rosszabb – felelte a paraszt. – Filozofált nekünk!”
Ennél sokkal kevésbé érthető az, hogy mi szükség volt egy váratlanul felbukkanó fickóra és egy külön küldetés elvállalására – amellyel a szerző a kislány utáni kutatási szálat fejezné le szinte azonnal. Másrészt Julie Leong még beleerőszakolt a kalandba egy „megjavulási” lehetőséget is Silt számára, ami pont megfosztaná a tolvajt a lelki fejlődés lehetőségétől. Mintha Leong kidolgozott volna néhány nagyon erős és nagyon izgalmas kalandot és cselekményszálat, csak aztán nem akart volna lehatolni a legmélyükre.
A szerzővel készített interjúkat olvasva azonban jóval érthetőbbé válik a kalandok néha túlzott könnyedsége. Ezekből kiderül, hogy a történet akkor – és részben talán abból az apropóból – született, amikor az édesapja rákban megbetegedett, így az írónő egy olyan történetet akart megírni, amely inkább bekuckózásra késztetne, mint megsebezne. És így az is sokkal érthetőbbé válik, hogy Tao szenvedéssel teli múltjának miért az egyik legmeghatározóbb eleme az édesapja elvesztése.
Tao és a jóslás paradoxona
A regény egyik legerősebb és legizgalmasabb szála viszont az, ahogyan Tao a jóslásról gondolkodik.
Bár nagyobb a tehetsége és többre is képes lenne, mégis csak csekély jövendőket jósol mindenkinek. Mindezt korábbi tapasztalataival magyarázza, amikor az emberek előbb örültek a kis jóslatainak, aztán, amikor ezek mind beteljesültek, elkezdtek teljesen másképp nézni rá. Tao feltételezése szerint ilyenkor valószínűleg már azon töprengtek, milyen sötét dolgokat látott róluk, és emiatt előbb-utóbb elűzték – így inkább mindig csak csekély dolgokat jósolt, és sosem maradt sokáig egyetlen helyen sem. Innen nézve teljesen érthető a gyökértelensége és a magánya, vagy az, hogy a legjobb „barátja” az öszvére, Laohu.
– Az emberek azt hiszik, hogy igazat akarnak hallani, de valójában nem, mert hazugságokra vágynak. Kis hazugságokra, nagyokra, szórakoztatókra, megnyugtatókra. (…) Ártalmatlan meséket akarnak hallani egy sarlatántól, hogy aztán hazamenjenek, és másnap tovább etessék a kecskéket. Amit nem akarnak, az az, hogy egy idegen, egy kívülálló, meglássa az igazi arcukat.”
Julie Leong azonban sokkal mélyebben vizsgálja Tao félelmét a nagyobb jóslatoktól, amit egy múltbéli tragédiával és az ahhoz kapcsolódó, gyötrő gondolatokkal idéz meg/fel.
Bár Tao sokkal nagyobb mértékben képes látni a jövő szálait és eseményeit, mint azt megmutatja, mégis retteg használni a képességét, mert attól fél, ha rossz dolgokat lát, nem tudja meggátolni, hogy ezek mind beteljesüljenek. Vagy – mint a saját farkába harapó kígyó – talán épp azzal okozza valaki halálát, hogy megpróbálja megmenteni a látott jövő elől. Erre a legtragikusabb példa az édesapja sorsa, akinek még kisgyerekként jósolt, és akinek előre látta a halálát. És bár az apja megpróbálta elkerülni a veszélyhelyzetet, végül mégis pont úgy halt meg, ahogyan a lány előre látta.
Emiatt gyötri a kérdés azóta is: vajon azért történt meg a tragédia, mert Tao a jövőbe nézéssel tulajdonképpen megteremtette azt, vagy amúgy is ez lett volna az apa sorsa, ami elől semmiképp sem menekülhetett?
Ez a regény egyik legizgalmasabb kérdése, ami miatt a történet sokszor bőven túlnő a cozy műfaj könnyedségén.
Tao karakterének másik legmeghatározóbb eleme az idegensége.
Az apja erőszakos halála után az édesanyjával költözött Shinarából Estherába, ahol egyáltalán nem kedvelik a „ferde szeműeket”.
– Manapság nem vagyunk túl jó véleménnyel Shinaráról. Úgy hallottam, ott mindenki csaló. Állítólag zsizsikkel teli rizst adnak el a Koronának, és amikor becsületes estheraiaktól vásárolnak, lecsiszolják az ezüstöt, hogy könnyebb legyen. (…) Azt is hallottam, hogy barlangokban élnek. Hogy azok a mocskos ferde szeműek nem mosakodnak, szentségtelen fegyverekkel ölik az eshteraiakat, és démonisteneket imádnak.”
Taónak így alapvetően három előítélettel is folyamatosan meg kell küzdenie: idegen származású, nő létére mágikus képességei vannak, de a legnagyobb „gond”, hogy látja a jövőt. A boldogulását az is nehezíti, hogy igazából ő sem találja az otthonát: Shinarára már nem igazán emlékszik, Estherában viszont örökké idegen és „ferde szemű” marad.
A fiatal jósnő élete tulajdonképpen a szerző, Julie Leong sorsa leképezésének is tekinthető – csak mágikus köntösbe burkolva.
Leong kínai-maláj-amerikai származású, New Jersey-ben és Pekingben nőtt fel. Több interjúban is beszélt arról, hogy a regényben a saját alapélményét írta meg: Amerikában túl ázsiainak, Kínában pedig túl amerikainak érezte magát, és ez a kettős idegenség ihlette Tao bevándorló karakterét Eshtera földjén.
A történet lelke a karakterekben rejlik
Tao és a társai a történet néhány gyengesége ellenére is nagyon szerethetőek – ráadásul mindegyikük képes a fejlődésre.
Azért, hogy a fiatal jósnő segíthessen Mashnek a kislánya megtalálásában, végül vállalja, hogy szembenéz nemcsak a varázslócéhhel, de a múltjával és a családjával is. Így a folyamatosan menekülő és rettegő lányból egy olyan öntudatos fiatal nő válik, aki képes szembenézni minden fenyegetéssel.
A rablók nyomában járó, csak a kutatásra koncentráló és Tao jóslatában kezdetben egyáltalán nem bízó Mash képessé válik félbehagyni a küldetést, amikor a jósnő segítségre szorul, és még a tolvaj Siltről is kiderül, hogy sokkal nagyobb lelke van, mint ahogyan azt a külvilágnak megmutatja.
Mellettük pedig Leong két fiatal nő karakterén át azt is megmutatja, hogy a történet egyik nagy ereje a nőkben rejtőző bátorság bemutatása.
Tao jóslata hatására két olyan nő is nekivág a világnak, aki előtte soha nem hagyta még el aprócska falujának határát, akkor sem, ha az addigi életüknél és lehetőségeiknél sokkal többre vágytak. Ilyen Esther, aki nem vágyik sem a feleség, sem a vénlány szerepére, de a falujában nincs ennél több lehetőség egy nő számára, így el kéne hagynia az otthonát, hogy rátalálhasson a saját boldogságára
A másik fontos karakter pedig Kina, a kísérletező péklány, aki rettentően ronda, viszont nagyon finom sütiket süt, és visszahúzódó péksegédből végül vállalkozóvá és – nem mellesleg – a szerencsesüti feltalálójává válik.
És ami a leginkább szívet melengető ebben a történetben, az az, ahogyan ezekből az egymás mellé sodródó emberekből végül egy összetartó csapat, majd egy kis család válik.
Ahogyan Tao felhagy a meneküléssel azért, hogy Mashnek segíthessen, Silt lemond egy könnyű meggazdagodási lehetőségről, de főképp ahogy a lány három társa gondolkodás nélkül útnak indul, amikor Tao megmentésre szorul – ezek Leong regényének a legszívderítőbb pillanatai. Olyannyira, hogy a szerzőnek talán érdemes lenne ismét belemerülnie ebbe a világba, hogy újabb bonyodalmakba keverje a nagyon kedvelhető kis csapatot.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
