Vajon milyen lenne egy olyan irodában dolgozni, ahol a túl lusta asszisztenseknek gyilkos Nyúlcipő-napi futamon kell részt venniük, ahol aprócska tündérek hozzák és viszik az üzeneteket, a kávét („üstfőzetet”) viszont egy hatalmas ogre szolgálja fel? Hannah Nicole Maherer mára egy egész világot épített fel az alapötletből, ahol koronás békák, szerelmes sárkánygyíkok és kíméletlen irodai főnökök nehezítik meg az alkalmazottak életét. És mindezt hol elvetemült, hol totálisan őrült humorral és párbeszédekkel vegyítette, egy egyre táguló világban, amelyről már a harmadik kötet is megszületett, A Gonosz bűntársa címmel. Spoileres tartalom!
HIRDETÉS
Egy egyre táguló világ
Maehrer története egy nagyon egyszerű alapsztorival indult: a magányos lány megmenti a vonzó pasit az üldözőitől, aki ezért hálából munkát ad neki, és megteszi az asszisztensének az irodában. Ez idáig lehetne egy csöpögős, romantikus valami – csakhogy az erdő, ahol találkoznak, egy elvarázsolt erdő, az új munkaadó maga a nagybetűs Gonosz, az iroda pedig, ahol Evie-nek innentől dolgoznia kell, minden, csak nem hétköznapi.
A Gonosz asszisztensével induló sorozat mostanra trilógiává nőtte ki magát – és még nincs vége –, Evie, a napsugaras asszisztens pedig előbb A Gonosz tanítványa, mostanra pedig a bűntársa lett, amit ő hatalmas örömmel és büszkeséggel, a főnöke pedig egyre fokozódó kétségbeeséssel fogad.
Mindeközben a valódi gonosz, Benedikt király a háttérben ármánykodik, és ennek hatására a mágia kezd eltűnni a világból – és aki megállíthatja, az maga a nagybetűs Gonosz meg őrült irodai kompániája.
Ráadásul a dolgok egyre csak bonyolódnak: A Gonosz egy rejtélyes jóslat miatt próbálna eltávolodni Evie-től (nyilván esélytelenül), aki ellen amúgy többször is merényletet kísérelnek meg a kastélyban, a nőstény sárkánygyík még mindig Benedikt foglya, és ahogy a király ereje nő, úgy tűnnek el mágikus részek a birodalomból. A legaggasztóbb pedig Kingsley fura változása: időnként – és egyre gyakrabban – fura amnézia tör rá, amitől eltűnik az emberi énje, és úgy viselkedik, mint egy átlagos béka. Így A Gonosznak már nemcsak a plátói szerelmét, a sárkánygyíkot és egy teljes birodalmat kell megmentenie, hanem a legrégebbi barátját is.
Book Tok-os irodai cozy fantasy
A Maehrer által életre hívott irodai fantasy őrület egyik legérdekesebb része az, ahogyan az egész elindult.
A szerző először csak rövid kis videókat készített a saját BookTok oldalán, ahol ő maga játszott el egy napsugaras irodai asszisztenst és a „morálisan szürke” főnökét is (aki amúgy maga A Gonosz). Azonban a rajongói úgy megkedvelték a karaktereket, hogy Maehrer elkezdte kibővíteni ezt a kis világot, előbb a videókban, aztán történetekben is. És ahogy bonyolódott a cselekmény, és egyre több szereplő bukkant fel, úgy nőtt a történet is, amelyben A Gonosz le akarja igázni a világot (persze valójában csak a valóban gonosz Benedikt királyt), miközben próbál nem beleszeretni a napsugaras, mindig poénos, de sokszor nagyon ügyetlen asszisztensébe – persze kevés sikerrel.
És maga az iroda is inkább a káosz terméke, mint egy valódi, The Office féle iroda, hiszen itt az alkalmazottak bármikor elhalálozhatnak, ha nem végzik elég jól a munkájukat, az udvaron egy sárkány alszik, a Gonosz pedig keményebben dolgoztatja a beosztottakat, mint bármilyen irodai főnök.
És bár van papírmunka, közös kávézás, főnök és beosztott (és egyéb dolgozók) közötti romantikus viszony, mindezt átszövi a mágia meg az elvetemült humor.
– A Főnök egy szellemet szabadított az irodára. Az első, akit megszáll, elveszíti… a fejét!”
Viszont ami a történet erőssége, az egyben a gyengeségének is tűnik. A szerző a könyvekben is a rövid videókhoz hasonló, rövid fejezeteket írt meg, folyamatos nézőpontváltással. És míg az első kötetben Evie és A Gonosz nézőpontjából ismerhettük meg az eseményeket, addig a harmadik kötetben már nemcsak a két főhős és egy-egy családtagjuk szemszögével találkozhatunk, hanem a békává vált Kingsleyével is, amitől a cselekmény helyenként inkább egymás után dobált – túl rövid – jelenetek halmazának tűnik, nem annyira egységes egésznek.
Totálisan elborult karakterek
Egy ilyen mágikus és őrült irodába persze elborult szereplők kellenek, és a szerző a kezdeti kettő – Evie és a főnöke – után kitalált néhány még őrültebb figurát. És még többet. Aztán, csak hogy teljes legyen a káosz, ezeknek a családi kapcsolatait is kidolgozta, és behozta a történetbe, intrikákkal, szerelmi szálakkal, még több defektes rokonnal és mindezek generációs traumáival.
A Gonoszról persze kiderül, hogy bármennyire is olyannak akar tűnni, mint Voldemort és Blofeld keveréke, igazából egy, a párja után epekedő sárkánygyík, egy elátkozott béka, de főképp a napsugaras asszisztense pillanatok alatt le tudja venni a lábáról. Maehrer pedig addig fejlesztette a karaktert, míg már nem egy „morálisan szürke” embert látunk, aki világuralomra tör, hanem olyasvalakit, aki a legfőképp azért gonoszkodik, mert azt mondták neki, hogy erre született, és ez alól az átok alól sosem bújhat ki.
És ahogyan Trystan, úgy a másik főhős, Evie sem tűnt kezdetben többnek egy kissé naiv, de mindenkivel kedves fiatal nőnek, aki azért vállal munkát A Gonosz várában, hogy el tudja tartani a csonka családját.
Azonban a szerző minden kötetben hozzátett valami pluszt a karakterekhez, ahogyan a világot és az azt alakító cselekményt is folyamatosan bővítette. Így tudhatunk meg egyre többet azokról a múltban játszódó eseményekről, amelyek Trystanból gonosztevőt csináltak, Evie-ből pedig egy olyan lányt, aki mindenki más boldogságáért küzd, miközben a sajátját teljesen háttérbe szorítja. Nagyon hasonló a helyzet a többi szereplő esetében is, akik nem kevésbé gázos múlttal és családi háttérrel rendelkeznek, mint a főszereplők.
És ahogyan a Maehrer által kitalált címek – A Gonosz asszisztense, A Gonosz tanítványa és A Gonosz bűntársa – is jelzik, itt bizony van még fejlődés bőven.
A harmadik kötetre végre eljutunk odáig, hogy a mogorva, mindenkit elutasító főnök előbújik a csigaházából, de főképp Evie fejlődik – és ez nagyon jót tesz a karakterének, ahogyan a könyvsorozatnak is. Az életét a húgáért és a beteg apjáért feláldozó, és a főnökéért epekedő lányból egy önmagáért végre kiálló nő lesz, akinek nemcsak az éles nyelve, hanem a fejlődő harci képességei is segítenek a támadói legyőzésében.
– Ó, Gonosz, ez a lány maga a kellem.
– Bűbájos, akár a sárkányhimlő – morogta a férfi laposan.
– Nemi úton terjedő? – Evie szemérmesen kocogtatta az ajkát.”
És míg kezdetben valóban inkább csak egy irodai alkalmazott volt, aki a papírmunka mellett olykor bombákat hatástalanított – több-kevesebb sikerrel –, addigra A Gonosz bűntársában már valódi társ, aki a támogató férfi jelenlét nélkül is képes megoldani a problémákat (miközben persze folyamatosan újabbakat generál). Evie végre befejezi a csöndes epekedést a főnöke után, és mindent kockáztatva kimutatja az érzéseit. A nyakára küldött bérgyilkosokkal is egyedül száll szembe – ezzel nemcsak a bűnözők, hanem A Gonosz vérnyomását is megemelve. Ráadásul már önállóan is nyomoz, de a legfőképp: végre nem hallgatja el eltűnt, majd ismét felbukkanó családtagjai elől, milyen mérhetetlenül ártottak neki azzal, hogy magára hagyták, amikor a leginkább szüksége lett volna rájuk. (Mondhatni: a kezdetben kissé bolyhos nyuszi jellegű lányból végre előbukkan a hasznos fenevad.)
Maehrer sikerének talán az is a titka, hogy bár a felszínen nagyon látványos, vicces és kissé őrült kapcsolatot írt meg a főhőseinek, mégsem ezek ennek a viharos szerelemnek a leglényegibb részei.
Inkább azok az apró pillanatok fontosak, amelyek megmutatják, hogy a rengeteg vita és őrült bonyodalmak mögött ez a két ember nagyon is jól érti és érzi a másikat (és maga a szerző is inkább ezeket a pillanatokat szerette a legjobban megírni).
És ahogyan a szereplőkről, úgy akár Trystan, akár Benedikt gonoszságáról is többet megtudhatunk, ami segít felismerni, ki is az igazi gonosztevő Rennedawn világában. Azonban magáról Benediktről még mindig nem tudunk eleget, A Gonosz fő ellenségeként túl kevés alkalommal bukkan fel, és így kissé súlytalannak tűnik a karaktere, ahogyan a két „gonosz” közötti, akár a világot is leromboló ellentét is. Emiatt a sztori olykor kissé a rágógumira emlékeztet, ami nyúlik-nyúlik ugyan, de nem látszik, merre a vége.
Ami a cozy fantasy mögött van
Bár Maehrer története irodai fantasy őrületnek indult, leírt formában sokkal több lett belőle, és ennek csak az egyik része a bántalmazó családi – vagy irodai – környezet behúzása a történetbe.
Ezeken kívül egyre nagyobb teret nyert a sztoriban – bár nem direkt vagy didaktikus módon – a környezet- és az állatvédelem, a családon belüli erőszak, a verbális és a fizikai bántalmazás ábrázolása is. Akár a Gonosz, akár Evie, vagy Becky, a gonosz(nak tűnő) irodai főnök – mindegyikük múltjában történt bántalmazás.
És nemcsak a főhősök (Trystan és Evie) küzdenek a mérgező szülői örökséggel, mert A Gonosz bűntársából az is kiderül, hogy mindez láthatóan rendszerszintű probléma Rennedawn-ban.
A harmadik kötetben alkalmazott még többféle nézőpont és háttérszál segítségével Maehrer – a kissé kusza cselekményszálak ellenére – meg tudja mutatni, hogy Penge, a veszélyes lények gondozója, vagy Becky, A Gonosznál is szigorúbb irodai főnök lojalitása mögött gyakran menekülés áll a háttérben, a családjuktól, és a generációs vagy egyéb traumáktól. Így a Gonosz csapata nem egyszerűen gonosztevők gyülekezete, hanem olyan sérült embereké, akik a választott családjukban keresik azt a biztonságot, amit a szüleiktől nem kaptak meg.
A család nagy hatalommal bír az ember felett; senki nem tudja jobban, hogyan gyógyítsa meg a szívedet, és senki más nem ismeri a legegyszerűbb módszert, hogy összetörje azt.”
Maehrer történetének egyik legjobb eleme az, hogy tele van vagy nagyon vicces, vagy nagyon idegesítő mellékalakokkal – és ezek közül is a legviccesebb és a leszerethetőbb Kingsley, a koronás béka, aki A Gonosz balfogásait kommentálja, aprócska táblái és egyszavas beszólásai segítségével.
Azonban míg az első kötetben a béka tényleg a leginkább csak a humoros elemet képviselte a történetben, idővel az ő szála is fejlődésnek indult, olyannyira, hogy A Gonosz bűntársában már saját nézőpontot is kapott. Ez a szál viszont nemcsak arra szolgál, hogy az ő szemszögéből is megismerhessük elátkozásának történetét, hanem arra is, hogy kissé komorabbá tegye a történetet.
Kingsley ugyanis lassan felejteni kezdi az emberi énjét, és félő, hogy végül csak egy átlagos béka marad belőle, aki előszeretettel vadászik légyre az irodában. Ez a leginkább A Gonosz/Trystan számára lenne hatalmas veszteség, hiszen Kingsley (eredetileg: Alexander) az, aki még a legsötétebb időkben is Trystan mellett áll, így aztán A Gonosz és a barátai versenyt futnak az idővel, hogy megmentsék a barátjukat. Ez a kilátástalannak tűnő küzdelem pedig igazán mélységet ad a történetnek, és Kingsley ezzel végre kilép a „vicces mellékalak” szerepköréből. Ráadásul az ő történetszálának alakulása a regény végén csak újabb kérdéseket vet fel, valamint „megágyaz” egy újabb folytatásnak.
Maehrer pedig még rá is tud erősíteni a komorabb hangulatra a mellékszálak segítségével. Mert bár a regénysorozatban mágikus állatokról olvashatunk, a Benedikt parancsára elrabolt, és a párjától elszakított sárkánygyík szenvedése, de még a mágia mostanra felerősödő eltűnése is azt jelzi, hogy a király ártó tevékenysége miatt folyamatosan pusztul ez a világ, és szenvednek a benne élők. Innen nézve Trystanék „gonoszsága” eltörpül a király gátlástalan pusztítása mellett, aki a birodalom életenergiáját is feláldozná a hatalomért.
…nem szabad megbízni a dicsekvő királyokban, a világnak inkább a kívülállókra és kitaszítottakra kellene figyelnie. Nekik általában sokkal fontosabb mondanivalójuk volt, és sokkal kevesebb lehetőségük elmondani azt.”
Mindent összevetve: bár A Gonoszról és az epekedő asszisztenséről szóló sorozat a felszínen egy szórakoztató, néha cseppet bukdácsoló „office comedy”-nek tűnik, a mélyben valóban komoly témákat mozgat meg, legyen szó akár a generációs traumák feldolgozásáról, akár a hatalom természetpusztító gátlástalanságáról. Innen nézve ez a kötet a sorozat eddigi legérettebb darabja, ahol a poénok mellett már a valódi tétek és a karakterek fájdalmas múltja is erőteljesebben helyet kapott.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
