A Netflixen debütált Wayward első évada misztikus thrillernek ígérkezik, és az első epizódok valóban ebbe az irányba mutatnak. A titokzatos magániskola rejtélye okkal kelti fel a nézői kíváncsiságot, azonban a megvalósítás elmaradt a várttól, a történet nem áll össze szerteágazó egésszé. Kritika.
HIRDETÉS
A Wayward helyszíne a Tall Pines (Twin Peaks?) nevű békés, nyugodt kisváros. Főhősei Abbie (Sydney Topliffe) és Leila (Alyvia Alyn Lind), a két öntörvényű kamaszlány, akik sem családjukra, sem tanáraikra nem hallgatnak, rendszeresen balhéba keverednek, természetesen az alkohol és a könnyebb drogok a mentsváraik, és intenzív életmódjuk közepette egymás elválaszthatatlan barátai, akik vállvetve harcolnak a világ ellen. A maga módján mindkét lány sebeket hordoz. Abbie második gyerekként állandóan azt érzi, hogy nem tud megfelelni családja egekig srófolt elvárásainak. Leila pedig szemtanúja volt annak, hogy egy megszaladt bulit követően a testvére bemindenezve belefulladt egy medencébe. A nehezen (leginkább sehogy sem) kezelhető Abbie-t a családja egy heves szóváltást követően beutalja Tall Pines jó nevű, ám baljós hírű bentlakásos iskolájába, annak reményében, hogy ott „embert faragnak” belőle. Az elválaszthatatlan jóbarát, Leila ezt nem nézi tétlenül, és beszökik Abbie után az intézménybe – aztán azzal a lendülettel lebuktatja magát és bent is ragad.
Mindeközben a helyi rendőrséghez frissen elszegődött járőr, Alex – akit a sorozatot is író Mae Martin alakít – várandós feleségével, Laurával (Sarah Gadon) beköltözik Tall Pinesba, és furcsa dolgokat tapasztal. A szobák között sehol nincs ajtó, a pince egyik falára pedig egy ajtó volt felfestve. Aztán egy sokkos állapotban lévő gyerek tör be a házba, aki egy balul sikerült tusakodást követően meghal, ám előtte sikerül elárulnia Alexnek, hogy a Tall Pines Academyben – ahonnét megszökött – otthagyott egy jegyzetfüzetet, amelyben felírta az iskolában zajló piszkos üzelmeket.
Körülbelül ezek a Wayward cselekményének legfontosabb pillérei. Egy izgalmas, misztikus történetnek ígérkezik, amelyben figyelemmel kísérhetjük, ahogyan a főszereplők felfedik a rejtélyes és baljós intézmény titkát, és esetleg némi természetfeletti fenyegetés is felüti a fejét a furcsaságok közepette. Az alapanyag szinte tálcán kínálja magát, a zűrös tinédzsereket kezelő bentlakásos intézmény autoriter misztikumát megtörtént esetek is alátámasztják.
A sorozat első egy-két epizódja jó felütés, felkelti a néző érdeklődését, aztán elkezd megtörni a történet koherenciája.
Az egyik dolog, ami elkezd szemet szúrni, az a tinédzser főhősök karaktere. Sokszor nehéz eldönteni, vajon hihetően irracionális, szeszélyes kamaszok-e, vagy életképtelen idióták, mert egészen hajmeresztő döntéseket hoznak – kezdve rögtön azzal, hogy Leila mégis hogyan képzelte, hogy majd besurran egy zárt intézménybe és onnét megszökteti a barátnőjét. Sok minden megmagyarázható azzal, hogy ezek a szereplők gyerekek, éretlenek, tudatlanok, nem tudnak tájékozott, megfontolt döntéseket hozni. Ennek ellenére nem egyszer fogjuk majd a fejünket a kétségbeeséstől és a szörnyülködéstől amiatt, amit ezek a csajok és a többi tanuló leművelnek.
A furcsa viselkedés idővel átcsap a történet koherenciáját és hitelességét aláásó húzásokba. Ebből a szempontból a lázadásos jelenetet érdemes kiemelni. A Tall Pines Academy egy szigorúan felügyelt, börtönszerű iskola, amelyet az erős női szerepekben lubickoló Toni Collette (A hatalom, A kettes számú esküdt) által alakított iskolaigazgató-kultuszvezér, Evelyn Wade vezet. Az oktatás az általa kidolgozott áltudományos, a hippikorszak drogkultúrájából merítő módszerekkel zajlik. Szigorúan őrzött, totális ellenőrzést gyakorló intézményről beszélünk. Ezen a helyen az őrzöttek egyszer csak fellázadnak, altatóinjekcióval elkábítják a felügyelőket, aztán… bezárkóznak az épületbe és elkezdenek bulizni, miközben odakint bőszen dörömbölnek az őrök. Márpedig feltételezhetjük, hogy előbb-utóbb bejutnak, és az a gondolat sem alaptalan, hogy az altató hatása nem tart örökké. Ehelyett ezek a nagyeszű srácok isznak, tépnek, zenére ugrálnak, mintha nem lenne nemhogy holnap, de következő perc sem. Nekem a lázadásra adott reakció is elhúzódónak, furcsának, majdhogynem lagymatagnak tűnt egy totális intézményhez képest, de tényleg az volt a leginkább szembeszökő, hogy mennyire megfeledkeztek ezek a gyerekek arról, hogy konkrétan körbe vannak véve. Lehet, hogy felelőtlen kamaszok, de nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ennyire semmi fogalmuk nincs arról, mi történik körülöttük.
A Wayward tehát egy fenyegető, rejtélyes intézmény képét vázolja fel a néző számára, a történet viszont nem ezt az aspektust viszi végig. Ez nem feltétlenül rossz dolog, az viszont biztos, hogy
ennek a sorozatnak nem az elnyomó iskola leleplezése a fő érdekessége, ez a szál ugyanis gyakorlatilag elúszik balfenéken, ahogy haladunk epizódról epizódra.
A Wayward ugyanis sokkal inkább a közösséghez tartozás élményére, illetve kisebb mértékben a hatalmi pozíciók újratermelődésének problematikájára van kihegyezve. Bizonyos értelemben ez erőssége is a sorozatnak, mert tényleg komoly figyelmet igyekszik szentelni a szereplők belső életének, motivációinak, személyiségfejlődésének, vagy legalábbis változásainak. Viszont ezzel együtt egyre lényegtelenebbé válik az iskola titkainak felfedése – pedig lenne mit felfedni. Ahogyan Alex nyomozásából kiderül, elég sok, tucatokban mérhető gyerek tűnt el nyom nélkül a Tall Pines Academy „gondozásában”, szóval úgy tűnhet, a tanítványok durva „kezelésen” esnek keresztül. Ez viszont minden izgalomfaktor ellenére eljelentéktelenedik, mert az eltűnt (meghalt) gyerekek helyett arra helyeződik a fókusz, hogy milyen személyes belső utat járnak be a karakterek.
Különösen Leila szála tartalmaz meglepő, de mégis megérthető fordulatokat, amelyektől ugyan fogjuk majd a fejünket, de talán el is gondolkodunk kicsit. Kifejezetten érdekes megközelítés, hogy bepillantást nyerhettünk Evelyn múltjába, ennek révén pedig érdekes összefonódás rajzolódik ki az ő és Laura sorsa között. Alex cselekményszála is tartogat váratlan fordulatokat. Az összekötő kapocs a közösséghez tartozás szüksége, ami ott munkál a hányattatott sorsú szereplőkben. Vélhetően ez a motívum vezérelte elsődlegesen Mae Martin gondolatait akkor, amikor megírta a Wayward történetét. A Tall Pines Academy és furcsán viselkedő növendékei elválaszthatatlanul összefonódtak a kisváros életével: aki Tall Pines közösségének tagja, annak az életébe az intézmény is befurakodik.
A Wayward azt a kérdést szegezi a nézőhöz és a karakterekhez: mit vagyunk hajlandóak bevállalni azért, hogy közösséghez tartozhassunk?
Ez a kérdésfeltevés viszont erőtlen és bizonytalan marad, a történet ugyanis több irányban kanyarog, mielőtt elérkezik a végkifejlethez. A két kamaszlány egy bentlakásos iskolában reked, a gyanakvó rendőr pedig megpróbál utánajárni az eseményeknek. Az intézményben sötét indoktrináció zajlik, de valójában nem sokat tudunk meg ennek tartalmáról. A cselekmény fontos fordulópontja egy zendülés a növendékek között, de valahogy mégis súlytalannak, elvicceltnek hat. Kapunk egy Éhezők viadala-miniívet is, aminek érteni vélem a helyét a Wayward világában, és a cselekmény szempontjából is van szerepe, de mégis kicsit kilóg az összképből. Aztán a végén előtérbe kerül a fenti kérdés, amire kifut az évad. Úgy tűnik, mintha a sorozat fokozatosan elveszítené a fókuszt és kifogyna belőle a „kakaó”. A titokzatos-misztikus történet menetközben személyes drámává alakul, ami nem kellene, hogy baj legyen, de a jelen esetben ez a változás ellaposodást is eredményez.
Verdikt
A Wayward első évada érdekes történetet előlegez meg, viszont a megvalósítás felemás maradt. Egyrészt azért, mert inkoherenssé és életszerűtlenné válnak a cselekmény szempontjából fontos mozzanatok. Másrészt azért is, mert készítők mintha nem tudták volna biztosan eldönteni, hogy milyen karaktert szántak az alapvetően korrektül összerakott sorozatnak, amely így végül több szék között a padlón puffant.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
