A Randevú a Rámával eredetileg több mint 50 éve jelent meg, de még ma is az egyik legjobb sci-fi regényként tartják számon. A Gabo kiadó által nemrég átdolgozott fordításban újra megjelent könyv segítségével tekintsük át, hogy miért is lehet még a mai napig is ennyire hatásos Arthur C. Clarke műve. A cikk jellegéből fakadóan spoilereket tartalmaz.
HIRDETÉS
Útban a Ráma felé
Arthur C. Clarke munkásságát és annak jelentőségét talán már nem kell bemutatni a science fiction iránt érdeklődőknek, esetleg csak röviden. Az ötvenes évek óta aktív szerzőnek számító Clarke már egészen fiatalon elkezdett novellákat írni, húsz éves korától pedig írásai különböző sci-fi magazinokban jelentek meg. Matematikából és fizikából tudományos fokozatot szerzett, így a regényeiben is törekedett a minél alaposabb tudományos hitelességre. A fikció mellett természetesen számos tudományos művet is publikált. Szóval ha valakinél érdemes szó szerint értelmezni a tudományos fantasztikum első tagját, az mindenképpen Clarke. Legtöbben valószínűleg úgy ismerik, mint a 2001: Űrodisszeia szerzőjét és forgatókönyvíróját. A sci-fi rajongók azonban minden bizonnyal kapásból olyan regényeit is az emlékezetesebbek között említenék, mint A gyermekkor vége, A város és a csillagok, vagy éppen a Randevú a Rámával.
Clarke stílusára nemcsak a tudományos alaposság jellemző, hanem a jövő iránti bizalma és az emberiségbe vetett hit is.
Írásai gyakran játszódnak valamiféle utópisztikus jövőben, nagy szerep jut nála a felfedézéseknek, és az ebből következő filozofálgatásnak. Clarke nemcsak a természettudományos alaposságra törekedett, de az emberiség felfedezésekre tett reakcióival is, ahol a karakterek sokkal inkább egy-egy problémakör eltérő aspektusainak képviselői. A szereplői közti konfliktusok is leginkább szellemiek, mintsem fizikai konfrontációk, vagy éles személyközi drámák. A Randevú a Rámával is tökéletes megtestesítője ennek az egyvelegnek.
Ilyen a Randevú a Rámával
A 22. században járunk, amikor az emberiség már benépesített több környező égitestet is, köztük a Holdat, a Marsot és a Merkúrt is. A Földet fenyegető aszteroidák kiszűrésére már javában működik egy űrvédelmi program, amely egy furcsa égitestre lesz figyelmes. A hatalmas, szivar alakú tárgy inkább tűnik mesterséges, mintsem természetes képződménynek. Mivel a névadásban az Űrvédelem már kiaknázta a görög és római panteon minden tagját, így a hindu vallás alakjaira térve a Ráma nevet adják neki. A Bill Norton kapitány vezette Endeavour űrhajó van a legkedvezőbb helyzetben, hogy kiderítsék, mivel is állnak szemben a Rámát illetően. A Randevú a Rámával története, ha szigorúak akarunk lenni, elég sovány. De Clarke most sem elsősorban a szövevényes történettel, a karakterközi drámázással vagy a filmszerűen pergő grandiózus cselekménnyel szólítja meg az olvasót.
A regény hangvétele egészen tárgyilagos és valószerű.
Mintha csak egy valóban megtörtént esemény dokumentarista-regénnyé alakított változatát olvasnánk.
Vagy mintha egy történelemkönyvet. Ez persze nem jelenti azt, hogy Clarke stílusa száraz, vagy unalmas lenne. Clarke még finom humorral és némi iróniával is képes lazítani az elsőnek merevnek tűnő stílusán. A sci-fit azonban a kalandosabb vége felől fogja meg. Nem elsősorban az egyes cselekménypontok körömrágósan feszültre hangolt leírásával akarja lenyűgözni az olvasót. Pedig akad a regényben bombahatástalanítás, távoli vidékekre repülés, idegen lényekkel való találkozás is. De még ezekben a részekben is fontosabbá válik a regény központi témájának kiemelése: a felfedezés fennkölt izgalma.
Filózás a Rámával
A Randevú a Rámával főszereplője nem Norton kapitány, vagy az olyan jelentősebb szereplők, mint Laura Ernst tudományos tiszt, vagy a vakmerő Jimmy Pak. De még csak nem is a Ráma.
Sokkal inkább az emberi kíváncsiság és a felfedezés vágya, amely az emberiség javát szolgálja.
A regényben végig tettenérhető Clarke optimizmusa és emberiségbe vetett hite, így a Ráma titkai utáni kutatás mélyen humanista eszméket tükröz.
A kíváncsiság, a meg- és felismerések, a rádöbbenések nemcsak az idegen űrjármű rejtélyeivel kapcsolatosak, de az emberi fajról is elmondanak valamit. Clarke filozófiai meglátásai viszont nem hosszú fejtegetésekben, vagy szereplők végeláthatatlan, moralizáló monológjaiban jelennek meg. Clarke nagyon is értett ahhoz, hogy mikor, ki és hogyan mondja ki a megfelelő mondatokat. Legyen az akár egy szereplő, akár maga a narrátor.
És ha már narrátor: az elbeszélőnk önmaga sem egy omnipotens felsőbb hang. Az éppen felderítő úton lévő szereplőkhöz hasonlóan a mesélő sincs plusz információk birtokában, így az olvasó ténylegesen úgy fedezheti fel a Rámát, mint a regény karakterei. Mintha csak mi is egyek lennénk a szereplőkkel. Az emberiség részeként tehát maga az olvasó is egy olyan jelentős esemény részévé válik, mint egy idegen fajjal történő első találkozás. Noha a szó klasszikus értelmében valódi kapcsolatfelvétel nem történik, de interakcióba léptünk egy bizonyítottan idegen tárggyal és annak biotikus lakóival.
Teologizálás a Rámával
Clarke nem hagyhatja ki ennek az élménynek a vallási vonatkozásait sem. Bár Clarke magát ateistának tartotta, műveiben visszatérő elem a vallásosság mint emberi sajátosság. Még pontosabban pedig a rendkívüli eseményekre adott tudományos és vallásos magyarázatok szembeállítása. A Randevú a Rámával is tartalmaz egy vallást (űrkereszténység), aminek a képviselője Boris Rodrigo, aki a regény végén hőssé válik. Bár maga a vallás nincs bővebben kifejtve, Rodrigo hite szerint a Ráma Noé bárkájának űri mása lehet, Norton pedig nyitott kapitányként nem veti el ennek eshetőségét sem. De a vallásosság, a hit, és ahhoz közelítő eszmék másként is kapcsolódhatnak a regényhez.
Adva van ugye a Ráma elnevezés, mint a hindu isten, Vishnu hetedik avatárja. Ráma királyként is ismert, így az igazságosság és hősi erények példaképe is. Ezek az erények pedig nem is elsősorban a Ráma készítőinek erényeiként jelenik meg, sokkal inkább az űrhajót felderítő űrhajósokéiként. Mint felfedezők, céljuk az ismeretlen megismerése és felfedezése. A potenciális veszélyforrás helyett lehetőséget látnak benne, elpusztítása helyett pedig a megóvásán dolgoznak. Mindeközben pedig áhitattal is adóznak egy nálunk láthatóan fejlettebb és ősibb életforma előtt.
Miközben azt is felismerik, hogy a világűr egészét tekintve sokkal jelentéktelenebbek lehetünk, mint ahogy magunkról gondolkodunk.
A Rámát nem azért küldték, hogy felderítsen, vagy elpusztítson minket. De még csak a biológiai robotjai sem vetnek ügyet a fedélzeten tartózkodó emberekre.
“Valószínűleg fel sem merül bennük soha, hogy az emberiség létezik. Ez a monumentális közöny pedig rosszabb, mint bármilyen nyílt támadás.”
Clarke, ha nem is a klasszikusan lovecrafti értelemben, de finoman és óvatosan a kozmikus horrort is érinti. Pozitivizmusa azonban nem engedi, hogy ebben a megállapításában a rettenet kapjon teret. Sokkal inkább a transzcendentálisra való rácsodálkozás és a tisztelettel vegyes alázatosság. (Azt pedig már csak halkan jegyezzük meg, az összeesküvésekre fogékonyak számára, hogy a Randevú a Rámával az ősi idegenek elméletével is számos ponton egybevág.)
Profetikus verdikt a Rámával
Arthur C. Clarke a tudomány embereként és jövőkutatóként számos dolgot előre “megjósolt” műveiben. Például az internetet, vagy már egészen korán említett az okostelefonokhoz hasonló eszközöket. Arra azonban talán még ő sem számított, hogy 2017-ben kishíján valóra vált a Randevú a Rámával kulcsmomentuma. Ekkor fedezték fel ugyanis a Hawaii Csillagászati Egyetem munkatársai az Oumuamua-t, amelyet az első olyan objemtumként tartanak számon, amely a naprendszerünkön kívülről érkezett. A képződményről számos spekuláció látott napvilágot, és jellegéből fakadóan sokan kardoskodtak amellett, hogy Clarke műve után Rámának kéne elnevezni. Ez sok rajongó csalódására azonban nem történt meg.
A Randevú a Rámával végkimenetele akár csalódást keltő is lehet azoknak, akik a sci-fit a grandióz jelenetek miatt szeretik. A nagyratörő gondolatok azonban innen sem hiányoznak. Clarke valójában egy kijózanító, és egyben alázattal teli véget képzelt el. Nem lovecrafti értelemben foglalkozik az űr rettenetével, és Cixin Liu félelemre okot adó elképzeléseitől is távol marad.
Clarke hisz abban, hogy az első kapcsolatfelvétel során képesek leszünk racionálisan dönteni.
És abban is, hogy a kozmikus felfedezés varázsa, az eredmények jelentősége fontosabb lesz, mint az emberi hübrisz.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
