„A gyerekeket nem védeni kell, hanem tanítani az életre” – Interjú KaeRellel, a Csonthalma képregény alkotójával

Honnan jött a Csonthalma ötlete, mi inspirált a megalkotására?

Valójában az első könyvem, ami megjelent az a Łauma volt (2009-ben jelent meg Lengyelországban – szerk.), és nagyon hasonlít a Csonthalmára. Amikor elkezdtem a következő köteten gondolkodni, akkor azt éreztem, hogy még nem vagyok kész elhagyni a szláv mitológia világát, még sokkal többet tudnék róla elmondani. Igazából elég hasonló a két képregény, van olyan közös szereplő is, aki összeköti őket, úgyhogy tulajdonképpen egy univerzumban játszódik a két történet.  És hogy mi volt a Łauma forrása? Azt nehéz így megmondani, hogy ez a mitológia, hitvilág, folklór hogyan kapcsolt be nálam. Nem emlékszem egyébként, mikor kezdtem el iránta érdekelni. Egy kicsit olyan, mintha mindig is így lett volna. Mindig is olvastam erről és mindig nagyon érdekesnek találtam, úgyhogy ezeknek a könyveknek így meg kellett valahogyan születni. Kikívánkoztak belőlem.

Attól, hogy gyerekeknek szól, még nem fél felkarolni az élet árnyoldalát – Csonthalma kritika

Mind a Csonthalma, mind a többszörös díjnyertes Łauma azzal kezdődik, hogy a főszereplő család leköltözik vidékre. Mit jelent számodra a vidék egy ilyen történetben?

Ennek két oka is van. Az első az, hogy ez egy jó technikai fogás, ami ugye létezik az irodalomban, vagy a történet mesélésben: új helyre helyezzük a főhőst. A költözés mint motívum azért önmagában nem annyira eredeti, de én azt gondoltam, hogy képes vagyok egy ilyen régi, hagyományos fogáshoz is még valami újat hozzáadni.  A másik meg az, hogy bennem is nagyon ott van ez a belső vágy arra, hogy egyszer fel tudjak kerekedni és elköltözni vidékre, valami természetközelibb helyre. Még akkor is, ha sosem valósul meg, de végül is a vágyak nem feltétlenül arra vannak, hogy megvalósuljanak. De azt gondolom, hogy sokan érzünk így, és én is köztük vagyok. Egyébként a Łauma egy konkrét helyszínhez kötődik, ami pedig a családomhoz, úgyhogy nekem ez egy ilyen szentimentális utazás is volt.

A könyveid szereplőinek szláv ihletésű forrásairól szeretnélek kérdezni, mert sok olyan lény szerepel bennük mesékből, folklórból, mint például a lesi és a mora. Hogyan választottad ki ezeket? Azt is olvastam valahol, hogy a Łaumában egy konkrét népcsoport meséi és alakjai jelennek meg, miközben a Csonthalmában már talán általánosabban a szlávok szerepelnek.

Nem nagyon tudok ehhez mit hozzáadni, mert hogy egyébként tényleg így van. A Łauma esetében ez valóban egy konkrét népcsoporthoz, a jatvingokhoz kapcsolódik, akik annak idején a Suwałki régióban éltek. Ugye ennek van ma már egy litván és egy lengyel része, de ez nyilván annak idején egységes volt. Azt egy-két éve tudtam meg egyébként, hogy a jatvingok a kijevi ruszok vikingjeitől származnak. Ez nagyon érdekes, hogy tulajdonképpen van egy ilyen viking motívum is ebben a népben, még ha nem is hajókkal jártak, hanem esetleg lovakkal. De mindenesetre én is ebben a régióban születtem, ez vett körül, és tényleg karnyújtásnyira volt mindez. Én magam is részt vettem ilyen jellegű hagyományőrző találkozókon, vagy jártam múzeumokban mindenféle beszélgetésekre.

Szóval ott volt mindez, nem kellett igazán keresni, és nem éreztem szükségét annak, hogy én most mondjuk a skandináv mitológia után nyúljak, hiszen ott volt nekem ez a sajátunk. És a másik dolog az, hogy még senki korábban nem dolgozta fel ezt képregényben.

A nemzetközi olvasók nagy része a szláv mitológiával Andrzej Sapkowski Vajákjában találkozhatott, de maga Sapkowski is mondott olyasmit, hogy ő reformálta meg a lengyel fantasyt és visszahozta ezeket a szláv lényeket. Lengyel íróként volt egyáltalán hatása rád a lengyel fantasy?

Persze én is olvastam valamennyi Sapkowskit, de nem állítanám azért, hogy egy ilyen rettenetesen elkötelezett rajongó vagyok. Az is érdekes egyébként, hogy azért a lengyel fantasyben korábban is foglalkoztak például szláv motívumokkal, vagy ezzel a hitvilággal.  Amikor a Łaumát megírtam, akkor biztos, hogy nem egy fantasyregényt akartam írni, nekem ez inkább egy mágikus realizmus volt, a családom, a környezetem történetei. Tehát tényleg a gyerekkorom meséi, a családomtól hallott elbeszélések, meg ennek a hitvilágnak és legendáknak a megörökítése volt a cél – aztán fantasy lett belőle. De nem ez volt a terv egyébként.  És hozzátehetjük azt, hogy a képregényben viszont a Łauma volt az, ami bizonyos szempontból elindított egy ilyen divathullámot és beemelte ezt a szláv hitvilágot a popkultúrába. Azóta egész sok olyan kötet (de azért nem rettenetesen sok) megjelent, ami hasonló motívumokat használ.  Sőt, én is felültem a magam gerjesztette divathullámra, és megszületett a Csonthalma, a második képregényem, ami ebben az univerzumban játszódik.

A képregény humorában van valami cinikus és sötét hangvétel, amit a magyar humorhoz is közelállónak éreztem olvasás közben. Vajon szerinted miért ilyen sajátja ennek a térségnek ez a fajta humor? Ha egyáltalán csak errefele jellemző?

Én inkább azt mondanám, hogy ez a saját humorom.  És nagyon örülök, hogy úgy tűnik, valakinek érthető, ugyanis el szoktam azon gondolkodni, vajon mégis milyen lesz ennek a fogadtatása. Azért sokszor utalok benne olyan dolgokra, amelyek kapcsán nem vagyok biztos, hogy nem csak egy ilyen titkos lengyel tudás, amit nem igazán lehet átadni. Úgyhogy amikor felmerült, hogy valaki lefordítja a képregényt, így többször is azt gondoltam, hogy hát hajrá. Nem voltam benne biztos, hogy át fog jönni, de lehet csak túl gondoltam ezt, és sokkal univerzálisabb ez a humor. Vagy az is lehet, hogy tényleg csak a mi környékünkön működik ez ennyire jól.  Igen, az lenne egy jó próba, hogy ha elolvasná a Csonthalmát mondjuk egy amerikai, és akkor kiderülne, hogy ez most tényleg a mi kis régiónknak a saját nyelve, amit itt együtt beszélünk, vagy valóban univerzális.

Napjainkban mondhatni az a közvélekedés, hogy a gyerekeket igyekszünk addig megvédeni a rossztól, a szomorúságtól, a nehéz témáktól, ameddig csak lehet. A Csonthalmában ehhez képest egy nagyon szomorú eseményre fut ki a fő cselekményszál. Szerinted miért szükséges ilyen témákat mégis belevinni egy gyerek műbe?

Szerintem a gyerekeket nem védeni kell, hanem tanítani az életre. A halál az mindig reálisan jelen van a gyerekek életében, a mesék célja pedig régen is az volt, hogy szembesítenek bizonyos nehéz helyzetekkel, amikkel a gyerekek is találkoznak. Mindig jobb ezekkel a mesében, mint magában a valóságban szembesülni.

Egyébként a lengyel kormány annak idején 300 példányt vett ebből a könyvből, hogy gyermekhospice-oknak ajándékozza őket. Először nekem is égnek át a hajam attól a gondolattól, hogy komolyan a Csonthalmát akarják odaadni a gyerekeknek. Aztán elmagyarázták nekem, hogy amikor a gyerekek már tényleg ennyire nehéz helyzetben vannak, akkor pontosan ilyen könyvekre van szükségük. Én nem érzem annyira okosnak magam, hogy így eldöntsem, hogy ez például hasznos-e, de rá merem bízni magam azokra, akik nap, mint nap olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik már hospice-ban élnek, és nagyon remélem, hogy nem tévednek.

A Csonthalma vége bár kerek lezárt befejezést kap, mégis olyan érzésem volt, hogy csak most fog elkezdődni igazán minden. Tervezel folytatást a történetnek? Vagy ez a fajta érzés inkább a képregény körkörös szerkezetének tudható be?

Igen, ez az én kis időhurkom, ez tényleg egy ilyen teljesen ideális befejezés a számomra, még akkor is, ha sok minden olyan maradt a történetben, amivel folytatható lenne. Most nem akarnám azt mondani, hogy egy ilyen fanatikus ellenzője lennék, de mindenesetre nem szeretem túlírni a történeteimet. Van, amikor szeretem a sorozatokat, de nem a saját képregényeimben. Szeretem azt, amikor valaminek úgy van vége, hogy nem varrtunk el minden szálat. Ez persze kicsit mindig idegesíti az olvasókat, de közben pont emiatt továbbmaradnak ebben a történetben. Végiggondolják, eljátszanak azokkal a változatokkal, amiket ki tudnak gondolni, és ezért egy kicsit ők is szerzővé válnak. Szóval egyébként a rövid válasz az, hogy nem, most nem tervezek még ennek folytatást.

Mik a jövőbeli terveid? Például mi újság a Łauma megfilmesítésével?

Ami a Łauma megfilmesítését illeti, az a helyzet, hogy tíz éven keresztül dolgoztunk rajta. Pontosabban azon, hogy összeszedjünk elég pénzt a film a megvalósítására. Két éve jutottunk el arra pontra, hogy a lengyel köztévé beszállt volna a projektbe, hozzáadva azt az utolsó részt, ami hiányzott a költségvetésből – ősszel történt, hogy beleegyeztek. Ki volt tűzve, hogy mikor lesz télen a forgatás, és vártunk a hóra a havas a jelenetekhez. Aztán egy hónapra rá, a forgatás kezdete előtt kiléptek. És ahogyan ők visszaléptek, úgy az összes többi befektető is, és így egy pillanat alatt az előző tíz év munkája semmivé vált. Gyakorlatilag nulláról kellene kezdeni, hogyha meg akarnánk valahogyan csinálni a filmet.  A Csondhalmának a filmes jogai is már elkeltek, és a stúdió azt állítja, hogy ez meg fog egyszer valósulni, de már tanultam az előző esetből, ezért nem mernék még semmit mondani ezzel kapcsolatban.

Ami a legaktuálisabb munkákat illeti, van egy, ami már gyakorlatilag kész is van, tényleg csak a kozmetikázás van hátra. Ez Frédéric Chopin életének egy fantasyfeldolgozása, de amikor azt mondom, hogy fantasyfeldolgozás, akkor egy ilyen nagyon-nagyon szabad adaptációra kell gondolni. Nemcsak valamiféle újragondolt alternatív életrajzra, hanem egy teljesen a feje tetejére állítottra.

Eredetileg egy egész pontos Chopin életrajzot akartam csinálni, de kiderült, hogy létezik egy intézet, ami Chopin jó hírnevét védi, és be kell jelenteni hozzájuk mindenféle felhasználást. Ha nem értenek egyet, vagy úgy gondolják, hogy ez károsítaná Chopin hírét, akkor akár bíróságra is mennek ezzel kapcsolatban (ezt teljesen megértem). Nem tudom, hogy kellett vagy nem kellett volna engedélyt kérnem, de valószínűleg azért nem lett volna annyira veszélyes az ötletem. Nem tudom, mitől ijedtem meg ennyire, mert valószínűleg nem fenyegetett semmi. Mindenesetre nem akartam elengedni az ötletet, és addig csavargattam, amíg a Chopin jó hírnevéért felelős intézet biztosan ne tudjon belekötni, mert annyira elrugaszkodott lett. Ebben a történetben például Chopin egy alternatív valóságban él, ahol Chopin videójátékfejlesztéssel foglalkozik, de bizonyos szempontból lengyel titkosügynök, és Lengyelország egyébként nagyhatalom. Szóval annyi abszurd fordulat van benne, hogy nehéz elképzelni, ki fogja ezt majd megérteni.